Könyv

A király és a komédiás

Krasznahorkai László: Zsömle odavan

Kritika

Bizony léteznek fordulatos Krasznahorkai-regények, a Zsömle odavan ilyen. A 2010 körül játszódó történet főszereplője a kilencvenes éveit taposó Kada József, Józsi bácsi, a nyugdíjas villanyszerelő, akiről az hírlik, hogy valójában az Árpád-házi királyok leszármazottja, sőt, Horthy Miklós titkon királlyá koronáztatta, így már csak vissza kell ülnie a trónra, megszüntetve a jöttment kormányok országvesztő károkozását.

A szent ügyben mögötte állnak szövetségesei, mindenféle szélsőséges csoportosulásokból, van köztük autószerelő, ménesgazda, könyvelő, középiskolai tanár (a „professzor”). Buzgón látogatják Józsi bácsit a Budapest környéki falujában, beindul a szervezkedés, csakhogy hamar több belső és külső feszültség üti fel a fejét: a társaság egy részéről kiderül, hogy hatalmas fegyverarzenált felhalmozva döntő lépésre készül, miközben úgy tűnik, a minden állami és egyházi hivatalt e-mailekkel bombázó Józsi bácsi királyi ambícióiban az országgyűlés elnöki hivatala is lát fantáziát. Innen aztán egész kalandosan alakul az abszurd történet.

A regény igencsak humoros gúnyrajz a hazai szélsőjobbról, az áltudományos történészkedésről és általában a kisszerű magyarországi állapotokról, Krasznahorkai művei közül ebben találhatók a legközvetlenebb aktuális valóságvonatkozások. Orbán mellett szóba kerül a parlament elnöke (a „Mákosbajszos”), a királyság visszaállítását fontolgatva a propagandamunkát „Tónira” bíznák. A későbbi olvasókat pedig nem árt majd emlékeztetni arra, hogy az egészen röhejes, de valóságos szkíta államellenes összeesküvés tagjain, élükön az öreg „kormányzóval”, a regény megjelenése után ütött rajta a TEK. És még ha ez a relatíve rövid, kamaradarab-szerű könyv nem is rajzol fel olyan széles társadalmi tablót, mint a 2016-os Báró Wenckheim hazatér, sok mindent felvillant a hazai viszonyokból, a szegénységről, az idült kultúrnacionalizmusról, a politikai bornírtságról.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában, hogy immár felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.