Interjú

„A szemébe mondtam”

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke
szerző
Csendes-Erdei Emese
publikálva
2017/25. (06. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Párbeszéd politikusai népszerűek, de magát a pártot nem sikerült behozni a köztudatba. Szabó Tímea rendre látványos akciókkal hívja fel a figyelmet ügyekre – legutóbb a civiltörvényre –, mégis sokszor az LMP-s Szél Bernadett-tel keverik össze. A Párbeszéd tagjai bizakodnak, hogy létrejön egy választási együttműködés.

Magyar Narancs: A múlt hét elején látványosan hosszú listán mutatta meg Orbán Viktornak, hogy hány civil szervezetet érint az azóta elfogadott törvény. Milyen reakciókat kapott a Házon belül?

Szabó Tímea: A kormánypárti képviselőket rövid pórázon tartják az ülésteremben, úgyhogy bekiabálások nem voltak. Engem elsősorban Orbán Viktor reakciója lepett meg, amikor a szemébe mondtam, hogy ennek a törvénynek nem az általam amúgy nagyra becsült TASZ vagy Helsinki Bizottság lesz a legnagyobb vesztese, hanem azok a kisebb vidéki szociális szervezetek, amelyek rákos betegeknek, autizmussal élőknek, időseknek vagy éppen egyedülálló anyáknak segítenek. A miniszterelnöktől megszokhattuk, hogy a vitapartnerére való reagálása valamilyen oda nem illő vitriolos hozzászólásban merül ki, vagy ha ignorálni akarja a másik felet, egyszerűen a papírjaiba bújik. Most viszont ténylegesen bámulta az elé tartott listát, és egyértelműen a meglepettség tükröződött az arcán. Egyébként nem csináltam mást, mint felmentem a Norvég Civil Alap honlapjára, és kinyomtattam a támogatottak jegyzékét. Nem mindegyiküket érinti közvetlenül a megbélyegzés, viszont a vegzálás miatt a Norvég Alap inkább kivonul az országból, tehát mindegyikük támogatás nélkül marad. Ez az a közvetett katasztrofális hatása a törvénynek, amiről Orbán nem hajlandó beszélni.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A miniszterelnök mondott bármit is?

SZT: Nem, de a szavazás előtt, amikor a civilek kérésére kiosztottunk szív alakú matricákat a képviselőknek, odamentem hozzá, hogy adjak neki is egyet. Azt mondta, hogy senkitől nem fogad el szívet. Három évvel ezelőtt, amikor az uniós zászló helyére a székely zászlót tűzték ki a Parlament épületére, átnyújtottam az ülésteremben Orbánnak egy uniós zászlót, hogy tegyék vissza. Ő minden ellenkezésem dacára, bagatellizálva a gesztusomat, kezet csókolt nekem. Most emlékeztettem erre az esetre, mondván, ha már ez megtörtént, akkor legalább fogadja el tőlem a matricát. A kormánypártiak pedig végtelenül indulatosan rea­gáltak erre az akcióra. Balla György frakcióigazgató vörös fejjel jött utánam a folyosón, és üvöltött, hogy ő nem kért ilyen matricát, egy másik fideszes pedig szétdobálta a kiosztott szíveket az ülésteremben. Lelkiismeretlen és erkölcsi tartás nélküli ez az egész, semmi köze az átláthatósághoz, Orbán egyszerűen minden őt kritizáló hangot meg akar semmisíteni. Ráadásul nem önmagában veszélyes ez a törvény. Ha Orbán valóban követi az orosz mintát, akkor nemsokára a gyülekezési törvényben és az ellenzéket regulázó törvényekben is komoly változások jöhetnek.

MN: Nem ez volt az első látványos akciója az Országgyűlésben, például Áder János hivatalos beiktatásán egy Ádert ábrázoló marionettfigurával bábozott. Az eset után beszéltek a köztársasági elnökkel?

SZT: Nem, de amikor felálltam a székemre, láttam, hogy odanéz, aztán zavartan elkapta a tekintetét. Remélem, legalább egy kicsit rosszul érezte magát. Miután észrevette a bábut, kínosan ügyelt arra, hogy ne nézzen rám, de ami ennél meglepőbb volt – vagy talán épp hogy nem –, az egész Fidesz-frakció ignorálta az akciómat. Enyhe morajlást hallottam, amikor felálltam, de szerintem nem akarták ezt beszólással tetézni, hiszen akkor látványosabb botrány kerekedett volna ebből. Kövér László egyébként elég súlyos, közel 250 ezer forintos büntetést szabott ki, ami teljesen abszurd, hiszen ennek bele kell férnie a képviselői véleménynyilvánítás szabadságába. A hivatalos indoklás szerint ezzel az akcióval egy személyben megrendítettem a teljes magyar társadalomnak a köztársasági elnöki intézménybe vetett hitét, illetve megsértettem az Országgyűlés méltóságát. Mindkét indok egy vicc. Persze, örülök, hogy Kövér László ilyen erőket tulajdonít nekem. A házelnök szerint azért minősült a bábozás különösen nagy súlyú rendbontásnak, mert mindez széles nyilvánosság előtt zajlott. Naná, hát az nem véleménynyilvánítás, ha a négy fal között mondom el, hogy Áder egy bábu! Egyébként ténylegesen nem zavartam meg az ülést, egyetlen mondatot mondtam, mielőtt Áder felért volna a pulpitusra, hogy „nem köztársasági elnök, hanem egy báb”. Természetesen fellebbeztem a büntetés ellen, azért is, mert Kövér László valótlanságokat állított az indoklásban, például hogy én már a Himnusz alatt is báboztam. Ez nem igaz, én is tiszteletben tartom a nemzeti jelképeket. A mentelmi bizottság ebben az esetben a fellebbviteli fórum; a meghallgatás egyébként szintén egy vicc volt. Hosszasan elsoroltam az eljárási és tartalmi kifogásaimat, majd kiküldtek. Később megkaptam a zártkörű jegyzőkönyvet, amely annyiból állt, hogy az állításaim mellé odaírták, szerintük nem igazak, viszont Kövér László állításai ezzel szemben megállják a helyüket.

MN: Ez hányadik büntetés volt?

SZT: A sokadik, már nem számolom.

MN: Melyiket tartja az eddigi legeredményesebb akciójának?

SZT: Ezt mindig a választói visszajelzések alapján mérem. Az biztos, hogy a bábozás nagyon sok emberhez elért. Mindennap megkeresnek olyanok, akik vagy nem követik a politikát, vagy eddig nem a Párbeszéd szavazói voltak, hogy az áderes, vagy éppen a legutóbbi civiles akcióm visszaadta a hitüket, és végre van egy képviselő, aki megmondja, amit ők is gondolnak. De előfordult, hogy megállítottak az utcán, és megköszönték, hogy helyettük is báboztam. Egy sima felszólalás viszonylag kevés embert érdekel. Nem látják, hogy túl sok haszna lenne. És mivel nincs frakciónk, a Párbeszéd álláspontját függetlenként nagyon korlátozott keretek között tudom elmondani. A leghatásosabb azonban szerintem az volt, amikor elmentem segédápolóként dolgozni azért, hogy felhívjam a figyelmet az egészségügy problémáira. Nélkülözhetetlen, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzünk egy-egy területről, ezek komoly hatással vannak a képviselői munkára, a hitelességre. A kórházi tapasztalataim után nem lehetett azzal visszavágnia a kormánynak, hogy légből kapott dolgokat állítok, hiszen ott robotoltam együtt a többi nővérrel, kórházi dolgozóval. Belülről láttam az egészségügy rohadását, és azóta én is egészen máshogy nézek a betegellátásra. Az emberek is értékelik, ha egy képviselő elmegy közéjük. A parlament egészségügyi vitanapján a felszólalásom videóját több mint félmillióan nézték meg.

MN: Eddig kétszer vett részt pártalapításban. Amikor pár évvel ezelőtt megalapították a Párbeszédet, akkor Jávor Benedekkel azt nyilatkozták, hogy azért van a pártra szükség, hogy az lendületet adjon az ellenzéknek. Ezt a kijelentést most hogyan értékeli?

SZT: Nagyon nehéz terepen mozog az egész ellenzék, senki nem tud igazán kitörni, bármilyen hasznos ügyeket visznek is az egyes pártok. De a Párbeszéd sok mindent elért, jelentős ügyekre fel tudtuk hívni a figyelmet. Ha már Jávor Benedeket említi, ő például azon dolgozik, hogy minél jobban bevonja az európai hatóságokat a hazai korrupciós esetekbe, tekintettel arra, hogy Polt Péter ügyészsége gyakorlatilag semmilyen hasonló ügyben nem hajlandó nyomozni. Számos esetben Jávor munkájának köszönhetően indult OLAF-vizsgálat fideszes korrupciós ügyekben. De a Párbeszéd zöld baloldali pártként be tudott hozni a gondolkodásba olyan új víziókat is, amelyeket korábban a pártok nem mertek vállalni, ilyen az alapjövedelem kérdése. Az egyenlőtlenségek drasztikus csökkentésének fontosságáról korábbi tabuk ledöntésével beszélünk, például, hogy az egyensúly fenntartása mellett lehetséges a költségvetés 27 éve bebetonozott szerkezetének teljes átalakítása, vagy hogy a társadalom jobb módú felső rétegének igenis nagyobb szolidaritást kell vállalni a napi gondokkal küzdőkkel. Persze, értem a kérdést, hogy mindez miért nem látszik meg a párt támogatottságán. A Párbeszéd továbbra is küzd az ismeretlenséggel. A saját témáinkat nem feltétlenül hozzánk kötik. A politikusaink sokkal ismertebbek, mint maga a párt. Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje például hosszú évek óta az egyik legismertebb és legnépszerűbb ellenzéki képviselő, és bár az én ismertségem alacsonyabb, a támogatottságom a Gergőéhez hasonló. Azt gondolom, hogy a Párbeszédnek több olyan politikusa is van, akit szívesen látnának a választók egy következő kormányban.

MN: Viszont a Párbeszéd a kutatások szerint nem éri el az 1 százalékot.

SZT: Az ismertség növeléséhez sokkal jelentősebb erőforrások szükségesek, mint amilyenek a rendelkezésünkre állnak. A DK például 2013 tavaszán 1 százalékon állt, majd miután csináltak egy országos plakátkampányt, felmentek 4 százalékra. Szimpatizánsaink azt is többször jelezték, hogy közvélemény-kutatások során szerették volna mondani a Párbeszédet, de az nem volt a felsorolt pártok között, vagy éppen a kérdezőbiztos nem ismerte, és betette a választ az „egyéb pártok” kategóriába. A nehézségeken túl jelenleg az a legfontosabb kérdés, hogy mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel 2018-ban. Meggyőződésem, hogy a Párbeszéd az ország élő lelkiismerete, ezt pedig tovább kell vinni a választások után is. Az új pártok közül egyedül a Párbeszéd vállalta, hogy miniszterelnököt jelöl, ráadásul egy olyan embert, aki mindenki számára elfogadható, és Zuglóban már bizonyította kormányzóképességét. Ezek a fontos dolgok.

MN: Nemrég választották ki a képviselőjelöltjeiket, és akkor is elhangzott, hogy szívesen együttműködnek más pártokkal, és más javára vissza is lép a jelöltjük, ha alkalmasabb szereplő is indul az adott választókerületben. Megkereste ezután önöket valamelyik ellenzéki párt?

SZT: Egyelőre nem, de nem is ez volt a cél. Viszont most már a politikusok és az elemzők között is konszenzus van abban, hogy lehetséges a kormányváltás két külön listával is: egy a 2010 előtti pártoknak, egy pedig az újaknak. Ez nem jelent feltétlenül pártegyesülést, de egy választási párttal nagy eséllyel lehetne indulni 2018-ban. Ha megnézzük az utóbbi hetek, hónapok méréseit, azt látjuk, hogy már csak a nagyon „ezoterikus” intézetek mérnek bő fideszes többséget. Egyértelműen látszik, hogy a választók kormányváltást akarnak.

MN: Az lehet, de még mindig a bizonytalanok vannak többségben.

SZT: Így van. 2010 óta egymillió új szavazó jelent meg, akik nem szeretnének a régi pártokra voksolni, őket nekünk kell megszólítanunk. Meggyőződésem, hogy a korábban említett kétlistás formáció – még akkor is, ha akadnak köztünk különbségek – alkalmas lehet a kormányváltásra, hiszen Orbán leváltása továbbra is elsődleges cél az ország szempontjából. Nem várhatjuk meg, amíg a kormány kivezeti az országot az unióból, vagy éppen bebörtönzi az összes civilt és ellenzéki aktivistát. Nem követhetjük el ugyanazokat a hibákat. Az új pártok nem termelhetik újra a Gyurcsány–Botka-vitákat. Ez most nem érdekli a választókat, sőt az sem érdekli most őket, hogy Párbeszéd, Együtt, LMP vagy Momentum. Kizárólag az a fontos számukra, hogy legyenek olyan csapatok, amelyek együttműködve leváltják Orbán Viktort. Aki nem hajlandó a minimális együttműködésre sem, annak nagy lesz a felelőssége egy esetleges 2018-as ellenzéki bukásban. Nem tart ott ez az ország, hogy néhány fős frakcióért cserébe lemondhatunk a kormányváltásról. Amikor 4 millió ember gyakorlatilag krumplin és tésztán él, amikor a rokkant időseknek havi 30 ezer forintból kell előteremteniük az ételt, kifizetniük a rezsit és megvenniük a gyógyszereket, akkor nem lehet azt mondani, hogy van még négy évünk. Lehet, hogy húszévesen úgy gondolnám, ki lehet még húzni ezt a pár évet, amíg nem jön egyetlen erős ellenzéki párt, de én nem vagyok húszéves, és nem is lehet ennyi ember napi szenvedését még négy évig végignézni. Lehetséges a kormányváltás, de egy rossz konstrukció miatt újabb négy év Orbán jöhet. Egy újabb fideszes kétharmados parlamenti többségnél pedig végleg becsukódnak a kapuk.

MN: Egyelőre nem látni egy ilyen csapat körvonalait, és a legfiatalabb párt, a Momentum is egyedül akar indulni.

SZT: Hát az nyilván a Momentum és mindenki más felelőssége is, hogy egy 5-6 fős önálló frakcióért cserébe beáldozza-e azt, hogy a betegellátás lepusztítása miatt évente 32 ezerrel több ember hal meg hazánkban, mint indokolt lenne, vagy hogy a gyerekeink használható tudás nélkül jönnek ki az iskolából, és inkább külföldre menekülnek majd egy jobb élet reményében. Mindannyiunk felelőssége, hogy ha a parlamenti frakció lehetőségét és nem a kormányváltást választjuk, akkor Európa szegényháza leszünk, valószínűleg az unión kívül. Én örülök minden friss erőnek, de Orbán nem véletlenül fektetett komoly energiát abba, hogy a Momentumot a ballib táborhoz soroltassa. Neki ezt az oldalt kell továbbosztania. Ezért kell nekünk valamilyen formában az elveinket nem feladva együttműködni. Vannak fontos különbségek a Momentum és a Párbeszéd között is. Fekete-Győr András például elképzelhetőnek tartja, hogy az atomhulladékot a kertjében ássák el, míg mi határozottan elutasítjuk a nukleáris energiát. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ezeket a különbségeket most félre lehet tenni, mert a jogállamiságról vagy a szabadságról alkotott véleményünk azonos, és a jövőből táplálkozunk, nem a múltból. Ezen felül pedig van egy fontos közös célunk, a kormányváltás.

MN: Ha nem jön össze a választási együttműködés, a Párbeszéd önállóan is elindul a választásokon?

SZT: Ha bekövetkezne ez a nem várt forgatókönyv, akkor természetesen elindulnánk önállóan is, hiszen az a szociális érzékenység, az a szegénységellenes politika, amit a Párbeszéd is képvisel, nélkülözhetetlen ma Magyarországon.

MN: Jelen állás szerint önállóan a parlamentbe se jutna be a Párbeszéd. Egy esetleges vereség után is folytatnák a munkát?

SZT: A Párbeszédben senki sem azért lett politikus, mert mindenáron azok szerettünk volna lenni. A parlamenti képviselet nem csupa móka és kacagás. Sokszor könnyebb lenne azt mondani: visszavonulok, és inkább a családommal töltök több időt, és más formában segítek, a politikát pedig csinálja más. Amiért ezt egyikünk sem tudja megtenni, az pontosan az, ami miatt nem tudjuk tétlenül végignézni, ami ezzel az országgal történik. Gyerekkoromban volt, hogy hetekig ketchupos kenyeret vittem uzsonnára az iskolába, mert löncshúsra se jutott, a 16. születésnapomra „sonkatortát” kértem, hogy végre annyit ehessek, amennyi belém fér. Harminc évvel később még mindig vannak ennél sokkal rosszabb sorsok, és az én feladatom az, hogy ezen változtassak. Akár a parlamenten belül, akár azon kívül. Bármi történjen, mi folytatjuk a politizálást.

szerző
Csendes-Erdei Emese
publikálva
2017/25. (06. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Andy Vajna terjeszkedik
Vidéki rádiók beolvasztása
A sötétség pedagógiája
Gyerekverő keresztények
Interjúk
Siewert András (Migration Aid), Balázs János, Hevér Gábor
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra