74 ezer középiskolásnak kellett volna elballagnia a hétvégén, gyümölcsfákkal emlékeznek a diákévekre

  • narancs.hu
  • 2021. május 2.

Belpol

Hagyományosan az érettségi előtt lennének a ballagások, de a járvány miatt erre most nincs lehetőség. A 10 millió Fa Alapítvány új kezdeményezésében gyümölcsfaültetéssel emlékezik meg a diákévekről, amihez támogatókat keres. 

A középiskolások hagyományosan most, a központi írásbeli érettségi vizsgákat megelőző hétvégén ballagnának el, a járványhelyzet miatt azonban, idén a végzősöknek erről a mérföldkőnek számító életeseményről is le kell mondaniuk – hívja fel a figyelmet közleményében a 10 millió Fa Alapítvány. 

Az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatai szerint országosan 74.000 végzős középiskolai diák hagyományos ballagása marad el 2021 májusában. Az alapítvány elhatározta, hogy az idén elmaradó középiskolai ballagások helyett a saját eszközével, több ezer gyümölcsfa elültetésével zárja le az érettségizők diákéveit. „A középiskolai ballagókat szimbolizáló őshonos, magyar gyümölcsfa csemeték szerte az országban eresztenek gyökeret, hoznak majd gyümölcsöt, együtt fejlődnek és érnek a 2021-es évfolyammal” – fogalmaznak a közleményben. 

Hova ültetnek?

A fákat a legapróbb falvakra is kiterjedő önkéntes hálózata ülteti el szerte az országban, az életben maradásukhoz alkalmas területekre. Főként magánkertekbe, de ahol van erre lehetőség, ott közterületekre is kerülnek. Az alapítvány a ballagó középiskolai diákoknak, iskoláknak lehetőséget biztosít, hogy ha saját ültetést szeretnének szervezni, akár az iskola udvarára, környékére, megtehessék. (Itt lehet jelentkezni). 

A kampány gyümölcsfái különleges fák, a Tündérkert nevű, őshonos magyar gyümölcsfa fajtákat mentő kert csemetéi. Ezáltal az kezdeményezés egy biodiverzitás megőrzési akció is egyben. A kettős cél szolgálatában fog elkészülni az a gyümölcsfa térkép a nyár folyamán, amely az idei ültetésű gyümölcsfák pontos helyét dokumentálja. Erre a térképre külön jelöléssel kerülnek majd fel a később látogatható, azaz közterületre került fák és a kampány weboldalán igényelt „osztályfák” is. 

 

Figyelmébe ajánljuk