Interjú

„Mint az akadályfutás”

Barbara Hannigan énekművész

Zene

Április 10-én énekel a Müpában a kortárs zene igazi nagykövete, akinek már nem számít, hogy mikor írták a darabot, csak érdekelje őt. A mentorprogramjáról, a félelmeiről és a számára legfontosabb zeneszerzőkről is beszélgettünk.

 

Magyar Narancs: Több mint nyolcvan mű világpremierjét énekelted, ez valószínűleg világcsúcs.

Barbara Hannigan: Ez néhány évvel korábbi adat, azóta már a százhoz közelít.

MN: Ez azt jelenti, hogy leg­inkább a kortárs művek érdekelnek?

BH: Énekesként igen. Persze ebbe beletartozik a 20. század első fele is, a második bécsi iskola, Satie és Olivier Messiaen is, utóbbi műveivel egy hónap múlva jelenik meg a lemezem. Őket nem mondanám kortársnak. Karmesterként viszont nem túl sok kortársat vezénylek, az utóbbi tizenöt-húsz évből semmit, viszont például Haydnt, Beethovent, Sibeliust, Bartókot, Ligetit, Poulenc-ot sokat. Egyszerűen szeretnék bizonyos dolgokat megtanulni és elvezényelni, függetlenül attól, hogy mikor írták, lehet a szerző Hildegard von Bingen, Rameau, Strauss vagy John Zorn, mindegy. A pályám elején valóban a kortársra koncentráltam, de már nem is így gondolkozom a zenéről; az számít, mi lelkesít, mire vagyok kíváncsi. Hogy mennyire hiteles a mű, és hogy mennyire tudok kapcsolódni hozzá.

MN: Ha mégis maradunk a kortárs, 20. századi zenénél, ki volna az a néhány szerző, aki különösen közel áll hozzád?

BH: Mindenekelőtt Ligeti. Nem csak a Grand Macabre-t és a Mysteries of the Macabre-t énekeltem tőle, hanem minden nagyobb énekes darabját, és vezényelem is a műveit. Számomra ő a legbefolyásosabb, legnagyobb hatású zeneszerző, minden lehetséges módon megérint: intellektuálisan, érzelmileg és drámai tekintetben is. A puszta zsenialitás, ahogyan képes leírni, amit elképzelt, lenyűgöző – ehhez senki, de senki nem ér fel. Egy komponista számára ez a legnehezebb feladat, hogy leírja, amit hall, amit akar. Nemrégiben vezényeltem a Ramifications (Netzgebilden) című darabját; mondtam a muzsikusoknak, hogy lehet ezt a végtelenségig elemezni, de nézzétek, itt egy kép egy pókhálóról – ez az, amit létrehozott! Ő maga, mint ismeretes, beszélt arról a gyerekkori álmáról, hogy egy olyan szobában van, amelyet teljesen beszőttek a pókhálók – és ezt meg tudta csinálni, le tudta írni zenében. Van két másik zeneszerző, akikkel az elmúlt években nagyon intenzíven dolgoztam, és akik megváltoztatták a zenei gondolkodásomat és pályámat. Az egyik George Benjamin, akinek a Written on Skinjét, ezt az igazi csodálatos mesterművet én mutattam be, és nagyon erős hatással volt rám. A Lessons in Love and Violence című operáját is én énekeltem először. A másik zeneszerző a dán Hans Abrahamsen, aki a Let Me Tell You című dalciklusát nekem írta. És még egy zeneszerzőt meg kell említenem, a főképp jazz-zenészként ismert John Zornt, aki hat darabot írt nekem, és akitől szintén erős inspirációkat kapok. Minden komponista változtat rajtam valamit.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában, hogy immár felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.