A szerk.

Sz. H. Maó

A szerk.

Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár büszkén jelentette be, hogy minisztériuma megsértette a versenyszerű piacgazdaság egyik alapszabályát, a kartellezés tilalmát. A "termelők érdekében" mesterségesen magasra szabott dinnyeárakat fogadtatott el a szaktárca az áruházláncokkal, amelyek többsége, ha fogcsikorgatva is, de betartotta az egyezséget. Ezért lehet, versenyhivatali büntetést kell majd fizetniük, de ez legyen az ő bajuk - Budai személyesen nem fél semmitől. Bátran belemondta Algyőn a csongrádi gazdaköri tagság szemébe, hogy "a Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?" Más ügyben pedig: "Egy lépést sem hátrálunk. Ha az uniónak nem tetszik, forduljon Strasbourghoz, vagy ahová akar!"

És még ekkor sem ment senki magyar gazda egy szívlapátért, megegyengetné kissé vele a háta közepét.

Magával a dinnyeüggyel hosszasan nem érdemes foglalkozni, ötezer hektáros összterületű áruról van szó, aminek forgalmazási és árkorlátozásait egy Simonka nevű fideszes képviselő, az ágazati szövetség elnöke lobbizta ki a kormányzatnál. A drága dinnyéből a fogyasztók kevesebbet vettek (a kispénzű emberek asztalára kevesebb jutott), emiatt a parasztok se jártak jól, ráadásul az átvételi árak forintra pontosan úgy alakultak, ahogy tavaly - ezt próbálják most nagy erőlködés közepette sikerként felmutatni. Volt már ilyen. De az az úri, nemzetieskedő, felelőtlen gőg, ami e szavakból árad - az mégis elképesztő. A semmiből jött Budainak és hasonló beosztású társainak ugyanis valóban nem kell félni attól, hogy személyesen őket sújtják majd az unió ellenintézkedései. Azoknak viszont, akikhez szólt - és egy kicsit most tágítsuk a kört: beruházásokra vágyó falusi, kisvárosi polgármestereknek, uniós fejlesztésben bízó iskolaigazgatóknak, zötyögős földutak mentén élő tanyasiaknak - annál inkább. Lehetetlen, hogy Budai és a hozzá nagyon hasonlóan beszélő miniszterelnöke ne tudná, milyen súlyos tétekben játszanak éppen. Az államtitkár szavai pont akkor hangzottak el, amikor tárcájának másik fele külügyi segítséggel két hónapig kuncsorgott Brüsszelben azért, hogy a rendkívüli aszály miatt a magyar termelők az összességében 350 milliárd forintos közvetlen földalapú támogatás felét még az ősszel megkaphassák - a szabály szerint ez jövőre járna nekik. És ha az unió néhány konkrét, a közösségi szabályokat megsértő intézkedésünk - a "magyar termék" rendelkezések, a tervezett új földjogi szabályozás vagy épp a kartellezés - miatt kötelességszegési eljárást indít ellenünk, annak eredménye a pénzcsapok elzárása is lehet. Csak egy tízhektáros kisgazdaság esetében hatszázezer forint adózatlan bevétel kieséséről beszélünk.

A helyzet tökéletesen abszurd - mint amikor a kocsmában valaki este habzó szájjal szidja a polgármestert, másnap pedig illő tisztelettel segélyért kopogtat nála. Ha Budaiból Algyőn nem az alkohol beszélt, a helyzet még rosszabb. Felelős kormányzati szereplő nem nyilvánulhat meg úgy, hogy azzal választói létérdekeit közvetlenül veszélyeztesse - csak azért, mert szűkebb köreiben épp ez a menő duma, és mert ezt hallja a főnöktől.

Budai egy minisztériumban főtisztviselő. Ennek az intézménynek, a nevéből is kitűnően, a feladata a szolgálat. Szolgálni mindazt a jogot, szabály- és eljárási rendet, amit a jogállam minden tagjára kötelezőnek kell tekinteni. Szavait azonban aligha lehet másként magyarra fordítani, mint így: "Most éppen elég jó fizetésem van, amit nem Brüsszelből, hanem az adófizetők zsebéből kapok - miért ne tehetném meg, hogy beletojok az egészbe? Oszt' jó napot. Kerül, amibe kerül. Mit tudtok velem tenni?"

Mármost milyen ország az, ahol az ilyesmi a napi praxis része, ahol ilyen alakok szédelegnek vezető kormányzati pozíciókban? Röhejes és szánnivaló, akivel mindent meg lehet csinálni. Szegény hülye Magyarország.

Figyelmébe ajánljuk