• MaNcs 10. évf. 35. sz. (1998. 08. 27.)

    Új jégkorszak? (Dr. Mika János éghajlatkutató)

    Felhőszakadás, árvizek egy-két kontinensen, hőmérsékleti rekordok, aszály, erdőtüzek a Föld más pontjain. Az elmúlt évben sokat hallottunk az El Ni-o- jelenségről, pedig az éghajlatkutató szerint korántsem biztos, hogy mindez a Kisded számlájára írható. Az időjárási szélsőségek, ingadozások "benne vannak a rendszerben", még arra sem létezik egyértelmű válasz, hogy az üvegházhatásnak tulajdonított globális...

    1998 / 35
  • Sajó László: Öt és feles (Szent István és F. Béla a legnagyobb király)

    Híres hely, itt köttetett tavaly ilyenkor a tinnyei paktum, emdéef-fidesz (meglepetésre) három-kettő, az emdéef kapujában Béla m. v., a csatársorban a helyi kocsmáros, erre csak itt emlékeznek majd nemzedékek, a történelemkönyvben csak a végeredmény számít.

  • Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Bealkonyul)

    A nyár vége mindig erős - olyan, mint a vasárnap délután, csak nagyban, pedig nem ér véget semmi, és nem kezdődik el. Ebben a munkakörben, amiben dolgozom, az ügyvezető igazgató s a beosztott egy személyben én vagyok.

  • Seres László: Dekóder

    Már két hete hangzott el, azóta sem tudok betelni vele: "A polgárok akarata" -- mondta Deutsch Tamás, államvizsga előtt álló sportminiszter S. Lajos kinevezéséről, meg azt, hogy a becsületes, tisztelettel adózó állampolgároknak nincs félnivalójuk az APEH-től és elnökétől.

  • Tamás Gáspár Miklós: Széljegyzetek az etikai állásfoglaláshoz

    A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Etikai Bizottsága 3. sz. eljáró tanácsának elment a szép esze. Cikkemben (s hogy miért, erről alább) csakugyan arra céloztam - mert tudomással véltem bírni róla, bár ezt az érintett most cáfolja -, hogy Lovas István zsidó (zsidó eredetű, zsidó származású, zsidó felekezetű: nem kívánt törlendő).

  • De ki tünteti el Boross Péterdominanciáját?

    A magyar nemzet már kétszer is megpróbálta, és egyszer sem rajta múlt, hogy nem sikerült. Először 1994-ben, amikor Boross pártja, az MDF azután szenvedett megsemmisítő vereséget, hogy a nagyszerű államférfi fél évig miniszterelnök volt.

  • Számoltatás, el

    P. W. Botha egykori dél-afrikai elnökről, aki a nyolcvanas években, az apartheidellenes nyugati embargó idején vezette országát és népét, sok rosszat el lehet mondani, ám az 7szentség, hogy következetes 1 illető. Nem volt pl.

  • Politikai hírek

    Nyilvánosság Klub: Simicska válaszoljon

  • Kulturális hírek

    Zrinyifalvi ellipsziseiEllipszisek címmel mutatja be új festményeit Zrinyifalvi Gábor festőművész. A katalógus által "konceptuális tájképeknek" nevezett "írás/tér-képek" szeptember 6-ig tekinthetők meg a budapesti Dorottya Galériában.

  • Clinton vallomása: Bővérvád

    Július 28-án Monica Lewinsky megkötötte az üzletet. Tanúskodik Kenneth Starr különleges ügyésznek, és családjával egyetemben jogi mentességet kap. Július 29-én Bill Clinton megüzente Starrnak, hogy önként tanúskodni fog.

  • Ügyészségi törvénycsomag: Alárendelő szerkezet

    Dávid Ibolya igazságügy-miniszternek egy hónapja van arra, hogy az ügyészségi törvénycsomagot valahogy kipofozza: az eredeti változathoz képest sokat finomodott szöveget szeptember 30-ig kell a kormány elé vinnie. Az 1871 óta újra és újra előkerülő vitában (rendeljék-e a kormány alá az ügyészséget, avagy sem) a kormányzati irányítás mellett érvelők a büntetőpolitika hatékonyabb érvényre juttatását remélik.

  • Iszlám fundamentalizmus: Messzire mentek

    Az amerikai követségek ellen elkövetett terrorakciók megtorlásául végrehajtott bombázások nem tettek kárt Uszáma bin Ládinban, abban a szaúdi multimilliárdosban, akit az akciók hátterében sejtenek. A fundamentalisták azonban keresve sem találhattak volna jobb érveket létük igazolására a Khartúm (Szudán), Kabul Dzsalálábád és Khoszt (Afganisztán) elleni amerikai légitámadásoknál.

  • Kongó: Fegyverbarátságok

    A Kongói Demokratikus Köztársaság (ex-Zaire) tavaly májusban hatalomra került új vezetőjének, Laurent-Désiré Kabilának még nem is volt igazán ideje, hogy egyértelműen bebizonyítsa államférfiúi alkalmatlanságát.

  • Orosz tőzsde- és egyéb bukták: Medve, pénz, dominó

    A harmadik veszedelem

  • Az amerikai módszer (Gazdag Gyula filmrendező)

    A seregélyesi kastélyszálló immár másodszor fogadja a Robert Redford nevéhez kötődő Sundance Intézet Közép-Európai Forgatókönyvíró Műhelyének résztvevőit: nyolc lengyel, magyar és román filmes amerikai profik segítségével szembesül itt forgatókönyve problematikus pontjaival.

  • Szemszájnak ingere (Orális szex a filmművészetben)

    A dolog - nekem - a nyár beköszöntével kezdődött, régebben. Akkoriban úgyszólván mindennapos vendég voltam a Béke étteremben. Jó kis hely volt, szavamra, a reakció Szőnyegesnek hívta, persze hibásan. Valamelyik országút szélén feküdt (innen jöhetett a Szőnyeges), nem messze, egészséges sétányira bárhonnan.

  • Könyv: Hit, remény, brutalitás (Gerard Reve: Az esték)

    Semmi sem történik azon a tíz napon, 1946. december 22. és 31. között, melyen Gerard Reve holland író regénye játszódik. A főszereplő, a 23 éves Frits van Egters legfőbb tevékenysége, hogy a szüleivel él. Ezt kiegészítendő időnként felkeresi barátait, morbid történeteket mesél, folyamatosan "szemrevételezi" közvetlen környezetét, és újabb és újabb elhatározásokra jut.

  • World music: kedves

    barátaim, elkeserített bár a Sziget világzenéi iránti lanyha bizadalom, de azóta túltettem magam - maradok szíves nyomkeresőtök, hűséges udvari kóstolótok, vagyis:

  • Kávébarna dalok (Tanita Tikaram)

    A tűzijáték még Budapesten érte, ott pléjbekkelt a rakparton a Danubius, úgymond, őrületes buliján, a többi, úgymond, sztár között, aztán irány a jó öreg Sopot, minden szocialista táncdalfesztiválok legpajzánabb nevűje, ami ugyanúgy túlélte a rendszerváltozást, mint ő azt, hogy tíz éve, tizennyolc éves korában eladott négymillió lemezt, azóta meg összesen egymilliót.

  • Fel, Keletre!: Tó, táj és gombóc

    Van úgy, hogy az embernek nyaralni kell. Innentől kezdve azonban számos kérdés tolakszik előtérbe. Mert mehetne ugyanis Németországba például, ahol még a kerítés is kolbászból van, meg a benzinkútnál is korrekt a WC, hogy a sörökről ne is beszéljek.

  • Adunk a véleményére!

    I. Olvasási szokások

  • Sisi-vetélkedő: Játék a kastélyban

    A gödöllői Grassalkovich-kastélyban szépségversennyel, műveltségi vetélkedővel és műsoros esttel emlékeztek meg Erzsébet királynéról, akit száz évvel ezelőtt szúrt le kiélesített reszelőjével egy Lucheni nevezetű olasz anarchista.

Legfrissebb Narancs

Díszlet vagy őrhely
Parlamenti bojkott?
Mártonffy Marcell teológus
A pokolról és az örök kárhozatról
Könyvmelléklet
Salman Rushdie-interjú, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...