A Mercedes-telek pere - Mondd, mi fáj?

Belpol

Az október 21-ei első, a felek kérésére zárttá nyilvánított tárgyalási napon két hetet adott a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Gerencsér András ügyvédjelöltnek, hogy végre perrendtartásszerűen, törvényhelyekre hivatkozva, a megfelelő dokumentumokkal szabályszerűen fölszerelve foglalja össze keresetében, kit és mit perel voltaképpen a kecskeméti Mercedes-telkek ügyében.
Az október 21-ei első, a felek kérésére zárttá nyilvánított tárgyalási napon két hetet adott a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Gerencsér András ügyvédjelöltnek, hogy végre perrendtartásszerűen, törvényhelyekre hivatkozva, a megfelelő dokumentumokkal szabályszerűen fölszerelve foglalja össze keresetében, kit és mit perel voltaképpen a kecskeméti Mercedes-telkek ügyében.

A hetek - Ábel József, Horváth József, Guóth Iván, Katona Éva, Sárkány György, valamint Szenes Béla és Szenes Béláné gazdák - jogi képviselője különféle hiányosságok miatt már az első tárgyalási napon begyűjtött 50 ezer forintos rendbírságot Czinege Gyöngyvér bírónőtől. Bármi jelent is meg a médiában, és bármily hihetetlen, valójában máig nem tudható, pontosan mi a per tárgya, mit kifogásolnak az illetékspórolási okokból (nem egyenként, hanem összesen kellett befizetniük 900 ezer forintot) perközösségbe tömörült eladók, akik egyébként egészen pontosan 643 millió forinthoz jutottak földjeik eladásából. (Az előzményekről lásd: Öttalálatosa csak annak lehet, aki lottózik, Magyar Narancs, 2009. október 8.)

Repülő szőnyeg

Az ugyanakkor világos, hogy a bírósági perrel párhuzamosan erőteljes politikai játszma is kibontakozott, amelyben az egyik felperes, Ábel József könyvelője a főszereplő. Krasnyánszky Béla előbb több fórumon nyilvánosan kikelt a telek-adásvétel ellen, később pedig - a Magatesz nevű szervezet elnökeként - a Mercedes építési engedélyének kiadását próbálta megakadályozni.

Krasnyánszky Béla a 2006-os önkormányzati választásokon a Jobbik hivatalos jelöltje volt, együttműködésük - például Krasnyánszky előadásai Jobbik-esteken - korábban is dokumentálható. A Jobbik hivatalos nyilatkozatban nem biztosította támogatásáról Krasnyánszky akciózását, ám nem is határolódott el tőle.

Krasnyánszky Béla a Mercedes-telkek ügyében 2009 januárjában tette közzé felhívását több jobboldali fórumon. "A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld! Nem engedhetjük földjeinket idegen kezekbe!" címet viselő levele felháborodva sorolja: "A kecskeméti Mercedes-gyár megépítéséhez felvásároltak 450 hektár kiváló minőségű termőföldet. Ezt azonban nem kisajátítással vagy állami adásvétellel bonyolították, hanem egy magáncég közbeiktatásával. Kérek minden nemzeti érzelmű magyart, hogy bocsássa rendelkezésemre jogi és médiakapcsolatait, hogy megakadályozhassuk ennek a rablásnak s az ehhez hasonlóknak a végrehajtását.

Honnan lehet valakinek mobil 6,3 milliárdja az ügylet végrehajtására?

Erkölcsös-e lebonyolítási díjként 2,26 milliárdot felszámolni az eladók felé?

Engedhetjük-e, hogy hazánk szívéből 450 hektárt a Mercedes konszern tulajdonosai birtokolhassanak 2009-től?

Kell-e nekünk egy új multi, aki a verejtékes munkánkkal előállított profitot kivigye az országból?

Boldog új évet kívánva, üdvözlettel: a Magyar Gazdák Termelő Szövetségének (MAGATESZ) elnöke, Krasnyánszky Béla"

Már a kérdések sem helytállóak: például nem volt - és nem is kellett - "mobil 6,3 milliárd" az ügylet végrehajtására, arról már nem is beszélve, hogy a Mercedes nem mezőgazdasági, hanem ipari területet vásárolt - az ár is ezt tükrözte (részletesen lásd hivatkozott cikkünket).

A címzett Siklósi András azonnal válaszolt: "Magyarországot gyülevész jöttmentek, főként zsidók akarják meghódítani, bekebelezni. A szerencsétlen palesztinok sorsán lemérhetjük, mi vár ránk, ha nem leszünk észnél a következő években. Nem vagyok jogász, s ennél fogva nem ismerem pontosan a vonatkozó magyar és uniós törvényhalmazt, de azt ki merem jelenteni, hogy az ön által is említett Mercedes cég földhöz juttatása kimeríti a hazaárulás fogalmát! Ez a sötét 'üzlet' aligha öregbíti a kecskemétiek jó hírét. Egyébként, ha végre rendszerváltás lesz, s bevezetjük a jogfolytonos, a Szentkorona-eszmén alapuló régi-új történelmi Alkotmányunkat, az kapásból (visszamenőleg is!) hatálytalanít minden ilyen fondorlatos szerződést. A gazdasági megszállók figyelmét pedig nyomatékosan fel kell hívnunk, hogy amennyiben rosszhiszeműen földet szereznek nálunk (másként ugyanis aligha lehet!), akkor egyszerűen elkobozzuk tőlük, mégpedig kártérítés nélkül! Szóval, hogy vulgárisabb legyek, meg kell szorongatni a polgármesterek és önkormányzati képviselők tökeit, hogy eszükbe se jusson a nemzet utolsó értékeit elherdálni." (A teljes levélváltás elérhető: http://csodafarkas.freeblog.hu/archives/2009/01/23/A_nemzet_talpa_alatt_ropulo_szonyegge_valik_a_fold/)

A jog erejével

De kicsoda Krasnyánszky Béla, és mi a Magatesz? A világhálón föllelhető nyilvános adatok szerint az 54 éves férfi helvéciai lakos, adótanácsadó és könyvelő, a "hobbijaim" kérdésre pedig így felel: "nemzetmentő" (http://network.hu/magatesz). A Magatesz nem más, mint a Magyar Gazdák Termelő Szövetsége, amelynek elérhetőségei mindenben megegyeznek elnöke (Krasnyánszky) lakcímével. A Bács-Kiskun megyei Kunadacson alakult meg 2002. október 8-án, akkor még a tejtermelők szövetségeként, majd 2004-ben - az egyik napilapcikk szóhasználata szerint - "átkeresztelkedett".

A kecskeméti Jobbik honlapjáról (http://jobbikkecskemet.shp.hu) elérhető Magatesz-honlapon olvasható önmeghatározás szerint a szervezet szakmai és gazdasági érdekképviseletet lát el. A honlapon található bejegyzések mindegyike az elnök, Krasnyánszky Béla munkája. (Lásd válogatásunkat a keretes írásban.)

Miután a Mercedes-telkek adásvételének megtorpedózása nem sikerült, a Magatesz elnöke legalább annyit szeretett volna elérni, hogy az építési engedélyt ne adják ki. Ezt előbb a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatalhoz címzett e-mailben (2009. szeptember 17.) próbálta kicsikarni - mivel azonban nem rendelkezett elektronikus aláírással, beadványát rá egy napra, 2009. szeptember 18-án elutasították, azt is tudatva vele: hiába kritizálja az adásvételt, az építésügyi hatósági eljárásnak az nem tárgya. Kérték továbbá: támassza alá ügyféli jogállását, mivel a törvény szerint ez csak az lehet, akinek jogát, jogos érdekét vagy jogi helyzetét az ügy érinti. Krasnyánszky a beadványban - a Magatesz elnökeként - azt kifogásolta, hogy a Mercedes-Benz Kecskemétre telepítéséhez felvásárolt 441 ha szántó művelési ágú termőföldet bűncselekmény megvalósításával közvetítették a vevőhöz, noha a külföldiek földvásárlását korlátozó moratórium hatálya 2010. december 10-ig tiltja a magyar termőföld idegen tulajdonba adását. (Mint említettük: a Daimler AG nem termőföldet, hanem ipari területet vásárolt.)

Csaknem egy hónappal később, 2009. október 12-én a Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal a helvéciai polgármesteri hivatalban tartott meghallgatáson vett föl jegyzőkönyvet a Magatesz panaszáról: ekkor a szövetség elnöke a HVG 2009. szeptember 5-i, Földmozgás című cikkét mutatta be "bizonyítékul", ügyféli jogállását pedig arra alapozta, hogy a meg nem nevezett gazdák nevében és szóbeli megbízásuk alapján jár el. "Az elnök elmondja - áll a jegyzőkönyvben -, hogy az eredeti állapot helyreállítását nem kell magyarázni. A tulajdonviszonyokra érti a helyreállítást, elsősorban a magyar föld sorsáért aggódik."

Kilenc nap múlva tartották a per első meghallgatásait a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon - miután a fel- és alperesek jogi képviselői megegyeztek abban: közösen kérik zárttá nyilvánítani a tárgyalást. Azt, hogy mi hangzott el, csak azok tudhatják, akik bent lehettek. Jó eséllyel megkockáztathatjuk: a csaknem négyórás tárgyaláson a bíróság minimum megpróbálta megtudni, mit is akarnak a felperesek, és ehhez minden bizonnyal szükségesnek ítélte a megfelelő dokumentumok - megbízási és más szerződések - becsatolását is. A tárgyalásokon a "hetek" összes szerződését nyilván töviről hegyire megvizsgálják; keletkezésük időpontját, formai szabályszerűségüket és más fontos körülményeket.

Annyi tudható, hogy a felperesek egy része már 2000-ben megbízást adott földjei eladására, és akad közülük, aki más helyen lévő földjei eladására 2007-ben is Kövesdi Ferenccel és lányával kötött megbízási szerződést - amelyben ráadásul a per tárgyát képező ügyletnél magasabb sikerdíjat rögzítettek.

Legalább két oka van tehát annak, hogy december 2-ára napolták el a következő tárgyalást: az egyik, hogy az első nap négy órája aligha volt elegendő meghallgatni az öszszes felperest, a másik: a per tárgya nem világos, a keresetlevél pedig nem szabályszerű.

A Mercedes-gyár építkezése - hivatalos építéshatósági engedély birtokában - az alapkő-letételi ünnepséggel 2009. október 16-án megkezdődött.

szüret extra: Mit akart valójában a hódító Nagy Sándor?

"A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét és nem Brüsszel. Nekünk nincs miért az ún. Európához fölzárkózni. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva! Az energiaközpont: A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk élőlény, melynek a szívcsakrája a Kárpát-medencében található. A Föld 7 energetikai központja közül a Pilisben (Pólus) található a Föld szívcsakrája. A kozmoszból ide érkezik az az energia, melyet a szívcsakra (valóban szív formájú) továbbít és pumpál szét a Föld egész területére. Így tudja ezt minden ősi, magas kultúrával rendelkező nép is. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja.

(...) A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (Jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta: 'Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.' Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe. (..) A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. (...) Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt. A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében.

(...) A közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a milliós-többmilliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már megkezdődött. Az 500 000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, Áder János, Pokorni Zoltán és Kovács László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. (A szélsőséges izraeli Likud: a Fidesz testvérpártja.) Jelenleg ennek a számnak többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól." (2009. január 18.)

(Forrás: http://magatesz.blogom.info)

Figyelmébe ajánljuk