Miután a nagy ijedtségre aludtunk egyet, eszünkbe jutott, hogy Tarlós nem először jön ezzel. Majdnem szó szerint ezt nyilatkozta február 20-án is, három nappal a 266 ezer olimpiaellenes aláírás leadását követően, miután találkozott Orbán Viktorral. („Nem emlékszem rá, hogy bármikor is olyat mondtam volna, hogy ambicionálom a 2019-es újraindulást. Pillanatnyilag nincs is ilyen elhatározásom, nemhogy kilincselnék ennek érdekében.”) De Tarlós egész főpolgármesterségét végigkísérik az ilyen célozgatások. Hét hónappal az első megválasztása után, 2011 májusában annyira berágott a tervezett új önkormányzati törvény egyik, Budapestet hátrányosan érintő változata miatt, hogy kerek perec kijelentette: 2014-ben visszavonul, ha tényleg ilyen jogszabályt fogad el az Országgyűlés. A példákat sorolhatnánk, hiszen a Budapest–kormány konfliktusok (tömegközlekedés finanszírozása, iparűzési adó megosztása, kerületek vs. Fővárosi Közgyűlés, és így tovább) ugyanazon rugóra járnak hét éve. Orbán előreküldi valamelyik kammerdienerét (Rogánt, Lázárt vagy mást), hogy nyomjon le Tarlós torkán valamely, a fővárost nehéz helyzetbe hozó intézkedést, mire Tarlós nyersen odanyilatkozik, ad néhány kritikus interjút a fideszes univerzumban „ellenségesnek” tekintett lapnak – ám néhány hét múlva megint megy a nyalomaszád. A békekötés jeleként Tarlós ilyenkor hitet tesz Orbán személye mellett (hiába mesterkedik is bárki, ő soha szembe nem fordulna a miniszterelnökkel, akivel a lehető legnagyobb az összhang). De Tarlós ezzel a taktikával nem sokat ér el: mozgástere egyre szűkül, a főváros pozíciója pedig egyre romlik.
Pedig Tarlósra szüksége van Orbánnak, nélküle Budapestet sehogyan sem, vagy csak nagyon nehezen vinné a Fidesz. A fővárosi önkormányzati választásokon Tarlós főpolgármesterségére mindig többen szavaztak, mint az őt támogató Fidesz–KDNP listájára. Így volt ez már 2006-ban is, amikor szoros versenyben maradt alul Demszky Gáborral szemben. De például 2014-ben, amikor a baloldal már rég a fasorba se volt, ráadásul a jelöltállításnál is elszúrt mindent, amit lehetett, az utolsó pillanatban beugró Bokros Lajos lazán összeszedett majd’ 214 ezer szavazatot (Tarlós 291 ezerrel nyert). Ha ehhez hozzávesszük a semmiből előlépő momentumosok negyedmillió aláírását (amely szignók döntő többsége mindenekelőtt a főváros masszív Orbán-ellenességének a lenyomata), világossá válik, hogy a Fidesz elveszítette Budapestet – legfeljebb Tarlós tarthatja meg neki.
Tarlós az első pillanattól komolytalannak tartotta a budapesti olimpiát („nem életszerű”), aztán lojalitásból – vagy számításból – lelkesedést mímelve kiállt mellette. Amikor azzal szembesült, hogy az ő „gondolkodói közösségének” (így nevezi Tarlós a „konzervatívok” nagy családját, amelynek a Fidesz a vezető ereje, és amelybe ő, a független főpolgármester eszmei alapon tartozik bele) egyes tagjai pánikba estek, és gyáva módon rá és Budapestre kenték volna az olimpiarendezési felhajtást, megint keményebben szólt oda. (Az InfoRádiónak kijelentette, hogy ő a népszavazást sose ellenezte, az olimpiát pedig sosem erőltette.) A parlamenti „OLAF-bizottság” előtt sem volt hajlandó a Fidesz által neki szánt szerepet eljátszani: azt mondta, hogy bár szerinte Demszky alkalmatlan volt főpolgármesternek, és a 4-es metró beruházásában az általa vezetett önkormányzat „borzalmas szerződéseket kötött”, mégsem feltételezi Demszkyről azt, hogy lopott volna.
Meglehet, Tarlósnak tényleg elege van abból, hogy miközben hagyja magát újra és újra belerángatni Orbán mindenféle őrületébe, valójában semmit nem képes elérni nála. A város költségvetését megint csúnyán megnyírta a kormány, a közművekből már rég kitúrta, kompetenciáit lenyesegette, vagyonát megcsappantotta; a főpolgármesterrel pedig a bolondját járatják a hármas metró felújítása ügyében, a busztenderekkel, a trolitenderrel… De lehet az is, hogy Tarlós még mindig bízik a saját erejében, és a szokásos táncrend szerint az alkupozícióját véli erősíteni visszavonulási szándéka bejelentésével – hisz Budapesten nélküle nem megy a Fidesz semmire 2019-ben. Ha erről lenne szó, hamarosan megint csillogó szemmel fog beszélni Orbán miniszterelnöki nagyságáról. Aztán előbb-utóbb Orbán megint fölmossa majd vele a padlót.
