Film

Mélyen tisztelt publikum!

Vermes Dorka: Árni

  • - turcsányi -
  • 2024. február 21.

Kritika

„Vándorcirkuszos szeretnék lenni, hóban-esőben a cirkusszal menni…” – köszöntötte az új évtizedet 1970-ben Karda Beáta.

De szerintem nem erre gondolt. Vermes Dorka vándorcirkusza ugyanis a nap huszonkét órájában nélkülöz minden romantikát. S ha még csak azt! Sok minden mást is nélkülöz, leginkább persze az anyagiakat. S hát, híján lehetnek számos lelki dolognak is, jobbára a hitnek, a jövőnek és a valahai nagy elszánásoknak (már ha volt ilyenjük egyáltalán).

Ilyen cirkuszt látott már mindenki, még ha közel nem is merészkedtünk hozzá mindannyian; ott vernek tanyát az alvégen, a sorompó vagy a siló mellett, kicsapják legelni szőrüket hullató állataikat, s verik, csak verik a sátrat, csotrogány autójuk pedig felszántja a kistelepülést: itt van, megjött Zampano vagy valaki más, a világhírű Apollo Cirkusz, légtornászok, a szavannák veszedelmes vadjai, illuzionisták, bűvészinasok, ezer csoda. Aztán a jegyszedő gyerek mackónadrágban és cilinderben zsonglőrködik három kislabdával – és valahogy megszületik mégis a varázslat.

A varázslattal Vermes sem marad adós, remek pillanatai vannak a filmjének, s a műegész is kellőképpen összeszedett. Kiemelkedő momentum ebben az erős egészben, amikor megmutatja direktben is a varázslatot, kétszer is nekifut, s mindkétszer gyönyörűen teljesít. Először akkor, amikor filmjének vándorcirkuszosai tartanak előadást, másodszor pedig, amikor az addig szárnyszegett hőse kilép a rivaldába – valóban emlékezetes jelenetek. Ráadásul a felállás is az alkotóknak kedvez, rég­óta köztudott, hogy egy ilyen trupp tele van originális figurákkal, a manézsillatban pácolt lélek kiül az arcra is, s nem kell még holmi csodabogárnak sem lenni, hogy egy-egy ilyen alak magára vonja a szükségképpen nyitott tekintetet. Ám ezzel együtt is feltűnő, milyen jól bánik az elsőfilmes rendező a színészeivel, s persze az is, hogy Spolarics Andrea mater familiasa a honi színművészet hófödte csúcsain járja vándorútját.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.