A környezetszennyezés következményei: Ciánjog

szerző
Szerbhorváth György,Barotányi
publikálva
2000/7. (02. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egyes román lapok véleménye szerint Magyarország eltúlozza a Szamost és a Tiszát ért ciánszennyeződés mértékét, mégpedig gazdasági (igyon minél több palackozott üdítőt a magyar) és politikai célból (Erdélyt vissza). A magyar fél szerint viszont a Tiszát és a Szamost valóságos ökológia katasztrófa érte; egyelőre csak az a biztos, hogy beláthatatlanok a következményei. Miközben a magyar kormány tárgyalásokba kezdett, addig Szegednél magánemberek cipelik az áztatott kenyeret a folyópartra, hogy a sirályok azt egyék, ne a mérgezésbe beledöglött halakat.

Egyes román lapok véleménye szerint Magyarország eltúlozza a Szamost és a Tiszát ért ciánszennyeződés mértékét, mégpedig gazdasági (igyon minél több palackozott üdítőt a magyar) és politikai célból (Erdélyt vissza). A magyar fél szerint viszont a Tiszát és a Szamost valóságos ökológia katasztrófa érte; egyelőre csak az a biztos, hogy beláthatatlanok a következményei. Miközben a magyar kormány tárgyalásokba kezdett, addig Szegednél magánemberek cipelik az áztatott kenyeret a folyópartra, hogy a sirályok azt egyék, ne a mérgezésbe beledöglött halakat.

Szélsőséges román lapértékelések szerint Magyarországon csak azért keltenek hisztériát, hogy jobban fogyjanak a palackozott italok: az egész mögött olyan multik állnak, mint a Coca-Cola, a Pepsi vagy a Traubi. Ez aligha fedi a valóságot, ámbár nem lehet nem észrevenni, hogy a magyar hatóságok akkor fedezték fel, hogy ez, a környezeti katasztrófát tekintve, mégiscsak Csernobil (a nem csernobili verzióról lásd: A halál vize, MaNcs, február 10.), amikor Orbán Viktor múlt hét szerda hajnalán villámlátogatást tett Szolnokon. Erre már az Aradi-üggyel elfoglalt Pepó miniszter is felébredt, és elrohant Romániába egyeztetni. (A tiszai turizmusnak azonban nem fellegzett be, amit jól szemléltet, hogy a hétvégén kisgazda küldöttség motorcsónakázott egyet a folyón, meg hogy a Fidesz-frakció hajigált virágokat a folyóba egy szegedi hídról, így ítélvén el a környezetszennyezést.)

Térkép e táj

Tárgyalni van is miről. Egy ilyen súlyos válsághelyzetben derülhetett csak ki, hogy a kétoldalú szerződések fél milligrammnyi ciánt sem érnek. Az 1996-os magyar-román alapszerződés 10. cikkelyének 2. pontja csak azt mondja ki, hogy a felek környezeti katasztrófa esetén tájékoztatják egymást (méghozzá haladéktalanul), a 11. cikkely pedig a Dunáról és az azon való hajózásról szól, meg hogy a felek együttműködnek a Duna szennyeződésének megakadályozásában. A Tisza, a Szamos és a többi Romániából átcsurgó víz valahogy kimaradt a pikszisből. Persze a Horn-kormánynak is csak térkép volt e táj, hát ezért.

Ahogyan nekünk is az. Borbély János környezetvédelmi államtitkár-helyettes ugyanis azt nyilatkozta a minap, hogy Magyarországra huszonnyolc folyó érkezik, ellenben csak kettő hagyja el az országot, úgymint a Duna és a Tisza; a szenvedélyes térképolvasó azonban felfedezheti a Drávát is, ha nagyon akarja. Ily felkészült a minisztérium, azon felül, hogy orrba-szájba azt nyomatják: ragyogóan együttműködnek a román szervekkel. Nyilván nem emiatt nem sikerült még abban sem megegyezni, hogy kinek a mérési módszere a megfelelőbb.

Szerződésből amúgy nincs hiány. Ott van például az 1997-ben Romániával megkötött környezet- és természetvédelmi szerződés (amit Bukarest elfelejtett ratifikálni), de különben mindegy: a szerződés nem tér ki a határvízi együttműködésre, kártérítésről meg végképp nincs benne szó. Az 1986-ban a Románia (és Jugoszlávia) által is aláírt megállapodás a Tisza és mellékfolyói védelméről sem tartalmaz kitételt egy esetleges kártalanításra. Ezért aztán vicces, amikor Pepó Pál azt mondta a román környezetvédelmi államtitkárral folytatott nagyváradi tárgyalása után, hogy a kétoldalú szerződéseket is figyelembe veszi majd az a munkacsoport, amely megvizsgálja a kártalanítás lehetőségét.

Kár a térítésért

A jognak asztala igen gazdagon terített az effajta környezeti katasztrófák orvoslását illetően, így Martonyi János külügyminiszter bátran kijelenthette: nem reménytelen, hogy magánjogi vagy nemzetközi jogi szempontból érvényesíteni lehessen a kártérítési felelősséget. Csakhogy a gazdagság a mennyiségre s nem a minőségre vonatkozik. Más vonatkozásban Romániát ugyan az eset hátrányosan sújthatja az EU-integrációs folyamatban, szerencséjükre azonban még EU-szinten sincs jogszabály a környezetvédelmi felelősségről, mi több, az EU-nak nincs hasonló esetekre elkülönített pénzalapja.

Ami biztosan állítható: az ausztrál kormánynak semmi köze az egészhez, mert egy ausztrál magáncég azt csinálhat Romániában, amit akar, ha ott azt megengedik neki. Ugyan a nagybányai Aurul - a ciánszennyezésért felelős cég - ötven százalékát egy román bányaipari rt., a Remin birtokolja, de a menedzsmentet cakompakk az esmeraldás ausztrálok adják. Az Aurul frissen lemondott, de még tisztségében lévő ügyvezető igazgatója, Philip J. Evers kijelentette: készek a magyar és a román kártérítési igények teljesítésére - persze lemondásban lévő és messzire távozó ember azt mond, amit akar.

Pepó Pál viszont kifordította a subát, és még fizetni is hajlandó a jövőben: Nagyváradon bemondta, hogy Romániától kártérítést kérünk, de a jövőben Magyarország kvázi védelmi pénzt is hajlandó fizetni azért, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló környezeti katasztrófák. Tehát nyitva az út a román vállalatok előtt, hogy simán megzsarolják a magyar államot: ha nem fizettek, szennyezünk. E módszer konvertálása a környezetvédelembe praktikus megoldásnak tűnik, annál is inkább, mert a románok bejelentették: felelősséget szívesen vállalnak, de pénzt legfeljebb az Aurul fizet, ha lesz néki miből. Bukarestnek ebben van némi igazsága, ám ha beigazolódik, hogy a román hatóságok hanyagsága, mulasztások sorozata miatt kaphatott engedélyt a működésre az aranycsináló cég, úgy rajtuk is el lehet verni a port több okból is.

Ilyen meg olyan jog

Az egyik ok nemzetközi jogi: a környezetvédelmi szokásjog szerint úgy kell használni a környezetet, hogy azáltal ne sértsük meg a másét. Ez esetben - mindkét fél beleegyezése esetén - a hágai nemzetközi bíróság lehet az illetékes, ám hogy ott a malmok milyen gyorsan őrölnek, megtapasztalhattuk a vízlépcső ügyében. A nemzetközi jog szerint "ésszerű határidőn belül" kell dönteni, mégpedig az 1994-es szófiai konvenció szellemében, "a szennyező fizet" elve alapján. Viszont a két ország által ratifikált, a határvizekről szóló 1992-es helsinki keretegyezmény is csak azt mondja ki, hogy efféle esetekben "a jó viszony és a jó érzés kell vezérelje a feleket"; román-magyar viszonylatban ilyenekkel, mint tudjuk, tele van a padlás (arról nem is beszélve, hogy az EBESZ stockholmi békéltető bíróságán is hatalmas távlatok nyílhatnak). A probléma lényege nemzetközi jogi szempontból, mint említettük, éppen az, hogy az állam bűnösségét kell bebizonyítani; ám ha ez megtörténik is, akkor sem kötelezheti senki az illető államot anyagi kártérítésre. (A szennyeződés elérte Jugoszláviát is: a szerb fél ez alkalomból bejelentette, nemzetközi bíróságon kívánja érvényesíteni jogait Romániával szemben.)

Marad hát vélhetően a magánjogi pereskedés. Azaz úgynevezett belső úton perelhet mondjuk a magyar állam (erre már van precedens a nemzetközi gyakorlatban is), ez esetben magyar bíróság hozhat ítéletet az Aurul ellen. Jó kérdés, lehet-e majd érvényesíteni egy elmarasztaló, kártérítést megítélő döntést; az 1959-es román-magyar jogsegélyegyezmény erre éppenséggel lehetőséget nyújt. A másik magánjogi lehetőség az, ha a magyar állam vagy akár egy érintett horgászegyesület is (amelynek felségterületén kipusztult az állomány, és bizonyítani tudják, mennyit invesztáltak a bizniszbe) pert indíthat az Aurul ellen az ottani, területileg illetékes, ez esetben a nagybányai bíróságon. Ami, minden bizonnyal, ugyancsak igen gyors eredménnyel kecsegtető eljárás lenne.

Szerbhorváth György

Ment a hegyek között

A szabad szemmel többnyire nem látszó sok kis sárga izé nemegyszer bazi nagy meddőhányókban bújik meg, ahová szorgos eleink több évtizednyi kitartó bányászkodásuk maradékát hordták össze. A tudomány és a technika lehetőségei azonban úgyszólván korlátlanok, különösen ha pénz is kövezi útjukat: immár az efféle szeméthegyekből is lehetséges kinyerni a sunyin meglapuló aranyat, ezüstöt vagy az ezeknél kevésbé ismert, bár nem kevésbé hasznos, ellenben sokkal mérgezőbb kadmiumot, miegyebet.

Az eljárás első hallásra kicsit mocskosnak tűnik, és az is. A ciános kilúgozásnak becézett eljárás lényege, hogy a meddő anyagát megaprítják, majd cianidos oldatot (néhány százalékos - ez függ a szemcsefinomságtól is - kálium-cianid-oldatot) küldenek rá, és az őslevest állni hagyják. A cianid ama kitüntetett kémiai reagensek közé tartozik, amelyek képesek komplexet képezni az arannyal, s így oldatba vinni az amúgy kémiailag különösen ellenálló aranyat, mi több: ezt a produkciót ezüsttel, kadmiummal, rézzel, ólommal is képes bemutatni, ami egyszerre fokozza a technológia sokoldalúságát és veszélyeit. Az elvezetett, zavaros, ciánkomplexekben gazdag oldatból azután fémcinkkel kiredukálják az értékesebb fémeket, melyek elemi állapotban leválnak, míg visszamarad egy cink-cianokomplexet, továbbá rengeteg nehézfémmaradványt tartalmazó, minden lelkes és lelketlen állatra halálosan mérgező lötty, amit szerencsés esetben reciklálnak - már ha ki nem szökik a trehányul megépített ülepítőből.

Azt csak mellékesen jegyezzük meg, hogy számos helyen - meglehet, a nagybányai Aurul saját ciánozója ebben kivétel - ezt még tetézik azzal is, hogy az arany nagyját ún. foncsorítással próbálják kiszedni. Ekkor higannyal bevont rézlemezt küldenek az aranytartalmú iszapba: a lemez felületén az arany és a higany amalgámot képez, ami kiemelhető az értéktelen dzsuvából, majd zömmel fizikai eszközökkel szétválasztható.

A bűnös hanyagság folytán kiszabadult gyilkos katyvasz a sejtméregként számon tartott cianidon kívül tartalmazta még a periódusos rendszer számos egyéb elemét is, mégpedig nehézfémionok formájában; utóbbiak a ciánnal ellentétben az istennek se bomlanak le (nem számítva néhány radioaktív izotópjukat), viszont hajlamosak élő szervezetekben felhalmozódni és ott heveny nehézfémmérgezést okozni. A cianid (gáznemű hidrogén- vagy vízben oldódó alkáli-cianid) detektívregényekből és kémfilmekből is jól ismert mérgező hatását az oxidatív enzimek (név szerint a citokrómoxidáz) gátlásával éri el: a maga nemében figyelemreméltó cianidion ezekkel a vastartalmú enzimekkel is komplex vegyületet alkot, s ennek következtében a sejtlégzés még oxigén jelenlétében is megbénul. Már néhány csepp (50-100 mg) is azonnali halált okoz, jellegzetes görcsök és nehézlégzés kíséretében. Ellenszere a leírások szerint az egymás után intravénásan adott nátrium-nitrit és nátrium-tioszulfát - ez utóbbit kapják halba oltva a rétisasok is (ámbár egyikükön már ez sem segített) -, amelynek külön előnye, hogy nehézfémmérgezés esetére is javallott.

Barotányi Zoltán

szerző
Szerbhorváth György,Barotányi
publikálva
2000/7. (02. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra