A Magyar Nemzet újságírója nem volt rest tenni azért, hogy megszűnjön a Horn Gyula sétány

  • narancs.hu
  • 2022. december 5.

Belpol

Elkaszálhatja a Magyar Tudományos Akadémia a Horn Gyula sétány nevét.

Elkaszálhatja a Magyar Tudományos Akadémia a Horn Gyula sétány nevét – írjaMagyar Nemzet. A sétány a XIII. kerületben található, a Béke tér közelében.

A kormánypárti lap újságírója igazolni akarta a közterület elnevezésének törvényi értelemben vett helytelenségét, kihasználta a Fidesz 2012-es utcanév átnevezési törvénye adta lehetőségeket, ezért mellesleg megpróbálta bejegyeztetni a Horn Gyula Emlékére Alapítvány nevet viselő civil szervezetet.

A törvény alapján ehhez kérni kellett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) névhasználati engedélyét, amit a testület megtagadott, nem is tehetett másként, hisz' a törvény egyértelműen fogalmaz: "...közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett".

Horn Gyula márpedig az állampárti Magyarország külügyminisztereként egyértelműen beleesik ebbe a kategóriába. Az Akadémia döntését precedensként használva a Magyar Nemzet újságírója már felis kereshette a fővárosi kormányhivatalt, amely a lap szerint vagy törvénytelennek minősíti a közterület elnevezését, vagy szabálysértést állapít meg, és arra kötelezi az önkormányzatot, hogy forduljon az MTA-hoz, amely majd ismételten kijelenti Hornról, hogy méltatlan arra, hogy közterület viselje a nevét.

A sétány nevéről a nyár folyamán a fővárosi közgyűlés ellenzéki többsége döntött, a kormánypárti kisebbség ellenkezése dacára átnyomták a közterület átnevezését.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk