• MaNcs 29. évf. 2. sz. (2017. 01. 12.)
    Interjú

    „Az egyetlen Magyarország”

    Majtényi László a köztársaságielnök-jelölti kampány értelméről

    „Kritikusa vagyok ennek a rendszernek, nem reformálni akarom, hanem meghaladni” – mondja Majtényi László, akit a civil kezdeményezők után egyre több párt is támogat Áder János kihívójaként.

    2017 / 2
  • Felcsuti Péter

    A lassuló jövő

    Ment-e előrébb a bankszektor és a kapitalizmus a 2008-as válság óta?

    Az olaszországi népszavazás előtt és után elterjedt aggodalmak szerint az olasz bankszektor helyzetének rendezetlensége egy újabb európai bankválság kiindulópontja lehet. Aki ezen kezd gondolkodni, inkább előbb, mint utóbb óhatatlanul beleütközik a kérdésbe: vajon a világ bankjai mennyire újultak meg, változtak meg a 2008-as válság óta eltelt időszakban?

  • Ungváry Rudolf

    Az önbecsapás újabb állomása

    Lehet-e a Jobbikkal szövetkezni?

    Néhányan nemrég bedobták a köztudatba, hogy a baloldalnak az Orbán-rendszer megdöntése érdekében össze kellene fognia a Jobbikkal. A Jobbik ezt úgy vágta vissza fél kézzel, hogy még jól be is tartott a „baloldalnak”, mondván: mivel tudják, hogy vesztesek, ezzel csupán a parlamenti férőhelyeiket próbálják biztosítani.

  • Köves Slomó

    Hirtelen felindulásból…

    Válasz a Narancs szerkesztőségi cikkére Vona Gáborról és a Jobbikról

    Az őszinteség kérdése Vona Gábor esetében irreleváns. És ez az, amit a Magyar Narancs múlt heti szerkesztőségi cikke félreért. (Lásd: A rabbi kedden válaszolt, Magyar Narancs, 2017. január 5.) Az őszinteség belügy, az intim szféra része.

  • Gegesy Ferenc

    Csalódás és kálvária

    A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egy éve

    Az eszme diadala a józan ész fölött – szólt hajdan az ítélet a szocializmusról. A történelem, úgy látszik, ismétli önmagát, erre újabb példa a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyéves pályafutása.

  • Mélyi József

    Pálya a magasban

    Kegyelmes aranyasszony

    Az elmúlt évtizedben számos genderelméleti tanulmány jelent meg a két világháború közötti sportújságírói jelzőhasználatról, az olimpiákra is bebocsáttatást nyert izmos modern nők és a nőiesség képi megjelenítéséről, a vizsla férfitekintetek által szépnek, illetve csúnyának tartott sikeres sportolónőkről szóló olimpiai összefoglalók terjedelmi eltérései­ről.

  • A szerk.

    Fagyban

    Az 1956-os forradalom egyik emblematikus mondata úgy hangzik, hogy „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”. Fénykép is van róla, a falragasz alatt nyitott bőrönd az utcán, rengeteg papírpénzzel.

  • A szerk.

    Harc a külföldi ügynökök ellen

    Amikor Orbán arról beszél, hogy az igazi politikai ellenfelei az elkövetkezőkben nem a politikai ellenzék pártjai lesznek, hanem a civil szervezetek – az ő és a csicskái megfogalmazásában: az „álcivilek” –, akkor arra is gondol, hogy a jelen politikai ellenzék pártjait részben (nagy részben) úgyis pacifikálja.

  • Mérlegen Barack Obama belpolitikája

    Törékeny örökség

    2008-ban úgy tekintettek rá, mint a régen várt változás küldöttére, aki csökkenti a munkanélküliséget, enyhíti a vagyoni egyenlőtlenségeket, harmóniát teremt az etnikai csoportok között, s még a két nagy párt tagságát is kibékíti.

  • Reklámidő-értékesítéssel az RTL Klub ellen

    Gazdaságon kívüli kényszer

    A két ünnep között sem pihentek a Fidesz médiavállalkozói. A több tucat tévécsatorna reklámidejét értékesítő kereskedőház, az Atmedia megszerzésével elkezdték bekerítő hadműveletüket az RTL ellen.

  • A NER típusterméke: a Simonka-univerzum

    Zárt rendszer

    Irányított Facebook-kommentelők, rokonok az érdekkörbe tartozó cégekben és alapítványban. Az utóbbi több mint 3 milliárd forint uniós támogatást kaszált 2015-ben, és az alapítványtól aztán jócskán kaptak megbízást a Simonka-univerzum cégei.

  • Kik nyírták ki a vidéki napilapokat?

    Lassú elsötétítés

    Összesen 12 megyei napilap került októberben Mészáros Lőrinc közelébe. Szerkesztők és újságírók mondják el, milyen volt belülről a kormánypárti térfoglalás, és milyen okok vezettek addig, hogy a megyei sajtó mára nem a helyi hatalom kontrollja, hanem a barátja lett.

  • Színház

    Házassági leckék középhaladóknak

  • Színház

    Ivan Viripajev: Oxigén

  • Színház

    Túl a ráción

    Wajdi Mouawad: Futótűz

    Ami nem érthető a ráció, a földi törvények, az evilág szintjén, arra ott vannak a metaforák, a költészet. De ha valami fájóan hiányzik a magyar színházkultúrából, hát az épp a költészet; a magyar színpad a realizmus fogságában alkot, gyakran inkább vergődik, ismert mintákat ismétel.

  • Film

    A pótolhatatlan Werner doktor

  • Film

    A fegyvertelen katona

  • Film

    A Nagy Fal

  • Torrentmozi

    A homok urai

    Jörg Steineck: Lo Sound Desert

    „Szerintem a sivatagból kell származnod ahhoz, hogy ezt a zenét játszd” – nyilatkozott nekünk bő 3 éve Josh Homme, a Queens Of The Stone Age vezére a 90-es évek elején Kaliforniában kifejlődött, desert vagy stoner rock néven ismertté vált stílusirányzatról.

  • Interjú

    „A happy end nem az ő világuk”

    Michaël Dudok de Wit animációs rendező

    Rövidfilmjéért Oscart nyert, de az igazi elismerés csak ezután következett: Japán legmenőbb stúdiója hívta dolgozni – így született A vörös teknős, mely a dicsőséges cannes-i szereplése után immár nálunk is látható.

  • Dokumentumfilm

    „Többet kell szívni”

    Az Ajándék

    Közösségi dokumentumfilmet készítettek az Erzsébet-utalvánnyal megajándékozott nyugdíjasokról a hasonló módszerrel készült BÚÉK alkotói (Halász Júlia, Horváth-Szabó Ágnes, Kálmán Mátyás, Kellényi Kata, Muhi András Pires).

  • Lemez

    Lazerpunk!: Nightcrawler

  • Lemez

    Nine Inch Nails: Not The Actual Events

  • mi a kotta?

    Tavalyi hó

  • rés a présen

    Ha tényleg sétálóutca lenne a Kazinczy

    Latorczai Balázs programszervező

  • Lemez

    Meditáció egy tételben

    Brian Eno: Reflection

    Az utóbbi fél évszázad zenetörténetének és popkultúrájának egyik ikonja alig felsorolható és nehezen túlbecsülhetően szerteágazó munkásságán belül megteremtője és névadója volt mindannak, amit a nyomdokain máig is ambientzenének hívunk.

  • Könyv

    Yotam Ottolenghi, Sami Tamimi: Jeruzsálem – A több ezer éves város sokszínű konyhája

  • Könyv

    Kiválasztott nép

    Peterecz Zoltán: A kivételes Amerika

    Trump egy hónappal azelőtt, hogy bejelentette volna indulását a posztért, egy tévéműsorban alávágott a kivételességre vonatkozó nemzeti axiómának, amikor azt felelte a riporternek, hogy nem szereti a kifejezést.

  • Interjú

    „Egy darabkát láttam az agyukból”

    Ian McEwan író

    A Vágy és vezeklés, a Szombat, az Amszterdam, A gyermektörvény és a Mézesmadzag Booker-díjas íróját vidéki rezidenciáján, Gloucestershire-ben értük utol telefonon, hogy Boris Johnsonnal töltött estéjéről, Thomas Pynchon váratlan segítségnyújtásáról, a Crowded House-ról és egy jelentős irodalmi pletykapartiról is beszélgessünk.

  • tévéSmaci

    Kutyamotó szán visszatér

  • Tévé

    Mégis, kinek az élete?

    Kép-regény

    „Az a baj az ilyen emlékekkel, hogy az ember már nem arra emlékszik, ami történt, hanem arra, hogy is mesélte ezt el húsz évvel ezelőtt…” – életútinterjújában a néhai Réz Pál fogalmazta meg ily egyszerűen és bölcsen a visszaemlékezés műfajának jószerint megkerülhetetlen buktatóját, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindenkiből törvényszerűen Dózsa László válik, amint a saját életének elmesélésébe fog.

  • Rádió

    Amiben élünk

    Reggeli Show a Rádió 1-en

    Aki szerint van annál fontosabb kérdés a magyar rádiózásban, hogy Sebestyén Balázs hol folytatja reggeli szájtornagyakorlatait, az valószínűleg nem tekert át sehová a Bartókról az elmúlt tizenöt évben.

  • Kiállítás

    Szakadatlan véglegesség – a labirintus

    Árny a kövön – Ország Lili művészete

    Ország Lili már a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a magyar festészet egyik jelképes alakjává magasztosult: a bánat, a magány hercegnője, akinek arca éppúgy, mint művészete, szinte éteri, túlvilági aranyfényt kapott; misztifikálva lett: írók, költők, zenészek – s persze néhány pályatársa – a festőnő figurinájává monumentalizálták.

  • chili&vanília

    Egy személyre, egy ebédre, egy edényben

  • étel, hordó

    Bank3

  • Campi Flegrei: Nápoly éledező szupervulkánja

    Lángoló mezők

    A vulkáni tevékenység élénküléséről számolnak be a kutatók Európa egy olyan sűrűn lakott zónájában, ahol korábban katasztrofális kitörések zajlottak.

  • „Mint a hegyezett ceruza”

    Minya Viktória parfümőr

    Közgazdásznak tanult, pedig gyerekkorától az illatok érdekelték. Ma Párizsban él, saját cége van, és a világ minden tájáról érdeklődnek munkái iránt.

Legfrissebb Narancs

Törvénymódosítás után
Mi lesz az idősekkel?
A csendőr letette a gumibotot
Obama külpolitikája
Erődemonstráció
A kormány a civilek ellen
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...