• MaNcs 19. évf. 14. sz. (2007. 04. 05.)

    Félsiker, félkudarc

    Az elnökválasztási kampány nemes küzdelmet hozott. Mióta a két sportember és a pettyes útjára indult, a küzdelmet nagy figyelem kísérte itthon, külföldön és másutt. A küzdelem fej fej mellett haladt, és az utolsó méterekig tartott, de végül a hosszabbítás döntött: hiába, a mérkőzés a játékvezető utolsó, és nem a kalauz első sípszaváig tart.

    2007 / 14
  • Pálya a magasban (A távolságot mint üveggolyót... 3.

    ... még mindig vízen...)

    A távolságot mint üveggolyót... 3. ... még mindig vízen... Előző cikkünkben a dunai evezősök távolsági rekordjaival foglalkoztunk. A víz mint idegen, veszedelmes, leküzdendő közeg azonban az úszók fantáziájára is hatott.

  • Legkisebb ködös semmmis (Fafogás)

    Fafogás Mellékzöngék beleértve, ne kelljen válasszal fáradnom. Petőfi mondá, hogy aki nem tudja kifejezni egyebét, csak saját bánatát, örömét (a másoké is a miénk lenne ugyanis), a szent fát, a lantot (a bxyvdr-autopurcibórikus-szupersztater-orgonát-szintit) tegye félre, le, el.

  • Őz Zsolt (1969-2013)

    Elhunyt Őz Zsolt, a Vidámpark együttes alapítója, énekes-gitáros-szövegírója, lapunk egykori külsős munkatársa. Írhatnánk, hogy „hosszú betegség után”, hiszen hosszú évek óta küzdött alkoholizmusával, ebből fakadó súlyos betegségeivel, de ez utóbbiakat eddig sikerült rendre legyőznie.

  • Gázjátszma: Melegségre vágynak

    Mióta Gyurcsány Ferenc az orosz érdekeltségű Kék Áramlat földgázvezeték mellett foglalt állást, az ellenzék Magyarországot a Gazprom legvidámabb barakkjának nevezi. A helyi érdekű vicceskedés dacára a játszma európai méretekben zajlik.

  • Magyar kulturális intézetek a nagyvilágban: Egy kis hazai

    A külföldi magyar intézetek évi közel hárommilliárd forintból gazdálkodnak. Ez nem lenne sok pénz: ám a nagy része nem programokra, hanem az intézmények fenntartására megy el. De vajon mit akarunk kapni hárommilliárdért?

  • Váci mélygarázsügy: Földre vinnék

    Vácott az ellenzékben lévő jobboldal egy tavaly részben általa is támogatott mélygarázsszerződést támad, mondván, hogy korábban nem tudta, miről van szó. Õk inkább parkolóházat építtetnének, mindjárt kettőt is.

  • Szabaddemokrata tisztújítás: Kuncze vállán magasban

    Az eddigi vezetés akarata és az új politika ígérete győzött az SZDSZ tisztújításán, de a megerősödött korábbi belső ellenzékkel és a régi értékekkel szemben nem politizálhat az új elnök. A megosztottság bozótharchoz is vezethet, de Kóka és Fodor egyaránt a kiegyezést hangoztatja.

  • A járulékfizetés szigorítása: A szürke árnyalatai

    Az egészségügyi ellátás jogviszonyhoz kötése valamelyest előmozdítja a gazdaság kifehérítését és a nyilvántartások rendbetételét, de a valódi megoldás a Narancs által megkérdezettek szerint is fényévekre van.

  • "Ez egy kőkemény társadalom" (Ferber Katalin gazdaságtörténész)

    Japánban él, a Vaszeda Egyetem docense. Ez az ország egyik legjobb egyeteme. Kutatási és előadási témái: Japán és Kelet-Ázsia XIX-XX. századi gazdaság- és társadalomtörténete, az 1945 utáni amerikai-japán pénzügyi vetélkedés, az európai és kelet-ázsiai tőkepiacok, továbbá a kelet-európai volt szocialista országok és a sikeres kelet-ázsiai gazdasági rendszerek összehasonlítása.

  • tévésmaci - Ha a vízi borz tromfol

    Sorozatgyilkossági ügy látszik körvonalazódni. Teketória nélkül hívják ki hozzá Jean Renót - talán a Teljesen Elhülyült Rendőrök Szanatóriumából, ahol sikeres totalizatőr vállalkozást folytat és sertésmód táplálkozik.

  • étel, hordó - ÉPÍTÉSZ PINCE

    Megint visszafelé megyünk az időben. Zuhog az eső, a Nemzeti Múzeumban látott Sajtófotó kiállítástól sújtva dúdolgatjuk: "az orrom eltörött a múzeum mögött".

  • csontzene - Megint végszavak

    A posztmodern korszak egyik legsikeresebb és legbefolyásosabb filozófusa, Paul Feyerabend (eszméiről és életéről bővebben a 30-31. oldalon) élete végén, 1994-ben írt önéletrajzának már a címe is beszédes: Zeitverschwendung, azaz "Időpocsékolás".

  • chili & vanilia - Konyhai kísérletek titokzatos tárgya: a tojás

    "A rántottáig terjed a főzőtudományom" - állítják sokan, miközben valószínűleg meg sem fordul a fejükben, hogy ezzel a kulináris készségüket tulajdonképpen felértékelik.

  • kulthírek

    kulturális hírek

  • Nyolc kis kritika

    Nyolc kis kritika

  • Neurológusok előnyben (Ultrahang Fesztivál)

    A több mint félszáz (többnyire) élő produkciót kínáló fesztiválprogramból a recenzens egyéb koncerttudósító feladatainak ellátása miatt csak csipegetni tudott, benyomása van, összképe nincs. A Tavaszi Fesztivál kellős közepébe szervezett rendezvényen a koncertek mellett filmvetítésekre és egy speciális, csoportosan elkövetett audiovizuális szőnyegbombázásra is sor került (Share), melynek során "dugjuk össze, amink van" (laptopok, kábelek, kütyük) alapon szervezett, a brigádszellem és az alkotómunka összeegyeztetését heroikusan megkísérlő akcióra láttunk példát.

  • Sínmű - Szőke András: Hasutasok (film)

    Valamiért - nyilván merő lustaságból - hajlamosak vagyunk akként számon tartani, hogy a kisközösségi jófejfesztivál tipikusan cseh találmány, de illik említeni szinte ugyanazzal a lélegzettel Emir Kusturica nevét is, gyorsan hozzátéve, hogy nem véletlenül, hisz a majsztor a FAMU-n (Filmová a Televizní Fakulta Akademie Múzickych Umení v Praze) tanulta a filmkészítést, épp akkor, amikor arrafelé pont ez a módi járta.

  • A philadelphiai lépcsőjelenet - Sylvester Stallone: Rocky Balboa (film)

    Elnézve a nem kereskedelmi szándékokkal fogant játékfilm-természetű mozgóképek szerencsétlen sorsát, tényleg nem sok választás marad, mint lépcsőjelenet-váltás. Fennáll a lehetősége annak, hogy ez most bevégeztetett.

  • Hideg, fehér fény - Szüts Miklós: Városi tájképek (kiállítás)

  • Faljárók kékben - Picasso: A világ teremtése, Baltazár Színház

    Az Elek Dóra vezetésével 1998-ban alakult társulat sérült embereknek teremt lehetőséget a profi színjátszásra. Volt előttük nemzetközi példa, de mégsem könnyű építkezés ez egy olyan világban, ahol nem elfogadott, hogy például az érzelmek terén egy szerényebb értelmi képességgel élő ember is eligazodik.

  • Bevezetés az anatómiába - Nemes Z. Márió: Alkalmi magyarázatok a húsról (könyv)

    A fülszöveget író Marno János nagy bizalommal van a fiatal, elsőkötetes költő iránt, amikor azt írja, hogy "ennek a költészetnek egészen perdöntő következményei lesznek a mára egészen elhangulatiasodott honi lírában".

  • Mai aladároknak - Márai: A teljes napló. 1943-44, 1945, 1946 (könyv)

    Nézem a könyvesstandok kínálatát: a ponyván Wass Albert mellett rendszeresen feltűnnek Márai Sándor művei is.

  • Szivárványszínű zaj (Sami Sänpäkkilä zenész, kiadóvezető)

    Az idei Ultrahang Fesztivál egyik emlékezetes pillanata volt, amikor a finn Kemialliset Ystävät öttagú kollektívája vég nélkül ismétlődő kutyaugatásból, egy fáradhatatlanul pengetett, szelíd gitárriffből, valamint százféle apró zajból és zörejből, például egy bemikrofonozott kólásüvegben lötyögtetett folyadék hangjából varázsolt csilingelő zajszimfóniát.

  • Magyar hétvége

    Bereményi, Szép Ernő, Radnóti

    Így jött össze - ráadásul visszafelé lett világos: nemrégiben magyar szerzőkkel töltöttem egy hétvégét magyar színházakban; ez utóbbi, mondjuk, természetes.

  • Nem ver bottal (Paul Feyerabend, 1924-1994)

    Már tizenhárom éve halott, de hatása, életműve ma is eleven. Feyerabend már életében legenda lett, gondolatait máig idézik, bár csak kevesen követték őt a senkiföldjére.

  • Hopp Ferenc és öröksége: Nagyvilági optikus

    A térhatású képek nézegetéséhez Pesten Calderoni kínálta a sztereoszkópokat a legnagyobb választékban - folytathatnánk, ha nem is varratmentesen előző, miskolci kalandozásunkat. És ha a napóleoni háborúk után Pestre szakadt talján mellett szóba hozzuk a 19.

  • Quadozás Magyarországon: Azonosítatlan guruló tárgy

    Az egyre népszerűbb járművel száguldozni szinte sehol sem lehet, ám a vevőket a boltok nem csupán kiokosítják, egyenesen buzdítják a jogsértésre.

  • Sátáni helyrajz (A keresztény pokol története)

    Az elkárhozott lelkek gyűjtőtábora, a kénköves infernó immár évezredek óta foglalkoztatja a nyugati világ fantáziáját. Legutóbb XVI. Benedek pápa irányította rá figyelmünket, s lelkipásztori megnyilatkozása rögvest a hírek szereplőjévé avatta e gyászos bugyrot.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...