"A gépekben van a kábítószer" (Bernáth/y Sándor festő- és technoművész)

szerző
Seres László
publikálva
1997/9. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kell tudni váltani, nem lehet mindig Iggy Popot hallgatni - mondják a Trainspottingban a főhősnek, úgyhogy a srác elkezd ismerkedni a technóval. A lassan ötvenéves Bernáth/y Sándor, az egykori legendás A. E. Bizottság gitárosa több zeneművészeti kitérő és hatósági zaklatás után 1994-ben ért rave-be: összeállt Zsiga fiával, és MassTurbina 100% Live Act néven élő underground technozenét nyomat a budapesti Fáklya klubban, ezenkívül technoművészeti lapot ad ki Gépszava címmel. Interjúalanyunk arra is rávilágít, mi a globális technokultúra üzenete.

Kell tudni váltani, nem lehet mindig Iggy Popot hallgatni - mondják a Trainspottingban a főhősnek, úgyhogy a srác elkezd ismerkedni a technóval. A lassan ötvenéves Bernáth/y Sándor, az egykori legendás A. E. Bizottság gitárosa több zeneművészeti kitérő és hatósági zaklatás után 1994-ben ért rave-be: összeállt Zsiga fiával, és MassTurbina 100% Live Act néven élő underground technozenét nyomat a budapesti Fáklya klubban, ezenkívül technoművészeti lapot ad ki Gépszava címmel. Interjúalanyunk arra is rávilágít, mi a globális technokultúra üzenete.

Magyar Narancs: Mit érzel ma, ha visszagondolsz a Bizottság-korszakra?

Bernáth/y Sándor: Semmit, szinte teljesen elfelejtettem az egészet, sőt kifejezetten bosszant, amikor húszéves fiúk-lányok odajönnek, és a Bizottságról faggatnak. Mindig a saját korommal szeretek foglalkozni, az érdekel, amit ma csinálok. Nem is értem, honnan tud egy mai fiatal a Bizottságról, és miért kíváncsi rá. Pláne hogy a zenekar munkásságának háromnegyede nem is ismert, csak a legslágeresebb számokat adták ki két lemezen.

MN: Nem gondoltál arra, hogy ma megjelentesd az egészet?

BS: Lehetetlen: egyszerűen nincs semmi rögzítve, nem készült hangfelvétel. Azért is elleneztem annak idején a két lemez kiadását, hogy várjuk meg a pillanatot, amikor az egészet fel tudjuk venni, nem csak néhány cenzúrázott szövegű dalt. Itt van nálam az ügy teljes dokumentációja, a rendőrségi feljelentések, beidézések, kihallgatások. A rockszakma akkor el is határolódott tőlünk, nehogy a hatalom egy kalap alá vegye őket velünk; pedig a Bizottság semmilyen tudatos, szavakkal megfogalmazott politikai demonstrációt nem hajtott végre. Csak egy poén-dadaista művészzenekar volt a 80-as évek elején.

MN: Milyen hosszú út vezetett az underground gitárosi léttől a technoművészi státusig?

BS: A Bizottság (amelynek akkor kényszerűségből az Albert Einstein Tánczenekar nevet adtam) feloszlása után új, a Bizottság szellemiségéhez közeli zenekart alapítottam, a Dr. Újhajnalt, amely együtt lépett fel az Okker Sisters Női Léptékkel. Ezek színházi show-k voltak vetítésekkel, technikai látványosságokkal, és a közönség szép számmal jött is a koncertekre. Az emberek akkor maradoztak el, amikor a Matuska Silver Sounddal zenéltünk. A Matuska megalakulása nagyon fontos állomás volt, mert Mészáros Sunyó nevű újságíró barátom felfigyelt a számítógép jelentőségére, vett egy kis Sinclair komputert és olyan szintetizátorokat, amik akkor újdonságnak számítottak. Na most ez már kísérletező elektropop volt a javából, és a közönség egyszerűen kiment azzal, hogy "ja, hát ez nem igazi zene, itt a gépek zenélnek!". Nem értették, hol marad a nagy show. Hárman álltunk a színpadon, gitár, ének, szinti, teljesen minimalizálva volt minden. Aztán az Esti Hírlaptól megkaptuk azt is, hogy a számítógépek emberellenes dolgok, aki ezeket használja, az ördöggel cimborál. A zenekar leállása után én továbbra is a gépekre koncentráltam: arra figyeltem, mi is ez.

MN: Közben 1991-ben újabb rendőrségi ügyed volt: feljelentettek, amiért az Új Hölgyfutár címlapján kissé elidegenítetted a szentkoronás címert, és aláírtad, hogy "a magyarok zsenik". Torgyán doktor meg is lobogtatta a parlamentben.

BS: Igen, és eléggé büszkén örültem is annak, hogy egy művészi ötlettel politikusok figyelmét is rá lehet irányítani a művészetre. A rajz egyébként nem a magyar címer volt, hanem egy címer; azt pedig, hogy a magyarok zsenik, a mai napig vállalom, idézőjel nélkül, mert amerre járok a világban, meg itthon, mindenhol ezt tapasztalom. Viszont az ügyészségtől jöttek a lakásomra házkutatást tartani "közösség elleni izgatás" miatt, ezt a bírósági tárgyaláson aztán többféleképpen módosították, a vallást is belekeverték, a Jurta Színházban pedig a "hazafiak" követelték a fejem "címer- és nemzetgyalázás" miatt. Aztán 1991-ben megcsináltam életem utolsó performance-át, amikor láttam, hogy itt, a házban, a házmester mindennap tart négy performance-t, és nincs értelme, hogy a művészek utánozzák a házmestereket.

MN: Végül is hogyan lettél technoelőadó?

BS: Engem mindig érdekelt a technika, gyerekkoromban rádiószerelő akartam lenni, és a Bizottságban is Johnnyval, a Dunakanyar legjobb gitárosával együtt magunk hegesztgettük-forrasztgattuk a különböző kütyüket, torzítókat. Mindig azt néztem, hogy mi az, ami ma érdekes a számomra, mi az, amit ma kell tennem. A techno-house-zal 1993-ban találkoztam, miután Németországban élő barátom, Széll László, akinek legendás erfurti lemezboltjában, a Die Loge-ban minden stílus ott volt, ami csak elképzelhető, azt mondta: menjünk el Berlinbe, van ott egy Love Parade nevű hülyeség. Hát ott hallottam először ezt a dufta-dufta-dufta-zenét, és láttam is az elképesztő hatását, hogy több tízezer ember mit művel erre a zenére. Földbe gyökerezett a lábam. Zsiga fiam is velem volt; ő akkor tarajos punk volt, de amikor visszajöttünk, azonnal lenyírta a haját, és azt mondta, fater, a Sex Pistols öregembereknek való. 1994-ben alakítottuk meg a MassTurbina 100% Live Actet, amellyel a Lovebarikádon lépünk fel.

MN: Te underground művész vagy, a technót és a Love Parade-et azonban sokan kommersz dolognak tartják. Nem lehet, hogy csak egy divathullámot lovagolsz meg?

BS: A Love Parade-en nemcsak a Marusha meg a Scooter lép fel: tavaly negyven kocsin kábé négyszáz DJ és élő előadó és úgy másfél millió résztvevő volt. Hogy Magyarországon mindig a kommerszhez kötik a techno-house zenét, az szerintem tudatos dezinformáció, amiben a sajtó eléggé felelős. Ugyanis komoly érdekeltsége van a hagyományos rockzenében: azt lehet érteni, azon nem kell dolgozni, annak nem kell utánajárni, jön magától. A televízióban és a rádióban, ahol látni és hallani lehetne mindezt, ki van kapcsolva ez a fajta zene, csak a gagyiságot teszik be.

MN: Hupikék törpikék?

BS: Ahol egyáltalán van szöveg a technozenében, az vagy techno-house-nak eladott diszkó, vagy semmi köze a technóhoz. Itt van szerintem a forradalmisága a techno-house-zenének, hogy túllép ezeken a világmegváltó szövegeléseken, és levették - illetve inkább azt mondom: levettük - a szövegeket, és kidobtuk a francba.

MN: Széll László, aki a Freee magazinban és a Gépszavában is megpróbál megfogalmazni egyfajta techno-elméletet, pont a monotóniát tartja fontosnak: "Itt nyílnak ki galaxisok. A rövid, repetitív motívum látszólag változatlan, vég nélküli ismételgetése visz felfelé."

BS: A techno-house forradalmi irányzat, ami robbanásszerűen megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját. Vegyük csak az elmúlt fél évtizedet: az egész világot körbevette, Izlandtól Dél-Afrikáig, Japántól az Egyesült Államokig. Ausztráliában, ahol angolul beszélnek, ugyanolyan techno-partyk vannak, mint itt, Budapesten. A techno anélkül forradalmi, hogy bármilyen ideológiához vagy szöveghez lenne kötve - ugyanis nincs benne szöveg, csak a zene az információ. A monotónia jelentősége abban áll, hogy a mély dob- és basszushangok az agynak azt a pontját veszik igénybe, amely az egész emberi szervezetre tökéletesen kihat. Kipróbáltuk, hogy ha 6 hertzes hanggal és hatványaival dolgozunk, ha tudatosan erre állítjuk a gépeinket, az emberek teljesen euforikus hangulatba jönnek, és ha kikapcsoljuk, akkor megnyugszanak. Nagyon sok kívülálló azt hiszi, hogy ezt csak kábítószer hatásával lehet elérni. Hülyeség. Teljes felelősséggel mondom, hogy a gépekben van a kábítószer.

MN: Azt mondod, a techno forradalmi. Mások viszont teljesen ártalmatlan konformizmusnak tartják, sőt a Laibach szerint kifejezetten totalitárius szórakozás.

BS: Ne keressük erre a kérdésre a választ, mert forradalmiság alatt általában lázadást értünk, és akkor nem érvényes az, amit az előbb mondtam. Ebben semmiféle lázadás nincs, viszont forradalmi, mert elképesztő intenzitással mozgat meg mindent. És persze igen, konformizál, mivel fogyasztásra épül az egész, lemezek megvételére, meghallgatására, eladására.

MN: Akkor a punk is fogyasztásra épült, mert hát meg kellett vennem azt a Sex Pistols-lemezt.

BS: Igen ám, de az nem volt ilyen gyors. Egy évig kellett várni egy lemezre, most pedig óránként tudnék lemezeket kiadni más-más stílusban. Ugyanígy évről évre elavulnak a gépek is, amivel a technót készítjük. Ugyanez van a divatban. Az emberi társadalmak létét a fogyasztás biztosítja, úgyhogy ilyen szinten persze konformista a techno. Úgy forradalmi, hogy közben konformista - és én egyik kifejezést sem használom pejoratívan. Én mint underground művész ambientet hallgatok, triphopot, drum and basst, és körülbelül kétszázötven irányzat születik percenként és avul el. A techno-house intelligens kultúra, mert a számítógép az alapja. Aki ezt nem akarja megérteni, a mellett elszalad az utolsó gyorsvonat, és már csak utánanézhet, hogy "de jó lett volna tíz éve felugrani rá!". És ki tudja, mikor jön a legközelebbi gyorsvonat.

MN: Az úgynevezett szakmai közeg, a rockzenészek hogyan fogadták, hogy technóban utazol?

BS: Elmebetegnek tartanak, de mindig is annak tartottak. Nem baj az. A harmincon felüliek nehezen váltanak, az én generációm pedig már valószínűleg marad Jimi Hendrixnél.

MN: És a többi DJ, akik tizen- meg huszonévesek, milyennek látnak téged?

BS: Ez érdekes, mert akik nem ismernek, nem tudják, ki vagyok, honnan jöttem, először meghökkennek: látnak egy öregembert a partyn. Magyarországon az emberek hozzá vannak szoktatva ahhoz, ez valami tradíció lehet, hogy a fiatalok meg az öregek betonfallal vannak elválasztva. Más nyelvet beszélnek, titkolózni kell, nem beszélik meg egymással az élet problémáit. Örülök annak, hogy a fiammal kezdettől együtt zenélünk, és ő meg a barátai szervezik a partykon a vetítéseket: diafilmeket, animációkat, ami szerves része a technokultúrának.

MN: Paul Drucker 86 éves tudós azt nyilatkozta a legújabb Gépszavában, hogy ma már nem elég szabad piacot hirdetni, valamiféle közösségi élményre is szükség van. Lehet a techno közösségi, ha egyszer a táncparketten mindenki csak önmagának, önmagában rave-ül?

BS: Aki egyszer eljön egy tényleg jó partyra, az meggyőződhet arról, hogy igenis közösségteremtő a techno. Az nem úgy fog távozni, na, ezt a sok elidegenedett marhát nem akarom többé látni. A kis és nagy klubokban boldogan mosolyognak az emberek, vidáman táncolnak, nem foglalkoznak semmiféle pszicho-hülyeségekkel. A mi bulijainkon reggel hatig táncolnak a gyerekek, boldogok, társalognak, címeket cserélnek. A hippikorszakból ez az egyetlen szó maradt: "love". Az összes többi elavult, nem érdekes.

MN: Mit jelent az, amit magatokról írtok, hogy a MassTurbina "ez idáig az első és egyetlen olyan live act, amely azonos időben (real time) képes a partykon játszani"? Mitől nem vagytok hagyományos DJ-k?

BS: A DJ általában két lemezjátszóról kever össze két lemezt azonos időben. A live act viszont gyakorlatilag egy zenekart jelent: nem lemezjátszóról dolgozunk, hanem gépekről. Analóg és digitális hangszereket kötünk egymás után sorba, keverő-erősítő van előttünk, 24-36 csatornán, és egy sequencerről a beprogramozott alapok alapján indított információról ott a helyszínen döntjük el, hogy milyen hangszínt, milyen effekteket teszünk rá, és ott panorámázzuk, tehát helyezzük balra vagy jobbra. Ez az egész nagyon gépigényes; sokan azzal próbálják kikerülni, hogy a látszat kedvéért kitesznek egy szintetizátort, miközben titokban otthon felvett DAT-kazettáról szól a zene. Mi ott helyben találjuk ki a zenét. Egy kétórás live act egyébként annyira fárasztó, mint ha egy DJ négy-öt órán át játszana.

MN: A DJ-k szeretnek samplerrel dolgozni, amivel be tudnak idézni mások hanganyagaiból. Mi van ilyenkor a szerzői jogokkal?

BS: A sampler tényleg nagyon fontos, azzal tudunk mások dolgozataiból, kazettáról, lemezről hangmintákat kivenni. A tapasztalat azonban az, hogy aki felismeri, hogy valaki kivette egy hangmintáját, az levelet ír, és megköszöni, hogy felfigyeltek az anyagára. Én nem tudok ellenségeskedésről, hogy "ezt a rakás szart én szartam, erre ne szálljon egyetlen légy se!". Pont ellenkezőleg, mindenki tudja, hogy a másik kiszedegethet bármit. Viszont a Szerzői Jogvédő Hivatal nem tud erről a kultúráról, mert abból él, hogy mindenkitől beszedi a jogdíjat, és nem fizeti ki, ezt mindenki tudja a szakmában. Mi, akik partykat szervezünk, rettegünk, hogy jön egy számla, amire az van írva, hogy ha tíz napon belül nem fizeted be, akkor elvisz a rendőrség. Ezt minden DJ megkapja, és akkor jön a korrupció, hogy ki mennyit fizet be.

MN: Milyennek látod azt a magyar technoközeget, amelyben működsz?

BS: A pénztelenségre vezethető vissza, hogy kevés a jó house-party, mert kevés a jó technika, nehéz jó hangzáshoz jutni; például szinte kizárólag rockhangfal-szerelést tudok bérelni, ami ugye technóra nem jó. Mi nem tudunk magas belépőt kérni, komoly szponzoraink nincsenek. A partykat úgy szervezzük, a Gépszavát úgy adjuk ki ötezer példányban, hogy visszaforgatjuk azt a kis pénzt, ami egy hétvégén bejön. Sokan az iskolában, a munkahelyükön szerzett szomorúságukkal jönnek a partykra - de a tánc közben úgy megtisztulnak, hogy egy hétig eltart, és amikor elmennek, sugároznak az örömtől. Ez a technozene pozitív, adni akaró, minden más művészetet magába olvasztani képes kreatív kisugárzását, kozmikus töltését bizonyítja számomra, és azt, hogy e mostoha körülmények ellenére is muszáj ezt csinálni.

Seres László

szerző
Seres László
publikálva
1997/9. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra