Nő tőle az önbizalmunk

szerző
A szerk.
publikálva
2010/8. (02. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A holokauszt tagadása nemcsak undorító dolog, de társadalmi veszélyessége is kitapintható. Tiltásának vagy nem tiltásának nincs köze a szólásszabadsághoz: az egyéneket nemesítő, és szabad, békés együttélésüket lehetővé tévő vitához. A "közösségfenntartó diskurzushoz".

A szocialista többségű Országgyűlés utolsó munkanapján elfogadta a büntető törvénykönyv ama módosítását, amely a holokauszt nyilvános tagadását akár három év börtönnel büntetheti. Helyes. Sőt: végre. A holokauszt tagadása ugyanis nemcsak undorító dolog, de társadalmi veszélyessége is kitapintható. Tiltásának vagy nem tiltásának nincs köze a szólásszabadsághoz, illetve ahhoz az értékhez, amelynek a szólásszabadság mintegy a kiszolgálója: a társadalom minden szegletét átjáró, az egyéneket nemesítő, és szabad, békés együttélésüket lehetővé tévő vitához. A "közösségfenntartó diskurzushoz". A holokauszt tagadása sosem valamely jólfésült, a történelmi igazság feltárására irányuló "párbeszédben" hangzik el, amelyben az alulinformált, de kitárt szívű holokauszttagadó ártatlan szemmel kétkedő állításokat fogalmaz meg bizonyos történelmi tényekről. Majd hagyja magát meggyőzni a nyílt, demokratikus vitában. Vagy ha azt nem is, de úgy áll fel az asztaltól, hogy jó, ebben nem értünk egyet, de öleljük meg egymást, mint kettő jó barát, akik előbbre vitték a társadalomjobbító eszmecserét. Nem, ilyen asztal nincs. Hisz a holokauszt tagadása annak a posztnáci világképnek az egyik fundamentuma, amely piszkosul nem a szabad egyének türelmes összjátékaként képzeli el a nemzetet. A holokauszttagadó sem vitatkozni akar, hanem gyilkolna, ha tehetné. Igazából nem is tagadja a holokausztot, vagy ha igen, ezt sajnálkozva teszi: azt sajnálja, hogy nem sikerült rendesen pontot tenni a végére. A holokauszt tagadása emiatt éppenséggel veszélyezteti a szólásszabadságot: ha ugyanis a nyilvános beszéd elfogadott részévé válhatna, akkor először a holokausztot személyes tragédiaként felfogni kénytelen, aztán a holokausztot nemzeti tragédiának tartó, majd végül a holokausztot nem tagadó populáció némulna el. Félelmében. Hisz nem beszélni akarnak velük, beszélgetni, diskurálgatni, hanem megalázni, nem létezővé tenni, megsemmisíteni akarják őket.

Helyes az is, hogy ez a törvény végre azt tiltja, amit tiltani akar: a holokauszttagadást, és nem "a magyar nemzet vagy lakosság egyes csoportjai, így különösen nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport tagjai becsületének csorbítását, avagy emberi méltóságának megsértését", amivel az egyik előző, hasontárgyú törvényjavaslat próbálkozott. Ezt homályossága és az esetleges jogalkalmazói értelmezés ambivalenciái miatt joggal kaszálta el az Alkotmánybíróság. Helyes az is, hogy a törvény a holokauszttagadást akarja tiltani, és nem mást. Lehetne más gazságot is tiltani, de más gazságok felmagasztalása momentán nem játszik a magyar közéletben, a rákosizmusból, a sztálinizmusból, a málenkij robotból vagy a Gulagból, azaz az osztálygyűlöletből senki nem akar erőszakos politikát csinálni ma Magyarországon. A faji gyűlöletkeltésből meg igen. Az az univerzum, aminek a holokauszt tagadása vagy relativizálása, jelentőségének kicsinyítése az egyik bevett toposza, ma a parlament kapuján dörömböl. Nem mintha azt gondolnánk, hogy a holokauszttagadás tiltása ennek véget vet: de legalább egy szimbolikus határt kijelöl. Egy erős és szigorú határt - hisz a holokauszt is erős szimbólum.

Biztos jobb lenne, ha az effajta nézeteket a büntetőjog közreműködése nélkül vetné ki magából a társadalom. De ha az istennek se veti ki? Nagyon helyes, hogy sokáig ezzel próbálkoztunk. De nem próbálkoztunk egy kicsit túl sokáig? Már ideje volt mással próbálkozni. Legalább egy kicsit. Hisz azt sem hisszük, hogy ezzel a magyar törvényhozás afféle csúszós lejtőre került volna, és ezután és emiatt üptre tiltani lesz kénytelen a múltbéli eseményekről folyó nyilvános beszéd bizonyos fajtáit, hogy ez a hivatalos történetírás kezdetét jelentené. Ha a magyar törvényhozásban ilyen szándék lesz, azt meg fogja valósítani e törvény nélkül is. Ami, mint láttuk, amúgy sem a történetírás szabadságáról szól.

Meglehet, a nyílt holokauszttagadók kevesen vannak. Tényleg nincsenek sokan. Lehet, hogy ezt a törvényt sose vagy nagyon ritkán kell majd alkalmazni. De akkor is kell. Nekünk. Néha elővesszük, nézegetjük. És örülünk neki, hogy a mi hazánkban van ilyen, hogy a mi államunk mára annyira megváltozott, hogy nem tűri azt, ha hatszázezer polgárának erőszakos halálát a gyilkosok utódai le akarnák tagadni.

szerző
A szerk.
publikálva
2010/8. (02. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Laktanyabiznisz Hajmáskéren
A fideszes mindig jól jár
Történelmi glóbusz
Magyarok a spanyol polgárháborúban
Interjúk
Gigor Attila, Pál Tamás, Marky Ramone
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk