A Fidesz hiányában a Mi Hazánkkal balhézott az ellenzék a rendkívüli parlamenti ülésen

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 8.

Belpol

Az élet kiszámíthatatlan lett Magyarországon, az emberek rettegve várják a rezsiszámlákat, amíg a kormánypárti képviselők nyaralnak – hangzott el az Országgyűlésben. 

Rendkívüli ülést hívott össze az ellenzék hétfőre, amelyen egyebek mellett az új kata-törvényt tervezték tárgyalni. A Fidesz frakciója már korábban jelezte, hogy nem megy el az ülésre, a kormány pedig hétfőn közölte, az ellenzék hiteltelen, ezért a kabinettől sem megy el senki. 

A hvg.hu tudósítása szerint a napirend előtti felszólalások sorát Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselő kezdte; mint mondta, látható, mennyire veszi komolyan a kormány az emberek problémáit, hiszen az energia- és klímaválság közepén azonnal cselekedni kellene, ennek ellenére múlt héten kijött egy rendelet, ami megkönnyíti a fakitermelést.

Pártja ezért ötpontos javaslatcsomagot dolgozott ki; e szerint Paks 2-t le kell állítani, a megújuló energiákra való korlátozást fel kell oldani, épületszigetelési programot kell indítani, a kormány támogassa a napelemek telepítését, illetve önerő nélkül, be kell vezetni a klímabérletet, melynek lényege, hogy 5000 forintért lehetne használni a MÁV, a Volán és a BKV járatait országszerte. 

Berki Sándor, a Párbeszéd képviselője szerint a kormány hibái visszaütnek a lakosságra;

kiszámíthatatlan lett az élet Magyarországon, a kormány pedig azt szeretné elhitetni, hogy mindez külső hatásra történik.

Stratégiai hibának nevezte, hogy az oroszokra bízták az energiaállátást és a szélerőműveket betiltották. Szerinte a kormány ahelyett, hogy megoldank a problémákat, újakat generál a rezsicsökkentés csökkentésével és az üzemanyagársapka részleges kivezetésével – írta a hírportál.

Torockai László, a Mi Hazánk elnöke azért jött el az ülésre, mert baj van, és jó lenne, ha mindenki dolgozna végre. Azonban a mostani ülés szerinte bohózat, hiszen nem jött el a Fidesz. A bajt az elmúlt évtizedek elrontott gazdaságpolitikájának következményeként ítélte meg, ami miatt az MSZP-s és DK-s képviselők folyamatosan bekiabáltak, nagy zavargás volt a padsorokban. Szerinte a Fidesz és a balliberálisok váltógazdasága ide juttatta az országot, de itt vannak ők, mint a harmadik út. Úgy vélte, változtatni kell a gazdaságpolitikán, hiszen a baloldal mindig ugyanazt csinálta, mint a Fidesz, például a multikat támogatták a magyar kis és középvállalkozások helyett. 

Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő követte Toroczkait. Megjegyezte, a Fidesz nincs a parlamentben, de szatellitpártjuk (a Mi Hazánk) igen. Szerinte rezsiáremelésre nincs szükség, Paks 12 forintos árammal el tudná látni az országot, a gáznál pedig a Gazprom szerződése biztosítja, hogy ne emelkedjen a gáz ára.

„Ha nem tudott Orbán fix, olcsóbb árat intézni, akkor minek járt az elmúlt 12 évben Vlagyimir Putyin nyakára?”

– kérdezte. 

Gelencsér Ferenc Momentum-elnök szerint a fideszes képviselők nincsenek a helyükön, de a fizetésüket felveszik, és káoszkormányzást végeznek: tudatosan gyengyítik a forintot, emelik a rezsit, és hiába beszélnek a családok védelméről, amikor ellenük cselekszenek. „Tudják, hogy hányan mennek tönkre, hogy hányan nem fognak tudni enni? Persze, tudjuk, hogy mit gondolnak fentről: hogy a kisvállalkozók adócsalók, narkósok, ezt gondolja ma a miniszterelnök, ezt gondolja minden olyan kormánypárti képviselő, aki nem jött ma el” – mondta Gelencsér. 

Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő szerint az Orbán-kormány pluszbevételt könyvelhet el a rezsiszámlák miatt, majd az alapvető élelmiszerek áfájáról beszélt, aminek átmenetileg nulla százalékosnak, majd a válság után öt százalékosnak kellene lennie szerinte. „Az év első felében már 800 milliárd forinttal több áfát szedtek be, mint korábban valaha” - emelte ki Z. Kárpát, aki szerint idén sokkal több áfát akarnak beszedni, mint bármikor. 

Arató Gergely, DK-s képviselő szerint az országnak szüksége lenne a vezetőire, hiszen amíg ők nyaralnak, az ország nagy része rémülten nézi a megszorításokat, rettegve várja a számlákat. A párt határozati javaslatot nyújtott be, hogy a rezsiemelésre vonatkozó rendeletet vonják vissza és kezdejenek tárgyalásba egy igazságos rezsicsökkentés kialakítása érdekében. Szerinte Európa egyik legmagasabb gázára van Magyarországon,  és a kampányban hazudott a Fidesz: nem véd meg senkit és semmit a saját vagyonán kívül – olvasható a hvg.hu tudósításában. 

A napirendi ajánlást majdnem minden képviselő elfogadta, de a parlament nem volt határozatképes a kormánypárti képviselők hiányában. Ezért a napirend egyetlen pontja sem volt tárgyalható, így az elnök lezárta az ülést. 

 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk