• A Szabadság híd születése

    Versenyben Erzsébettel

    Az idei Budapest 100-at a rakpartok ünnepének mondják, de a rendezvénysorozat kiemelt helyszíne a Szabadság híd is, amely 1945-ig Ferenc József nevét viselte. A legszebbnek tartott fővárosi hídról kevesen tudják, hogy eredetileg teherforgalmat szolgáló műtárgynak épült, és csak másodsorban lakossági átkelőnek.

  • Drogrehabilitációs otthonok kamaszoknak

    Jedik javulóban

    Alig néhány éve működnek Magyarországon olyan drogrehabilitációs intézmények, amelyek 18 év alatti fiatalokat fogadnak. Sokan ijesztő, zárt helynek gondolják a rehabokat, ahonnan nincs menekvés – a valóság ennél nem is lehetne távolabb.

  • A World Wide Web 28 éve

    Háló a világnak

    Most kapott Turing-díjat, de évtizedek óta profitálunk a munkájából. Tim Berners-Lee zseniális újítása nélkül ma aligha működne jól ismert formájában az internet.

  • Kőszeg Ferenc

    „Hazudni nem szabad”

    A Helsinki Bizottság, a jogvédelem és a politika – egykor és ma

    Nem gondoltam arra, hogy a pártom szavazatainak a növelése fontosabb lehet, mint a jogsértések feltárása. Most se gondolom másképp.

  • Bán Zoltán András

    A politika színházában

    Schilling Árpád videobeszédei

    Ha jól rémlik, Márai írta, hogy minden író a szellemi és erkölcsi súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya.

  • A szerk.

    Plenáris züllés

    A békében, szeretetben és viszketeg tenyerek közt eltöltött áldott húsvét után is hasonlóan keresztényi keretek közt zajlik tovább a honi közélet.

  • A szerk.

    Soros bölcsei

    A múlt hét valamelyik estéjén, nem emlékszünk pontosan, melyiken (a szerdain – a szerk.), midőn munkában megfáradt csont­jainkat a késő esti órán lehelyeztük a televízió elé, a következőt láttuk.

  • Népszavazás Törökországban az elnöki hatalomról

    Szultán született

    Recep Tayyip Erdoğan évek óta épülő autokratikus rendszere fontos mérföldkőhöz érkezett. Az elnök immár népi felhatalmazással mozdíthatja el országát a diktatúra felé.

  • Interjú

    „Az elitet nem lehet megkerülni”

    Charles Gati Trump irányváltásáról

    Donald Trump összerúgta a patkót Vlagyimir Putyinnal, nagyot barátkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, kidobta nacionalista főtanácsadóját, és a lex CEU-t sem támogatta. A neves politológusprofesszort, az amerikai külügyminisztérium egykori tanácsadóját a miértekről kérdeztük.

  • CBA a budai Várban

    A hatalom kegyéből

    Feltűnően olcsó bérleti díj, engedély nélküli födémáttörés, tűzveszélyessé tett pince – és monopolhelyzet az ország talán legpatinásabb részén. Ez a CBA a budai Várban.

  • Egészségügyi adataink a világhálón

    Nyitott könyv

    Digitálisan is hozzáférhetünk egészségügyi adatainkhoz, sőt korlátozhatjuk, de akár le is tilthatjuk a megismerhetőségüket. Nem mindegy persze, hogy ez a szolgáltatás hány embert ér el.

  • A fővárosi Magdolna-negyed is választ

    Új hangok

    A szegényektől pénzt beszedő fideszes képviselő helyére keres új embert a VIII. kerületi Magdolna-negyed. A mandátumért a jelenlegi alpolgármester, egy evangélikus lelkész, egy rapper, egy helyi civil és a Jobbik kerületi elnöke verseng.

  • Időközi választás Zuglóban

    Mindenki mindenki ellen

    Vasárnap időközi választást rendeznek Zugló 3. számú választókörzetében, mert a terület szocialista képviselője tavaly eltűnt. A helyére hatan pályáznak. A kerületben a baloldalnak és a Fidesznek is 9-9 képviselője volt, Karácsony Gergely alkalmi megállapodásokkal tudja csak irányítani a kerületet.

  • Tánc

    K-Arcok

  • Ez lesz az igazi per

    Milo Rau és az újrajátszás

    „És ezzel véget ért a demokrácia Oroszországban, és Oroszország feltalált egy új politikai színházi formát: a bírósági eljárásokat” – mondja a narrátor a Moszkvai perek (2014) című filmben, amelyet Milo Rau svájci művész rendezett.

  • Film

    Halálos iramban 8

  • Film

    Örök szerelem

  • Film

    Szívvel-lélekkel

  • Film

    Tettesek közt

    Török Ferenc: 1945

    Az évszámos címadás körképet ígér, egy máig zavartan vitatott és még zavartabban elhallgatott esztendő széles ecsetvonásokkal megfestett portréját, ám Török Ferenc inkább az 1945-ös év meg a magyar múlt bűneinek röntgenképét adja új filmében.

  • Interjú

    „Nekünk a veszekedés is jó"

    Török Ferenc filmrendező

    A héten mutatják be a mozik új filmjét, az 1945-öt, ami közvetlenül a második világháború után játszódik egy kelet-magyar­országi faluban.

  • KÖNYVMELLÉKLET

    Kamaszadó

    Három ifjúsági és gyerekkönyv

  • KÖNYVMELLÉKLET - Elsüllyedt szerzők XLVIII.

    Farsangtól böjtig

    Mesterházi Lajos (1916–1979)

    Megkésve indult és sietve merült feledésbe. Volt „teokrata anarchista” és lett a munkásosztály, helyesebben a pártmunkásosztály hivatalos írója. A legtöbb könyve és egész élete ma már inkább csak kordokumentum, de a pályája elején és végén azért írt egy-két máig ajánlott olvasmányt.

  • KÖNYVMELLÉKLET

    Szórakoztató apokalipszis

    Don Winslow: Drogháború; A kartell

    Régi dalom, hogy újabban, azaz harminc-negyven éve a krimi és társai (például a kémregény) vették át azt a szerepet, amit régebben a sommásan realistának nevezett regény játszott. Nem totális agylágyulás tehát James Ellroy kijelentése, aki gond nélkül nevezte magát a bűnügyi regény Tolsztojának.

  • „Kiment belőlem a punkság” - Miranda July író, filmes, performanszművész

    Regényt írt a világhírű összművésznő, akire a közhelyszerű sokoldalúság is szerény jelző: játékfilmek, lemezek, performanszok, novellaszerű szövegek és mindezek együttese jelzi művészi kiteljesedésének útját.

  • KÖNYVMELLÉKLET

    Emberi számítás szerint

    Jordan Ellenberg: Hogy (ne) tévedjünk – A mindennapi élet rejtett matematikája

    A szerző gyerekzseniként kezdte tudományos karrierjét (a legendárium szerint már a bébiszittere helyett is ő oldotta meg a matekleckéit), később aritmetikai geometriával, a számelmélet magasabb szintjeivel foglalkozott.

  • „Azért írok, mert mindenkire haragszom” - Orhan Pamuk útjai

    A könyvfesztivál díszvendégeként Budapestre érkező török Nobel-díjas nyomába eredünk.

  • KÖNYVMELLÉKLET

    Időutazások a Föld körül

    Minimum tizenegyes! - a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája – világirodalom

  • „Ettük mi is a fagyott lótetemből kivágott húst” - Nádas Péter író

    Monumentális könyvet írt. Nem azért, mert a Világló részletek 1200 oldal, és nemcsak azért, mert – Radics Viktória múlt heti számunkban megjelent kritikájának szavaival – a „magyar történészek számára megkerülhetetlen mű lesz Nádas Péter emlékirata”.

Legfrissebb Narancs

Ugrás a semmibe
Mi lesz a Néprajzi Múzeummal?
Veszélyes takarékoskodás?
Vita a rákgyógyszerek finanszírozásáról
Interjúk
Péterfy-Novák Éva, Thierry Frémaux
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

Orbán Viktor miniszterelnök a zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a magyarországi zsidóság képviselőit.

"Mint mindig, amikor a régit felváltja az új, amikor az óév helyére az új esztendő lép, valamennyien számvetést készítünk. Értékeljük az elmúlt időszakot, felülvizsgáljuk a terveinket" – fogalmazott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnökéhez, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökéhez és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijához intézett levelében Orbán.

"Magyarország kormánya egy olyan jövőért dolgozik, ahol a fontos dolgok összekötnek bennünket: hazánk, nemzetünk, családunk szeretete, vallási hagyományaink tisztelete és a külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem. A zsidó újév alkalmából tisztelettel köszöntöm Önt és az ünneplő magyarországi zsidó közösséget. Kívánom Önöknek, hogy valamennyien a jó esztendőre legyenek beírva" – zárta levelét.

false

 

Fotó: MTI

Vagyis még egyszer „a fontos dolgok“, amik mintegy legkisebb közös többszörösként „összekötnek bennünket“, legalábbis Orbán világképében:

- haza szeretete

- nemzet szeretete

- családunk szeretete

- vallási hagyományok tisztelete.

- külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem.

(MTI)

Haza, nemzet, család, vallás, fenyegetés, önvédelem. még több Szüret...