Csúnya vége lett a romantikus művészóriások egyéjszakás kalandjának

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2018. január 19.

A léghajózás aranykora

Sand–Mérimée-affér: senki sem tudja, mi történhetett azon a bizonyos éjszakán, de mi elképzeltük.

„George Sand tehetsége legragyogóbban késői kisebb elbeszéléseiben nyilvánul meg, melyek mentesebbek lévén a célzatos vonatkozásoktól, szigorúan a való élet, különösen a falusi nép életének hű leírását adják. Legnagyobb érdeme, hogy az emberiség legmagasabb és legnemesebb érdekeit férfiasan, állhatatos szívvel képviselte” – valami szokásos, értelmetlen baromság a magyar Wikipédiáról

George Sand egyik nagy tragédiája, hogy leghíresebb regényeit, mondjuk az Indianát, a Mauprat-t és a Consuelót valamivel később kicsit, de tényleg csak egy kicsit jobban (és egy másik nyelven) megírták újra a Brontë nővérek, olyan, az eredetieknél ráadásul sokkal menőbb címekkel, mint Jane Eyre, Üvöltő szelek és Vilette.

A másik tragédia meg az, hogy maga a brand, a mítosz, a figura és az ezekhez kapcsolódó idióta klisék tényleg annyira túlnőtték magukat az évek, évtizedek, évszázadok alatt, hogy az már nyomasztó árnyékot vet a vitán felül fantasztikus művészi produkcióra. Kézenfekvő párhuzam lehet itt mondjuk a Ramones együttes munkássága, noha sajnos a művésznő soha nem írt regényt a ragasztószívásról, ahogy a portréjával ellátott hamisított pólókat sem szokás árulni gyanús aluljárókban.

Szóval nagyjából ott tartunk, hogy George Sand (akinek mi is elkötelezett rajongói vagyunk itt a léghajóblogon) egy

szivarozó, biszexuális kommunista volt nadrágban,

és szeretőivel meg lehetne tölteni egy irodalmi ki kicsodát, meg egy híres emberek viaszmásait felvonultató panoptikumot (még az is lehet, hogy van már ilyen!). Mellesleg egyébként írogatott valamiket.

Ezen a képen mi sem akarunk változtatni, így természetesen ez a poszt sem azért készült, hogy felhívjuk az olvasók figyelmét a berry-i úrnő irodalmi érdemeire, vagy hogy sorra vegyük, az emberiség számos érdekei közül pontosan melyeket is képviselte férfiasan, állhatatos szívvel, hanem hogy megemlékezzünk életének talán legrosszabb, viszonylag jól dokumentált dugásáról.

Nyilván nem valami nímanddal esett meg az emlékezetes egyéjszakás katasztrófa, hanem a dicséretesen rövid regényeiről és remek novelláiról ismert Prosper Mérimée-vel, a Szent Bertalan éjszakája, a Lelkek a purgatóriumban vagy a Carmen szerzőjével, aki azért tagadhatatlan erényei ellenére is legfeljebb feleannyira volt tehetséges, mint Sand. Viszont pályatársnőjéhez hasonlóan ő is valósággal fürdőzött a társasági sikerekben, és

rendíthetetlen híve volt a változatos nemi életnek.

A francia irodalom két megállíthatatlan szexgépe valamikor 1833 tavaszán, a húszas éveik legvégén ismerkedett meg egymással, baráti közvetítéssel. George Sand ekkoriban éppen rendkívül zaklatott időszakon ment keresztül: nem sokkal korábban szakított az egyébként tökéletesen jelentéktelen Jules Sandeau-vel, túlságosan intenzív, bensőséges és botrányos kapcsolatba bonyolódott Marie Dorval színésznővel, illetve harmadik regényén, a Lélián dolgozott. Szóval a neves kritikus-esszéista, egyúttal önzetlen jó barát Sainte-Beuve úgy vélte, hogy nem ártana végre lazítania, ezért bemutatta őt Merimée-nek. Két ilyen szép, fiatal ember, két nagy művész, ráadásul franciák, hát nyilván ki sem jönnek az ágyból egy teljes hónapig.

false

Egyébként Sand-nak az elején még imponált is Merimeé férfias sármja és magabiztossága, valamint az, hogy pompás szerető hírében állt, amivel amúgy szívesen kérkedett. A meghitt randevúk, a hosszú séták, a párizsi kocsikázások és a tartalmas beszélgetések mind abba az irányba mutattak, hogy egy irodalomtörténeti jelentőségű viszony van kibontakozóban.

Ám aztán sajnos kénytelenek voltak lefeküdni egymással.

Hogy pontosan hogyan is zajlott le ez az éjszaka, azt az egymásnak néhol ellentmondó források és különböző pletykák miatt nehéz kibogozni, de mi, az írásban és a szexben egyaránt tapasztalatlan kisemberként több verziót is el tudunk képzelni. Egy: George Sand túl heves és közönséges volt, például, még belegondolni is szörnyű, ő akart felül lenni, ami megrémítette Merimée-t. Kettő: épp ellenkezőleg, a művésznő még csak megmozdulni sem volt hajlandó. Három: Merimée mégsem volt olyan jó, mint ahogy állította. Négy: túl jók voltak mindketten, és ez a töménytelen, zabolázhatatlan szexuális energia egyszerűen kioltotta saját magát. Öt: tök bénák voltak, és csak a szájuk járt.

A csodás együttlét után a felek természetesen romantikus művészóriásokhoz illő módon sértegették egymást. Merimée 5 frankot hagyott a nő éjjeliszekrényén, és azt vágta a fejéhez, hogy úgy viselkedik, mint egy utcalány, annak minden előnyös tulajdonsága nélkül, de közben olyan büszke, mint egy márkíz, de annak kelleme nélkül. Sand pedig állítólag azt terjesztette a városban, hogy kipróbálta Merimée-t, és semmi rendkívülit nem tapasztalt. De az is lehet, hogy ez utóbbit csupán a rosszindulatú Dumas adta a szájába, és valójában teljesen kiborult az éjszaka után, és elsősorban önmagát vádolta.

Mindenestre így lassan kétszáz év távlatából azért a férfi tűnik nagyobb bunkónak.

Sand érdeklődése ezután az olyan, fiatalabb és kevésbé lehengerlő modorú fiúk irányába fordult, mint Musset vagy Chopin, de Merimée-vel sem szakadt meg a kapcsolata, és tíz évvel később egy elhagyott várban együtt bukkantak rá egy titokzatos egyszarvúra.

Figyelmébe ajánljuk

Szól a jazz

Az ún. közrádió, amelyet egy ideje inkább állami rádiónak esik jól nevezni, új csatornát indított. Óvatos szerszámsuhintgatás ez, egyelőre kísérleti adást sugároznak csupán, és a hamarosan induló „rendes” műsorfolyam is online lesz elérhető, a hagyományos éterbe egyelőre nem küldik a projektet.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.