• Kálmán C. György: Magánvalóság

    Bölcs kormányunk számtalan bölcs döntést hoz, és számtalan bölcs dolgot mond, ezeket nem is lehet eléggé melegen üdvözölni; ám a szimmetriakövetelés jegyében (lásd Horváth Iván cikkét a 2000 októberi számában), s hogy (a kormánypárt bölcs publicistáinak kívánsága értelmében) ne mérjünk kettős mércével, határozottan ki kell mondanunk hogy: nem!

  • Keresztury Tibor: Zártkörű fogadás

    Az a lényeg, szögeztem le megerősítésként, lám csak, megint bebizonyosodik: minden dolgok alfája és ómegája az akarat. Mert hát az könnyű megoldás, ugyebár, befeküdni egy kád kellemesen forró vízbe az alkalmi vétellel, az aktatáskás román cigánytól vett solingeni kenyérvágó késsel, s gyors húzómozdulattal elmetélni az ereket.

  • Para

    Kovács Imre: A horror vakui

    Sanyi segédmunkás a Sündörgőben szerezte be szerszámait, úgy is mondhatnám, hogy a Sündörgő volt az ő OBI-ja, ahol záróra felé már szinte mindenhez hozzá lehetett jutni kedvezményes áron, többek között így vásárolt Wartburgot, gáztűzhelyt, betonkeverőt és láncfűrészt is.

  • Dobrovits Mihály: Afganisztán és az új világrend

    Közhely, hogy 2001. szeptember 11. óta nem élhetünk úgy, mint azelőtt. A sokk múlóban van - elfogadtuk, hogy mindez tényleg megtörtént velünk. Immár azt kutatjuk: mi jöhet ezek után? És főként: minek kéne jönnie?

  • A harag meg a rossz tanácsadó

    Régi szabály: ha egy párt néhány hónappal a választások előtt a friss közvélemény-kutatásokra kezd el panaszkodni (ez eddig hagyományosan a jobboldal beteges hülyesége volt), akkor közel a vég. Márpedig a szocialisták közvetlenül a Fideszt (a mérsékelten alapos gyanú szerint ő manipulál), közvetve meg a Gallup közvélemény-kutatót (merthogy az ő kutatási eredményeikkel teszik) vádolták meg: merő kampánycélokból fals adatokkal operálnak.

  • Óvatosan a püspökfalatokkal!

    Mert a mértéktelen táplálkozás még akkor is káros lehet, kivált az utódainkra nézvést, ha a dúsabb töltekezést kiadós asztali áldás előzi meg. Drága hívek, nem kell annyit zabálni - foglalható össze a Magyar Katolikus Püspöki Kar vasárnap kibocsátott körlevelének egyik legfontosabb csapásiránya.

  • Cyber hírek

    Harry Potter Megjelent az első Harry Potter-regényből készült,

  • Kulturális hírek

    64 éves korában rákbetegségben elhunyt Fröhlich Györgyi, a Pesti Ferences Nővérek és Testvérek Közösségének tagja, a Magyar Narancs egyik leghűségesebb segítője, "külső munkatársa".n AZ UMELEC KÉPEI E hét végéig, november 25-ig látható a MEO Kortárs Művészeti Gyűjteményben (Újpest, József Attila u.

  • Afganisztán: Háborúra honderű

    Alábadozás jelei mellett azonban mutatkoznak még a betegségéi is. Északon Dosztum tábornok csapatai november 23-ig adtak haladékot a Kunduz városába szorult táliboknak. Ha addig megadják magukat, akkor kegyelmet kaphatnak, ha nem, akkor ebben ne is reménykedjenek.

  • Madármészárlások: Vérző szárnyak

    Akamion Bács-Kiskun megyéből indult. Egy vámszabad területen a Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) természetvédelmi őre jelenlétében leplombálták a szállítmányt; ekkor még bizonyosan nem voltak benne a védett madarak tetemei, csak a vadászható állatok húsa.

  • Ügyvéd bírálja az ügyészséget: Függő játszma

    "Ég az arcom, mert az igazságszolgáltatás érezhetően a politika befolyása alá került, a Schlecht-ügy pedig erre jó példa" - így fogalmazott az RTL Klub Híradójának Bárándy Péter ügyvéd november 1-jén. Véleményét egyrészt általános jelenségekkel illusztrálta, másrészt a konkrét esetben azt kifogásolta, hogy a rendőrség csak évekkel Schlecht Csaba cégeladásai után (1998 októberében) kezdte el a nyomozást, és "akkor sem a legnagyobb erővel" - ami szerinte az ilyen jellegű gazdasági bűncselekmények gyanújánál nem jellemző.

  • Önkényes lakásfoglalók Budapesten: Hidegre téve

    Amúlt héten országos visszhangot váltott ki, hogy a budapesti Garay utcából a rendőrök hátrabilincselt kézzel állítottak elő emberi jogi aktivistákat és szociológusokat, akik egy önkényes lakásfoglaló roma család kilakoltatását próbálták - sikertelenül - megakadályozni.

  • Elhalasztották az ítéletet a körmendi gyermekgyilkosság ügyében: Tetemrehívás

    Eleinte úgy tűnt, a kisvárost felzaklató tragédiát, ha nem is könnyen, de megoldja a rendőrség. Száz nyomozó dolgozott az ügyön, amiből - minthogy éppen dühöngött a választási kampány - a maga álszent módján a politika is igyekezett tőkét kovácsolni.

  • Közúti balesetek és a magyar joggyakorlat: Kiszámíthatatlan viselkedés

    Arutinos, lelkiismeretes és gondos autóvezető még soha nem került közlekedési vétség miatt bíróság elé. Egyik éjszaka Ceglédről Békéscsabára tart; ezt az utat tucatszor megtette már. Az út túlnyomó része lakott területen kívül halad.

  • Sundance - Prága: Kémek a gólyatáborban

    Ha utálok valamit, akkor az a kapkodós reggeli csomagolás - fogkrém biztos lesz valakinél, úgyis a legfontosabbat hagyom otthon, fölöslegesen cipelek magammal ennyi olvasnivalót, még koronát is kell váltani. Vonattal megyünk, egy háromdecis sör nyolcszázötven, nyakamon marad a forint.

  • Film: Szívvel a falnak (Az alagút)

    Volt egyszer egy film. Arról szólt, hogy a kényszermunka-táborban öten szökést forralnak, s az elhatározást hamar tett követi. Katonai terepjárók konvoja, csahos kopók falkája és csatárláncba fejlődő élőerő veti magát a nyomukba, tétovázás nélkül.

  • Könyv: Médiasztár glóriával (Havas Henrik kötetei)

    "Abszolút átlagembernek tartom magam", jelenti ki szerényen a médiasztár új könyve, a Negyvenkilencesek lapjain. Az átlagember régebben Mercedesszel járt, most Volvóval közlekedik, sofőrt, titkárnőt, villájában gondnokot tart, s feleségével a világ legnagyobb luxushajóján múlatja az időt.

  • Színház: Borjú, újkapu (A Lúdas Matyi Debrecenben)

    Voltaképpen az Alföld-bulira mentem Debrecenbe, az irodalmi napokra. De megnéztem a színházi műsort, mint ilyenkor mindig, és egy délutáni Lúdas Matyit ígértek, amelyet Fazekas Mihály művéből alkalmazott színpadra Váradi R.

  • World music: a napokban

    Saban Bajramovi c` - a gypsy legend.

  • Lemez: Száz hold pagony (Compost One Hundred)

    ACompost egyike a finoman lendületes (és német) zenék legendás kiadóinak. Eme kiadványuk, mint címe is mutatja, immár a százas sorszámot viseli - megannyi év és mind a zene jegyiben stb. stb. meg mindegy is, ünnep kedvéért még nem vesz meg az ember egy lemezt, még akkor sem, ha azon percenként csatolják vissza Trianont.

  • Könyv

    Mesél a főzőkanál

    Frank Júlia nagy szakácskönyve

    Manapság egyre-másra jelennek meg a szakácskönyvek, de az újabb munkák közt oly ritka a szakmailag ihletett, a konyhaművészetet magas hőfokon taglaló kötet, mint a jó pincér vadul sokasodó éttermeinkben. Frank Júlia műve azonban megkerülhetetlen alapkönyv.

  • Egy magyar a cybertérben: Az utolsó turista

    Alegendás Photoshop-karikatúra egy turistát ábrázol a néhai Világkereskedelmi Központ tetőteraszán, mögötte a napsütéses New York és az American Airlines közeledő utasszállítója látható, a felvételen digitális dátumpecsét: 09-11-01.

  • Terített betli: Szórólapozás

    Tekintve, hogy felmérések szerint van, aki csak azokat a betűket olvassa, a szórólapnak lehetne kulturális küldetése, állhatna rajta legalább egy Mária-kép vagy a magyarok legszebb cselekedeteinek ikonográfiája. Hogy mégis csak hirdetést tartalmaz, tehát valamit eladásra kínál, mindent elárul a korról.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...