Visszhang: lemez

Kaiser Chiefs’ Easy Eighth Album

Visszhang

A dél-afrikai futballcsapatról elnevezett Kaiser Chiefs karrierjének zenitje a Ruby című dal volt, amellyel hatalmasat robbantottak 2007-ben.

A Sziget Fesztiválra többször is ellátogató leedsi zenekar a millennium utáni brit indie-hullám egyik zászlóshajója volt, és viszonylag stabilan sikerült kibekkelniük a színtér széthullását. Még úgy is, hogy a dobos-dalszerző Nick Hodgson bő tíz évvel ezelőtti kiválása utáni anyagok lényegesen gyengébben sikerültek, mint a korábbiak, de a táboruk így sem csappant meg különösebben.

A Kaiser Chiefs legjobb lemeze, a debütáló Employment (2005) olyan volt, mintha valaki felgyorsította volna és végignananázta volna a Kinks dalait. Az együttes nagyjából ezen a nyomvonalon haladt (valamivel kevesebb nananával) egészen mostanáig, de pályafutásuk harmadik évtizedébe érve úgy érezték, hogy radikálisan változtatni kell az irányon. A most megjelent Easy Eighth Albumon az egykori Rudimental-tag Amir Amor vezetésével a diszkó-funk irányába kalandoztak el. Ez nem is lenne baj, de az már igen, hogy alig lehet rájuk ismerni, és helyenként olyan érzésünk van, mintha Kylie Minogue B oldalas dalait hallgatnánk. Pedig a lemez nem kezdődik rosszul, a Chic-alapító Nile Rodgersszel közösen írt Feeling Alright korrekt sláger. Ám innentől kezdve a számokból leginkább csak annyi marad meg, hogy mindegyik idegesítően próbál nagyon rádióbarát és fogós lenni. Az előbbi sikerül, az utóbbi nem igazán.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.