Interjú Krémer Ferenccel

"A korrupció átrendezése zajlik"

  • Mészáros Bálint
  • 2012. augusztus 23.

Belpol

Hiába buktatnak le korrupt rendőrségi vezetőket, a máig élő pártállami struktúrából, a jelenlegi kormány törekvéseiből és az állomány kulturális beállítódásából az következik, hogy csak a korrupt szereplők fognak cserélődni - véli az egyetemi állásából nemrég indoklás nélkül felmentett szociológus.

Magyar Narancs: A BRFK szervezett bűnözés elleni osztályáról, illetve a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) elküldték és más beosztásba helyezték az összes rendőrt, több mint négyszáz embert. A Magyar Nemzet szerint így akarnak megszabadulni azoktól, akik érintettek lehetnek a korrupciós ügyekben, míg a belügyminiszter ettől független átszervezésről beszél. Melyik lehet a valós ok?

Krémer Ferenc: Akármelyik verziót nézzük, ésszerűtlennek tűnik ez az egész. Ha azért küldenek el ennyi embert, mert gyanúba keveredtek, de nem tudják az érintettségüket bizonyítani, akkor ez dilettáns megoldás. De az is értelmetlen, hogy a NNI számos osztályát azért vonják össze a Készenléti Rendőrséggel, mert ettől hatékonyabb lenne a munka. Egyik sem azt mutatja, hogy itt olyan, végiggondolt koncepcióról van szó, aminek a következtében sokkal eredményesebben, hatékonyabban működő rendőrség jöhetne létre.

MN: A NNI-t ugyanazzal az indokkal hozták létre 2004-ben, amiért most megszüntetik: akkor a kiemelt ügyekkel külön szervezetben tűnt hatékonyabbnak foglalkozni, ma összevontan. Van erre nemzetközileg bevett szervezeti forma?

KF: A szervezeti kérdések valójában harmadlagosak. Ahol rendőrségi reformokat hajtottak végre, például Hollandiában, Belgiumban vagy Nagy-Britanniában, a legelső lépés mindig annak tisztázása volt, hogy milyen jellegű rendőrségre van szükség. Azaz a kulturális reform a legelső. Hiszen a rendőrség akkor tud hatékonyan működni, ha növeli a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat, hitelessé teszi a demokratikus értékeket. Nálunk annyi változott, hogy a rendőrség korábban az állampárt ökle volt, majd a rendszerváltás óta a jog ökleként akarják működtetni. Holott a modern rendőrség kinyújtott kéz, mindenekelőtt segítséget nyújt, és csak akkor szorul ökölbe, amikor adott pillanatban meg kell akadályoznia a bűnelkövetői erőszakot. Nem véletlen és nem is lényegtelen, hogy a belga rendőrség jelvényén egy ábra látható, ami lángként, paragrafusként és kézként is értelmezhető, a holland rendőrség jelvénye pedig hasonló motívumot kombinál egy könyvvel. Az ír rendőrtiszti főiskola homlokzatán az olvasható, hogy tudással dolgozunk a biztonságért. Tehát nem erőszakkal, hanem ésszel. A mai hatékony rendőrségek teljesen máshogy működnek, mint a magyar rendőrség.


Fotó: Németh Dániel

MN: Mi az alapvető különbség?

 

KF: A magyar rendőrség sajnálatos módon benne rekedt a régi, hierarchikusan felépített, centralizált parancsuralmi szisztémában. A konkrét paramilitáris formát a kommunisták hozták a sztálini Szovjetunióból, és ez a lényegét tekintve máig megmaradt. Alapvetően engedelmességre és parancsolásra épít, nincsen helye és nem is tűrik a meggondolást, a megfontolást: a parancsot teljesíteni kell, és kész. Ez a létező legkevésbé hatékony szervezeti kulturális modell, ma már a modern hadseregek sem így működnek. Az Egyesült Államokban már a koreai háború kudarcai után megváltoztatták a kiképzést, mert kiderült, hogy a katonának gondolkodni és dönteni kell tudnia. Hát még a rendőrnek, aki napi kapcsolatban van a problémákkal, amelyeket úgy kell megoldania, hogy a hatásai hitelesítsék a demokratikus értékrendet és normákat. Ez sokoldalú képzettséget igényel, amiben természetesen a fizikai képzettség is benne van, hogy megvédhesse magát és megvédhessen másokat. De ez nem az első, csak a sokadik feltétel.

MN: Hogyan maradhatott meg a pártállami struktúra több mint húsz évig?

KF: Az Antall- és a Boros-kormány idején volt kísérlet a változtatásra. A Team Consult (TC) nevű svájci szervezetfejlesztő cég kidolgozta az átalakítás menetét, a munkát több európai ország együtt finanszírozta. Nyíltan senki nem mondta, hogy nem helyes a reform, de jó kelet-európai szokás szerint a célokat közben pont az ellenkezőjére fordították. Csak egy példát említenék. A TC a változtatandók között első helyen sorolta fel, hogy más típusú rendőrre van szükség, aztán következett a többi, hogy a polgárokkal jobb kapcsolatot kell fenntartani, meg kell újítani a szervezeti felépítést stb. A fontossági sorrendben az utolsó helyen szerepelt, hogy több pénz kell a rendőrségnek. Nem sokkal később viszont a rendőri vezetők már csak a több pénzről beszéltek, és ez azóta is így megy. A projekt idején egyébként az országos rendőrfőkapitányt Pintér Sándornak hívták. A politikai pártok pedig már akkor sem értettek semmit az egészből, és ma sem értik, hogy demokráciában mi volna a rendőrség szerepe. Voltak és vannak rendőrök, nem is kevesen, akik fontosnak tartanák az új szerepkör átvételét, de mivel maga a rendőrség nem így működik, ez is csak belső feszültséget gerjeszt.

MN: A rendőrségi visszaélések feltárása, a korrupcióval gyanúsított vezetők letartóztatása nem a megújulás egyik eszköze?

KF: Kérdés, hogy mihez kezdenek a nagy leleplezéssel, vajon tényleg a korrupció felszámolása zajlik-e. Ha a tágabb összefüggéseket nézzük, szerintem másról van szó. A 2010 őszén megjelent törvények három részre szakították a rendőrséget, mindegyiknek önálló vezetője van, aki csak a belügyminiszternek felel. Az országos rendőrfőkapitány csak az általános rendőrségi feladatokat ellátó "szervet" vezeti. Itt muszáj megemlítenem, hogy a szerv megjelölés is azt a 19. századi felfogást tükrözi, amely a társadalmat élő organizmusnak tekintette. Az első világháború után már szervezetről beszéltek, hiszen a rendőrséget olyan, mesterségesen megszervezett szisztémának tekintették, amelyet bizonyos funkciók végrehajtására hoztak létre. Aki szervként beszél a rendőrségről, azt az érzetet kelti, hogy ez egy természetes módon létező valami, amelyen gyakorlatilag lehetetlen alapjaiban változtatni, legfeljebb némi módosítások történhetnek. Visszatérve a rendőrségi törvényre: az országos rendőrfőkapitány hatásköréből kivonták az újonnan létrehozott Terrorelhárító Központot, amely elsősorban a kormányfő és az államfő biztonságáért felel, de mint látjuk, ezen kívül minden akciónál nagy létszámmal megjelenik. És már külön szervezet, a Nemzeti Védelmi Szolgálat felel a korrupció feltárásáért. A vezetője az a tábornok, aki korábban az NNI-nek volt a vezetője, nem mellesleg éppen akkor, amikor a móri mészárlást olyan prímán félrenyomozták. További megemlítendő lépés a Balsai-féle semmisségi törvény, aminél gyalázatosabb jogszabály nem létezik. A harmadik lépés pedig a korai nyugdíjazás felszámolása, ami támogatható céllal született, de úgy vitték véghez, hogy azzal is megalázták a rendőröket és a szakszervezeteket. Ezekben a lépésekben van koncepció, továbbá összekapcsolható azzal, ahogy a kormány a demokráciát felszámolja. Azt látjuk, hogy a kormányzat intézményesített korrupciós rendszert alakít ki a közbeszerzésekben, a földpályázatoknál, az iskolák és a kórházak államosításánál. Vajon ezek után tényleg a rendőrség lesz az a kivétel, ahol fel fogják számolni a korrupciót? Szerintem a rendőrségnél is csak a korrupció átrendezése zajlik.

MN: Nem akarok álnaiv lenni, de attól még, hogy ez beleilleszthető egy logikai sorba, nem biztos, hogy itt is ez történik. Vagy vannak konkrétan erre utaló jelek?

KF: Nem vagyok nyomozó, én azt az értelmezési keretet tudom felvázolni, ami alapján megítélhető, mi zajlik. A rendőrség működési modellje és a kormányzati intézkedések mellett a rendőrök szubkultúrája is alátámasztja az értelmezésemet. Amikor korábban Szakács Gáborral módunk volt a rendőri szubkultúrát vizsgálni, akkor négy különböző gondolkodásmódot lehetett kimutatni. Ezek közül csak egy olyan volt, amelyik szembefordult a korrupcióval: az, amit én informálisnak neveztem, mert az emberi kapcsolatokra, az emberi méltóságra, a kölcsönös tiszteletre alapozott. Ez volt az egyetlen, amely a jogot és az erkölcsöt tartotta fontosnak, és nem volt hajlandó kapcsolatot fenntartani a korrupt kollégával. A bizniszkultúrában csak a pénz és a szaktudás számított, viszont a harmadik típus, a karrierkultúra sem utasította el a korrupciót. Ez igen érdekes abból a szempontból, hogy nyilván a karrierkultúra képviselői jutottak vezető pozícióba az elmúlt húsz évben. Végül az általam csendőr típusúnak nevezett szubkultúrát a parancsolás és az engedelmesség jellemzi még ma is. A csendőrkultúrában csak azt a korrupciót utasítják el, amit nem ők engedélyeztek, és hajlandók együtt dolgozni a korrupt emberekkel, még a legszemélyesebb problémáikat is megosztják velük. A mostani kormány a csendőrkultúrára épít, amikor a hierarchikusan felépített parancsuralmi szisztémát erősíti meg. Lehet, hogy a lebuktatott rendőri vezetők bűnösek, de nem ezért vonják őket felelősségre, hanem mert nem azt a korrupciót gyakorolják, amit a jelenlegi hatalom megenged. Ráadásul, ha csak elfogják és megbüntetik a korrupt embereket, azzal nem fog csökkenni a korrupció. Ha tényleg meg akarják szüntetni a korrupciót, akkor azt a környezetet, azokat a folyamatokat, összefüggéseket kell megváltoztatni, amelyek létrehozzák és nagymértékben elfogadottá teszik. Én egyetlen ilyen kormányzati lépést sem láttam.

MN: Milyen lépések utalhatnának ilyen szándékra?

KF: Az első lépés az új kultúra létrehozása, ennek vannak mintái szerte az Európai Unióban, hosszan lehetne sorolni a pozitív példákat. Ez az úgynevezett community policing, amit nem szoktak különböző nyelvekre lefordítani, de ha magyarra muszáj, akkor talán szolgáltató rendőrségnek hívnám. Ez arról szól, hogy a rendőr mindenekelőtt társadalomtudományilag képzett, mert az a feladata, hogy megértse a helyi közösségek problémáit. Következtetéseket tudjon levonni, és már előre be tudjon avatkozni: ez maga a bűnmegelőzés. A rendőr tulajdonképpen egy nagy organizátor, tehát folyamatos kapcsolatban kell lennie a civil szervezetekkel, az önkormányzattal, az egyházakkal stb. Nagyon fontos, hogy a rendőrség nem csinál rendet, ezt a kifejezést a modern rendőrségek nem is használják. Élhető közösségeket akar, ahol persze vannak problémák, hiszen melyik közösségben nincsenek. A közösség attól élhető, ahogyan a problémákhoz viszonyulunk, ahogy kezeljük őket. Legyen az egy bűncselekmény-sorozat, a fiatalok garázdálkodása, az alkoholizmus vagy bármi.

MN: Az általános közgondolkodás szerint viszont ez gyengeséget jelent, és a bűnözőkkel mégsem lehet kesztyűs kézzel bánni.

KF: A bűnözőkkel szemben az erő semmit sem ér. A kriminológiában természetesen létezik az elrettentés elve, amikor a legkisebb bűncselekményeket is szigorúan büntető törvényeket hoznak, a rendőr azonnal erőt alkalmaz, ami a pénzbüntetéstől a konkrét fizikai erő használatáig sok mindent jelenthet. Csakhogy ennek az égvilágon semmi hatása nincsen. Mégis ezt a kriminológiai elméletet követi a magyar kormány 2010 óta, pedig maguk is kénytelenek elismerni, hogy jelentős mennyiségben megnőtt a bűncselekmények száma. Ami ugyan adódhatna a rendőrséggel szembeni bizalom növekedéséből, vagyis a latencia csökkenéséből is - csakhogy én a bizalom növekedésének semmi jelét nem látom, azaz a bűncselekmények száma valós növekedést mutat. Ezt magyarázhatja az is, hogy ha megnő a rendőri jelenlét, akkor több mindent észrevesznek és regisztrálnak. De nagyon nem mindegy, hogy milyen rendőr van az utcán, mert ha nem olyan embert látnak benne, aki segít, akkor csak nő a társadalomban a feszültség. Csak akkor van esély arra, hogy a helyi közösségekben csökkenjen a bűnözés mértéke, ha a rendőr nemcsak a bűnözőkkel, hanem mindenféle emberi problémával foglalkozik. Ezt már a 60-as években tudták Amerikában. Fél évszázada!

MN: Lassan tíz éve él az a meggyőződés, hogy a "fideszes" ügyészséggel szemben a rendőrség "emeszpés". Erre rakódott rá az, hogy 2006 őszén köztudomásúlag szemkilövéssel foglalatoskodtak, majd jött a semmisségi törvény, amely a tanúskodó rendőröket hazugnak bélyegezte. Külön történet volt Gyöngyöspata, ahol a felelősséget hárító inkompetens rendőri vezetés komplett idiótát csinált a kivezényeltekből. Most pedig teljes osztályokat zavarnak szét a kollektív bűnösség sejtetésével. Milyen hatással lehetett mindez a rendőrök önképére, morális tartására?

KF: A rendőrség eléggé zárt rendszer ahhoz, hogy azt, ami az egyik helyen történik a rendőrökkel, máshol is magukra értelmezzék, sértve vagy fenyegetve érezzék magukat. Azt viszont, hogy a rendőrség balos volna, nem mondanám. Az csak a felszín, hogy a vezetők melyik pártot szolgálják, és ez egyébként is folyamatosan változik. Inkább az látszik, hogy az állomány egy része erőteljesen jobbra tolódott, és a rasszizmus mély gyökeret eresztett a rendőrségben. A Jobbikkal kooperáló Tettrekész Szakszervezetnek tízezer tagja van, ami az állomány negyede. Ez hű tükre a belső viszonyoknak, a beosztottak teljes alárendeltségének és kiszolgáltatottságának, és annak, hogy a többi rendőrszakszervezet egyáltalán nem foglalkozott ezzel a viszonnyal. Vajon ez a rendőri állomány alkalmas lesz arra, hogy megértse az emberek problémáit? Mert nemcsak a vállalkozók problémáit kell megérteni, hanem a nyomorban élőkét is, mindenkivel szót kell tudni érteni, és mindenkinek segíteni kell. A szolgáltató rendőrség alapvető feltétele, hogy mindenki számára egyforma szolgáltatást nyújtson, márpedig a rasszizmus erőteljes szelekciós hatást vált ki. Megfigyelhető az is, hogy a rendőrök kerülik a konfliktust, pedig nekik konfliktushelyzetek megoldásával kell foglalkozniuk, ez az ő munkájuk. Azaz a rendőrök kerülik a munkát. És nemcsak az utcán dolgozó rendőrök kerülik a konfliktust, hanem a feljebb lévők is, nehogy beleütközzenek valakinek az érdekeibe. Ez pedig befolyásolja a korrupció feltárását is. A hierarchikus struktúra lebontása nélkül nem fog ez megváltozni, hiába vesznek ki embereket a rendszerből. Sőt, még ez sem feltétlenül történik meg: pont azok akarják most folytatni a nyomozást, mondjuk az olajügyekben vagy az Aranykéz utcai robbantás ügyében, akik annak idején leállították. Tehát ők még mindig olyan pozícióban vannak, hogy leállíthatnak, illetve folytathatnak nyomozásokat.

MN: Szervezetileg hogyan nézne ki a kívánatos, szolgáltató rendőrség?

KF: Angliában például egyáltalán nincsen országos rendőr-főkapitányság. Belgiumban van, de nem az irányítás a feladata, hanem koordináló szerepet tölt be. A lényeg, hogy a helyi rendőrségek önállóak, hiszen senki nem tudja hivatalból megmondani, hogy helyben melyek a fő problémák, és azokat hogyan lehet a helyi közösség számára a legjobban megoldani. És csak akkor lép be más szervezeti egység, ha az ügy túlnyúlik a helyi közösségen, például drog, embercsempészet, terrorizmus esetén. Tehát az ORFK-ra a mai formájában semmi szükség nincsen, mint ahogyan megyei kapitányságokra sem. De a jelenlegi kormányzat minden területen pont az ellenkező irányba megy, elég csak a kormányhivatalokra gondolni. Minden önkényuralom úgy épül fel, hogy ilyen közvetítőrendszereket hoz létre, amelyeken keresztül aztán irányíthat.


Figyelmébe ajánljuk