• MaNcs 27. évf. 49. sz. (2015. 12. 03.)
    Könyvmelléklet

    Áteredő bűn

    Esterházy Péter−Szüts Miklós: A bűnös

    Messzire el kell tartanom magamtól ezt a képeskönyvet. Szükséges bizonyos távlat Szüts Miklós akvarelljeinek szemléléséhez, egybevetéséhez. Ezt is mondhatnám, de jobb, ha őszinte leszek: félek a lapokról felém áradó fekete fénytől. Félek az Esterházy-szövegtől is, melyre rávetül ez a sötét sugárzás. Szükség van a távoltartás szenvtelenségére, már csak azért is, nehogy összemaszatoljam ezt a szép...

    2015 / 49
  • Takács Ferenc

    Kapirgáló

    (Mások) nyelvében él a nemzet

    – Segíthetek? – pillant rám az eladó, amikor a boltba belépve körülnézek, vajon merre találom, amiért bejöttem, hogy megvásároljam.

  • Várhegyi Éva

    Ekotrip

    Bóvli kormány

    Az idei karácsonyfa alá sem kerül az ország felminősítését tanúsító bizonyítvány. Holott már tavaly is erről álmodozott a kormány, az idén pedig biztosra vette, hogy kitörhetünk a befektetésre nem ajánlott, „bóvli” skatulyából.

  • A szerk.

    Mindennapi magánvéleményünket add meg

    Emlékszik még valaki Haszilló Ferenc keceli polgármester pár éve elmondott szavaira, melyek a tavalyi önkormányzati választások után látták meg (online felületünkön) a napvilágot?

  • A szerk.

    Törvény a kabátujjból

    E heti számtanpéldánkban Lujza és Viktória „A” városból „B” városba utaznak vonaton.

  • Bizonytalan az állami erdészetek jövője

    Rőzsecsökkentés

    Lesújtó összegzést készítettek az ellenőrző hivatalok az erdészeti társaságok gazdálkodásáról. Hogy fejek fognak hullani, az fix – de hogyan orvosolhatók a „rendszerszintű problémák”? Csak nem privatizációval?

  • Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár tervei

    „Nemigen fog tiltakozni”

    Új államtitkárt kapott a mostoha helyzetben lévő egészségügy, pluszforrást viszont nem. Ehhez igazodnak az elképzelések is.

  • Mit tud a TEK? - Orbán vad csapata

    Rohamtempójú kommunikációs kármentés követte a TEK előbb nagy sikerként eladott, majd közröhejbe fulladt újabb akcióját. A kormánypropaganda azonban emeli a tétet, s azt sejteti, hogy Orbán Viktor élete forgott veszélyben.

  • A kivezető út

    Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője Paksról és Orbán európai politikájáról

    A paksi beruházást vizsgáló uniós döntések kimeneteléről, a korrupciós eljárások jelentőségéről kérdeztük a vizsgálatok egy részét kezdeményező Jávor Benedeket. A beszélgetés végére kiderült, hogy a miniszterelnök Európa egységét is veszélyezteti.

  • Színház

    Dollár Papa Gyermekei: a Tágra Zárt Szemek próbája

  • Színház

    Mivel etet?

    Köd utánam

    A szegényeket „tematizáló” operabálban éppen egy orosz herceget mutatnak be az ájuldozó hölgyeknek, mire valaki megjegyzi: „Szegény anyámat is megerőszakolták az oroszok.” Sietve érkezik a replika a fő politikai tekintélytől: „Ez csak természetes.

  • Interjú

    „Saját boltot a portékáimnak”

    Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója

    Tucat éve szinte reménytelen helyzetből indult, ám mára stabil pozíciójú, népszerű színház a Centrál. A Shakespeare-bemutatóra készülő rendező-igazgatót a zord kezdetekről, az addiktív színházról és a jó történetmesélésről kérdeztük.

  • Könyv

    Luca Cognolato–Silvia del Francia: A láthatatlan hős

  • Könyvmelléklet

    Fásult Fandorin

    Borisz Akunyin: A fekete város

    Nagyjából 10-15 évvel ezelőtt a Borisz Akunyin néven író grúz Grigorij Cshartisvili volt a nemzetközi lektűrirodalom, azon belül is a történelmi krimi egyik legnagyobb reménysége.

  • Könyvmelléklet

    Halottak diktálták

    Jichak Katzenelson: Ének a kiirtott zsidó népről – Halasi Zoltán: Út az üres éghez

    „Találtam egy holokauszt-poémát, megtanultam miatta jiddisül, magyarra fordítottam, gondoltam, írok hozzá egy rövid utószót és kész. Ez hat éve történt” – kezdi szerény öntudatossággal fordító-társszerzőként jegyzett könyvét Halasi Zoltán.

  • Könyvmelléklet

    A magyar narancs valódi titka

    Borvendég Zsuzsanna–Palasik Mária: Vadhajtások – A sztálini természetátalakítási terv Magyarországon 1948–1956

    Szinte már a legendák homályába vész, hogy egykoron nálunk is termesztettek gyapotot, gumipitypangot és bizony (nem is csupán a Tanú című film poénjaként) intenzíven kísérleteztek a citrusfélék magyarországi meghonosításával.

  • Hullámzó felszínen

    Kálmán Olga: Álomország – Hol a határ?

  • Favágás a könyvrengetegben - Sokat író írók

    Horatius szerint az igazi művet kilenc évig kell csinosítgatni, mielőtt a világ elé tárjuk. De van író, aki évente legalább három könyvet ír. Fanatikus? Grafomán? Író-e még, vagy iparos? Hogyan dolgoznak ezek a szerzők, és komolyan lehet-e venni őket?

  • Elsüllyedt szerzők XLIV.

    Tavasztól őszig - Karinthy Ferenc (1921–1992)

    Neve akkor is ott szerepelne a magyar irodalomtörténetben, ha soha egyetlen sort se írt volna. Ám az anekdoták, ugratások és telefonviccek örökös bajnoka megharcolt érte, hogy kereszt- és becenevét a saját jogán is megismerje a magyar olvasó.

  • Könyvmelléklet - interjú

    „A szervezett vallás kész kudarc” - Jeanette Winterson író

    A közmegegyezés szerint legjobb könyve A szenvedély, a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? pedig a legszemélyesebb – utóbbiban a leszbikusságát nyíltan vállaló írónő kendőzetlenül mesél sanyarú gyermekkoráról, örökbefogadásának történetéről.

  • Könyvmelléklet

    Hidegfront

  • Mihez kezdjünk az építészeti modernizmussal?

    A köldök visszanéz

    A modernizmus öröksége és recepciója Közép- és Kelet-Európában összefonódik a szocialista korszak emlékezetével.

  • Itt a fonódó villamos!

    Bedobják a sárgát

    Új járművek, majdnem kész pálya, eufóriás rajongók. Úgy tűnik, hamarosan véget ér egy évek óta tartó cirkuszi előadás, és elindulhat az első fonódó villamos. Pedig dehogy az első! Régebben a teljes budapesti hálózat fonódó volt, csak éppen senki nem hívta így.

  • A kínai orvoslás titkai

    Vény nélkül

    A nyugati tudomány eddig visszafogott kritikával illette a kínai orvoslást, ám ennek lassan vége.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...