• MaNcs 10. évf. 18. sz. (1998. 04. 30.)

    "Él egy erős generációs várakozás" (Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke)

    A közvélemény-kutatók abban egybehangzanak, hogy nem túl optimisták a rendszerváltás legerősebb pártjának parlamentbe jutását illetően. Érdekes helyzet mindenesetre, hogy az MDF, amely elvi és stratégiai okokból is választási szövetséget kötött a helyét elfoglaló Fidesz - MPP-vel, a létéért küzd, miközben a Fidesz igencsak profitált az ellenzéki létből. A miértről is szól az alábbi interjú.

    1998 / 18
  • Tamás Gáspár Miklós: Kedves liberális választó! (The Long Good-Bye)

    Meghitten és bensőségesen beszélhetünk egymással, hiszen - habár Magyarország politikai nézetekkel rendelkező lakosainak a 41 százaléka nevezi magát liberálisnak, de az ördög tudja, kire szavaznak - mintha nem lennénk túl sokan.

  • Stasi-múlt, III/III-as múlt: Tekintettel a történtekre

    Az állampolgárok jogainak szélesítése a szűkkeblűen értelmezett államrezonnal szemben, az áldozatok méltósága a tettesek személyiségi jogainak aggályos tiszteletével szemben, a múlt konfliktusokkal terhelt, de tényleges feldolgozása a feledéssel szemben.

  • Állam és sokadalom

    Sachsen-Anhalt tartományt, bár bizonyosan flórájának és faunájának is vannak jellegzetességei, elsősorban arról lehet felismerni, hogy a lakosságnak ott 24 százaléka munkanélküli, továbbá összesen kettő százaléka érzi úgy, hogy nekik ott Sachsen-Anhalt tartományban jó, minden harmadik sachsen-anhalti szerint se jó, se rossz, amolyan semmilyen se, míg az összes többiek szerint Sachsen-Anhaltba hálni jár a lélek.

  • Megint győztünk

    A múlt hét megint rendőrségi hírektől harsogott. Az immár tájjellegű hagyományként megrendezett Király utcai robbantáson túl is, mit immár több hazai utazási iroda is felvett programjába mint egy nagyobb szabású gulasch-party fakultatív szatellitrendezvényét, számos sikerről és kudarcról érkezett kék hír.

  • Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Motoros ébredése)

    A Déli Hírlap rendszeres olvasója joggal gondolhatta, hogy Borsod megye felnőtt lakossága a fülledt hetvenes éveket végigszórakozta.

  • Seres László: Dekóder

    Az újságolvasó állampolgár sok mindent nem ért. Például hogy miért most kell gyorsan nyugdíjakat visszamenőlegesen emelni, miért most kell gyorsan pedagógusi béremelést ígérni, karitatív szerencsejátékot létrehozni, a legszegényebbek közműtartozásáról, az állami gondozottak első nőhöz jutásáról szakértői csoportot dolgoztatni?

  • Kálmán C. György: Magánvalóság (Hápépé)

    Tizennyolc éves kis barátnőm (aki [sajnos] annyira fiktív, amennyire csak emberileg lehetséges) fel szeretne vételizni valamely (kevésbé fiktív) egyetem jogi karára, de éppen a katolikus egyetemtől (cseppet sem fiktív) kicsit elment a kedve.

  • Politikai hírek

    Közel-Kelet: irány London

  • Kulturális hírek

    Foci és irodalomA Könyvfesztivállal párhuzamosan zajlott a fővárosban egy osztrák-magyar rendezvénysorozat a futball és a történelem, illetve a művészet kapcsolatáról; ennek betetőzéseként a magyar íróválogatott 13-1-re (1-1) verte az itt dolgozó osztrákok csapatát.

  • Izrael ötvenéves: A változás kora

    Fél évszázada szűnt meg Palesztina brit mandátum lenni, ekkor kiáltotta ki Ben Gurion Izrael államot. A történet ismert: átlag hétévenként egy-egy háború, közben fokozatos benépesülés egyfelől, táborokba szorult, radikalizálódó menekültek másfelől.

  • Lakásvisszaélések: Cápák és maffiák

    Újabb csapás érte a polgárok biztonságérzetét. A leszámolások, a robbantások és a bolti sorozatgyilkosság után itt a média által tálalt legfrissebb félnivaló: a lakásmaffia. Róluk csak annyit lehet tudni, hogy idős és/vagy kiszolgáltatott emberek lakásait szerzik meg erőszakos módszerekkel.

  • A Stadler-ügy: Példának okáért

    Kilenc év letöltendő börtönbüntetés, teljes vagyonelkobzás; ezt kapta Stadler József, az akasztói (ex)milliárdos. A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, példás büntetés jár ma Magyarországon milliárdos adócsalásért.

  • A lapterjesztés privatizációja: Újságot vegyenek!

    Ha igaz, amit a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter, Csiha Judit Zalaegerszegen mondott - azt, hogy Magyarországon gyakorlatilag befejeződött a magánítás -, akkor a végére maradt a csattanó: a postai árusterjesztés privatizációjára meghirdetett pályázatnak hivatalosan megnevezett nyertese van, de ebbe a vesztesnek látszó konkurencia nemigen óhajt belenyugodni.

  • Párthívek érzelmi, ideológiai profilja: Szereti, nem szereti

    A választások közeledtével nemcsak az a kérdés egyre izgalmasabb, hogy az egyes pártoknak mekkora a támogatottságuk, hanem az is, hogy a társadalom mely rétegei támogatják az egyes politikai erőket. Ezúttal nem a társadalmi-demográfiai tényezők mentén vizsgálódunk, hanem az érzelmi, ideológiai dimenziók alapján.

  • Köztisztviselők a kampányban: MeH-mesterek

    Horn Gyula az MSZP kampánynyitó nagygyűlése előtt felajánlotta a párt képviselőjelöltjeinek a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) segítségét. Olyan anyagokat, információkat ígért a sok-sok szocialista jelöltnek, melyek hasznosíthatók a választási küzdelemben.

  • Salman Rushdie Budapesten: Még élő klasszikus

    Mint egy államférfi, rövid időre jött, kissé megbénította a közlekedést, minden lépését izmos zakók vigyázták, szavait kamerák és mikrofonok vették, kitüntetést is kapott, aztán ahogy jött, elrepült - mégsem államférfi volt az istenadta, mert könyveket dedikált ahelyett, hogy Magyarország euroatlanti integrációjának és K-K-Európa gazdasági, politikai stabilitásának égető kérdéseiről hablatyolt volna.

  • Bárka Színház: Se nem talált, se nem süllyedt (Titanic vízirevü)

    Még több mint hét hónap hátravan, de már most borítékolhatjuk, 1998 a Titanic éve lesz, ne csodálkozzunk, hogy nekünk, magyaroknak is előkerültek a magunk vonatkozásai. Például büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy K.

  • World music: így kéthavonta

    most már elcsíphető annyi világzenei lemez, amiről (vagy amit) érdemes. Kis lépések politikája. Könnyen lehet, talpalni kell értük, de azért már dereng, az idő meg kimondottan neki, vagyis nekünk dolgozik.

  • Ég, föld (Lisa Gerrard & Pieter Bourke: Duality)

    Isteni szép, nem is nagyon kéne mást írni, mint ezt, meg hogy aki nem valami fölpörgetőset akar éppen a kocsijába, amire két tenyérrel ütheti a kormányt a pirosban, az vegye meg. De tényleg, tessék bátran hinni a márkanévben, nem lesz csalódás a vége.

  • Felvételi: Tizenéves törtek

    Fiammal egy hónapja felvételizünk. Ugyan még csak 12 éves, de fehér ingben, sötét nadrágban járunk írásbelizni, szóbelizni, ülünk a folyosón dermedten, és várjuk a BIZOTTSÁGOT. A BIZOTTSÁG általában három gimnáziumi tanárból áll, akiknek feladata, hogy tíz perc alatt döntsék el, vajon alkalmas-e a gyerek a megemelkedett korszak megemelkedett szintű gimnáziumába.

  • Kutyakozmetika: Szőrözés

    Hasonlít a fodrászathoz, legalábbis a feladat jellege. Van azonban egy súlyos szakmai nehezítés: a vendégek időnként harapnak, a fejüket rángatják, panaszosan felüvöltenek, vagy ami a fazonírozás szempontjából szörnyű nehézséget okozhat, végigreszketik a kezelést.

Legfrissebb Narancs

Kelet és Nyugat érdekellentétei
Interjú Timothy Snyderrel
Választási riport Szerencsről
Az új Hazafias Népfront
A rendszer árnyéka
TGM a Jobbikról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...