A DK visszalépne Szél Bernadett javára, de cserébe kérne valamit

  • narancs.hu
  • 2018. február 6.

Belpol

A Közös Ország Mozgalom vitáján többen is nyitottnak mutatkoztak a koordinációra.

Ha a pártvezetők úgy döntenek, ő kész visszalépni Szél Bernadett javára, kampányolni is fog mellette, de ehhez az kell, hogy az LMP is adjon valamit cserébe – mondta Tóth Zoltán választási szakértő, a DK egyéni képviselőjelöltje a Közös Ország Mozgalom (KOM) rendezvényén a hvg.hu tudósítása szerint.

A DK kész visszalépni Szél Bernadett javára egyéniben

A Pest megyei kettes választókerületi fórumon, amit a Közös Ország Mozgalom szervezett, Tóth Zoltán, az MSZP és a DK jelöltje azt mondta, ők már több helyen visszaléptek, a 106-ból jelenleg 46 jelöltjük van, az MSZP-vel koordinálnak, de ha a pártvezetők úgy állapodnak meg, ő itt is kész visszalépni az LMP miniszterelnök-jelöltjének javára és kampányolni is mellette.

A KOM Pécs és Józsefváros után a Budaörs központú Pest megyei 2-es egyéni választókerületben szervezett képviselőjelölti vitát. A Fidesz jelöltje nem jött el, ami a párt hozzáállását és az események célját – a legerősebb ellenzéki jelölt megtalálása – nem túl meglepő, így a DK, az LMP, a Jobbik és a Momentum jelöltje vitázott.

Érdekesség, hogy az ellenzéki koordinációról szóló kérdést a nézők közt helyet foglaló Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere vetette fel. Tóth mellett a Momentum jelöltje, Szemző Áron sem zárkózott el az együttműködéstől, azt mondta „ha eljön az ideje és lesz olyan jelölt, aki esélyes a győzelemre, ezzel együtt pedig a Momentum számára is vállalható ez a politikus, meg fogják fontolni a visszalépést”.

A jobbikos jelölt kitartott amellett, hogy 106 helyen indulnak, Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje pedig azzal ütötte el a kérdést, hogy nem a választási technikákról kell most beszélni.

Figyelmébe ajánljuk