1956 kutathatósága: Piros, sárga, zöld

szerző
- seres -,- vágvölgyi -
publikálva
1996/44. (10. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A rendszerváltás óta történeti kutatások és memoárok sora jelent meg a tizenkét októberi napról. Arról azonban máig sem tudhatunk sokkal többet, hogy közszereplőink közül kik mit csináltak anno, és melyik oldalon. Pedig ma már mindent szabad kutatni - elvileg.

A rendszerváltás óta történeti kutatások és memoárok sora jelent meg a tizenkét októberi napról. Arról azonban máig sem tudhatunk sokkal többet, hogy közszereplőink közül kik mit csináltak anno, és melyik oldalon. Pedig ma már mindent szabad kutatni - elvileg.

Kecskemét, 1956. október 23. 14 óra 02 perc: "Jelentem, hogy a mai napon 10 órakor a bácsalmási járáshoz tartozó Mélykút községben a tanácsházánál kb. 80 főnyi tömeg jelent meg, hogy tiltakozzék a tagosítás során csereingatlanként juttatott földek elfogadása és művelése ellen." Tudtuk ezt, hogy Mélykút is megdöntötte két hétre a háború utáni status quót, nemcsak Budapest? Nem tudtuk. A derék rendőr jelentése zárolva volt - mostanáig.

A hetvenes-nyolcvanas évek

értelmiségi, egyetemista rétege Aczél Tamás, Méray Tibor és Szász Béla műveiből, a müncheni Griff által kiadott és Hegyeshalomnál izzadva becsempészett könyvekből, valamint egy idehaza 1986-ban ezer példányban kiadott szamizdatkronológiából tudhatta meg, mi is volt az az ötvenhatos forradalom meg előtte az "ötvenes évek". A többieknek maradt a szájhagyomány vagy a pártállami hazugságok kifordítása. Az MSZMP és az állam archívumai súlyos szigorral őrködtek az 56-os iratok felett (nehogy valami diák kiderítse, hogy Kádár forradalomnak nevezte 56-ot, mielőtt elárulta), hiszen nem történelemről, hanem az akkori hazug jelen politikai legitimációjáról volt szó.

A Pozsgay-féle "népfelkelés" szó köztudatba dobása után lassan megtörtént a legfontosabb változás: megnyíltak az archívumok, kutathatóvá vált a múlt, nem felső politikai akarat dönt a történelmi tények felszínre hozhatóságáról. Így aztán a forradalom negyvenedik évfordulójára kijöhetett két olyan könyv, amely - továbbra is sok fehér folt meghagyásával - alapvető információkkal egészíti ki mindazt, amit 56-ról tudunk.

A belügyminiszter indítványára

tavaly glasznoszty kezdődött a BM-irattárban ("a mai BM radikális szemléleti fordulatot hajt végre"), így Rendőrségi napi jelentések címmel szép vaskos kötet formájában végre megtudhatjuk, hogyan csapódtak le az október 23. és december 12. közti események az állami őrző-védőknél (a mű a fenti mélykúti jelentéssel kezdődik). Ugyancsak az 56-os intézet gondozásában jelent meg ezenkívül a háromkötetes, gyönyörű kiállítású 1956 kézikönyve, amely teljességre törekedve közli a forradalom országos kronológiáját (amely végre szakít a Budapest-centrikussággal, és az időhatárok kiterjesztésével 1944 és 1990 között vizsgálja 1956-ot), bibliográfiáját és - talán legfontosabb pluszként - a kádári megtorlás korszakának adatait (amelyek között Orbán Viktor történelmi tudásával ellentétben nem szerepel az MSZP-SZDSZ-koalíció létrehozása).

"Alapvetően új dolgok persze nem derültek ki kutatásaink során, csak rengeteg érdekes részlet került elő" - mondta kérdésünkre Litván György történész, az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete igazgatója. "Ma már a fehér foltok nem a kutathatóság tilalmát jelentik, hanem azt, ha nincs adat valamiről, például harcokról, elesettekről." Azért Litvánéknál sem minden nyilvános: az 56-os intézet egyik legfontosabb gyűjteménye a szóbeli interjúk tára, az Oral History archívum, amely pirossal jelzi a "zárt", sárgával a "kutatható", zölddel a "nyilvános" anyagokat - nagyjából egyenlő, egyharmados arányban, attól függően, melyik interjúalany hogy rendelkezett. "Ez persze változik, hiszen sokan már feloldották a titkosságot." Az archívum kiadványa szerint

még mindig "pirosnak" minősülnek

például az Aczél György, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Farkas Vladimir, valamint a kisgazda Pártay Tivadar által elmondottak.

A levéltárakban a személyiségi jogok szabnak határt a kutatásnak. Litván szerint az, hogy egyes publikálható dokumentumokban tussal kell áthúzni egyes szereplők nevét, "olyan előírás, amit mi nagyon nem szeretünk"; például a kisgazdák 56-os újjáalakításáról szóló jelentésben szinte minden név ki volt húzva. Az 1992. évi LXIII. adatvédelmi törvény ("amit ha komolyan veszünk, ellehetetleníti a történészi munkát" - véli Litván) V. fejezete kimondja, hogy a személyes adatot "anonimizálni kell", és csak akkor hozható nyilvánosságra, ha abba az érintett beleegyezett, vagy "az a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges" - márpedig, hogy mi a "szükséges", azt igencsak meghatározhatja az illető mai politikai státusa.

Az 1995 júniusában elfogadott LXV. számú titokvédelmi törvény közlevéltárakról szóló része azonban szabaddá teszi a történészi kutatást (ha más nem: harminc év után), a zárt anyagokhoz való hozzáférést pedig éppen az a kuratórium teszi lehetővé, amelynek az Országos Levéltár és a Politikatörténeti Intézet mellett az 56-os intézet is tagja.

- seres -


Ötvenhatos filmek

1956 kutathatóságához kapcsolódik a forradalom és a megtorlás mozgóképes dokumentumainak hozzáférhetősége is, például a Nagy Imre-per ÁVO-felvétele, amely állítólag két változatban készült. (Az egyik egy erősen vágott-manipulált változat, amit Kádárék hazai moziforgalmazásra készítettek, hogy megismerje a magyar nép az ő ellenségeit. A másik teljes anyag olyan katartikus pillanatokkal, mint amikor Nagy Imre nem kér kegyelmet. A Kádár-rezsimben az első változatot sem merték soha bemutatni.) Nagy Imre lánya egyik változat bemutatásához sem járul hozzá apja személyiségi jogaira való hivatkozással, mert olvasata szerint Nagy Imréről kiderül benne, hogy kommunista volt és maradt az utolsó pillanatig.

A másik leállított dokumentum a snagovi gyerekekről - a Nagy Imre Romániába internált környezetében tartózkodó fiatalkorúakról - szóló 1987-es Ember Judit-mozi volt. Október 23-án adta volna a tévé, de néhány snagovi gyerek nem járult hozzá a sugárzáshoz. Állítólag hanghiba, no meg a személyiségi jogok. A jeles napon levetítette zártkörűen a Toldi mozi; láttam, hogy úgy mondjam, ezzel ünnepeltem, hanghiba nem zavart, és elhiszem, hogy néhány snagovi gyerek másként mondaná, amit mond, mint 1987-ben - egyébként én nem látom, hogy miben -, de a lényeg nem ez. Hanem az, hogy Ember Judit még a Kádár-rezsimben körbeültette ifj. Rajkot, a Vásárhelyi, és Donáth gyerekeket, Losonczy Annát, Szilágyi Júliát és Hankiss Ágnest, akik tépelődőn, fájdalmasan szembesülnek, egyéniségüknek megfelelően, szüleik szerepével, saját élményeikkel, az 1956-ról való történelmi köztudattal abban a rendszerben, amelynek legfőbb tabuja pont ez volt. Ettől film. Ettől történelmi dokumentum. Ettől joga ennek a populációnak ezt a történetet is megismerni, hiszen egész élete erről szólt 1989-ig, ha nem is oly mértékben, mint a snagovi gyerekeké.

- vágvölgyi -

szerző
- seres -,- vágvölgyi -
publikálva
1996/44. (10. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra