A Fidesz-kormány most az Alkotmánybírósággal akarja kimondatni, hogy az EU nem kötelezhet minket menekültek befogadására

  • narancs.hu
  • 2018. március 1.

Belpol

Végre az is kiderül, hogy Soros emberei ülnek-e az Alkotmánybíróságban.

Trócsányi László igazságügyi miniszter benyújtotta csütörtökön az Alkotmánybírósághoz a kormány alkotmányértelmezést kérő indítványát a migrációs válságot érintő témakörökben.

Az Igazságügyi Minisztérium MTI által idézett közleménye szerint a kormány négy kérdésben kéri a testület állásfoglalását. Mint kifejtették, a migrációs válság kihívások elé állítja a nemzetállamokat és az Európai Uniót is. A migráció kezelését érintően eltérő álláspontok és javaslatok jelennek meg, melyek érinthetik a tagállamok szuverenitását, nemzeti önazonosságát is.

Trócsányi Lászlónak (jobbra) is fel kell kötni a gatyáját

Trócsányi Lászlónak (jobbra) is fel kell kötni a gatyáját

Fotó: MTI

A közleményből nem marad ki a szokásos propagandaszöveg sem: a kormány álláspontja szerint az alaptörvény értelmében Magyarország független és demokratikus jogállam, a közhatalom forrása a nép. Minden olyan európai uniós javaslat, amely a magyar hatóságok közreműködése nélkül végső soron Magyarország lakossága összetételének megváltoztatását eredményezheti, Magyarország függetlenségét és önazonosságát veszélyeztetheti.

Mivel az uniós tervek és elképzelések összefüggésben állnak az alaptörvény egyes rendelkezéseivel, elkerülhetetlenül szükséges, hogy az Alkotmánybíróság absztrakt alkotmányértelmező hatáskörében, a kormány indítványa alapján foglaljon állást arról, hogy a független, demokratikus jogállami létnek vannak-e olyan alapelemei, amelyek sérthetetlenek – olvasható a szaktárca közleményében.

Ezek szerint most a Fidesz azt találta ki, hogy az Alkotmánybírósággal mondat ki valamilyen jogi alapot, amely szerint megtagadhat egy olyan uniós szintű kötelezettséget, amely a menekültstátuszt kérők elosztására vonatkozik.

Azt el sem merjük képzelni, mi lesz, ha az egyébként többségben Fideszhez közelinek gondolt bírákból álló testület nem úgy értelmezi majd az Alkotmányt, ahogy arra Orbán Viktorék számítanak.

Figyelmébe ajánljuk