• A biztos sem biztos - Hogyan kéne alkotmányozni? - II.: Az államfőről és az ombudsmanokról

    A köztársasági elnök intézménye az elmúlt húsz évben örökzöld alkotmányjogi téma volt. Már a harmadik Magyar Köztársaság születésekor húsbavágó politikai kérdéssé vált, hogy a szabad választások előtt az államfői székbe üljön-e Pozsgay Imre, vagy mégsem, ha nem muszáj.

  • Egy korszak vége - A József Attila Színházról

    A József Attila Színházban kétségkívül véget ért egy hosszú fejezet. Talán nem is most, hanem már évekkel ezelőtt - erre hamarosan visszatérek. Ezekben a napokban attól hangos a média, hogy bezárják a színházat, szélnek eresztik a társulatát, vagyis a kultúraérzéketlen Fidesz megint hozza a dózert.

  • Helyreigazítás

    A Magyar Narancs február 24-i számában megjelent Sturm und Drang c. cikk azon állítása, miszerint a Blikk Navracsics Tibort Habony Árpád biztatására támadta volna meg, nem igaz.

  • Rovásunkra

    1992 augusztusában, a Magyarok III. Világkongresszusán G. Nagyné Maczó Ágnes országgyűlési képviselő fölvetette, hogy tegyék kötelezővé az általános iskolákban a rovásírás tanítását. Az ötlet a döntéshozók semmilyen szintjét nem érte el, noha magyarnak lenni akkoriban is kiemelt örömforrásnak számított.

  • Komiszkenyér

    Édenkertjeink VI. (Inkább nem)

    Az élet, mint tudjuk, nem nagy vigalom. De ámulni lehet. Például azon, hogy összes nehézségével és szenvedésével együtt úgy becsüljük, mint valami önmagában jó dolgot. Legalábbis ezt látszik bizonyítani, hogy még azok is körmük szakadtáig ragaszkodnak hozzá (ehhez a léthez, ebben a világban), akik úgy tudják, van egy másik, jobb világ egy jobb, sőt tökéletes, szenvedésmentes élettel.

  • Öt és feles

    Szélsővágány (Történetek a blaszháromból)

    A Jobbszélső imádta a vonatokat.

  • "Olvasói levelek" - Családi szavazókör

    Magyar Narancs, 2011. február 17. A két szerző (testvérek? névrokonok? házasok? élettársak? szülő és gyermeke? dédszülő és dédunoka? - a cikk végi címke ezt titokban tartja) páros logikai salto mortalét mutat be a trapézon, háló nélkül.

  • "A WikiLeaks nem partner, csupán forrás" - David McCraw, a The New York Times Company alelnöke

    Az újságoknak kötelességük megírni, hogy mi van a WikiLeaks-jelenség hátterében. Attól, hogy felhasználnak bizonyos kiszivárogtatott dokumentumokat, még nem válnak Julian Assange lekötelezettjévé - véli McCraw, aki szerint az internet értéksemleges médium, s attól függően lesz a szabadság vagy az elnyomás eszköze, hogy mire használják az emberek.

  • Tisztújító RMDSZ-kongresszus Nagyváradon - Nem egy nyelvet beszéltek

    Piszkos Fred barátságának bizonyult a Fidesz támogatása: az Orbánék favorizálta Olosz Gergelyt nemcsak a korábbi elnök bizalmasának tartott Kelemen Hunor, de a liberális Eckstein-Kovács Péter is fölényesen verte a romániai magyar párt elnökválasztásán.

  • Líbia lázad 2. Érdekek fogságában

    A villámgyorsan országos méreteket öltő, Kadhafi elkeseredett, eltökélt és véres ellenállása miatt azonban a végső győzelmet még mindig csak remélő líbiai népfelkelés felszínre hozta azokat a dilemmákat, félelmeket és döntési kényszereket, amelyekkel amúgy is előbb-utóbb szembe kellett volna néznie a külvilágnak az "arab népek tavasza" kapcsán.

  • Új Magyar Gárda-per Szarvason - Okok és látszatok

    Van-e kapcsolat az Új Magyar Gárda (ÚMG) és a korábban jogerősen betiltott Magyar Gárda között? Ez a tétje a Szarvasi Városi Bíróságon folyó büntetőpernek, amelyben László Attilát, az ÚMG Mozgalom egyik kapitányát az egyesülési joggal való visszaélés miatt vádolja a helyi ügyészség.

  • A magyar "polgári underground" - II.

    Forrásvidék

    Írásunk múlt heti első részében az új jobboldali nemzedék, a "polgári undergroundként" ismertté vált fiatalok közösséggé formálódását mutattuk be. Alább politikafilozófiai vitáikkal és önmeghatározásuk fő állításaival foglalkozunk.

  • Államosítás előtt a kiskunfélegyházi Ganz-Röck - Felkészítési szakasz

    Biztos piac, nagy volumenű megrendelések - ilyen terepen mozog a Ganz-Röck, amelyet az új kormány először magára hagyott, majd most - a jelek szerint - rendbe tesz. Bár hivatalosan nem tudni róla, de nem lepődnénk meg, ha a konszolidáció után a céget újra privatizálnák.

  • Az alkotmányozás és az ellenzék - Felhívás keringőre

    Egyre biztosabb, hogy a Fidesz demokratikus ellenzéke nélkül, a KDNP-vel kettesben fogadja el Magyarország új alaptörvényét. A kérdés egyre kevésbé az, hogy mi kerül ki a normaszövegből, inkább az, hogy mi nem.

  • "A többség talál majd magának lakást"

    Kézdi Zsolt, a Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesületének elnöke a jel

    A problémás lakáshitelek kezelésében minden olyan szereplőnek részt kell vállalnia, aki felelős a helyzetért: az államnak, a bankoknak és maguknak az adósoknak is - állítja a hiteltanácsadó szakember. Nem kifejezetten szokványos véleménye szerint az sem tragédia, ha fizetésképtelenség miatt sok embernek kell költöznie.

  • chili&vanília - Panade, ribollita, pappa

    Van egy francia leves, amely egyszerűsége ellenére (vagy pont azért) a legnehezebben elkészíthetők közé tartozik - több séf is megpróbálta már elkészíteni a tökéleteset. Mindössze kenyérből és erős marhahúslevesből áll, itt aztán csalni nem lehet.

  • rés a présen - Édenkert majául, El Camino spanyolul - Szandtner Anna színész, énekes

    rés a présen: Egy időben kétséges volt, hogy maradsz-e a színészi pályán. Miért? Szandtner Anna: Igen, volt egy kis szünet, mindössze egy év, amikor nem játszottam színházban.

  • mi a kotta? - Korai virágzás

    Legutóbbi ajánlónk nagyjából Sosztakovics Drezdában megkomponált 8. vonósnégyesének emlegetésével zárult, melynek Kamaraszimfónia nevezetű vonóskari változatát a Liszt Ferenc Kamarazenekar volt eljátszandó.

  • tévésmaci - Ebek és tűzliliomok

    Ha ki kéne emelni egyvalamit, megértetni, illusztrálni, hogy mit is ettünk rajta, miért szerettük annyira, akkor nem lenne túl nehéz dolgunk. Hát, a mosolyát.

  • étel, hordó - CZUKOR

    A költő örökbecsű sora zúg a fülünkbe, amikor a belváros belsejében araszolunk. A jó szándék kevés.

  • kulthírek

    CÉSAR Néhány nappal az Oscar-gála előtt osztották ki a francia film legnagyobb elismeréseit, a César-díjakat. A tizenegy kategóriában jelölt Emberek és istenek, Xavier Bouvais műve érdemelte ki az év legjobb filmje díját, de emellett csupán két másik kategóriában nyert, Caroline Charpentier operatőri munkája és a legjobb férfi mellékszereplő, Michel Lonsdale révén.

  • koncert - Egy Porgy és egy Bess

    Gershwin 1935-ös, háromórás operájának 90 perces koncertváltozatát hallhatta a MűPa közönsége a múlt hét elején. Maria Jo-o portugál énekesnő és David Linx belga énekes duettjét a 17 tagú Brussels Jazz Orchestra kísérte.

  • színház - LÁTOGATÓK

    Az Egerből deportált Kertész Lilly Mindent felfaltak a lángok című visszaemlékezését írta át az egri Gárdonyi Színház színpadára Fábri Péter, hogy Blaskó Balázs - aki röviddel a premier után a színház igazgatója lett - megrendezhesse.

  • koncert -SCOTT KELLY

    A Neurosis tagjai mostanában szinte hazajárnak Magyarországra, miközben anyazenekaruk mindössze egyetlenegyszer, 1999-ben jutott el hozzánk. Az elmúlt években viszont a Neurosis fele megfordult Budapesten: Josh Graham, a zenekar vizuális felelőse saját zenekarával, az A Storm Of Lighttal érkezett nemrég, tavaly nyáron Steve Von Till gitáros-énekes játszott az A38-on (interjúnk vele: MaNcs, 2010.

  • koncert - ZUBOLY

    Csütörtök este a Pozvakowski melegítette a színpadot az A38 hajón. Régi vágású vetítőgéppel színesítették fellépésüket: archív felvételek peregtek az experimentális rockritmusokra, miközben a hirtelen váltások, a lírai és a zúzós részek izgalmas természetességgel folytak össze számaikban.

  • könyv - Lars Kepler: A hipnotizőr

    Ideje volt már, hogy a nagy északi krimikivirágzás közepette valaki mérleget vonjon, s ismertesse - mielőtt még egy hirtelen trend behavazná Stieg, Henning, Karin, Jo és Arnaldur nyomait - az előző részek tartalmát.

  • kiállítás -SZÜTS MIKLÓS: W. G. M. SEBALD UTAZÁSA

  • film - 127 ÓRA

    Az igaz történetekben az a jó, hogy lehetnek néhányan, akik ismerik végét, s így tudják, ki a gyilkos. A híres rendezők mindenkori következő dobásában meg az a jó, hogy mindenki tudja, mire készül épp a mester, vagy mivel készült éppen el.

  • Koncert - Nagy mellű tudósnők éjszakája - A The Sisters Of Mercy Budapesten

    Nem egészen két évvel a legutóbbi alakításuk után ismét hozzánk látogattak az Irgalmas Nővérek - egész pontosan Andrew Eldritch és két kedves gitározó segédje meg a laptop. A rendezvényt kapásból kétnaposra hirdették.

  • Könyv - Koncepció és pukifólia - Petrányi Zsolt: Kézikönyv kezdő kurátoroknak

    A Műcsarnok volt igazgatója alcímében befejezetlen jegyzetként aposztrofált művét a - kiállítások esetében is megkerülhetetlen - "mi a célja, értelme, miért készült, és kinek szól?" kérdések szerint állította össze.

  • Könyv - Apró ipar - John Grisham: Theodore Boone, a kölyökügyvéd

    Az "igazságügyi thrillerek" vagy akciózással fölkavart tárgyalótermi drámák tapasztalt mestere, a kilencvenes évek első számú bestseller-gyártója (alapképesítését tekintve könyvelő és jogász) újabb könyvében, ha nem is vált műfajt, de kétségívül tágítani igyekszik horizontját.

  • Színház - Megint jönnek - Neil Simon: Pletykafészek

    Neil Simon, az amerikai vígjátékírás szent örege 1988-ban, két lírai hangvételű, önéletrajzi "nagy dobás" (Broadway Bound, 1986; Lost in Yonkers, 1991) között mintegy lazításképpen írta meg bohózatát a gonoszkodó szóbeszéd és a baráti falazás mélyen emberi jelenségeiről.

  • Kiállítás - Nem mennek messzire - Szociál Bazár

    Szabó Péter képzőművész fogta tíz korábbi munkáját, és fölkínálta őket művésztársainak, hogy készítsenek belőlük új műveket. Ez a Stúdió Galéria új kiállításának koncepciója, vagyis gesztus inkább, mint koncepció.

  • "Félelem és öncenzúra nélkül" - Fischer Iván karmester

    A 2012/13-as évadtól ő tölti majd be a berlini Konzerthaus vezető karmesteri és zeneigazgatói posztját. Az idén hatvanéves művészt új berlini feladatairól, a Budapesti Fesztiválzenekar helyéről és helyzetéről, a megszorítások közepette is megőrzendő rangjáról kérdeztük.

  • A harcos

    Sehol sem törik oly drámaian a kéz, mint a zongoristákról, a bokszolókról vagy a zongorista-bokszolókról szóló filmekben. Híres és híresen pesszimista példa Robert Ryan ökle a The Set-Upban: e legendásan lehangoló box-noirban egy el nem adott meccsért tör téglával kezet az alvilág.

  • "Turistapiac" - Lelkes András népzenész, a FolkEurópa alapítója

    Tízéves a FolkEurópa kiadó. Boldog születésnapot és sikerekben gazdag túlélést kívánunk neki. Nem mintha olyan nagy bajban lenne, hiszen határon innen és túl az "perencián is fejet hajt előtte a világzenei szakma.

  • "Van valami a dél irodalmában" - James Franco színész

    Nemcsak házigazdája, de jelöltje is volt az Oscar-gálának Danny Boyle 127 óra című filmjében mutatott játékáért. A Milk, az Elah völgyében, A halott lány vagy épp a Pókember-filmek 33 éves sztárjával a berlini és londoni filmfesztiválon beszéltünk.

  • "Olyan ember talán, mint én?" - Elek Judit filmrendező

    A Sziget a szárazföldön, a Vizsgálat Martinovits Ignác szászvári apát és társai ügyében, a Tutajosok, a Mária nap vagy épp a Mondani a mondhatatlant - Elie Wiesel üzenete rendezőjének Visszatérés - Retrace című új filmje nemrégiben került a mozikba.

  • Interjú

    "Mi is itt vagyunk, Budapesten"

    Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese

    Nincs pénz - ez a vezérszólama az alábbi beszélgetésnek. Mindazonáltal Csomós Miklós főpolgármester-helyettes szavaiból az is kiderül, hogy a szűkös határok közt az önkormányzat igyekszik a minőség pártját fogni, ahol teheti.

  • Priusz és munkavállalás - "Vállalkozó leszek"

    A társadalom egyetlen dolgot vár el a börtönbüntetését letöltött bűnelkövetőtől: "térjen jó útra", vagyis mielőbb illeszkedjen be. Ugyanakkor megnehezíti, sok esetben lehetetlenné teszi ezt a priusz jogintézményével.

  • Postamúzeum - Díjszabás és intarzia

    Izgalmas feladat volna kideríteni, vajon hogyan sikerült beköltöznie a II. világháború után a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének a Saxlehner család Andrássy úti palotájába, azon belül is a Hunyadi János keserűvíz forgalmazásából meggazdagodott család díszes nagypolgári lakásába.

  • Mit érezhetnek a növények? - Beszól a fikusz

    A növények fotoszintézisével kapcsolatos friss kutatási eredmények nem csupán bizonyos kvantumelméleti megfontolásokból fontosak - talán megérthetünk belőlük valamit a növények eddig jól titkolt működéséből is.

  • cyberhírek

    Új generáció Elindultaz első, trackerszerver és torrentfájlok nélkül üzemelő bittorrentrendszer, a BTDigg. Az egyszerű keresőoldalon át bármilyen klienssel működő rendszer azzal nyit új fejezetet a fájlcsere történetében, hogy teljesen decentralizált, így nem lehet a központ kiiktatásával megbénítani az egész hálózatot, ami már több torrentoldal vesztét jelentette.

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...