Ezt megúszták: Orbán Viktor kijelentette, hogy nem kíván beavatkozni a német belpolitikába

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 05., 20:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

De azért továbbra is tekintsék "Bajorország végvári kapitányának".

Orbán Viktor Németországban a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselői tanácskozásának második napján,  Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel, a CSU vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatót.

Orbán arról beszélt a seeoni kolostorban tartott találkozón, hogy szerinte az európai embereknek világos akarata van: "Egyértelmű a népakarat", azaz az emberek nem akarnak terrorveszélyben élni, hanem közbiztonság és határvédelem kell, és az, „hogy a határokat megvédjék, és hogy vigyék ki a schengeni övezetből azokat, akiknek nincs okuk arra, hogy itt legyenek. Vigyék vissza őket oda, ahol újrakezdhetik az életüket” – idézi az MTI.

Orbán "demokráciaproblémának" nevezte a migránskérdést Európában. Azt is közölte, hogy a megbeszélésen elmondta, hogy Európában sok helyütt a vezetők nem azt tették, amit a nép akart és megjegyezte: "a demokráciában ilyenkor mindig zavar keletkezik", és ezt az ellentmondást valahogy fel kell oldani.

Kijelentette azt is, hogy: "Továbbra is tekintsenek engem Bajorország végvári kapitányának. Bajorország déli határa a szerb-magyar határnál van, és amikor mi azt a határt védjük, akkor azzal védjük Bajorországot is."

Orbán szólt arról is, hogy "a bajorokat és a magyarokat hosszú és mély kapcsolat köti össze; olyan hosszú, hogy az első magyar keresztény király családjától a győri Audi-gyárig húzódik", majd hozzátette: "Én Bajorországban soha nem tapasztaltam rosszindulatot a magyarokkal, Magyarországgal vagy a magyar kormánnyal szemben, mindig őszinte, nyílt és korrekt beszélgetésekben volt részem, ma is ez történt". Végül elmondta azt is, hogy a német vitákat a német embereknek kell lefolytatniuk,  a német döntéseket pedig a német politikusoknak meghozniuk. Orbán a vitához sok sikert kívánt, és szerényen azt is kijelentette: „Nem kívánok tiszteletlenül viselkedni és beavatkozni a német belpolitikába.”

MTI
szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 05., 20:00
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 15 szegedi789
    szegedi789
    2018. január 06., szombat 12:45
    Ja,
    és gondolom,
    ezt a maják se látták előre . . .
  2. 14 szegedi789
    szegedi789
    2018. január 06., szombat 12:43
    Ezt a hírt olvasva , kinek nem a makis mém ugrott be, miszeint mindenki nyugodjon le a picsába . . . ???
  3. 13 szegedi789
    szegedi789
    2018. január 06., szombat 12:41
    6, 11

    Mi van galambocska, ki szólta le megint felsőbbrendűen a fódball válogatottat ??? :) :) :)

    Én mondjuk , a régi Figyelőt venném vissza, amit ez a brutálisan elnyomott banda ellopott és lezüllesztett ...
    Remélem megjegyezted a rendelést ?!
  4. 12 Kovacs
    Kovacs
    2018. január 06., szombat 11:59
    „Nem kívánok tiszteletlenül viselkedni és beavatkozni a német belpolitikába.”
    Valóban. Mondja ezt az, aki elfogadja a meghívást és a CSU-val, (aki finoman fogalmazva a Fidesz bajor változata) "hadjáratba" kezd a berlini politika ellen. Legfőképpen menekültügyben. Ez nem beavatkozás. Hogy is gondolhatnánk ilyet.
    Természetesen nem Orbán blamálta magát, hanem a CSU politikusai.
    Persze legyen csak Bajorország vitéze, de nem az, hanem egy embertelen társadalom (remélhetőleg legutolsó) vitéze. Végvárilag.
  5. 11 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 06., szombat 11:42
    Nyuszó-muszó, Orbánra dühösek. Pláne mivel neki van igaza migránsügyben és nem a pökhendi Nyugatnak amit arrafelé nehezen viselnek. De hát ez van.
  6. 10 bétom
    bétom
    2018. január 06., szombat 10:56
    Bárgyú vigyorú vezérünket úgy megnézném, amikor valós körülmények között harcol, nem a szájával!
  7. 9 Valakicske
    Valakicske
    2018. január 06., szombat 10:51
    (6)"Mink itt az ellenzékben"

    Veled, te szerencsétlen, szerepjátszó vén ripacs, senki nincs egy platformon, nem az országban, hanem ezen az oldalon sem - az ellenzék meg pláne.
    Nem kommunikálok veled, mert értelmetlen (hülyékkel nem vitázunk, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal), de ezt meg kívántam jegyezni, kizárólag a jegyzőkönyv kedvéért, hogy ne maradjon csak úgy a levegőben.
  8. 8 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2018. január 06., szombat 10:12
    Én a magam részéről sokkal inkább tartom őt Bajorország végvári kapitányának, mint a magyar emberekért felelősséget érző miniszterelnöknek.
  9. 7 Cyrano
    Cyrano
    2018. január 06., szombat 10:07
    Nem galambócskám, nem Magyarországot nézik le, hanem Orbánt joggal.
  10. 6 galambocskám
    galambocskám
    2018. január 06., szombat 09:14
    http://figyelo.hu/v/seehofer-magyarorszaggal-szemben-vissza-kellene-vennunk-a-gogossegbol/

    "Horst Seehofer azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktort meghívták a tanácskozásra, kérdésre válaszolva tájékoztatóján kiemelte: “vissza kellene vennünk a gőgösségből, amikor más országokat és politikusokat értékelünk”.

    Ez egy nagyon érdekes mondat, kár hogy a tisztelt ellenzék figyelmét valahogy elkerüli.

    Mert hát ugye. Mink itt az ellenzékben szintén lenézzük az Orbánt (kissé görcsösen, ugyan) tehát minket a legkevéség sem zavar hogy Magyarországot Nyugaton lenézik, nyugati politikus szerint is.

    Nem az Orbán miatt, ne áltassuk magunkat kérem. Lenéztek minket akkor is amikor a gyurcsincsi volt. Orbán inkább dühöt válthat ki belőlük és ki is vált ami ráépül a már meglévő lenézésre érdekes katyvaszt alkotva.

    Miközben merkel az aki nem bír kormányt alakítani szeptember óta és juncker azt aki nem bír végigmenni egy szőnyegen toronyiránt. Hukk.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Interjú Szabó Szabolccsal
Ellenzéki harcok Csepelen
Az elhibázott tét
Ungváry Rudolf: vitában Kis Jánossal
„Válsághelyzet” ürügyén
Mire mentek el a százmilliárdok?
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra