És valóban. Alig valamivel a hivatalosan bejelentett kezdési időpont után megjelent a pulpituson Mészáros Lőrinc, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető alapítvány elnöke, s mellette a szimpatikus, alacsony termetű fiatalember, kezében az Akadémia szemet gyönyörködtető kék-fehér, halványnarancssárga ujjakban végződő dresszével, amit oly ügyesen tartott a hevesen kattintgató fotósok hada felé, hogy minden felvételen jól lássék az a szép, nagy, kék M betű, s alatta a Mészáros & Mészáros felirat. A meghatottság könnyeivel küszködő Mészáros csak annyit mondott, miután körmével párszor óvatosan megkocogtatta a mikrofont, hogy: Tisztelt Sajtó, engedjék meg, hogy bemutassam Akadémiánk legújabb szerzeményét, Lionel Messit. Mészáros diszkréten hátra, Messi előre: pár nehézkesen kimondott szó magyarul, köszönöm Orbán Viktor miniszterelnök úr… satöbbi. A hivatalos rész után az új üdvöske a sajtó rendelkezésére állt, s elmondta, hogy itt annyi pénzt kap, amennyit a Barcelonától nem is mert kérni.
Vigyázat, bármennyire is valóságosnak hangzik ez a történet, nem az – egyelőre. Egyelőre nem foci, csak gyorskorcsolya. Nem Messi, csak Hamit Altintop, vagy valaki arról a polcról. De ne legyünk igazságtalanok: John Henry Krueger, a phjongcshangi téli olimpia 1000 méteres számának ezüstérmese érkezett, egyenesen az Egyesült Államokból, ha nem is Felcsútra, csupán azért, hogy eztán magyar színekben versenyezzen, mert „Magyarország olyan nívón támogatja a versenyzőit, amit elképzelni sem mert volna, és nem is mert volna kérni hazája szövetségétől”. Illetve „Magyarországon viszont még a lakhatást, sportszereket is fedezik, és a szakmai munka is kiváló”.
Magyarországnak sportnagyhatalomnak kell lennie, dixi. Sajnálatos módon ez a jóval nagyobb érdeklődésre számot tartó nyári olimpiai sportágakban belátható időn belül nem látszik összejönni. De Magyarországnak akkor is sportnagyhatalomnak kell lennie! Legyünk téli sportnagyhatalom. Az osztrákok és svájciak máris a szívükhöz kapnak, ha Miklós Edit beáll a lesiklás startjába. Sajnos nem áll be. Nevezett nem bajnok lett a világon, hanem sportvezető Magyarországon. Akkor sincs még veszve semmi, itt a gyorskorcsolya. Olimpiai bajnok a fiúcsapatunk, de elkél még az erősítés, a Krueger fiúval együtt verhetetlenek leszünk.
Van ugyanis a világon egy annales, amelynek napi állását minden világváros főterén este nyolckor óriáskivetítőkön mutatják be, s az nem tart nyilván egyéb adatokat, csak azt, hogy Orbán Viktor országlása idején milyen sportsikereket ért el Magyarország. A napi bemutató után az adott világváros, ország legjobb koponyái s legnépszerűbb médiaszemélységei elemzik a szép sikerek okát, előadásuk után pedig e sok világváros, világország népe megéljenzi a sikerek kovácsát. S napközben is a sportra termett magyar nép és vezetője sikereiről beszélgetnek az utcán éppúgy, mint otthon a reggeliző asztalnál. Apa – Londonban, Párizsban, New Yorkban és máshol – elolvassa a magyar sporthíreket a lapban, felhajtja a kávét, majd elviszi a gyerekeket az iskolába, és siet a munkába, ahol már várják a kollégák, hogy együtt felsorolják a bajnok váltó névsorát, s áttekintsék a magyarsikereket.
Tényleg, kedves olvasó, ön el tudja mondani, hogy ki szerepelt a februárban győztes négyesben? Vagy ötös volt? Hát, jobb, ha összeszedi magát.
Mármost mindez akkor is hír, ha egy olajból vagy kábítószerből villámgyorsan meggazdagodott sejk vagy kartellvezér csinálja. Csak akkor legfeljebb elintézi az ember annyival, hogy „még őrült is” az illető. De még ők is valamennyire a saját pénzükből, vagy országuk, szervezetük feleslegéből csinálják. Már ha csinálják, ilyet valójában nem csinál senki. Mondjanak hirtelen valakit a világban, aki második-harmadik helyezett sportolókat vásárol vagyonokért! Na, ugye! De arra mit lehet mondani, ha ezt egy alapvetően szegény ország miniszterelnöke csinálja az adófizetők pénzéből?
