A költségvetést, a gyülekezési és a hajléktalanbüntető törvényt is elfogadhatják a jövő héten

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. július 12.

Belpol

A parlament rendkívüli ülését a kormány hívta össze.

Az Országgyűlés jövő pénteken dönt a 2019-es költségvetésről, a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatokról, valamint az életvitelszerű közterületi tartózkodást büntető szabálysértési törvénymódosításról.

A parlamenti honlapra csütörtökön felkerült napirendi javaslat szerint az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére jövő héten hétfőn, kedden és pénteken ülésezik. A kabinet 29 törvény tárgyalását kérte a rendkívüli ülésen.

Hétfőn döntenek a képviselők a jövő évi büdzsé összegző módosító javaslatáról, ennek keretében a költségvetés főösszegeiről is. Ekkor lesznek az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések, majd hat előterjesztés összegző módosító javaslatának vitáját folytatják le a képviselők.

Kedden a napirend előtti felszólalások után határozathozatalok lesznek, számos nemzetközi egyezmény kihirdetése mellett elfogadják a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot.

Ekkor lesz döntés a többi között a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény módosításáról, illetve az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról is, amelynek értelmében a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelősséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért.

Pénteken a 2019-es központi költségvetés mellett arról az előterjesztésről is döntenek, amellyel a Miniszterelnökséghez kerülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogai. Szavaznak az adótörvényekről, a szociális hozzájárulási adóról.

Gulyás Gergely behúzná a Közszolgálati Egyetemet

Tudják, ennek a rektora a bírságbajnok Patyi András. A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerülhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) irányítása egy az Országgyűlésnek benyújtott javaslat alapján. A fideszes Gulyás Gergely és Dunai Mónika által benyújtott előterjesztés indoklásában felidézték: a jelenlegi szabályozás az NKE fenntartójának a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, az igazságügyért, a honvédelemért, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működő Fenntartói Testületet jelöli meg, amely a négy tag egyhangú igen szavazatával hoz döntést.

Az Országgyűlés pénteki döntésével  új jogszabály válthatja fel az 1989-es gyülekezési törvényt. A magánélet védelméről szóló jogszabály pedig az alaptörvény hetedik módosításához kapcsolódik, amely fokozottabban védi a magán-, a családi életet és megerősíti az otthon védelmét.

Új gyülekezési törvényt akar a kormány, egyszerűbb lesz betiltani a tüntetéseket

Már két ember is megvalósíthat gyülekezést. Új gyülekezési törvényre tett javaslatot a kormány a parlamentnek. A Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott jogszabály az 1989-es törvényt váltaná fel, október 1-jén léphet hatályba.

Határoznak a sportrendezvények közvetítési jogaival összefüggő sporttörvény-módosításról.
Elfogadják a szabálysértési törvény módosítását, amely közérdekű munkával büntetné az életvitelszerű közterületi tartózkodást.

Figyelmébe ajánljuk