• MaNcs 11. évf. 45. sz. (1999. 11. 11.)

    Nincs középút (Polgár László operaénekes)

    Azok közé a magyar operaénekesek közé tartozik, akiknek a neve és hangja nemcsak itthon, hanem a világ legrangosabb operaházaiban is jól cseng. Pályája során énekelt többek között a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben és a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Tavaly két kategóriában kapott Grammy-díjat, Bartók A kékszakállú herceg vára című operájának CD-jéért, amelyet Jessie Normannal és Pierre Boulezzel...

    1999 / 45
  • Kálmán C. György: Magánvalóság (Amelyben ismét kiáll a kormány mellett)

    A konyhaasztal sarkán, lopva rovom e sorokat, odabenn csemetéim hüppögnek, anyjuk, életem párja hol rájuk ripakodik, hol együtt zokog velük. Kértek, könyörögtek, hogy ne tegyem, de hiába: ismét kiállok a kormány mellett, szembeszállok a liberális rágalomhadjárattal, az előre kitervelt lejáratási kampánnyal, az igazság velem van, meg a kormánnyal.

  • Várhegyi éva: Ekotrip (Uzsorakörök)

    A kiváló műfordító és szociológus Tellér Gyula igencsak csúszós talajra tévedt, amikor a Magyar Nemzetben közölt, folytatásos krimiként előadott összeesküvés-elméletét a pénzügyi összefüggések sajátos értelmezésével kísérelte meg tudományosan megalapozni.

  • Para

    Kovács Imre: én

    Ezt csak azért írom, mert magam is elborzadtam attól, amit a múlt héten írtam, úgyhogy engedtessék meg nekem egy csipetnyi önreflexió, mintegy űzni a démont, unalmat, igazságot el.

  • Vad Lajos: Az arcképcsarnok maradandóságáról

    Az 1999-es évről minden bizonnyal megemlékeznek majd az emberiség krónikájában, ha a továbbiakban is lesz még emberiség, és lesz még képessége és/vagy kedve hozzá, hogy krónikát írjon önmagáról, de azt valószínűleg nem említik majd, hogy 1999 a tízéves évfordulók éve volt.

  • A píár Waterlooja

    A polgár leült hétfő este a tévé elé, és azt látta, hogy egy nagymamakorú hölgy a munkaügyi bíróság jogerős határozatára hivatkozva, ismét dolgozni akart a volt munkahelyén, de a kormány embere ezt nem engedte.

  • A mi kukánk kölyke

    Már az idén is jó, de jövőre még jobb lesz, főleg ha fiatal házasok vagyunk, és ebbéli állapotunkat gyermekáldással kívánjuk tetézni, mert jövőre, ha bizonyos sanda valakik meg nem akadályozzák ebben a kormányt, akár milliókat is kaszálhatunk hitelbe az új kormányzati lakáskoncepció nyomán.

  • Politikai hírek

    Cser nyert

  • Cyber hírek

    Hackerek a ReutersnélOrosz számítógépkalózok törtek be a Reuters hírügynökség számítógép-rendszerébe, és megcsapolták a moszkvai kirendeltség műholdas vonalát. Egy korábban elbocsátott moszkvai Reuters-alkalmazott közreműködésével dekódolni is tudták a jeleket, az így megszerzett információkat pedig több mint egy hónapon keresztül egy pénzügyi befektetésekkel foglalkozó cégnek továbbították.

  • Kulturális hírek

    Platán GalériaA három éve elhunyt - s 1972-76 között Varsóban tanult - Gémes Péter Napló című kiállításával nyílt meg a Budapesti Lengyel Intézet új kortárs művészeti bemutatóhelye, a Platán Galéria (Andrássy út 38.

  • Biodízel, a mezőgazdasági energiahordozó: Olajütők

    Ha minden a kisgazdák elképzelései szerint megy, és a biodízelt végérvényesen kivonják a jövedéki törvény hatálya alól, hamarosan a frissen sült rósejbni illata válthatja fel városainkban a jelenlegi rákkeltő dögszagot.

  • Indítvány a kisebbségi magyarok jogállásáról: álmodozások kora

    "Ez mindennek a teteje" - írta öles betűkkel a címlapon szombati számában a Transilvania Jurnal, az éppen Kolozsvárott tartózkodó Csapody Miklós (MDF) képviselői indítványára utalva, majd közölte: a magyarok olyan törvényt akarnak hozni, amely nemcsak az erdélyi magyarok magyarországi szavazását tenné lehetővé, de azt is, hogy magyar politikai pártok Romániában kampányoljanak.

  • A kormányfő esete a Malévval: O. V. repülő cirkusza

    Több középvezetőjét menesztette a Malév Rt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatója, miután a kormányfő az őt ért kellemetlenségek miatt Kanadából megfeddte a légitársaságot. Orbán és kísérete jelentős késéssel érkezett meg Londonba, ahol az Air Canada (torgyánul: "kanadai erfransz") nem várta meg, amíg a teljes küldöttség átszáll a Malév-járatról, így csupán a miniszterelnök, a felesége s egy testőr érkezett meg az előre jelzett géppel; a kíséret többi tagja egy későbbi British Airways-járattal repült utánuk.

  • Tragédia Alsópáhokon: Haragból, hazugsággal

    Augusztus elején a rendőrség hiába kereste a Zala megyei Alsópáhokon a 22 éves Kozma Zoltánt. A fiú holttestét végül nevelőapja találta meg házuk használaton kívüli kútjában. Kozma Zoltánt édesanyja dobta a kútba, miután észrevette, hogy fia már nem él.

  • újabb fordulat a "megfigyelési" ügyben: A lufi, ha pukkan

    A tavaly nyár óta tartó ún. megfigyelési ügy első épkézláb ötlete realizálódott a múlt héten: a miniszterelnöki bejelentés hátterét vizsgáló bizottság szocialista alelnöke, Keleti György ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tett az ügyészségen.

  • Kelet-Timor: Béke, fenntartásokkal

    Két hónapja még mészároltak az indonéz hadsereggel nem egészen tisztázott viszonyban álló függetlenségellenes milicisták, most viszont lassan már két hete, hogy Indonézia utolsó alakulatai is távoztak Kelet-Timorból.

  • Mexikói Filmhét az örökmozgó Filmszínházban: Let´s get a taco!

    A mexikói művésznők, ez esetben konkrétan a filmrendezőnők, különös tekintettel azokra, akik a tijuanai acélfal jóléti oldalán is járatosak, igen tevékenyen keresik identitásukat őseik iguánakoronás portréi és a coca-colás édenkert között.

  • A homokóra - részlet

    Körülállják a fát. Nem is fa. Csak valami növény. Már tíz éve ott áll a kultúrterem sarkában, névtelenül. Senki sem tudja, honnan hozták, ki tette oda, talán a kertészek tudják a nevét, de nem, a kertészet túl messze van, túl késő van, már senkit se lehet megkérdezni, de minek is, nem fontos, mi a neve, csak az a fontos: mit csináljanak a gyümölcsével?

  • WOMEX ´99: Amúgy ezerrel pörgött

    Miután visszatért Berlinbe, messze überelte korábbi mutatóit a Worldwide Music Expo. A kiállítók száma például a következőképpen alakult: öt évvel ezelőtt (és ugyancsak Berlinben): 23, tavaly Stockholmban: 63, most meg: 147 plusz-mínusz, ahogyan számolni tudok.

  • "Ez a népi-urbánus, ez egy marhaság" (Mora Terézia író)

    Mora Terézia 1971-ben született Sopronban, majd Petőházán nevelkedett. 1990 óta Berlinben él, fordítóként és forgatókönyvíróként dolgozik. Der Fall Ophelia (Ophelia esete) című írásával idén elnyerte Klagenfurtban az Ingeborg Bachmann-díjat.

  • "Járom a hegyeket" (Michael Wadada, Suns of Arqa)

    A Suns of Arqa nem új zenekar, húsz éve alapította Michael Wadada. Húsz év elég idő arra, hogy az ember olyan ászokat tudjon a zenekarában, mint Adrian Sherwood, Prince Far-I, vagy esetleg olyan együtteseknél vendégeskedjen, mint a The Orb.

  • Videó: Ragacsos és finom (Az idő ujjai)

    Az időnek márpedig öt ujja van. A múlt, a jelen, a jövő, az, ami-lehetett-volna és az, ami-még-lehet. A kronológia bármikor felbontható, de ugyanazt a pillanatot megélni egyetlenegyszer lehet. Tucker (Terumi Matthews), az ultrastílusos ötvenes években élő és alkotó írónő a kilencvenes évekbe tett váratlan időutazása alatt tudja meg, hogy nem sokkal távozása után holtan találták még ott, az ötvenes években.

  • Testiség: Mozgás, mozgás!

    Az első hazai férfi fitneszbajnokságot a korábban chippendale-fiúként tündöklő Csermák Endre nyerte. A bajnok ötéves kislánya is ezen sport iránt érdeklődik, nem térhetünk ki tehát tovább olvasóink egyre növekvő nyomása elől, és fellebbentjük a fátylat Magyarország új sikersportágairól, a fitneszről, a body buildingről és az aerobikról.

  • Kréta: Szanatórium a tengeren

    Olajbogyó, recina, polip és folyamatosan szól a kritika, a helyi zene, miközben lefűrészelt csövű, de egészséges, hosszú fejű krétaiak száguldoznak pick up carjaikkal a lehetetlen utakon. Beszűkült vágyaim a szezon múltával már csak Kréta szigetére korlátozódnak, ahol mindig nyár van, meg néha ősz.

  • Nagyvárosi természetbúvár: Házi veréb

    Aligha van nála elterjedtebb madár: Zugló, Tűzföld, Hawaii, Ausztrália, Dél-Afrika, Új-Zéland, Havanna, Salt Lake City, Moszkva. A sarkkörtől északra fűtést igényel, ezért csak ott tud megmaradni, ahol a fészkét utcai lámpa burájába rakhatja.

  • Balkezesek: Nem tudja a jobb

    A múlt században élt neves búvárlélek és bűnügytankutató, Cesare Lombroso állítása szerint aki balkezes, az degenerált és hajlamos a bűnözésre. A bal kéz használatát e korban az elkorcsosulás jelképének tekintették, és a legtöbb kultúrában az ördögivel, a gonosszal azonosították.

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...