A bíróság döntött a Schmidt Mária–Dózsa László páros forradalmi hőstettéről

  • narancs hu.
  • 2018. június 1.

Belpol

Pruck Pál az Pruck Pál.

Tegnap a Fővárosi Törvényszék ítéletet hozott a „pesti srác-ügyben”, ami Csőkéné Pruck Erika és a Schmidt Mária vezette Terror Háza között zajlott. A per tárgya egy 2016-os plakát volt, amelyen

Dózsa László színész nevét írták

a Life magazin 1956-os fotójához, noha azon nem ő látható.

false

 

Fotó: Narancs

 

Pruck Erika azért perelte a Terror Házát, mert annak ellenére, hogy többször is jelezte, hogy a kép édesapját, Pruck Pált ábrázolja, Schmidt Máriáék ezt nem voltak hajlandók tudomásul venni, sőt mindent megtettek annak érdekében, hogy lejárassanak mindenkit (írásunk a témában itt), elsősorban független történészeket, de még Schmidt beosztottját is, akik Pruck Erika igazával értettek egyet.

Tegnap azonban a bíróság

azt állapította meg, hogy a Terror Háza megsértette Pruck Pál kegyelethez való jogait, és ezért bocsánatkérésre, a Dózsa Lászlóra utaló feliratok eltüntetésére, helyére az 56-os fénykép alá Pruck Pál nevének kiírására kötelezte. Az Index tudósítása szerint a változtatásokat a Terror Háza összes vonatkozó kiadványában, honlapján, az épületben kiállított képen is végre kell hajtani. A bíróság bizonyítottnak találta, hogy az 1956-os fényképen valóban Pruck szerepelt, nem pedig Dózsa László. Minden perköltséget a Terror Házának kell állnia.

Az ítélet nem jogerős.

Figyelmébe ajánljuk