• MaNcs 10. évf. 49. sz. (1998. 12. 03.)

    Kereső periódusban

    Máté Gábor színész-rendező

    Többek szerint egyre inkább rendező-színész: Németh Ákos Müller táncosai, Parti Nagy Lajos Mauzóleum, Garaczi László Prédales, Jeles András Szenvedéstörténet című művei után újabb kortárs drámát rendez. Lőrinczy Attila Balta a fejbe című drámája - melyet december 20-án mutatnak be a Kamrában - lényegében a III. Richárd magyar változata. Máté Gáborral többek között a mai magyar kortárs...

    1998 / 49
  • Kálmán C. György: Magánvalóság (Toleránc)

    Nem hivatalos főtanácsadóim azt javasolták, hogy írnám meg, a polgárok felkent lelkiismerete, a következőket, hogyaszongya:

  • Eörsi István: OptiPista (Irodalmi szövegelés)

    1977-ben cinikusan tisztelettudó törmelékekből verset szerkesztettem József Attila haláláról, és ezzel magam ellen ingereltem Benjámin László költőt, az Új Tükör főszerkesztőjét, aki addig az idősebb, távoli barát jóindulatával szemlélte buzgólkodásomat.

  • Para

    Kovács Imre: Énteriőr

    Hatkor csörgött a telefon, éppen azt álmodtam, hogy koreai film vagyok, és egy tűzharcban vágok rendet a statiszták között, egy tűzharcban, ahol mindenki elvész, csak a legjobbak maradnak talpon, szóval osztottam a rendet, az igazságot meg a békét, nagy voltam, tűzerőm akár az Isten meg ilyenek.

  • Miklósi Zoltán: Rendszerváltás után?

    A ma Magyarországán liberális politika kizárólag komoly bátorsággal, képzelőerővel és főképp némi radikalizmussal folytatható.

  • Fesd feketére!

    "T. Ház! A demokráciához nemcsak a politikai hatalmat, de múltunkat, a történelmet is vissza kell vennünk azoktól, akik csupán bitorolják azt!"

  • Ördöge van

    A miniszterelnök úgy véli, hogy akinek gyerekei vannak, az nem gondolhat mást a drogokról, mint ő: aki mást gondol, vagy másképp cselekszik, az az ördöggel cimborál. A csillár, lapzártáig, nem szakadt le.

  • Politikai hírek

    Az adatvédelmi biztos az Internettóról

  • Kulturális hírek

    SwierkiewiczTugboat (Uszály) című kiállítása záróakkordjaként - ahol hőlégballonokat és a Duna vize és iszapja segítségével festett képeit mutatta be - a Kortárs Művészeti Múzeum (Ludwig) előtt a magasba emelkedett Swierkiewicz Róbert feliratokkal díszített légballonja.

  • Segélyszállítmány Kárpátaljára: Pulóvert, kucsmát, hócipőt

    "Ha Vásárosnaménynál akarunk közúton átkelni a Tiszán, előbb a Krasznán visz át a híd, majd az összetartó folyók közös árterén át folytatódik, s ér Gergelyiugornyára. Szombaton itt mindenesetre nem lehetett különbséget tenni a két folyó közt, összefüggő víztenger fogadott" - írtuk három hete árvízi beszámolónk elején.

  • Vita az adórendőrségről: Kántor! Áfa! Keresd!

    A kormány nem vonja vissza az adórendőrség felállításáról szóló törvénytervezetet, annak ellenére, hogy komoly ellenállásba ütközött a parlamentben. A tervezet egyelőre csak az alkotmányügyi bizottság támogatását bírja; a költségvetési és a házbizottság, az ellenzék és az adatvédelmi biztos elutasítja.

  • Az SZDSZ útkeresése: Szabadság miatt nyitva

    Kis pezsgő, öröknaptár és egy elvi nyilatkozat tervezete - néhány hangzatos beszéd mellé ezt kaphatták kézhez a Budapest Kongresszusi Központban az SZDSZ tízéves születésnapjára összegyűlt tömegek. A párt máig nem dolgozta fel a tavaszi katasztrofális választási bukta okait, az újrakezdéshez szükséges új gondolkodásnak is csak mostanában fogtak neki.

  • Visszavont uszodabérletek

    Húsz éve jár Szabadi Béla a Lukácsba, és sose volt vele gond. Nem brunzolt a vízbe és nem lopott törülközőt. Autóján még egy T betű sem volt, nemhogy megkülönböztető kék fény; a kőbányai panelben pedig - ahol a reprezentatív budai négyzetméterhalmaz előtt lakott - mindig becsukta a liftajtót, és nem a kuka mellé hajította a szemetet.

  • Vizsgálat az egri kórház ügyében: Kifér a csövön

    Az egészségügyiek szakszervezete perre készül az egri Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház ellen. A koraszülöttosztály negyvenhat éves főnővére nem érhette meg sem a pert, sem - a népjóléti miniszter által egy parlamenti interpelláció után indított - vizsgálat végét, amelynek ki kéne deríteni, hogy mi lehet az osztályon dolgozó nők körében tapasztalt nagyszámú rákmegbetegedés oka.

  • T´DOOR: Fanyűvő, Fényév, Fatöbbi

    Tetszik nekem ez a tisztítás és vasalás, és hogy a két (!) kis cédulát egymáshoz simulva leltem szürke öltönyöm zsebében, miközben a kórus (!!) József Attila sorait énekelte; az FNYV betűegyüttes fenyvesek illatát hozta, ám ahogy a címben jelöltem, egy "F"-fel kezdődő francia ügetőlóévjárat három kiválósága is beugrott nekem rögtön (szaknyelven nem jó, ha a ló beugrik, ám ezt hagyjuk), szóval a lehetőségek a szocialista brigád jóvoltából a korlátlanságig sugallódtak.

  • Szaklap: Szövegelés (Hermeneutikai Füzetek és a Hermeneutikai Kutatóközpont)

    A hermeneutika - szövegértelmezés - mindig volt, mindig van és mindig lesz, mióta van szöveg és van olvasó, Gadamer óta pedig egyenesen divatszóvá vált filoszkörökben. De vajon csupán (múló) posztmodern hangulatunkban beszélünk róla túl sokat, vagy pedig a szövegek/szöveg és az ember kapcsolata valóban létkérdés, amely minden korban sajátosan megfogalmazódik?

  • Dizsi ´98: Szállodaporta-parti

    Hol vannak már azok az idők, amikor különleges eseménynek számított, ha acid partit rendeztek valahol az országban. Amikor száz-százötven elvetemült szinte kötelességének érezte, hogy felkeresse azt a pincét, barlangot, hegyoldalt, erdei tisztást, ahol megszólaltak az új időknek új ritmusai, és azt is, hogy folyamatosan táncoljon egészen másnap délig, a harangszóig.

  • Színpad: Húzós szappan (Space Theatre: The Real World)

    Az amszterdami Space Theatre előadása egy létező dokumentum-szappanoperából merítette az ötletét. A legkegyetlenebből, a Valódi világból, amin a szerencsés Music Television-nézők a kilencvenes évek elején sírhatták könnyesre a padlószőnyegüket.

  • "Már nem beszélnek jorubául" (Bob Cohen, Di Naye Kapelye)

    Az elmúlt években több zsidó vonatkozású lemez is kijött, de igazán kóser magyar klezmer csak most először. A jiddis muzsikának ehhez Bob Cohenre volt szüksége, Bobnak meg arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt New Yorkból Budapestre telepedjen.

  • Antik Enteriőr: Belsőségek

    Mindazok, akik kíváncsiak, mire képes ma a magyar műkincs- és régiségkereskedelem, egészen biztos, hogy nem hagyták ki az V. Antik Enteriőr kiállítást és vásárt. A Műcsarnokban november 25-29. között tartott ötnapos dzsemborin mindenki ott volt, aki számít vagy számítani akar: kis- és nagyhalak, érintettek és érinthetetlenek, no és azok, akik soha nem jönnek másért, csak körülnézni.

  • A 2000. év problémája: Gabona, cukor és víz

    A számítógépek két számjegyű dátumkezeléséből adódó ezredfordulós komputerpánik hatására egyre több kaliforniai szoftvermágus és New York-i bróker dönt úgy, hogy kivonja az információtechnológiai ipar blue chip részvényeibe fektetett pénzét a tőzsdéről, és helyette több évre elegendő gabona-, cukor-, víz- és lőszertartalékot halmoz fel a Sziklás-hegység egy eldugott völgyében.

  • Tartsa meg magának!

    Megrendelem meghatározatlan időre, de legfeljebb 1 évre 5000 Ft-ért a MaNcsot.

Legfrissebb Narancs

Díszlet vagy őrhely
Parlamenti bojkott?
Mártonffy Marcell teológus
A pokolról és az örök kárhozatról
Könyvmelléklet
Salman Rushdie-interjú, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...