A Mészáros-birodalom és az Orbán család

A pénz körforgása

  • Magyar Krisztián
  • Rácz Tibor
  • 2017. április 23.

Belpol

Mészáros Lőrinc cégbirodalma egyre nő, alig telik el hét, hogy ne hallanánk nyertes közbeszerzésről vagy újabb vállalat felvásárlásáról. De hogyan is vándorol az egykori közpénz Mészárostól az Orbán család közelébe? Az olajozott folyamatban némi zavart kelthet, hogy Csík Zoltán, Mészáros fő intézőembere összekülönbözhetett főnökével.

Annak ellenére, hogy okosabbnak vallotta magát a Facebook-alapító Mark Zuckerbergnél, mégsem tudja egyedül eligazgatni cégbirodalmát Mészáros Lőrinc, Magyarország leggazdagabb gázszerelője. Sőt, talán már követni sem képes, milyen ütemben gyarapszik: míg 2010-ben egyetlen cég tartozott hozzá, mára ez a szám meghaladja a százat, sőt ha a közvetlen családtagjai (feleség, testvér, gyerekek, leendő vő) és intézője (Csík Zoltán) társaságait is hozzávesszük, akkor 120 fölött járunk. A közbeszerzéseken felhizlalt vállalatbirodalom értéke – a legutolsó elérhető, 2015-ös sajáttőke-érték alapján – kis híján eléri a 80 milliárd forintot, ezzel pedig Mészáros a leggazdagabb magyarok egyike lett néhány év alatt. A felcsúti polgármester fő cége, a Mészáros és Mészáros Kft. bevétele a tíz évvel ezelőttihez képest ezerszeresére nőtt: a 2006-os 19,2 millió forint 2015-re több mint 20 milliárd forint lett.

 

Ahol tud, segít

E szédítő ütem láttán adódik a kérdés: a felcsúti polgármester a hirtelen jött hatalmas vagyonból vajon juttat-e valamit Orbán Viktor miniszterelnöknek vagy a hozzá közel állóknak? Korábban Mészáros Lőrinc azt mondta, hogy a Jóistenen és a szerencsén kívül Orbán Viktornak köszönheti a meggazdagodását, ám azóta meggondolhatta magát: nemrég azt nyilatkozta, a miniszterelnöknek közvetlenül nincs köze ahhoz, hogy néhány év alatt egyszerű kisvállalkozóból az ország egyik leggazdagabb embere lett. Ennek ellenére nem egy olyan ügyre derült már fény, amiből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy az Orbán családdal igen nagyvonalú Mészáros, s olykor a Fidesz szekerét is hajlamos jól megtolni.

Felcsúton már Mészáros gyarapodásának kezdetén sokan mondták, hogy a vagyon nem csupán a polgármesteré, de ezt bizonyítani senki nem tudta. Mészáros Lőrinc polgármester se önszántából lett, legalábbis ezt mesélték korábban a hozzá közel álló forrásaink. Miután Varga György településvezetőt kormányzati segítséggel eltávolíttatták a falu éléről, az akkor még csak kispályás vállalkozó Orbán Viktor kedvéért és támogatásával lett jelölt, és nyerte meg az időközi választást 2011-ben. 2014-es újrázása előtt többen is azt beszélték Felcsúton, hogy a közben dúsgazdaggá lett Mészáros nem akar mindenáron polgármester lenni, de más alkalmas jelölt nem volt a helyi Fidesz háza táján, ezért ismét belevágott.

Az biztos, hogy Mészáros Lőrinc szeret szívességet tenni az Orbán családnak. Ennek első bizonyítéka a vállalkozótól származik, hiszen ő mondta az azóta elhunyt Ferenczi Krisztina oknyomozó újságírónak 2012-ben, hogy egyik cége bérli azt a hatvanpusztai majorságot, amely az Orbán Viktor édesapjához tartozó CzG Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonában van. Többször is írtunk arról, hogy id. Orbán Győző cége vette meg az Alcsútdoboz melletti Habsburg-birtokot vélhetően 155 millió forintért, majd a felcsúti polgármesterrel kötöttek tíz évre szóló megállapodást: Mészáros cége évi 15,5 millióért bérli a területet a munkagépeinek. Vagyis tíz év alatt Orbánéknak megtérül a hitellel fedezett befektetés – miközben Mészáros Lőrinc egyetlen munkagépét se látni a területen. Már csak azért sem, mert a vállalkozónak Felcsúton és környéken több telephelye is van, és ott tárolja az eszközeit. Ott jártunkkor a biztonsági személyzet azonnal felhívta a figyelmünket arra, hogy a terület magánkézben van, és nézelődjünk máshol, „ha már annyira ráérnek”.

Nem tűnik átlagos adásvételnek az az ügylet, melynek során egy csinos nyaraló került át Mészáros Lőrinctől az Orbán családhoz. Az Alcsútdoboz szélén magasló Réz-hegy tetején található ingatlant először a felcsúti milliárdos vásárolta meg, majd az örökpanorámás, bekamerázott, kertészek gondozta terület adásvétel útján átkerült id. Orbán Győző tulajdonába. Azt csak a felek tudhatják, hogy mennyiért cserélt gazdát a nyaraló, de furcsa, hogy az ott élők a tulajdonosváltás előtt is inkább Orbán Viktorékat látták arrafelé. A területet egyébként nem csupán térfigyelő kamerák vigyázzák; amikor legutóbb arra jártunk, megjelent az egyik Mészáros-cég autója is, majd egy munkás, és miután elállták előttünk a helyről kivezető erdei utat, megkérdezték, hogy mit keresünk ott.

Nehéz észszerűséget találni egy Mészáros Lőrinc és az Orbán család között létrejött másik üzletben is, amelyet szintén lapunk tárt fel. Itt egy már félig kitermelt homokbányát vett meg a felcsúti polgármester a kormányfő családjához tartozó Gánt Kő és Tőzeg Kft.-től úgy, hogy a 2015-ös adásvétel idején 2025-ig még id. Orbán Győzőéknek volt környezetvédelmi működési engedélyük. Vagyis Mészáros vett egy közel negyvenezer négyzetméteres gödröt, amit nem is ő hasznosíthat (lásd: A homokbánya titka, Magyar Narancs 2015. december 10.). Cikkünk megjelenése után a bányaterületre vonatkozó működési engedély is átkerült a felcsúti nagyvállalkozó egyik cégéhez. Közben Juhász Péter, az Együtt politikusa – egyebek közt – színlelt szerződés, hűtlen kezelés, vesztegetés gyanúja miatt feljelentést tett, de az ügyből nem lett semmi, holott látható, hogy a bányához azóta hozzá se nyúltak, a bejáratokat is eltorlaszolták.

Más üzleti kapcsolat is lehet Mészáros Lőrinc és a miniszterelnök családja között. Többször is láttuk a felcsúti polgármester teherautóit kijönni id. Orbán Győzőék gánti bányájának telephelyéről. Felcsúton is belebotlottunk a kormányfő egyik testvérébe, Orbán Áronba, amint éppen a Mészáros és Mészáros Kft. irodájából jött kifelé, de arról nincs információnk, hogy miről tárgyalhatott.

 

A nagy szerelem

Mészáros Lőrinc kétségkívül egyik legnagyobb feladata évek óta a Puskás Akadémia menedzselése: ő vezeti az akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. A Puskás jelenleg a másodosztályban küzd a feljutásért úgy, hogy a télen horribilis összegekből megerősített keretben alig van olyan akadémista, aki rendszeres játéklehetőséghez jut. Mészáros referenciamunkaként is használta a Pancho Arénát, amit szinte teljesen az ő cége húzott fel Orbán Viktor felcsúti háza mellé. Információink szerint a létesítmény üzemeltetésébe is besegít a karbantartástól kezdve egészen addig, hogy ő biztosítja a VIP-páholyban a büfét, ahogyan az akadémistáknak megépített Letenyei Lajos Szakközépiskola és Szakiskolában és a felcsúti kisvasút nagyállomásán is csak tőle lehet harapnivalót venni. Mészáros autójavító műhelyénél többször láttuk már az akadémia buszait, a polgármester cégeinek autói pedig szinte mindig ott vannak az akadémia területén, ha éppen valamilyen építkezés van. A kisvasút építésénél is állandóan jelen voltak Mészáros Lőrinc munkásai, miközben hivatalosan a Swietelsky nyerte el az uniós forrásból finanszírozott beruházást.

A Puskás Akadémia több jelenlegi és korábbi dolgozója is állítja: Mészárosnak sok szívességet kell tennie a klub működtetéséért, és házon belül sokan úgy tudják, a felcsúti üzletember pénzzel is támogatja a klubot. Utóbbira abból is lehet következtetni, hogy a Pancho Arénában a szponzori hirdetések nagy részén a Mészáros család valamely vállalkozása dí­sze­leg, és cégei taotámogatásainak egy részét is Felcsútra címkézheti a polgármester. Az más kérdés, hogy a Puskás Akadémiához befolyt temérdek mennyiségű taoforrásból mennyi kerülhet különböző megbízások útján vissza Mészáros Lőrincékhez. Hamarosan tisztán láthatunk majd ebben, ugyanis a közelmúltban a DK megnyert egy adatigénylési pert a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvánnyal szemben, és a klubnak ki kell adnia egy rakás olyan megbízás adatait, amelyben szerepel taoforrás. Nem lenne meglepő, ha bizonyos építési munkálatoknál feltűnne Mészáros Lőrinc valamelyik vállalkozása. A jogerős ítéletet hamarosan megkapja az akadémia is, onnan számítva 15 napjuk lesz átadni a dokumentumokat.

Közben a polgármester a saját pénzén is fejleszti Orbán Viktor faluját, amely kormányzati támogatásoknak sincs híján. Úgy tudjuk, a milliárdos vállalkozó rendszeresen kisegíti a helyi rendezvényeket, járdát is újítottak már fel Mészáros felajánlásából, és nemrég ő vette meg azt az ingatlant, amelyet tájházzá alakítottak át, és már látogatható. Mészáros polgármestersége még mindig téma: a milliárdos állítólag egyáltalán nem bánná, ha a következő ciklust nem neki kellene végigcsinálnia a település élén, de az is biztos, hogy erről nem csak ő fog dönteni.

 

A médiacápa

Egy darabig úgy tűnt, Mészáros felelőssége csupán annyi, hogy Felcsúton minden szépen és rendben menjen, és a Puskás Akadémia is haladjon a maga útján. Ám legfőképp a tavalyi év mutatja, hogy Orbán jó barátjának sokkal nagyobb feladatai is akadnak. Mészáros a kormánypártnak tett hatalmas szívességet a megyei lapok többségének felvásárlásával, a Népszabadság bedöntésével és a Széles Gábortól megvásárolt Echo Tv felpumpálásával. Utóbbiba Mészáros elkezdte önteni a pénzt, technikai újításokba fogtak, és a konkurens Hír Tv-től meg a köztévéből új munkatársakat is igazoltak.

A polgármester kezdetben határozottan cáfolta, hogy bármi köze is lenne ahhoz az Opimus Grouphoz, amely megvette először az egyebek közt a Népszabadságot, a Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot, magazinokat és több megyei lapot is magában foglaló Mediaworks-portfóliót. Pedig már akkor is lehetett sejteni, hogy részben ő és az emberei állnak a háttérben (lásd: Semmi sem elég, Magyar Narancs, 2016. november 17.). A közelmúltban aztán Mészáros nevére került a részvények jelentős része, a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Opimus-papírok árfolyama az egekbe szökött, kereskedésüket többször is felfüggesztették, lapzártánkkor pedig ott tart az ügylet, hogy – a szintén Mészáros-közeli – Konzum PE magántőkealap nyilvános vételi ajánlatot tett az Opimus törzsrészvényeire. A vásárlást még a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia, de ez abból a szempontból már csak részletkérdés, hogy Mészáros Lőrinc az országos felháborodást kiváltó Népszabadság-botrány idején képes volt azt mondani, hogy neki semmi köze az egészhez. A megyei lapok további átalakulás előtt állnak, úgy tudjuk, megújulnak a mára már elavulttá vált online felületeik, és még nagyobb szeletet kapnak a kormányzati hirdetési keretből. (A megyei lapokról lásd riportunkat: Lassú elsötétítés, Magyar Narancs, 2017. január 12.). A fő cél, hogy a 2018-as or­szág­gyűlési és az egy évvel későbbi önkormányzati választásokra beálljon az új rendszer, hogy hatékonyan segíthesse a Fidesz országos és helyi kampányait.

A miniszterelnök más rokonainak is érkeztek életmentő milliárdok Mészáros közeléből. Az Alma Cider Kft. Orbán felesége, Lévai Anikó családjához kötődik: a cég két résztulajdonosa Szeghalmi Márk Ádám Lévai unokaöccse, Ötvös Imre pedig a sógora. Az Alma Cider 2013-ban alakult, egy évvel később pedig már kapott is egy 3,2 milliárd forintos támogatást a Külügyminisztériumhoz tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőháztól. A társaság sokáig nem tudta visszafizetni a milliárdokat, ám „valaki” rendezte az adósságot. A Hír Tv derítette ki, hogy az Alma Cider 3,2 milliárdját a Hórusz Faktoring Zrt. fizette vissza. A Hórusz tulajdonosa Balczó Péter, akinek három közös vállalkozása is van Csík Zoltánnal, Mészáros egyik legfontosabb partnerével (lásd a Leléphetett a stróman strómanja című keretest).

A recept egyszerűnek tűnik: a bővülő Mészáros-cégbirodalom minden állami beruházást behúz, amit csak tud és szeretne, az így elnyert százmilliárdok közpénzből magántőkévé alakulnak, majd azok egy része visszacsorog a miniszterelnök családjának ingatlanaiba, Orbán hobbijára és abba a hatalmas propagandagépezetbe, amely igyekszik minél tovább fenntartani ezt a mechanizmust.

Százmilliárdos biznisz közelében Mészáros

Mészáros Lőrinc néha olyan figurákat is elővarázsol, akik láttán talán a fideszes politikusok is meglepődnek. Ilyen volt például a szekszárdi fideszes politikus, Kerekes Csaba, akinek cége ­ – ahogyan azt a HVG tavaly tavasszal megírta –, a Status Capital vette meg az Opimus Group Nyrt.-től a Békés megyei Csabatáj Mezőgazdasági Zrt.-t és a Hidasháti Mezőgazdasági Zrt.-t. Ezt a két céget azonban nem sokáig tartogatta az egyébként korábban Horváth István egykori és Ács Rezső jelenlegi szekszárdi fideszes polgármesterrel is üzleti kapcsolatot ápoló Kerekes, ugyanis idén a cégeket visszavették Mészáros érdekeltségei. Az Átlátszó cikke szerint a Status Capitaltól a Hidasháti a Búzakalász 66 Kft.-hez került, míg a Csabatáj az Opimus konglomerátum része lett. Időközben Kerekes Csaba cége, a Status Capital kockázatitőkealap-kezelővé alakult. Informátoraink szerint ez sem véletlen: a szekszárdi Fidesz-potentát egy küszöbön álló kormányzati programra készülve alakíthatta át cégét. A kormány új kockázatitőke-programot akar indítani mintegy 150 milliárd forintos büdzsével, amelynek a Jeremie-alapokhoz hasonlóan 70 százalékát adnák az európai uniós források, és a maradék 30-at kellene hozzátenni az alapkezelőknek. A kockázatitőke-program lehetőséget adna körülbelül 10-12 alapkezelőnek arra, hogy a nagyrészt uniós forrásból érkező alapokat befektessék innovatív, gyors növekedésű cégekbe, start-up vállalkozásokba. Kerekes azért is lehet bizakodó mint kockázatitőkealap-kezelő tulajdonos, mert forrásaink szerint Mészáros ezen a területen is megjelenhet, mint a program egyik fő kedvezményezettje.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Leléphetett a stróman strómanja

Felcsúton sem minden fenékig tejfel. Leléphet ugyanis Orbán Viktor első számú kegyeltje mellől az a spíler, aki számos Mészáros-üzletnél először a képbe került. Csík Zoltán informátoraink szerint összekülönbözhetett Felcsút polgármesterével. A korábban gyilkosságis Csík, aki a 90-es években a sztárnyomozó Doszpot Péterrel üldözte a bűnt, számos olyan céget vezet, amely a Mészáros család teljes vagy résztulajdonában van. Csík az Opimus-csoport több cégében is szerepet kapott már akkor, amikor a felcsúti polgármesternek hivatalosan még „semmi köze” nem volt a Mediaworks felvásárlásához. Az exzsaru érdekeltsége jelent meg először több olyan vidéki szálloda környékén, amelyet Mészáros Lőrinc­hez kötnek. Csík rövid idő alatt több Mészáros-cégben igazgatósági tag vagy ügyvezető lett, de a felcsúti polgármester ügyleteire rálátó forrásaink azt állítják, ez a közeljövőben megváltozhat, ugyanis néhány hónapja – a pletykák szerint – elszámolási viták miatt megromolhatott Mészáros Lőrinc és Csík Zoltán viszonya. A milliárdos üzletember bizalmasát a közeljövőben fokozatosan megpróbálhatják kivonni a cégek egy részéből. Ez nem lesz egyszerű, mert Csík beágyazottsága sokrétű, és nagyon sokat tud Mészáros Lőrinc dolgairól.

Csík Zoltánt hiába próbáltuk, nem sikerült elérnünk – mindenesetre a (volt) bizalmastól idén januárban egy cég már átkerült Mészáros Lőrinc legnagyobb építőipari vállalkozásához, a Mészáros és Mészáros Kft.-hez. A Wellneshotel Építő Kft. korábban Csíké és az egyik cégéé, a Scentrum Kft.-é volt. A 2015-ben alaposan feltőkésített Wellnesshotel – csakúgy, mint a Scentrum – székhelye egy budaörsi gigatelek. A 19 ezer négyzetméteres ingatlanra bejegyzett 4,7 millió eurós (1,45 milliárd forint) jelzálog-követelés jelenleg egy bizonyos Kovik 2008 Kft. tulajdonában van, amely Csík Zoltán résztulajdonában áll. Mindezek fényében egyáltalán nem mellékes, hogyan alakul Csík és Mészáros viszonya. Ha információink helytállóak, nem csak Mészárosnak fájhat a feje, ha új embert kell találni Csík helyére. Az exrendőr irányította eddig a Mészáros nevén lévő szállodák jelentős részét, ám úgy tudjuk, a szállodabirodalom legalább egy része Orbán Ráhel és Tiborcz István közvetlen érdekeltségébe tartozik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A cikk megjelenését a European Centre for Press and Media Freedom és a Journalismfund.eu támogatta.

false

 


Figyelmébe ajánljuk