• Tévétorrent

    13 Reasons Why

  • Tévétorrent

    The Bold Type

  • Tévétorrent

    GLOW

  • Uitz Renáta

    Zavar a gépezetben

    Mi lesz a bíróságokkal Lengyelországban?

    Bírósági reform alakjában kapna az alkotmányos jogállam e napokban újabb pofont Lengyelországban. Bár július 24-én, hétfő reggel Andrzej Duda köztársasági elnök váratlanul megvétózta a kormány terveinek megfelelően elfogadott törvényeket, ez nem von le a próbálkozás értékéből, csupán azt jelzi, hogy a lengyel államfő – magyar kollégájával ellentétben – ellenzéki tüntetések és komoly európai politikai tiltakozás esetén hajlandó ellenállni a kormány nyers erejének.

  • Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

    Az ő harcuk

  • A szerk.

    Soros kapcsolás

    A BKK online jegy- és bérletárusító platformjának két héttel ezelőtti debütálása óta jószerivel naponta kerül elő újabb és újabb bizonyíték arra, hogy az informatikai rendszer ezer sebből vérzik, és hogy nagy valószínűséggel legjobb esetben is félkész munkáról van itt szó.

  • A szerk.

    Halmazállapot

    Az a legszebb, amikor a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor soros rendezvénye előtt azzal jön a sajtó nagy része, hogy na, milyen nagy bejelentést tesz majd ott Orbán Viktor?

  • Interjú

    „Nacionalista katolikus forradalom”

    Aleksander Smolar lengyel politológus, a Stefan Batory Alapítvány elnöke a Kaczyński-kormányról

    Jarosław Kaczyński populista kormányának ma nincs komoly kihívója, a varsói diákmozgalmak egykori vezéregyénisége pedig csak az ellenzéki összefogásban bízik. A varsói kormány népszerűségéről, célkitűzéseiről és a korrupció meglepő hiányáról beszélgettünk.

  • Farkas Flórián és a romák felzárkóztatására szánt pénzek

    Híd a milliárdok világába

    Orbán Viktor a hátát lapogatta a Fidesz–Lungo Drom-szövetség újbóli megkötésekor, nem sokkal később utóbbi szervezet egyhangúlag választotta ismét elnökké. Az Országos Roma Önkormányzat – amely nemrég csődöt jelentett – Híd a munka világába programja pedig a korrupció, az uniós pénzek szabálytalan elköltésének a példája lett.

  • Interjú

    „Budapest lefejezése a cél”

    Karácsony Gergely, Zugló polgármestere Tarlósról és a Fidesz Budapest-ellenes politikájáról

    Zugló polgármestere Tarlósról és a Fidesz Budapest-ellenes politikájáról.

  • Kiállítás

    NOOR by NOOR

  • Torrentmozi

    Rules Don’t Apply

  • Kiállítás

    Élő bánat vigalommal

    Gilbert & George: Bűnbak képek Budapestnek

    Ha a mi hazánkba jönnek, az eleven szobrok élete sem fenékig tejfel.

  • Kortárs magángyűjtők Berlin bunkereiben

    Banán és Buddha

    Néhány száz méterre a Potsdamer Platztól szinte észrevehetetlenül húzódik meg Berlin leg­újabb művészeti attrakciója. A II. világháborús betonbunker falai mögött Desiré Feuerle távol-keleti klasszikus művészetet vegyít tabudöntögető kortársakkal.

  • Lemez

    Washed Out: Mister Mellow

  • Esemény

    Bánkitó Fesztivál: Ein­stand

  • Lemez

    Tóth Viktor tercett feat. Gareth Williams: But inside

  • Lemez

    Vince Staples: Big Fish Theory

  • mi a kotta?

    Hiszi vagy sem

  • Lemez

    Élő erőmű

    Kraftwerk: 3-D Der Katalog

  • Interjú

    „Mindenkinek megvan a szerepe”

    Schoblocher Barbara énekesnő

    Zenekara, a Blahalouisiana idén nyáron lett ötéves, amit nagyszabású koncerttel ünnepelnek, ősszel pedig jön az új lemez is.

  • Könyv

    Gavin Edwards: Bill Murray és a Tao

  • „Mit őrzünk a génjeink mélyén?”

    Németh Zoltán költő, irodalomtörténész

    Évek óta ír evolúciós témájú verseket, legutóbbi kötetében, az Állati férjben állatokba szerelmes férfiak hangján szólal meg. A botrány lehetőségéről, poszthumán poétikáról, migráns irodalomról és arról beszélgettünk, mit jelent ma Közép-Európa.

  • Könyv

    Isten barma

    Cormac McCarthy: Isten gyermeke

    Cormac McCarthy ma talán az egyetlen valamirevaló kortárs amerikai prózaíró, aki nem kimondottan aktuális témákkal foglalkozik.

  • tévéSmaci

    A keselyű három anyja

  • Rádió

    Végtelen forradalom

    Szabadság népe a Kossuthon

    Másfél évvel ezelőtt, tavaly januárban belehallgattunk már egyszer a Szabadság népébe (Pufogás, durrogás, Magyar Narancs, 2016. január 21.), akkor azt írtuk, hogy az ’56-os emlékév kapcsán indított friss magazinműsor tulajdonképpen nem lenne rossz, bár „egyelőre a koncepció nem látszik kitüremkedni belőle”.

  • rés a présen

    „Pólókat fogunk szitázni”

    Köles Ferenc színész

  • Film

    Jön a haza

    Christopher Nolan: Dunkirk

    Történészek máig is vitatkoznak rajta, miért nem engedte Hitler, hogy az 1940 nyarán az Ardenneken átkelt s az angol–francia erőket a La Manche csatornánál pillanatok alatt körbezáró német hadsereg azonnali, végső – feltehetőleg az Egyesült Királyság kapitulációját eredményező, így a II.

  • kertész lesek

    Vakvarjú Buda

  • chili&vanília

    A cukkini virága

  • Luxusóvóhelyek szupergazdagoknak

    Mutasd a bunkered!

    Évek óta tart a bunkervásárlási láz Amerikában: ma már nemcsak a felső tízezer, hanem a középosztály is érdeklődik a föld alatti lakhatási lehetőségek iránt. De miért is akar valaki horribilis összegekért bunkert vásárolni magának?

  • Erdőtüzek Dél-Európában

    Lángok martaléka

    Súlyos erdőtüzek pusztítanak az ilyenkor száraz mediterrán térségben: az okok a régiek, javulásra kevés a remény.

  • Interjú

    „Egyszer a legjobb lenni a világon”

    Verrasztó Dávid úszó

    A 400 férfi vegyes úszás döntőjére a világbajnokság utolsó napján kerül sor. A szám magyar éremvárományosával a felkészülés végső mozzanatairól, az esélyekről, az elúszott olimpiákról, az apa-fiú/edző-versenyző viszonyról és egy gyerekkori álomról beszélgettünk.

  • Hogyan történt a 71 halálos áldozatot követelő pandorfi tragédia?

    Samsung, Mitkó és a többiek

    Hét tárgyalást ültünk végig, és részleteiben megismertük, hogyan működött az a csempészbanda, amelyről rengeteg cikket írtak szerte a világon. Kiderült az is, milyen apró dolgok vezettek a katasztrófához.

Legfrissebb Narancs

Andy Vajna terjeszkedik
Vidéki rádiók beolvasztása
A sötétség pedagógiája
Gyerekverő keresztények
Interjúk
Siewert András (Migration Aid), Balázs János, Hevér Gábor
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...