• MaNcs 10. évf. 25. sz. (1998. 06. 18.)

    Herélt klasszikusok (Szörényi László irodalomtörténész)

    Ahogy évszázadokkal ezelőtt ad usum Delphini jelszóval gondosan kigyomlált szövegű klasszikusokat adtak a jezsuita tanítók a Dauphin, azaz a francia trónörökös kezébe, úgy szocialista évtizedeinkhez is hozzátartozott a klasszikusok cenzúrázása. Hogy Bessenyei Györgytől József Attiláig kit hogyan és feltehetőleg miért húztak meg, az nyomon követhető Szörényi László Delfinárium címmel (Felsőmagyarország...

    1998 / 25
  • Jaksity György: Tőzsde

    A múltkoriban azt találtam mondani, hogy a világvége eljött, és ezzel nem a nagy medve tőzsdei megroggyanására, nem is a kiújuló távol-keleti krízisre vagy éppenséggel a távozóban lévő El Ni-óra, még csak nem is a 2K problémára utaltam, hanem arra, hogy a minden eddigi mértéket meghaladó vállalatösszeolvadási boom bizony a gazdasági fellendülés végének közeledtére hívja fel a figyelmet.

  • Seres László: Dekóder

    Júniusban újrakezdjük? Amióta a választáson győzött a Fidex-MDF Polgári Pár (és egy kicsit már előtte), egyre szivárog az aggodalom, hogy lesz-e új törzsi kultúrharc, kell-e bárkinek bármitől félnie, jön-e a Dunába lövető jobboldal, támad-e a liberális-chartás médiaértelmiség, meg lesz-e szállva a három médiakuratórium, menesztik-e Bálint Andrást az Erzsébet téri parkoló éléről, ilyenek.

  • Kálmán C. György: Magánvalóság (Felhatalmazás)

    Egy napon arra fogok ébredni, hogy új polgári kormányunk legpolgáribb pártjának egyik polgári vezetője bejelenti: ők, mármint a polgári kormány, arra kaptak a polgároktól felhatalmazást, hogy a mirelit zöldborsó árát másfél százalékkal csökkentsék, míg viszont e felhatalmazás értelmében a sárga bermudák ára a jövőben 6,78 százalékkal magasabb lesz.

  • Politikai hírek

    Etióp-eritreai háború: új közvetítő

  • Kulturális hírek

    Egy hétvége, két fesztiválPéntekről szombatra, szombatról vasárnapra növekvő, de így is csak félház körüli közönség előtt zajlott a Petőfi Csarnokban a Hungarian Jazz Festival, a Budai Parkszínpadon pedig a Matáv WOMUFE világzenei fesztivál.

  • Koalíciós tárgyalások: Mindenki egyért

    A múlt héten megtörtént az áttörés: immár csak napok kérdése a Fidesz, az FKgP és az MDF koalíciós megállapodásának aláírása. A leendő miniszterelnök legyek után nem kapkodó sasként Torgyán József leányfalui sasfészkében zsírozta le a kisgazdákkal megfejelt polgári kormány létrehozásáról szóló szerződést.

  • Zsurk és Baja: Szeszkazánfűtés

    Baja Ferenc leköszönő környezetvédelmi miniszter - aki a zsurki vodkagyár múlt héten felmelegített ügyében az MSZP fórumaihoz fordul önmagát tisztázandó - is egyetért azzal, hogy át kell alakítani a Környezetvédelmi Alap pénzosztási rendszerét: az elmúlt években több milliárd forintnyi támogatás odaítélésénél szegték meg a jogszabályokat; a Mátrai Erőműnek például 600 millió, a Monokra tervezett akkumulátorfeldolgozónak pedig 700 millió forint támogatást ítéltek oda szabálytalanul.

  • Debrecen: Pékek, lapáton

    "Az ilyeneknek el kell tűnniük a Hajdúsági Sütödék Rt.-ből" - értékelte Szakács Tamás igazgató egy éjszakai rádióműsorban a debreceni pékségben működő szakszervezet vezetőinek munkáját. Az alig burkolt fenyegetést hamar beváltotta: elbocsátások, bírósági perek és illegalitásban működő szakszervezet szegélyezik útját.

  • Tüntetés Galántán: Nincs hova hátrálni

    Szlovákiában mindig esik az eső. Legutóbb, amikor a párkányi népszavazás alkalmából járt a Narancs stábja odaát, már az esztergomi kompon ronggyá áztunk, és mára sem derült ki "északi szomszédunk" felett az ég.

  • Mohi: Csodafegyver

    Szlovákia betartotta ígéretét: megmondták, hogy júniusban beindítják Mohit, és úgy is lett. Szakértők szerint a gigantikus atomerőműre az országnak semmi szüksége sincs, de nem is ezért építették: a két nemzeti büszkeséggel, Bőssel és Mohival Vlado nagyhatalomnak, legalábbis energia-nagyhatalomnak képzelheti magát.

  • Bissau-Guinea: A szakadt szomszéd

    Bissau-Guineában tíz nappal ezelőtt fellázadt a hadsereg egy része. Az esemény elsőre elszigetelt zendülésnek tűnt, később véres összecsapásokba torkollt. Vieira államfő a zendülés gyors elfojtását ígérte, de lapzártakor még folytak az összecsapások a kormányhű egységek és a felkelők között.

  • Kutyaélet, kutyahalál (Kevin Allen filmrendező)

    Ronda egy város a walesi Swansea. Egyedül Dylan Thomas vitte innen valamire. Az ő hírnevét ismerik világszerte, de a város feledésbe merült. Közel 35 éve nem járt a környéken egy filmstáb sem. Kevin Allen tíz évet húzott le Swansea-ben.

  • Afrikához közel (Mari Boine énekesnő)

    A Skandinávia sarkkörön túli részeire szorult nyelvrokonaink, a számik (lappok politikailag korrektül) négy országban szétszóródott kultúrája eddig nemigen részesült nemzetközi elismerésben. Mari Boine azon kevesek közé tartozik, akik egyéni módon voltak képesek feldolgozni a számi örökséget, túllépve a néprajzi kuriózum kategóriáján.

  • Film: Az angol disznósajt (Az ikrek visszavágnak)

    Milyen ma egy film, ha a "szigetországból" érkezett? Van benne egy vastag local colour, a la Stephen Frears, Méregzsák és utózmányai. Kell még a felháborodásig élesedő szociális érzékenység, mi Kenneth Loach teljes életművéből meríthető.

  • Színház: A válságba bevezető út (Bolondok tánca a Szkénében)

    A válság, állítólag, jót tesz a színháznak. Ahol válság van, ott nincs tespedés, nyugalom, elkényelmesedés, hanem izgalom, elégedetlenség és keresés van - és ha az ezzel járó rossz érzést vagy a károgó kritikusokat leszámítjuk, az utóbbiak mindenképpen termékenyebb helyzetet teremtenek.

  • Ünneplő

    A Zene Ünnepe, június 20-21. A Gellérthegy Szabó Dezső sétányán a Tilos az Á emel színpadot - az amúgy országos rendezvény kínálatából -, erre igyekszik előzetes fényt vetíteni ez a cikk. A bizarabb dolgok hívei inkább huszadikán, a folkosok huszonegyedikén csemegézhetnek, de alighanem az jár a legjobban, aki ünneplőbe öltözik mindkét nap.

  • Kültérítő

    Aki az idén nyáron jár az Erzsébet híd budai hídfője alatt, teleszívhatja magát a hídról épp lecsukló piros hetes kipufogógázán kívül a felújított park békebeli levegőjével is. Ott van a Platán, hivatalosan Erzsébet híd presszó, ahol esténként olyan nyüzsgés folyik a kerthelyiségben, hogy ülőhelyet nem is érdemes keresni.

  • Az eltűnt idő nyomában: Forgó

    Avatatlan fülnek a forgó nem más, mint a hajjal rendelkező ember fején kisebb-nagyobb számban előforduló frizuraalakító egység. Aki azonban megfordult már SZOT- vagy vállalati üdülőben, szak- vagy úttörőtáborban, tudja jól, hogy a forgó sportág.

  • Mol-kupa, rapidsakk-torna: Óráskígyó

    Ez a kislány, hogy ennek micsoda egyensúlyérzéke van! Ahogy ebben a partiban balanszírozott! Hát az valami csodálatos! Micccsoda egyensúlyérzék! - a beszélő nyilvánvalóan hülye, Polgár apuka is szívesen szabadulna már tőle, de a visszataszító rokkagép csak mondja és mondja, mint aki tegnap végzte el az idióta gesztusok tanfolyamát.

  • Hüje bíró (Olaszország-Chile 2-2 (1-1))

    Ravanellit influenza (!!!) miatt hazaküldték, a vénséges vén Bergomi a cseresorban, a hentes-mészáros vonal tehát mellőzve. Maradt a ragyogás, megannyi élő Raffaello-modell patyolatfehér mezben, akik világbajnokságot nyerni jöttek, és ezt akár komolyan is gondolhatják.

  • Öregek otthon, na (Románia-Kolumbia 1-0 (1-0))

    Na ilyen meccset már láttam. A két, kiöregedőfélben leledző csapat pontosan azt nyújtotta, amit el lehetett várni, azaz semmit, akár a nyugdíjas csigaszedők, ott röfögtek a címeres mezben, aztán egyszer csak Ilia bumm, gól, mondták, milyen szép.

  • Félvállról vett győzelem, mondta Jenő (Jugoszlávia-Irán 1-0 ( 0-0))

    Derék perzsáink, mármint a vezetők mindent megtettek a csapat nyugalmának érdekében, hitték ők. Azt a javaslatot, hogy a szálláshelyen belül minimecsetet építsenek, és a vb ideje alatt a városka hölgylakói csadorban mászkáljanak, ugyan "Mega-kisfaszom!

  • Barátom, balbekk (Hollandia-Belgium 0-0)

    Szólt, nézzük együtt, a BEK-döntőn is bevált, régen volt, nyert az Ajax, Kluivert gólját nem is akarta elhinni, csak a repléjnél üvöltött föl. Ajax-mezben most is, sál, ha gólt rúgnak, ne nagyon ölelgessem, a pitbull még félreérti, maradok nyugton.

Legfrissebb Narancs

Interjú Szabó Szabolccsal
Ellenzéki harcok Csepelen
Az elhibázott tét
Ungváry Rudolf: vitában Kis Jánossal
„Válsághelyzet” ürügyén
Mire mentek el a százmilliárdok?
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

Orbán Viktor miniszterelnök a zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a magyarországi zsidóság képviselőit.

"Mint mindig, amikor a régit felváltja az új, amikor az óév helyére az új esztendő lép, valamennyien számvetést készítünk. Értékeljük az elmúlt időszakot, felülvizsgáljuk a terveinket" – fogalmazott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnökéhez, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökéhez és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijához intézett levelében Orbán.

"Magyarország kormánya egy olyan jövőért dolgozik, ahol a fontos dolgok összekötnek bennünket: hazánk, nemzetünk, családunk szeretete, vallási hagyományaink tisztelete és a külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem. A zsidó újév alkalmából tisztelettel köszöntöm Önt és az ünneplő magyarországi zsidó közösséget. Kívánom Önöknek, hogy valamennyien a jó esztendőre legyenek beírva" – zárta levelét.

false

 

Fotó: MTI

Vagyis még egyszer „a fontos dolgok“, amik mintegy legkisebb közös többszörösként „összekötnek bennünket“, legalábbis Orbán világképében:

- haza szeretete

- nemzet szeretete

- családunk szeretete

- vallási hagyományok tisztelete.

- külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem.

(MTI)

Haza, nemzet, család, vallás, fenyegetés, önvédelem. még több Szüret...