• MaNcs 10. évf. 5. sz. (1998. 02. 05.)

    Hová tűntek a III/III-as akták? (Varga László, a Fővárosi Levéltár igazgatója)

    A Történeti Hivatalt szeptember elseji nyitása óta ezerhatszázan keresték fel, hogy betekintést kérjenek a róluk gyűjtött adatokba. Nagy százalékuk dolgavégezetlenül távozott, a hivatal munkatársai nem találtak róluk egy sort sem. Varga László szerint ez nem véletlen. A Fővárosi Levéltár igazgatója a kilencvenes évek közepén az iratfelmérő bizottság tagjaként végigjárta a BM és a titkosszolgálat addigra...

    1998 / 5
  • Kálmán C. György: Magánvalóság (Kérdések)

    Itt vannak, mondjuk, a hülye kérdések, amelyekből szürkén szivárog az üresség, érezzük, hogy kérdező, kérdezett és hallgató egyaránt beléjük ragad, se kimászni belőlük, se megmerülni bennük nem lehet, nem szabad; mindenkinek keserves, aki mégis nyer velük, az a kérdező, kitölti az időt, szerepbe kerül.

  • Sajó László: Öt és feles (Bornemáros tér)

    Előbb a vágány melletti pavilonok tűntek el, randák voltak, de. Meleg volt a pogácsa, a HÉV-en lehetett húzkodni belőle a könnyű tésztát, a virágbolt már korábban megszűnt, hetven forint volt a korona, sör. Esernyőéscipzáréscipőjavítóéselemcserekulcsmásoló, bádogosés, egyszemélyben, eltűnt.

  • Para

    Kovács Imre: Én

    Jó ideje nem válogatom meg a társaságomat, szinte bárkivel leülök bárhova, talán az egyetlen kritérium, hogy asztaltársam olyan legyen, akit még nem raboltak el az ufók, mert akkor óhatatlanul félrecsúszik a beszélgetés, vak és beláthatatlan irányba fordul minden, olyasmikről kell beszélgetni, hogy szerinted igaza van-e annak az amatőr kémikusnak, aki másnaposan minden kedden fel tudja idézni a 49 dimenziós kocka kiterített alaprajzát, vagy igaza van-e annak az idős sajóbábonyi hölgynek, aki karfiollal lemodellezte az atom viselkedését a hipertérben, mert azt látta az X-aktákban, hogy aki mer, az előbb-utóbb zseblámpákat lóbál egy idegesítően díszletszerű alagútban, viszont értelmetlenül és céltalanul megmenekül az őt üldöző borzalmas digitális trükktől.

  • Dessewffy Tibor: Az új egypártrendszer felé

    Csak akkor lehetne kiegyensúlyozottabb

  • Ki a kicsit nem becsüli

    A kérdés, hogy mi történt 1989-ben Magyarországon, régóta foglalkoztatja a széles népi tömegeket. Forradalom zajlott-e, vagy a rendszerváltás csak úgy megtörtént, a késő kádárizmus másodvonalbeli apparatcsikjainak kevéssé látványos, ám áldozatkész munkájának köszönhetően?

  • Vallatni arany

    Nem is lehetett másként: az ügyészségi nyomozóhivatal csak ült, és várta, amíg a kábítószerosztály nyomozói lecsapnak egy tizenötmilliós hasisszállítmányra; aztán rajtuk ütöttek, hogy kényszervallatás és kábítószerrel való visszaélés miatt hármuk ellen eljárást indítsanak.

  • Politikai hírek

    Választás: május 10-én

  • Kulturális hírek

    VadócokA tíz éve Franciaországban dolgozó Frenák Pál társulata a Petőfi Csarnokban tartotta Sauvagerie/Vadócok című estjének ősbemutatóját. A táncest előadói a koreográfiát is jegyző Frenák Pálon kívül Pascal Giordano, Raphale Kaney és Dimitri Kruus ezután magyarországi turnéra indultak.

  • A spiclijelentések sorsa: Párhuzamos életrajzok

    Bár csak öt hónapja működik a Történeti Hivatal, már sokan elégedetlenek azzal, amit információs önrendelkezés kapcsán kapnak vagy nem kapnak. Lehet, hogy a titkosszolgálatok voltak trehányak, és nem fordítottak kellő figyelmet az állampolgárokra, de az is lehet, hogy túl pedánsak voltak, és megpróbáltak mindent eltüntetni, ami rájuk nézve terhelő lehet.

  • Ózdi pénzhamisítás: Nyomás alatt

    Egy több tízmillióra rúgó kölcsönügylet áll az évszázad magyar pénzhamisításának hátterében. Legalábbis rendőrségi kihallgatásakor ezt állította az a január 24-én őrizetbe vett ózdi nyomdász, akinek gépkocsi-csomagtartójában több mint 75 millió forintnyi kinyomtatott, de még felvágatlan 5000 Ft-os ívekre bukkantak a rendőrök.

  • Duna-dokumentumok: Retardált-e Nemcsók János?

    Horn Gyula hétfői, napirend előtti miniszterelnöki expozéjában - amely inkább pszichológiai, mint politológiai elemzés után kiált - szemmel látható ingerültséggel (meg-megremegő hang, befejezetlen mondatok sora, egyeztetési hibák tömkelege, teátrális gesztusok) próbálta artikulálni Bős-Nagymaros/Pilismaróttal kapcsolatos időszerű meglátásait.

  • A kisebbségek parlamenti képviselete: Se velük, se nélkülük

    Amióta a Hazafias Népfront (amely a rendszerváltásig a pluralizmust volt hivatott megjeleníteni az egy párt mellett) megboldogult, azóta várnak szegény, Magyarországon rekedt nemzetiségek arra, hogy parlamenti képviseletük legyen.

  • Közvélemény-kutatás a pártok támogatottságáról: Kampányrajt

    Bár hivatalosan csak február 28-án kezdődik a választási kampány, a pártok már bemelegítettek, sőt azzal, hogy a köztársasági elnök kitűzte a voksolás dátumait, el is kezdődött a választók kegyeiért folyó versenyfutás.

  • Clinton szexbotránya: Szappanopera (Dupla vagy semmi)

    Alig tíz nappal ezelőtt még úgy tűnt: Clinton elnök vagy kitart, de akkor évekig fog Gore alelnökkel és a Demokrata Párttal együtt vergődni, vagy hamarosan lemond. Hat nappal később a népszerűségi mutatói eddigi legmagasabb szintjüket érték el.

  • Franciaország: Lázongó kirekesztettek

    Karácsony előtt az újabb kori történelem során első ízben szervezett munkanélküliek jelentek meg a francia utcákon, egyre-másra munkaügyi hivatalokat foglaltak el, aztán más középületeket is feldúltak a kormányzó szocialisták pártközpontjától kezdve a párizsi árutőzsdéig.

  • New York: Magyar graffiti

    Leslie mosolya szomorú. Nagyjából ötven éve felrakták egy ártalmatlanított hadihajóra, hogy Amerikában kamaszfiúként lássa viszont csupán halvány emlékezetében élő szüleit. A nagy pillanatból mindössze arra emlékszik, hogy a nagy város a nagy házakkal úgy megijesztette, hogy ha nem lett volna már épp eléggé tengeribeteg, gumicsizmájában visszamenekül az óceánba.

  • Laza, tépett trikolór (Tony & Guy-doktrína)

    Nemzetközi fodrászmaffia divatdiktátori értelemben nem létezik. Nem ülnek össze szakemberek, és nem állapítják meg, hogy a jövő évi tavasz-nyár slágere a rövid egy kis hosszúval, meg hogy visszajöttek a földszínek, valamint rövid lappangási idő után újra hódít a fekete-fehér.

Legfrissebb Narancs

Sinkó Eszter és Kincses Gyula
Mi várható az egészségügyben?
Harc a független bíráskodásért
Interjú a lengyel ombudsmannal
Horváth Viktor író
Tankom – könyv 68-ról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...