A bicskei önkormányzat egymillió forintra perelt egy helyi újságírót, aki írni merészelt a város köztisztasági rendeletéről
Bicske_Palffy_Tessely_top_story_lead.jpg

A bicskei önkormányzat egymillió forintra perelt egy helyi újságírót, aki írni merészelt a város köztisztasági rendeletéről

  • narancs.hu
  • 2018. március 14.

Belpol

Súlyos „bűn” ez Felcsút mellett.

Több mint tíz éve működik a Fejér megyei kisvárosban a Bicskei Szó nevű blog, amelyet egy helyi újságíró szerkeszt és ír. A településen nincs más olyan hírforrás, amely a fideszes vezetésnek kényes témákat is felvállalja, talán ennek is köszönhető, hogy a neki nem tetsző írások miatt tavaly pert indított az önkormányzat a blog szerkesztőjével szemben, akitől egymillió forint kártérítést – és annak egyéves kamatait – követel két véleménycikk miatt, amelyekkel álláspontja szerint a szerző megsértette a helyhatóság jó hírnevét. A keresetet Pálffy Károly kormánypárti polgármester jegyzi. Érdekes részlet, hogy a per elindítása előtt sem pontosítási, sem helyreigazítási kérelemmel nem keresték a blogot, egyből mentek a bíróságra.

Bicskéről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy korábban itt volt fideszes önkormányzati képviselő Tiborcz István testvére, a várost pedig 2014-ig az a Tessely Zoltán vezette, aki a környék – így Felcsút – országgyűlési képviselője, és Orbán Viktor 2015 decemberében kinevezte Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztossá. (Ezzel Tessely személyében Felcsút is miniszterelnöki biztost kapott. Hogy erről ő miként vélekedik, az kiderül lapunk korábbi, vele készült interjújából.)

Középen Pálffy Károly polgármester Orbán Viktorral és Tessely Zoltánnal

Középen Pálffy Károly polgármester Orbán Viktorral és Tessely Zoltánnal

Fotó: MTI

A bicskei önkormányzatnak két olyan véleménycikk esett nagyon rosszul a Bicskei Szótól, amelyben első ránézésre semmilyen sértő mondat sincs. A kifogásolt írások közül az egyikben a szerző kritizálta a város egyik tervezetét, amely kimondta volna: minden évben március 1. és november 30. között péntekenként engedélyezett az avarégetés. Ilyen „városházi szívekbe markoló” megállapításokat tett a szerző:

– De nyáron, amikor mindenkinek nyitva az ablaka, pénteken, amikor a legtöbben pihenni készülnek – minek kell a pénteki szabad ég alatti tüzelést megengedni? Azért, hogy a grillpartit meg lehessen különböztetni az avartól?

– A nyár közepén? A vegetációs időszak közepében? Milyen hulladék van, amit égetni kellene?

A bejegyzést követő pár napon belül egy rendkívüli testületi ülésen végül úgy döntöttek a képviselők, hogy nyárra teljes mértékben betiltják a kerti hulladékégetést.

A másik perelt cikk egy helyi beruházásról szólt, amellyel kapcsolatban csupán néhány sornyi megjegyzést írt a blog szerkesztője, majd bemásolta a tervezett fejlesztésről szóló egyik előterjesztés szövegét.

A Székesfehérvári Törvényszék végül nem találta megalapozottnak a bicskei önkormányzat keresetét, az idén február 21-én hozott ítéletében egyebek közt kiemelte: „(…) a részletesen ismertetett alperesi bejegyzések a véleménynyilvánítás szabadságát nem lépték túl. A közszereplővel szemben nem voltak indokolatlanul sértőek, túlzóak, így nem voltak alkalmasak a közbizalom lerombolására, a jogbiztonság veszélyeztetésére sem.” A bíróság az önkormányzatot arra kötelezte, hogy fizessen meg százezer forintnyi perköltséget az alperesnek.

Az alperest a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje, Baltay Levente védte, az ítélet nem jogerős, hiszen első fokon született, így – ha az önkormányzat úgy dönt, hogy fellebbez – az eljárás folytatódhat. Az ügy további részleteiről a Bicskei Szó felületein olvashatunk.

Figyelmébe ajánljuk