25 misi rappelésre a holokauszt-emlékév keretéből

  • Horn Gabriella
  • 2014. február 26.

Belpol

25 millióért rappelnek Radnóti-verseket egy frissen alapított cég egynapos rendezvényén, amelyet a holokauszt-emlékév keretéből támogat a kormány. E cég egyik tulajdonosa pedig 150 millió forintból rendezhet háromnapos fesztivált Budapesten, március végén.

A pályázatleadási határidő előtt négy nappal bejegyzett, 2013 októberében alapított, pécsi székhelyű U-Group Kft. a pályázati pénzt egynapos, „modern” Radnóti-program megrendezésére kapta. Ez a 25 millió forint egyébként a területet ismerő forrásunk szerint akár egy kisebb irodalmi lap éves költségvetése is lehetne. A kormány.hu oldalon megjelent tájékoztatóban ez olvasható a programról: „A Radnóti Live egy olyan, Budapest központjában megrendezendő esemény, mely november 9-én, a Radnóti-emléknapon zajlana. A legmodernebb vizuális és zenei művészeti ágakat bevonva (animáció, graffiti, rap, hiphop) a fiatalság reflektálását mutatná be a holokausztra.” (Ugyanez a cég ugyanabból a keretből további 11 millió forint támogatást is kapott, hogy Kenessey Gyula főszolgabírónak emlékhelyet állítson Sárbogárdon.)

A 2014-es holokauszt-évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezésekre a 1688/2013. (IX. 30.) kormányhatározat a „Civil Alap – 2014” keretében  másfél milliárd forintot biztosított, „hogy az emlékévet a magyarországi zsidó közösségek, valamint a civil szféra bevonásával megismertessék a társadalommal, és segítsék a szembenézést a történelemmel, valamint ösztönözzék a társadalmi aktivitást”.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A 2013. november 15-i határidőig beérkezett pályázatokból az Országgyűlés L. Simon László vezette kulturális és sajtóbizottságának tagjai  (a tagok között például Novák Előddel, Pörzse Sándorral, Pálffy Istvánnal) válogathatta ki, mely pályázatokat terjesztik föl a Miniszterelnöki Hivatalhoz. A nyertesek nyilvánosságra hozatala után több újságcikk foglalkozott azzal, hogy a kormánypárti többségű parlamenti bizottság egyes esetekben nem teljesen elfogulatlanul, nem szakmai érvek alapján döntött a pályázatokról. (Mi több, azóta az ismert események miatt több zsidó szervezet – köztük a legnagyobb hazai, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége – bejelentette, hogy bojkottálja a kormány holokauszt-emlékévi programját, és nem tart igényt az ennek keretében elérhető pályázati pénzekre.)

Az alapítvány is hasít

A Radnóti-esttel nyertes U-Group Kft. tulajdonosa az Ifjúsági Médiakultúráért Alapítvány (IMA) és a campaign.hu Kft. (utóbbi tulajdonosa a U-Group ügyvezetője, Szőke Ádám Szabolcs és Vág András). Az IMA egy óbudai, Szőlő utcai kis panellakásba van bejegyezve. A civil szervezeteket nyilvántartó bírósági weboldal szerint az alapítvány célja, hogy elősegítse „a magyarországi és határon túli felsőoktatási médiában tevékenységet végzők szakmai munkájának fejlődését, továbbá a kábítószer-fogyasztás visszaszorításának elősegítése és az egészséges életmód népszerűsítése a felsőoktatási média segítségével”. A szervezet képviselőjét, Kisfalvi Gábort kitartóan próbáltuk elérni az alapítvány székhelyének folyton foglaltat jelző telefonszámán és saját mobiltelefonján is – hiába. Pedig szerettünk volna vele beszélni, mert ezt az alapítványt hívta meg az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma egy 150 millió forintos keretből megvalósítandó háromnapos márciusi program szervezésére. Kisfalvi Gábort arról szerettük volna kérdezni, hogy milyen hasonló rendezvények szervezésével szerzett az alapítvány tapasztalatot, illetve mely cégek lesznek majd – az NKA-hoz leadott pályázati anyaguk szerint 50 milliós színpad- és fénytechnikai költséggel járó – rendezvény alvállalkozói. (Az általunk megkeresett, a szakmában dolgozó cégek szerint ez az összeg egy több ezer fős szabadtéri koncert esetében is a piaci ár többszöröse lehet.) Ebből a dokumentumból tudható meg az is, hogy a szervezők többek között egy elismert orgonaművészt, egy improvizációs társulatot és Budapest legismertebb szimfonikus zenekarát s fel kívánják léptetni a Tavaszi Fesztivál második hétvégéjére eső szabadtéri (Szent István tér, Erzsébet tér és környéke) fővárosi rendezvényen.

Szerettük volna megtudni, milyen indokokkal választotta a 2012 óta évi 300 millió forintos keretből működő NKA-kollégium épp ezt az alapítványt a meglehetősen drága háromnapos rendezvény megvalósítására (a 150 milliós állami támogatáson túl 50 millió forint áfát is visszaigényelhet majd a szervező alapítvány). A kollégium vezetője, Bodrogai László, a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketingigazgatósága igazgatója megkeresésünkre csak annyit mondott: ők a pályázatban beadott program szakmai értékelését végezték, egyebekről az NKA vezetése hivatott nyilatkozni. (A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumának további tagja például Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Kálomista Gábor producer, a Megafilm Kft. ügyvezető igazgatója, a Thália Színház menedzserigazgatója.)

Kérdéseinket L. Simon László NKA-alelnöknek is feltettük, aki azt válaszolta, hogy a Kultúra Vására rendezvény az Ifjúság a Médiakultúráért Alapítvány ötlete volt, ők keresték meg az elképzelésükkel. A terv támogatására akkor lett lehetőség, amikor tavaly nyáron kiderült, hogy az NKA maradványforrásából pluszpénz áll az alap rendelkezésére. Az ötletet L. Simon azért tartotta támogatandónak, mert ez a rendezvény szerinte „lehetőséget teremthet a különböző kulturális műhelyek találkozására, az egymástól távol születő kulturális programok megismerésére és cseréjére (...), s arra, hogy egy jó színházi produkció, koncert, irodalmi est ne csak egy adott városban, megyében legyen ismert. (...) Ahogy minden szakmának vagy ágazatnak van vására, a kultúrának is legyen.”

Bár az Ifjúsági Médiakultúráért Alapítvány képviselője nem válaszolt megkeresésünkre, az alapítvány múltjáról annyit sikerült kideríteni, hogy 2012-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumától összesen 27 millió forint értékben kapott megbízásokat (a „Mozdulj Mama, mozdulj Papa!” sportrendezvény kommunikációs kampányáért, és egy dohányzás elleni kampányért). Az alapítvány másik cége (melyben a képviselőjével, Kisfalvi Gáborral együtt tulajdonos) a bevételeit 2010 óta másfélszeresére növelő – 2012-ben közel 250 milliós árbevételt elérő –, korábban egyetemi, főiskolai lapokat kiadó Shortcut Communications Kft. több állami megrendelést is elnyert: ez a cég felelős évek óta az Oktatási Hivatal kommunikációjáért hozzávetőleg havi kétmillióért, és a Közbeszerzési Hatóság weboldalán található információk szerint a Shortcut dolgozott további állami intézményeknek is. Kisfalvinak korábban közös cége volt az MMA-alelnök Zelnik József fiával, Zelnik Bálinttal (az alapítvány székhelyeként bejegyzett óbudai panellakás a Zelnik család tulajdonában lévő lakás szomszédja), valamint Hornyák Tiborral, akit még kultúráért felelős államtitkárként nevezett ki L. Simon László a szentendrei Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. élére.

A Shortcut Communications ugyanarra a budapesti, V. kerületi címre van bejegyezve, mint az Ifjúsági Médiakultúráért Alapítvány, a Magyar Írószövetség és a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány által működtetett, 2012-ben alapított Örökség Kultúrpolitikai Intézet Nonprofit Kft. Utóbbi szervezet – a kormányzati weboldal tájékoztatása szerint – 130 millió forintot kapott az NKA-tól egy marketing- és médiakampányra, hogy az ország 300 múzeumát februártól májusig (éppen a választási kampány időszakában) diákok körében népszerűsítse a Mozaik emléktúra keretében.

Figyelmébe ajánljuk