„A kormány kőkemény veszélyt jelent a társadalomra” – Megszólal Gulyás Márton

szerző
Gera Márton
publikálva
2017. ápr. 14., 09:25
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Interjúnkban beszél a fogva tartás körülményeiről, a tüntetésekről, és elmondja, hogy mit jelent számára az ítélet.

Majdnem nyolcórás, szürreális jelenetekkel teli tárgyalás után találták bűnösnek s ítélték 300 óra közmunkára Gulyás Mártont, akit hétfő estétől őrizetben tartott az ügyészség (a tárgyalásról szóló beszámolónkat itt olvashatják). Az ítélethirdetés után, barátok és hozzátartozók gyűrűjében beszélgettünk az aktivistával a bíróság épülete előtt.

magyarnarancs.hu: Milyen volt az elmúlt 72 óra?

Gulyás Márton: Volt ennek az időnek egy olyan része, ami tök hasznos volt, mert volt lehetőségem arra, hogy gondolkozzam, rendszerezzem saját magam. Ebből a szempontból nekem nem volt ez egy megterhelő helyzet. Mondjuk, az borzalmas, hogy a BV-ben (Büntetés-végrehajtási Intézet – G. M.) nincs könyvtár. Egy kis fakkból előszedtek néhány kötetet, és akkor először háborús tudósításokat, meg hasonlókat tudtam olvasni.

false

 

magyarnarancs.hu: Most egy Nádas Péter-kötetet látok nálad.

GM: Igen, mert utána végre hoztak Nádas Pétert is. Csodálatos élmény volt olvasni. Abban a bezártságban tényleg nagyon nagy jótétemény, ha van egy kötet, amibe bele tudsz mélyedni. Ebből a szempontból nem volt egy tragikus helyzet, azt viszont nem gondoltam volna, hogy ilyen szégyenletes minőségű zárkákba raknak embereket manapság. Az én zárkámban a matrac, amin feküdtem, gyakorlatilag A tanúval egyidős, kompletten le lehetne vele forgatni azt a filmet. Ez nem a BV-dolgozókat minősíti, itt arról van szó, hogy a magyar állam és a felelős szervek ennyire telibe szarják, hogy az embereknek hogyan korlátozzák a szabadságjogait, és hogy milyen minőséget biztosítanak a fogva tartásukra. És ez tényleg kemény.

magyarnarancs.hu: Az ítélet után elmondható, hogy mostantól megpróbálják megfélemlíteni, bíróság elé állítani, aki nyilvánosan véleményt nyilvánít, tüntet?

GM: Ezt nem kell jövőidőbe tenni, ez jelenleg is zajlik Magyarországon. Az én esetem egy kirívó példa, de bocsánat, itt szerkesztőségeket zárnak be, embereket a munkahelyükön ellehetetlenítenek a véleménynyilvánítás miatt, és nemcsak kormányközeli helyeken, hanem a versenyszférába tartozó cégeknél is. Ezt semmi esetre se tegyük jövő időbe, a magyar kormány és a különböző csatolmányai most is kőkemény hadjáratot folytatnak a magyar nép ellenében, korlátozandó a véleménynyilvánításukat, korlátozandó a szabadságjogaik gyakorlását. Hogy velem most ez történik, az a jéghegynek a csúcsa, de ezek a dolgok folyamatosan zajlanak közben. Az én ügyem kirívóan nagy figyelmet kap, ami helyes, de nem miattam, hanem azért, mert hátha egyre többeknek nyílik fel a szemük, hogy milyen világban élünk itt, Magyarországon.

magyarnarancs.hu: Számodra mit jelent ez az ítélet?

GM: Ez egy nem jogerős ítélet, bízom abban, hogy a másodfokú eljárás keretében engem föl fognak menteni a vádak alól. Ilyesfajta szabálysértések ugyanis napi szinten történnek ebben az országban. Az, hogy valaki összeken egy felületet valamivel, az gyakorta történik ebben az országban. Hogy ez bűncselekménynek minősül, az teljesen abszurd. Nyilvánvaló, hogy ez nem tudja kiállni a másodfok próbáját. De ha esetleg a másodfokú bíróság mégis így döntene – ami elég meglepő lenne –, akkor majd a Kúria vagy valamelyik másik szerv meg fogja semmisíteni ezt az ítéletet, mert ez valóban abszurd. Én a társadalomra semminemű veszélyt nem jelentettem, az a hatalom, ami ellenében cselekedtem, na, az viszont kőkeményen. Csak sajnos az a baj, hogy a magyar ügyészség ma nem ennek a felszámolásában érdekelt.

false

 

magyarnarancs.hu: A tárgyalás elején azt mondtad, azt bánod igazán, hogy eddig nem cselekedtél így. Ezt hogy érted?

GM: Az engedelmességet, amiben élek, azt nagyon bánom. Nekem vannak aktivista ismerőseim Törökországban, Ukrajnában, Egyiptomban, és látom az ottani helyzetet: nagyságrendekkel rosszabb, mint a hazai, nem kérdés. Amiben azok az emberek élni kényszerülnek, és amiben vállalják a politikai véleményüket, közelében nincs annak, amit nekünk itthon meg kell élnünk. De Európában, az Európai Unió területén, Magyarországon, ahol elvileg megtörtént egy rendszerváltás, ez példa nélküli. Nem azt kell nézünk, hogy még nem vagyunk Észak-Korea, vagy hogy a törökországi helyzet is nagyságrendekkel durvább. Ez még nem jelenti azt, hogy Magyarországon minden rendben lenne. Egyáltalán nincs rendben, a magyarországi demokratikus fejlődésben óriási visszalépés az, amit ez a hét év produkált. Akkora visszalépés, hogy fogalmam sincs, mennyi idő lesz majd visszaépíteni azt a szintet, ami 2010-ben volt, és ami egyébként szintén nem volt kielégítő. De ilyesfajta regressziója a kormányhatalomnak, ami most van, azért akkor nem volt. Mi az, hogy magánegyetemeket zárnak be? Mi az, hogy nagyjából annyi idő alatt, amennyi alatt engem elítéltek, rászabnak egy intézményre egy törvényt és megszüntetik? Mi az, hogy szerkesztőségeket zárnak be? Magyarországon brutális módon megy neki az államhatalom annak a konszenzusnak, ami kialakult az elmúlt két és fél évtizedben.

magyarnarancs.hu: Szerinted sikeresek lehetnek a mostani kormányellenes tüntetések?

GM: Visszavonták a lex CEU-t? Nem! Akkor azt kell mondani, hogy ezek sajnos nem működnek. Ez a tüntetés (az Oktatási Szabadságot vasárnapi demonstrációja – G. M.) ugyanakkor megmozgatott nagyon sok embert, és ez jó. Tízezrek, országosan százezrek állnak a CEU mellett, mert pontosan tudják, hogy ez nem csak a CEU-ról szól. Szóval nem volna szabad ezt most elengedni, nem volna szabad azt mondani, hogy üljenek le a tárgyaló asztalokhoz, mert ezek nem ülnek tárgyaló asztalhoz, ezek mindig csak kiválasztják, mindig csak megalázzák az ellenfeleiket. Ezek tárgyalásos úton még soha nem léptek vissza azokból az önkényes, védhetetlen és menthetetlen cselekedeteikből, amiket egyébként a magyar nép kárára gyakorolnak. Azt remélem, hogy az én példám talán megnyithat bizonyos kapukat. Nagyon szépen kérem a tüntetőket: ne féljenek attól, hogy az államhatalom föllép velük szemben! Mert amíg egy-két ember cselekszik, addig ezt megtehetik. De ha itt százak vetemednek majd arra, amire én vetemedtem, akkor már nem merik megtenni! Ha azt szeretné a bíróság, hogy ilyen jellegű cselekedetek ne történjenek többet, akkor föl kell számolni ezeknek az okát. És ezeknek nem az az oka, hogy a Gulyás nem bír magával és nem fér a bőrébe, hanem az, hogy ez a kormányzat nem fér a bőrébe és nem bír magával. Gyakorlatilag teljes einstandot folytatott a magyar közigazgatás összes szegletével szemben, és ezt kizárólagosan a saját igényének a kielégítésére használja. Ezt kell fölszámolni.

szerző
Gera Márton
publikálva
2017. ápr. 14., 09:25
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Gulyás Márton
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 8 Gxuri49
    Gxuri49
    2017. április 14., péntek 18:26
    Világos!
    Szégyen ez a magyar népre nézve, hogy egy ilyen megtörténhetett. Mit értek alatta? Gulyás Márton-t mint egy gyilkost megbilincselték, napokra fogdába zárták, miközben akik miatt dobta el azt a festéket, azoknak kellene vezetőszáron közlekedni, bilincsben ülnek még a börtöncellában is!
    Aki itt arról beszél, hogy nem ért egyet a festékdobálással, az vagy nem itt él, vagy nem ismeri a 21-ik századi magyar diktatúra tevékenységét! Én aki pár évvel ezelőtt tiltakoztam amikor egyik barátom azt mondta, hogy orbánt valakinek ki kéne nyírni, én ma már egyetértenék vele, még akkor is ha egy ilyen eset után tényleg istent csinálnának a viktorból. Sajnos úgy néz ki, hogy itt demokratikus úton már nem lehet ezeket leváltani. Az orbánék által kreált ügyek (migránsok, sorosozás, IMF, Európai Unió szidalmazása, stb.) termékeny talajra hullott, vevők lettek rá még az egyébként nem orbán hívek is! Az a tragédia, hogy az Unió, vagy az USA bármilyen szankciókat is alkalmazna (valójában) a kormány ellen, abból ismét csak orbán jönne ki nyertesen. Ez az igazi 22-es csapdája. Minden neki kedvez. Az ellenzék megosztott, az orbán által kreált választási törvény is csak a fidesznek kedvez, vagyis én abszolút pesszimista vagyok. Nem látom a kiutat, nem látom a fényt az alagút végén. De őszintén kívánom, hogy tévedjek és valamilyen csoda folytán észbe kapjanak a magyar emberek és fanyalgásuk ellenére 2018 tavaszán az ellenzéki pártokra adják a szavazatukat. (nem a jobbikra, mert az ugyanolyan mint a fidesz, legfeljebb annyi, hogy még nem voltak kormányon. részemről szó sincs arról, hogy csak egy baloldali kormányt tudnék elfogadni, de hazánkban jobboldalnak tartható demokratikus politikai erő sajnos nem létezik és jelen állás szerint nem is lesz a közeljövőben)

  2. 7 yoyo
    yoyo
    2017. április 14., péntek 12:41
    Rumata, neked és másoknak is elfogadom, hogy nem bírjátok Gulyás Mártont.
    De azt a bődületes baromságot, hogy lefideszbérencezzed, verd már ki a fejedből.
  3. 6 yoyo
    yoyo
    2017. április 14., péntek 12:39
    rworse, igen, a pártoknak megvolt a választási lehetőségük, hogy felülemelkedjenek a napi érdekeiken, vagy nyakig süllyedjenek a korlátolt önzésbe.

    Most valószínűleg ismét kínálkozik egy ilyen lehetőség, talán az utolsó, hogy lökdösődés, önfényezés, másikra mutogatás nélkül, a saját érdeket háttérbe szorítva megpróbáljanak alkotó módon közreműködni.
  4. 5 rworse
    rworse
    2017. április 14., péntek 11:56
    yoyo

    "Hiszek abban, hogy a sok kis - és nagyobb és újabb és újabb - civil csoport következetes, türelmes tevékenysége egyre több ember aktív részvételével hálóba szerveződik és fokozatosan komoly társadalmi erővé válik, valamikor a jövőben pedig nagy változást fog tudni elérni, a politikai hatalom megváltoztatását is beleértve."


    Hát igen, ez kéne. Meg hogy a politikusok pozitív példát mutassanak, ne az erkölcstelenségben járjon az élen a nagy részük, mert az meg továbbra is ürügy a lakosságnak, hogy ne társadalomszervező civil csoportok alakuljanak és működjenek a köz és maguk együttes javára, hanem lent is ugyanúgy lopjanak és egymásnak-önmaguknak hazudozzanak, egymáson hatalmaskodjanak az emberek, amint "fent" teszik a politikusok.
  5. 4 rworse
    rworse
    2017. április 14., péntek 11:51
    Világos

    Ahogy az ügyvéd rámutatott, azt a 23ezer forintot is elég furcsán számolhatták ki az illetékes kiszámoló szakértők. Bassza meg, egy darab szivacs kell hozzá, meg egy vödör langyosvíz.
    (Ez nem azt jelenti, hogy egyetértenék épületek festékkel (bármivel) való megdobálásával, akkor se, ha vízbázisú a festék, akkor se, ha a köztársasági Júdás palotája az épület.)

  6. 3 Rumata
    Rumata
    2017. április 14., péntek 11:47
    "A kormány kőkemény veszélyt jelent a társadalomra – Megszólal Gulyás Márton"


    Így igaz.

    A fideszbérenc provokátor Gulyás viszont kőkemény veszélyt jelent az ellenzék által szervezett békés, törvénytisztelő tüntetésekre.

    Gulyásnak sikerült lejáratnia 80 ezer ember kulturált politikai véleménynyilvánítását, és a brósági bohóckodásával sikerült elterelnie a figyelmet a CEU ügyéről.

    Nyilván pont ez is volt a célja.
  7. 2 yoyo
    yoyo
    2017. április 14., péntek 10:54
    amikor a 2010-es fidesz győzelem után létrejött a milla, már a kezdet kezdetétől érezhető volt, nem lesz sikeres stratégia a mosoly, a taps, a lájk.

    Később, pl, a diáktüntetések, vagy a Tanítanék mozgalom kapcsán látszott, nem járható út a "hagyjuk meg a diákok, tanárok saját ügyének" mondás.

    Hogy nem lett volna szabad hagyni kiteljesedni az ellenzéki politikával szembeni cinikus bizalmatlanságot és elutasítást (amelyben komoly felelősség hárul magukra az ellenzéki politikusokra, akik kevés tiszteletre méltó kivételtől eltekintve borzalmas színvonalon működtek).

    Hiszek abban, hogy a sok kis - és nagyobb és újabb és újabb - civil csoport következetes, türelmes tevékenysége egyre több ember aktív részvételével hálóba szerveződik és fokozatosan komoly társadalmi erővé válik, valamikor a jövőben pedig nagy változást fog tudni elérni, a politikai hatalom megváltoztatását is beleértve.

    Ám addig is kötelesség az ellentmondás, ha pedig az már kevés, kötelesség ez engedetlenség, az ellenállás.


  8. 1 Világos
    Világos
    2017. április 14., péntek 10:20
    Amennyire lehetett néztem a tárgyalást.
    Ha valaki egy focimeccsen harmadmagával szotyolát mások nyakába köpköd ugyanaz
    lehet a vád. Ha megnézünk egy parkolóban mennyi olajfolt van hasonló.
    Ha arányosan a cselekménnyel egy mai állami pénz lopása biróságra kerül akkor a biró
    gyermeke és unokája is a pályán egy ügynek a végére érhet.
    Ha mindenkit előzetesbe raknának akkor a kollégiumok is kevésnek bizonyulnak.
    Az akozott kár 23.000 Ft, mibe került ez az egész eljárás?
    Ki adta a szikrát?

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kultúrharcok
Bajban a Müszi és a Snétberger-központ
Médiahatóság és versenyhivatal
Hogyan asszisztáltak a médiapiac letarolásához?
Ripp Zoltán írása
Újrajátsszák 2014-et
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra