A Szegedi Tudományegyetem is vizsgálatot indít a Völner-ügy miatt

  • narancs.hu
  • 2022. január 17.

Belpol

A polgári jogi tanszék vezetője is érintett lehet a kamu vizsgáztatásban.

A Szegedi Tudományegyetem is vizsgálatot indít, miután a Völner-ügy nyomozati irataiból kiderült, hogy az egyik tanár törvénytelen módon segített a volt államtitkár egyik rokonának a sikeres vizsgázásban. – írja a hvg.hu.

„A Szegedi Tudományegyetem is vizsgálatot indít Völner ügyben, ezt válaszolták megkeresésemre miután kiderült, hogy a lehallgatási anyagokból Schadl György sikeres egyetemi vizsgákat is elintézett kérésre” - olvasható Kassai Dániel pestszentlőrinci ellenzéki önkormányzati képviselő Fb-posztjában.

A 444 hétfőn írta meg, hogy a birtokába került nyomozati anyagokból kiderült, hogy a Völner-ügy kulcsfigurája Schadl György a kapcsolatain keresztül befolyásos kormányzati emberek rokonainak, illetve bírósági végrehajtóknak és azok rokonainak segíthetett átmenni különféle egyetemi vizsgákon. A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Schadl beszélt Szabó Imrével, a Szegedi Egyetem polgári jogi tanszékének vezetőjével is.

A Pécsi Tudomány Egyetemen rendeltek el először vizsgálatot, miután kiderült, hogy Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kabinetfőnöke is több alkalommal így vizsgázhatott. Nagy Ádám a főügyészség szerint olyan vizsgát is sikeresen letett, amire nem is tudott elmenni. Utóbbi eset miatt már fel is függesztették a vizsgáztatási jogát Mészáros Pál Emilnek, annak a tanársegédnek, aki PTE jogi karának a dékánjának azt mondta, hogy anyagi haszna nem származott a segítségnyújtásból, baráti szívességet tett, amit már nagyon megbánt. 

Helyesbítés: Cikkünk első verziójában a 444.hu által tévesen közzétett információ  szerepelt, miszerint Szabó Imre, a szegedi jogi kar korábbi dékánja és a  Polgári Jogi Tanszék vezetője szerepel a Völner–Schadl-ügy nyomozati anyagában. A tévedésért az érintettek és az olvasók elnézést kérjük” 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk