Netflixes űrutazós film Adam Sandlerrel, ezt hallva már el is képzeljük, amint a vizesnyolcas ezúttal az űrben csetlik-botlik, félrenyomkodja az irányító gombjait és – mivel altesti poén nélkül ritkán készül Sandler-film – összepiszkítja a szkafandert.
Oly sok várakozás után Denis Villeneuve végre leért a hegyről, kezében Frank Herbert kőtábláival, adaptációjának második része pedig még az elsőnél is monumentálisabb.
Minél komolyabban vesszük az űrutazás lehetséges elterjedését, annál jobban foglalkoztat minket, hogy mi lesz az itt maradókkal.
Hogyan válhatott a II. világháború kulcsfontosságú alakjává egy divattervező? Miért hízelegtek nagy hatalmú német vezetők egy töpörödött francia nőnek?
Nincs új a nap alatt, ám ez nem tartja vissza a meglepetés erejére építő krimik és thrillerek alkotóit a tömeggyártástól – mellesleg be is jön a számításuk.
Téli szünetre készül az elitkeltető Barton középiskola, a növendékek hazamennek, csak néhány szerencsétlen marad, akiket vakációzó szüleik otthagynak az ünnepekre.
Elhivatott követők százai, 13 feleség, egy teljes birodalom: Ervil LeBaron nemhogy megtalálta, de felépítette a földi mennyországot, majd fegyvereseket állított a kapujába.
A tabutémák köztudatbéli státuszára és vele a társadalmi progresszióra az egyik legnagyobb befolyással a filmipar bír, az adunak számító kényelmi tényezőt leginkább kiszolgáló streaming szolgáltatók tehát a közgondolkodást fényező szerszám hegyének tekinthetők.
Valaki szűri azokat a sci-fi és apokalipszis filmekből érkező ötleteket, amelyek a szórakoztatás érdekében kreatívabbnál kreatívabb megoldásokkal inspirálják a hatalomra vágyókat, vagy nem tanultunk semmit a Terminátor katonai drónjaiból?
