• MaNcs 20. évf. 9. sz. (2008. 02. 28.)

    "Voltam én sztriptíztáncos is!" - Javier Bardem színész

    Kétszeresen - rögbizésben és éjszakai verekedésben - eltört orrú, nagydarab, bikafejű, láncdohányos, rekedt hangú, kommunista pártra szavazó, de filmenként egymillió dollárt kasszírozó barátunk közel hatvan díjat zsebelt be eddig szerte a világban. Játszott már hideget, meleget és számos latin szeretőt.

    2008 / 9
  • Pajeszkonjunktúra - A KDNP "izraelita műhelyéről"

    A KDNP Barankovics Alapítványa "izraelita műhelyt" kíván létrehozni. Ez, ha kicsit meglepő is, önmagában nem elítélendő.

  • A tandíj és a hallgatók - Közpolitikai elégia

    Előfordult már, hogy közpolitika-órámról a hallgatók egyenesen a tandíj elleni tüntetésre mentek. Jókedvűen, fölszabadultan, anélkül, hogy bármiféle ellenséges indulatnak akár csak a nyoma is meglett volna bennük a rendszer, a hatalom, a gaz politikusok iránt.

  • Búr-Baky Miklós

    Elemi részek

    A népszavazási kampány jelszavainak és hazugságainak áradatában hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni a legelemibb összefüggéseket is. Hadd hívjuk föl most a figyelmet néhány elemi részre.

  • Dézsa népe

    Dézsavúnak vagy dézsavűnek - erről még folynak a viták redakciónk anyanyelvi tagozatában - nevezik azt a méltán közismert érzeményt, amikor az ember úgy van vele, hogy egyszer ebbe mintha már beleléptem volnaÉ Márpedig mi az utóbbi napokban láttunk egy csomó dézsát elszabadultan kószálni szerte a hazában, mind egyre közeledtek, egy egész dézsa-felkelés van kibontakozóban (lásd még Macbeth; Hívja Dézsa Györgyöt!

  • Cserbenhagyás

    A kosovói függetlenségi nyilatkozat kihirdetése után elszabadult a pokol - nem Kosovóban, és még csak nem is Szerbia és Kosovo határán, mert ott nem bír. Hiába gyülekeznek a határ szerb oldalán az elmúlt évek háborúinak veteránjai, a szerb Freikorps és a Stahlhelm - miután dühüket kitöltötték két bódén, a KFOR (a NATO) ellenőrzése alá vonta a határt.

  • A legkisebb közös befejezés

    Semmiféle fénybe

  • Öt és feles

    Szó szerint

    (A megyehárom közhelyszótára) A második félidőre mintha kicserélték volna a hazai csapatot. És valóban: Jászszentlászló csapata helyett immár Zalaszentbalázs játszott Nyírábrány ellen a megyei rangadón.

  • tévésmaci - A sül megmondja a jelszót

    Sanlúcar de Barrameda. Jelszónak mondjuk közepes, de az feltétlenül elgondolkodtató, hogy miért pont innen indult Kolumbusz 1498-ban harmadik felfedező útjára, és vajon teljesen józan volt-e - bárki akkor. Vagy bárka, hogy is hívták, Hinta és Tinta?

  • étel, hordó - KARMA

    Úgy érkezünk az Oktogonra, hogy "megtanultuk mi már ezt a harcot". A biobolt eladójának felvilágosítása szerint ugyanis az étel nem étel, hanem energia, kizárólag rajtunk múlik, mit értünk alatta. "Nos, ez látszólag egy teljes kiőrlésű Graham-cipó - mutatott az asszony az antikolt pékárura -, de a maguk szervezete sem maradhat tétlen.

  • csontzene - Olasz-német sasmadár

    "Egyike ama zongorázó sasmadaraknak a Liszt-tradíciókból, borzasztó és éterikus és frenetikus, mikor kell, jelenleg elveszve a világ számára egy fehér-fekete billentyűsor előtt, mint egy szédítő dominójátékban, ami végleg elbűvölte.

  • chili & vanilia - Gyökeres változások előtt

    Na, most jött el az a pillanat, amikor már igazán elegem van a télből. Február vége van, süt a nap, mi kell még, mindjárt itt a tavasz, s vele együtt a konyhánkba is megérkeznek a harsogó színek, zöldek, pirosak. A friss, zsenge karalábék, saláták, a retek, a spenót.

  • kulthírek

    kulthírek

  • Minimum tizenegyes!

  • Az út vége - J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi

  • Elsüllyedt szerzők XII.

    Egy irodalmi buffó

    Abody Béla (1931-1990)

    Sziporkázó szellemű, súlyos tehetség volt, s mint derűs óriáscsecsemő jó pár éven át egy ország kedvenc tömeg-szórakoztatójaként működött. Életével igazolta tételét, miszerint az ember valódi műfaja önmaga, s alighanem ez a magyarázata annak is, hogy pályaképe nagy művek hiányában is méltán kiérdemli figyelmünket.

  • "Szegény barátom kitömték" - Péterfy Gergely író

    A filmszemlén két filmet is jegyzett, a Kalandoroknak ő írta a forgatókönyvét, a Bányató pedig a regényéből készült. Utóbbinak nemrég jelent meg a német kiadása, a Die Weltben lelkes kritikai fogadtatást kapott.

  • 8 kis kritika

    8 kis kritika

  • Éjszaka a sivatagban - A Queens Of The Stone Age Bécsben (koncert)

  • Mint a hurrikán - Mad Caddies a Kultiplexben (koncert)

    A kimúlófélben lévő Kultiplexnek (igaz, annyian emelték fel a szavukat a bezárás ellen, hogy állítólag egy fél évet még kihúz a hely) minden bizonnyal a kaliforniai Mad Caddies felléptetése volt a legnagyobb húzása, amely a bennfentesek szerint kizárólag a családias klubbuli miatt vállalta el csökkentett gázsival ezt a koncertet.

  • Késő gótika - Mission az A38-on (koncert)

    Cikkíró mindenekelőtt töredelmesen bevallja: a maga fénykorában, a nyolcvanas évek végén nem túlzottan szerette a Missiont. Az egész produkció, beleértve a zenekarvezető Wayne Hussey frazírozását és dalszerzői tevékenységét, hihetetlenül kimódoltnak és bombasztikusnak (valamint nem kis mértékben nyálasnak) tűnt.

  • Mazo Hari - Ang Lee: Ellenséges vágyak(film)

    Messziről jött ember azt mond, amit akar - a tajvani rendezőre, Ang Leere az untig viseletes mondás különösen áll: mióta betette a lábát Hollywoodba, sorra értelmezi újra a nagy amerikai mítoszokat/műfajokat a cowboyfilmtől (Brokeback Mountain) a képregényen (Hulk) át a családi drámáig (Jégvihar).

  • Mindenki büdös, aki él - Paul Thomas Anderson: Vérző olaj(film)

    Daniel Day-Lewis remek színész - vasárnap óta újabb Oscar nevű papírunk is van erről. Régről az járja róla például, hogy A bal lábam (ugyancsak Oscar-nyertes) főszerepét játszva a forgatási szünetekben sem kelt fel tolószékéből, hogy ki ne essen a szerepéből.

  • A sztár kicsinál - Andrew Dominik: Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford(film)

    Mintha már a címében felfedné kártyáit a mű: a mítosz maga lesz itt az értekezés tárgya; eposzok, balladák, népi narratívák befogadási stratégiái aktiválódnak a nézőben. A James fiúk és bandájuk az erdő sűrű koromsötétjébe burkolózva várják a vonatot, az fényárral érkezik, és teljesen beteríti a sínekre hordott torlasz tetején pózoló Jesse Jamest.

  • Parasztbecsület - Ethan és Joel Coen: Nem vénnek való vidék(film)

    Ott járunk, ahol a madár se, viszont a mozi már kismilliószor. Coenékkal, a jó nevű műfaji idegenvezetőkkel tesszük meg az első métereket a western ritkás aljnövényzetében, a kamera a szikkadt texasi semmit veszi, közben pedig Tommy Lee Jones azzal az Oscar-díjat érő (idén mégsem ő kapta), megfáradt orgánumával rákezd a régi nótára.

  • És Warren? - G. B. Shaw: Warrenné mestersége(színház)

    Megint jutalomjátékhoz volt szerencsém - én nem bánom az ilyesmit amúgy, színházban a színész mutat a legjobban. A Warrenné mestersége című darabot én még sose láttam; a Mezey Mária főszerepelte legendás előadásról másoktól hallottam, de elhiszem, hogy legendás volt.

  • Az ajtók záródnak - A Hotel Modern holland színházi kollektíva Tábor c. előadása

    A rotterdami társulat előadásának díszleteként az auschwitzi koncentrációs tábor pontos makettje látható. Több száz, kézzel készített mini ember, papundeklibarakkok, apró rudakból összetákolt akasztófa, szögesdrót.

  • Interjú

    "Erre mondom Csehovval"

    Péterfy Bori színész, énekes

    A Krétakör Színház és a Krétakör SzínészTáncZenekar színész-énekesnőjével legutóbb a 2006-os karácsonyi dupla számban beszélgettünk. Akkor is, most is mindenféléről.

  • Régművészet - Zichy Mihály, a "rajzoló fejedelem"(kiállítás)

    Van-e vajon annak jelentősége ma, hogy a 19. század legnagyobb magyar festőinek többsége - sok-sok évtizede utcáknak adja nevét - élete jó részét meg nem értésben, sértettségben, keserűségben töltötte? Nem tudom, s talán nem is nagyon érdekes, az azonban mégiscsak jelenthet valamit, hogy mások mellett Madarász Viktor, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály és Zichy Mihály is magán- és magányháborúban állt saját korával, de még az összevissza ítélő utókorral is, mely - természetesen - mindig az aktuáleszme jegyében és érvényében taszította homályba vagy emelte fénybe médium gyanánt a művészeket.

  • Átszoktatott balkezes - Alain Robbe-Grillet (1922-2008)

    A Francia Akadémia végre fellélegezhet - nem kell tovább aggódni, hogy felköti-e a kardot és benyújtja-e ellenőrzésre a székfoglaló beszédet a 2004-ben kénytelen-kelletlen beválasztott Robbe-Grillet. Egy biztos, folyamatosan tett azért, hogy tudomást vegyenek róla, és több mint fél évszázada a francia szellemi élet egyik (már) megszokott, fontos figurája - volt, kis híján Halhatatlan.

  • Fotó és apparátus - Három album

    "Tessenek inkább otthon maradni" - mondja az állomásfőnök, és nem csak a vasutassztrájk idején. Érdemes megfogadni a tanácsát, mostanában gyakran előfordulhat, hogy lakásunkban sokkal messzebbre vonatozhatunk. Akár Magyarország mozdonyaival.

  • Jenki Sátán-mutánsok - Mark Twain: A titokzatos idegen

    "A halálomról szóló hír túlzás" - jegyezte meg fanyarul Mark Twain 1897-ben, amikor megtudta, hogy az egyik New York-i lap tudósítót bérelt fel annak kiderítésére, vajon miért tűnt el a nyilvánosság elől már oly hosszú ideje.

  • Gyermekbetegségek - Harry Collins - Trevor Pinch: Dr. Gólem - útmutató az orvostudományhoz

    A két brit szerzőt láthatóan közös szenvedélyek kötik össze: mélyen foglalkoztatja őket a tudomány és az őt körülölelő társadalmi környezet tudásszociológiai vizsgálata, eredményeiket pedig szeretik megosztani az olvasóközönséggel is.

  • Posztödipusz - Igor Stiks: Illés próféta széke

    Szarajevó ostromáról, mely a világtörténelem leghosszabb városostroma volt, és a koncentrációs táborokkal, százezernyi civil halálával, milliók menekülésével járó balkáni háborúról Bosznia-Hercegovinában formailag egészen rendkívüli irodalmi művek születtek.

  • Hangoskönyvek Magyarországon - Beszédes mondatok

    A kazettán, később cédén és mp3 formátumban hallgatható, többnyire egy színész által felolvasott regény, novella, vers - vagy akármi, ami papíron is olvasható - hazai története 1960-ig nyúlik vissza.

  • Piackutatás - Lágymányos gyomra - A Fehérvári úti "Skála"-piac

    "Testednek csak a feltétlen szükséges dolgokat szerezd meg, táplálékot, italt, ruházatot, lakást és személyzetet. A külső díszt és fényűzést teljesen kerüld" - tanácsolja Epiktétosz Kézikönyvecskéjében. Tartjuk magunkat a filozófus útmutatásához, iránytűnk ő, amikor szelleméhez hűen, sztoikus figyelmünket a Fehérvári úti vásárcsarnok, az egykor Skála-piac néven meghonosodott székesegyház felé fordítjuk.

  • Tornádó - Tölcsért csinál a kezünkből

    Sok tekintetben rekordokat döntő tornádósorozat csapott le nemrég az Egyesült Államokra, amely még az előválasztási szuperkeddet is megzavarta. Sokak szerint ez csak helyi érdekű, amcsi ügy, tudják: Dorothyval, Totóval - pedig tornádók nálunk is voltak, vannak és lesznek is.

  • cyberhírek

    cyberhírek

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...