A garázdaság lesz a divat! – A politikai véleménynyilvánítás kihívóan közösségellenes és erőszakos tett lehet mostantól

Belpol

Gulyás Márton és Varga Gergő arra biztat, hogy nem kell félni.

Bűnösnek találta a bíróság Gulyás Mártont és Varga Gergőt társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűntettében. Vargának 200 óra közérdekű fizikai munkát kell végezni, míg Gulyásnak a Nemzeti Választási Irodánál történt akciója miatt kapott 1 év próbára bocsátását megszüntette, és 300 óra közérdekű fizikai munkára ítélte a bíróság.

A bíró az ügyészi tényálláshoz hasonló ítéletre jutott, miszerint a két férfi együttműködve valósította meg a cselekedetét, a kamerafelvételeken pedig látható, hogy egy harmadik férfi – az ismeretlen tettes – is velük együtt dobált. A bíró elfogadta, hogy tettük garázdaság volt, mivel véleménye szerint is kihívóan közösségellenes, erőszakos volt a fellépésük és alkalmas a köznyugalom megzavarására. A dobálás pedig rongálás volt, még akkor is, ha a kiemelt közvagyonnak és műemléképületnek számító Sándor-palotáról pillanatok alatt el is lehetett távolítani azt a pár érme nagyságú festékpettyet, ami odafröccsent. Hornyák Szabolcs bíró azt is kiemelte, hogy a várnegyed e kiemelten frekventált terület, a turisták által igencsak látogatott hely – bár az eset éjfél előtt történt nem sokkal –, egyébként meg elharapóztak a garázda esetek az utóbbi években, így nyilván szankcionálni kell az ilyen bűneseteket.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Gyorsított eljárásban

több mint két nap fogva tartás után tárgyalta csütörtökön kora délután a Budakeszi úti bíróság Gulyás Márton és Varga Gergő "festékdobálós" ügyét. Az aktivisták hétfőn este – miután kiderült, Áder János aláírta a lex CEU-t – a Sándor-palota előtti spontán tüntetésen a CEU-törvény aláírása ellen tiltakozva narancssárgára akarták “festeni” az épület egy részét. Ám kísérletük meghiusult: nem vagy csak épphogy találták el festékpalackokkal a köztársasági elnök munkahelyét, helyette a macskakő lett festékes meg – a dobálók szándéka ellenére – a feléjük közeledő, intézkedő rendőrök egyike-másik, mert rájuk fröccsent a földre esett palack tartalma.

A két fiatal ellen a vád csoportosan elkövetett garázdaság bűntette volt, ami akár 3 év szabadságvesztéssel is büntethető.
Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a két férfira.

A vasárnapi CEU melletti, a hétfői spontán, majd az aktivistákért szervezett keddi, meg a szerdai civileket támogató

tüntetések hulláma

csütörtökön bár kisebb létszámban és más keretek között, de a bíróságon folytatódott. Rengeteg szimpatizáns érkezett a tárgyalásra, szerintük ugyanis a fiatalok tette bagatell, ezzel szemben az Orbán-rezsim politikája simán közösségellenes,

a kormány az, amely nap mint nap erőszakot követ el

az alkotmányosság, a demokrácia és a jogállam ellen.

Megtelt a tárgyalóterem, többen a folyosón rekedtek. Ez problémát is okozott, mert a kihangosítás miatt Gulyás Márton vallomását a másik vádlott, Varga Gergő és a vád valamennyi tanúja, Varga Gergely vallomását pedig szintén valamennyi tanú hallotta. Ez enyhén szólva problémás, ezért a védők a tanúk ki nem kérdezését indítványozták, amit a bíró simán ignorált, holott ez az ő bakija miatt történt. Az ügyészi vád szerint kiemelt nemzeti vagyont, műemléket rongáltak meg. Míg Gulyás nem találta el az épületet, addig Vargának – mint az számára is csak utóbb derült ki – sikerült, amiben állítólag emiatt 23 ezer forintnyi kár keletkezett. Gulyás egyébként direkt vízbázisú festéket vásárolt, hogy szükség esetén könnyen lemosható legyen a narancssárga anyag.

Gulyás és Varga ügyvédei

már a fogvatartást is törvénytelennek ítélték meg,

mivel az ügyészség nem tett indítványt az előzetes letartóztatásra, így kérdéses, akkor meg miért tartották bent a fiatalokat. Gulyást és Vargát bilincsben, vezetőszáron hozták a bíróságra, amiket csak a védők kérésére vetetett le a bíró. Bár ez az előállítottakkal szembeni eljárási mód, mindez teljesen indokolatlan, riasztó volt. Legutóbb ekkora nyilvánosság a cigánygyilkosságok vádlottjait látta igy bevezettetni – ez is jól példázza jól példázza az ügy abszurditását.

false

 

Fotó: Németh Dániel

false

 

Fotó: Németh Dániel

Példát akartak statuálni ezzel a kirakatperrel,

így minden szükséges és lehetséges eszközt bevetett az ügyészség. Emlékezzünk csak vissza: a nemrég másodfokon véget ért lúgos orvos szabadlábon védekezett évekig a per ideje alatt, és áldozata volt kénytelen rendőri felügyelet alatt élni, mintha utóbbi lenne a bűnös, de még a 9 év börtönbüntetést kiszabó másodfokú ítélet után is simán hazamehetett az egykori orvos, és csak napokkal később rendelték el a letartóztatását.

Gulyás Márton és Varga Gergő pedig meg akarta dobni festékkel a Sándor-palotát. Nyilván olyan veszélyes figuráknak minősültek, akiket 6 rendőr volt kénytelen bilincsben kísérni.

Ráadásul a két férfi elmondása szerint még csak enni sem kaptak, alig volt alvásra lehetőségük, hétfő éjjel és kedd hajnal óta. Ám ez az embertelen eljárás senkit nem hatott meg. Hiába indítványozták az ügyvédek, hogy a bíró az

eljárásrendi hibák sora

miatt küldje vissza az ügyet az ügyészségnek, a bíró lefolytatta a tárgyalást. A védelem több szempontból azt is kifogásolta, hogy nem volt idejük felkészülni, hiszen a legalább száz oldalas vádiratot csak a tárgyalás napján, a kezdete előtt kevéssel kapták kézhez, így tanúkat sem állt módjukban beidézni.

false

 

Fotó: MTI

A maratoni, több mint 8 órás tárgyalás hol elképesztő, hol humoros, hol agybajt idéző vagy csak simán végtelenül kiábrándító volt. Varga Gergő Gulyás Mártonhoz hasonlóan éles véleményét kifejtve brillírozott.

Gulyás és Varga az utolsó szó jogán remek beszédet tartott. Gulyás kijelentette, hogy

sajnos nem ő az, aki a társadalomra az igazi veszélyt jelenti,

ellenben nem ártana, ha a bíróság és az ügyészség felnőne hivatalához, és végre a nép kizsákmányolóit és elnyomóit állítanák arra a helyre, ahol ő állt. Varga szerint “ha az, amit mi csináltunk garázdaság és rongálás és minden más kontextus nem számít, akkor

a politikai véleménynyilvánítás alaphangja lesz a garázdaság”.

Mert “milyen nép az, aki olyan törvényt tart be, amit ellene hoznak”?

Az ítélethirdetés után a jelen lévő szimpatizánsok megunták a bírói önkényt, és Hornyákot szidalmazva még a fellebbezések előtt elhagyták a termet. Az ügyész ragaszkodva a felfüggesztett börtönbüntetéshez súlyosbításért, a védők és a vádlottak pedig felmentésért folyamodnak másodfokon.

Gulyás és Varga folyosói ünneplése, valamint az ítélet kritikával illetése nem csak a bírósági folyosón, de később gyéren a Kossuth téren, majd pár száz ember társaságában az Oktogonon folytatódott. Egy tüntető már ki is próbálta, mit kap, ha a nem műemléképületnek számító Terror házát megdobja egy kevés festékkel, az illető ugyanis biztos, ami biztos alapon rendőrt hívott magára. Kíváncsian várja, vajon garázdának minősül-e.

Figyelmébe ajánljuk