• MaNcs 12. évf. 26. sz. (2000. 06. 29.)

    Trauma és bosszúvágy

    Dr. Hárdi Lilla pszichiáter

    Június 26. a bántalmazott áldozatok világnapja, ha másnak nem, hát ennek örülhetnek egy kicsit. A világnap célja a bántalmazás elleni tiltakozás, és hogy ráirányítsa erre a kérdésre a figyelmet, nyilatkozott lapunknak dr. Hárdi Lilla, a Cordelia - Alapítvány a Megkínzott Áldozatok Rehabilitációjáért vezető orvosa.

    2000 / 26
  • Eörsi István: Séta egy incidens körül

  • Félszemmel a másikat

    "Van még hozzászólás? Esetleg az elnökkel van még valami baj?" - ezekkel a szavakkal zárta Pallag László az olajbizottság hétfői ülését. A csaknem négyórás összejövetel nagy részében ugyanis a testület kisgazdapárti elnökét szuttyongatták feltűnő hévvel képviselőtársai; mindenekelőtt az MDF-es Balogh László, de Tóth Károly (MSZP) és Fazekas Sándor (Fidesz) is kitettek magukért.

  • Politikai hírek

    Eddig tizenhatan haltak meg kábítószer-túladagolás következtében Magyarországon, és hétvégenként becslések szerint több mint 100 ezer fiatal használ kábítószert. Az ifjúsági tárca drogellenes nemzeti stratégia létrehozásáról döntött - jelentették be a kábítószer elleni világnapon.

  • Kultúrális hírek

    FESZTIVÁLZENEKARMorzeMiután Demszky Gábor főpolgármester és Marschall Miklós, a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány elnöke aláírta a szerződést, melynek értelmében a fővárostól az alapítványhoz kerül a zenekar, Fischer Iván karmester bejelentette: visszavonja a zenekar és fenntartója között tavasszal elmérgesedett vita során tett ígéretét, hogy többé nem vezényel Budapesten.

  • Cyber hírek

    Víz a MarsonA Space.com értesülése szerint a NASA hivatalosan csak június 29-i sajtótájékoztatóján akarta bejelenteni a felfedezést, miszerint folyékony halmazállapotú víz nyomaira bukkantak a Mars Global Surveyor (MGS) több felvételén, de a hír több mint egy héttel azelőtt kiszivárgott.

  • Haderőreform - 1.: Átszabások kora

    {k200026_nagyi;b}nt face=Arial,Helvetica size=-1>A Magyar Honvédség (MH) 1989 óta már a negyedik haderőreform sokadik hullámát éli meg anélkül, hogy ezek pontos céljáról, végrehajtásáról, ütemezéséről és költségvetési hátteréről konszenzus alakult volna ki a parlamenti pártok között.

  • Kormánydöntés a gázárról: Légből kapták

    A kormány úgy határozott, hogy mégsem érvényesíti a gáztörvény vonatkozó passzusát, és önkényesen állapítja meg a gázáremelés mértékét. E döntés ismét jól példázza alapvetően szubjektív idealista és voluntarista gazdaságfilozófiáját, melynek lényege, hogy a külvilág mint obkjektív valóság nem létezik, s a kreatív gazdaságpolitika maga állítja fel önnön korlátait.

  • Haláleset Pándon: Karóval jöttél

    Június 20-án este, háromnegyed tíz körül halálos fejlövés következtében meghalt K. E. 48 éves pándi lakos. A golyó M. P. monori rendőr szolgálati pisztolyából származott. A rendőrség szerint a lövés véletlen volt.

  • A győri hulladékégető engedélyei: Lazán vett kazán

    Rendszerváltásunk története a látványos karrierek története. Mindenféle ügynökök változtak át topmenedzserekké, a semmiből gyárak szökkentek szárba, lacikonyhából luxusétterem, fröccsöntő műhelyből beszállító üzem, egyszerű kazánból veszélyeshulladék-égetőmű született a nagy lehetőségek éveiben.

  • Devils Motorostalálkozó: Nyílt sebesség

    Kilencedik alkalommal gyűltek össze a motorosok Újszilváson, hogy szokásuk szerint találkozzanak egy jót. Nem számoltuk, de több ezren voltak. Mi pedig csak irigykedtünk, szegény, öreg motorosok.

  • Ali Agca ismét Törökországban: Farkasverem

    1981. május 13-án megdöbbentő képek járták be a világsajtót. Merényletet kíséreltek meg II. János Pál pápa ellen. Az Aldo Moro elrablása óta végképp megbénulni látszó olasz közéletet velejéig rázta meg a hír.

  • Hajrá, Vidék! (Vidéki Sport)

    Amikor a debreceni dedikáláson sorra került egy hamvas fiatal lány - kísérővel sajnos -, s egy selyemzsinórral összefűzött, kartonált albumba ragasztva letette elém a Narancsból kivágott összes egotripemet, a komplett háromévnyi cuccot, azt is, ami a kötetből kimaradt, írnám alá a címlapon, a fényképem alatt, akkor azt hittem, hogy innen tényleg nincs tovább.

  • "Ez egy termék" (Thomas Sokolowski, a pittsburghi Andy Warhol Museum igazgatója)

    Magyar Narancs: Találkozott valaha Andy Warhollal?

  • A halott hérosz (Andy Warhol élete és művészete)

    Múzeumokba, kiállítótermekbe járó kultúrtudatos látogató számára kétféle műbefogadási mód ajánlható. A letűnt korok alkotóival szemben, akiknek műveiből összeadódik a művészet történetének kanonizált tárgya, elsősorban jelentőségük tudatosítása (igen, Dürer a maga korában nagy festő volt, hiszen a képe itt lóg a falon), másodsorban - és szerencsés esetben - a személyes érintettség elérése és megélése (lásd műélvezet, katarzis) lehet a kívánatos cél.

  • Padló (Buena Vista Social Club Wiesenben)

    Ilyen közel még soha nem került Havannához Budapest. Néhány héttel azután, hogy bemutatta a Duna TV is, a Bécsújhely melletti Wiesenben életre kelt Wim Wenders filmje, a

  • A Zene, az Ünnep és a Rontás

    Abban a nyilatkozatban, amelyben tizenegy európai nagyváros írta alá A Zene Európai Ünnepének alapelveit, az áll, hogy a rendezvény az élő zene ünnepeként "spontán és szabad közreműködésre kér fel szólistákat és zenekarokat", illetve arra kéri az intézményeket, hogy "biztosítsanak lehetőséget az amatőr és professzionális előadók tehetségének bemutatására".

  • Megy Hamedhez: Kokó Európa-bajnok

    Nincs itt még kultúrája a profi boksznak. Pedig a nők, ha tudnák, mi folyik egy mérlegelésen, ezrével tódulnának. Így meg csak néhány, a shoppingolásból idetévedt vásárló nézeget a Pólus Center (jégmentes) műjégpályája körül.

  • Labdarúgó-EB: Narancssárgaság

    A hollandoknak nincs "hivatalos" nemzeti érzésük. A trikolórt gyakorlatilag csak igazi állami ünnepeken látni, a nem hivatalos nemzeti elkötelezettség színe a királyi ház (Oranje Nassau) jelképe - a narancssárga.

  • A cápa 4.: Chrysler 300M

    Egy közel tízmillió négyzetkilométeres ország egyszerűen alkalmatlan törpeautók tenyésztésére. Olajválságok ide vagy oda, Amerika az amerikai autóké. Monumentalitás és már-már paródiába hajló felszereltség - amerikai autót Európában is azért vesznek a népek, hogy menet közben odaképzeljék magukat arra a tízmillió négyzetkilométerre.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...