A nagy európai modernizációs központok Budapest után a határ túloldalán, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban alakulnak ki, a fejlődés átlép a magyar Alföldön - véli a Tessedik-főiskola gyulai egészségügyi intézetének főigazgatója. A társadalomkutató ezért, illetve a térség fejletlenségéből adódó speciális feladatok miatt új Alföld-stratégiát szorgalmaz.
Magyar Narancs: 1998 őszén előadást tartott Békéscsabán, a II. Alföld Konferencián, majd gondolatait 2000 márciusában szociográfiai pamflet formájában az Élet és Irodalomban ismertette. Egyik fő tézise, hogy az utóbbi félezer évben tíz csapás érte az Alföldet. Mik voltak ezek?
Köteles Lajos: Az első a török volt: a meglévő településrendszert szétzúzták, és a hódoltság másfél száz éve alatt áttérítették az Alföldet egy másik fejlődési útra. A nyugat-európai modellel ellentétben itt a legeltető állattartás és ezzel összefüggésben hatalmas külterületű települések alakultak ki. A következő csapás és az egyik legnagyobb veszteség Trianon: az addig összetartozó gazdasági egységeket szétvágta, és azok a városok - Temesvár, Arad, Nagyvárad -, amelyek a régió fejlődésének motorját jelentették, átkerültek a határ túloldalára. Ezeket a gazdasági és szellemi központokat több mint nyolc évtized után sem sikerült pótolni. A csapások között szerepel a zsidóság elhurcolása és megsemmisítése, valamint a németek és a szlovákok kitelepítése. A térség ezzel a modernizációra leginkább fogékony, urbánus rétegét veszítette el. A negyedik csapás a második világháború után kialakított új megyehatárok: az akkor közepesen fejlett Békés megyéhez ötven olyan falut csatoltak, amelyek megrekedtek a fejlődésben részben a trianoni határ, részben az elaprózódott birtokszerkezetük miatt. Ennek az ötven településnek minden búját és baját "ráterhelték" Békésre úgy, hogy közben a térség semmi segítséget nem kapott. Következő csapásként a kollektivizálás azért járt súlyosabb következményekkel a Körös-völgyben, mert a "felszabaduló" munkaerő nem talált helyben megélhetést. Ezért elment, erősítve az azóta is tartó elvándorlást. Ezzel megszakadt a szerves demográfiai fejlődés a településeken. Egy aktív generáció családostul ment el, ezért ma már sok faluban csak idősek élnek. Csapás a térség számára a felkészületlen vezetői réteg: erről sokat lehetne beszélni. Másutt is voltak a modernizálásra kevésbé nyitott pártkatonák, de Békésben tömegével. Egy modellszámítás szerint a hetvenes években csak emiatt tízmilliárd forint befektetési veszteséget szenvedett el a megye. Az akkori árakon ez elképesztő pénz volt. A következő csapás az egymás ellen küzdő lokálpatriotizmus volt, amely a változást, az eredményt csak valakivel szemben tudta elképzelni: így a Békéscsaba, Gyula és Békés együttműködésére építő közép-békési térségfejlesztési elképzelésből sem valósult meg szinte semmi, holott egy százötvenezres lélekszámú, dinamikus térség kialakításáról szólt a szakmai elképzelés. "riási csapás volt - már a rendszerváltás után - az igazságosság nevében született, de minden szakszerűséget nélkülöző kárpótlás. Végül, de nem utolsósorban, tizedik csapásként a rendszerváltó elit tökéletes felkészületlensége sújtotta az Alföldet. Elgondolkodtató, hogy egy-másfél évtizeddel később is felkészületlenek a politikusok, és hiányzik belőlük a társadalmi problémák iránti érzékenység. A modernizáció belső, szellemi energiái hiányoznak a térségben, éppen ezért - akár félezer évre visszamenőleg is - a nagy történelmi sorsfordulókra rendre nem tudott és nem tud jó, vagy ha tetszik, hatékony és előremutató választ adni az alfölditérség. Nagyon félek, hogy az európai uniós csatlakozásra adandó "válasz" is valami nagyon hasonló lesz. Pedig adottságait tekintve - földgáz- és kőolajvagyon, geotermikus energia, jó minőségű termőföld, vasúti fővonal - az ötödik leggazdagabb megye Békés. És mégsem.
MN: Lassan hat év telt el azóta, hogy az Alföld elmaradottságáról beszélt. Tudományos vagy szakmai körökben volt-e ennek visszhangja? Vagy válaszolt-e a politika, amelyet a felkészületlensége miatt ön élesen bírált?
KL: Politikai szinten egy ember reagált: Torgyán József, aki tudomásom szerint 2000 tavaszán egymilliárd forint gyorssegélyt utalt ki Békés megyének, és intézkedett, hogy a Körös-völgy kerüljön be a "szegényházba", azaz a legelmaradottabb megyék sorába, amelyek plusz költségvetési pénzeket kapnak. A szakmában nem volt ellenreakció, hiszen meglehetősen széles körű konszenzus övezi ezeket a nézeteket. Nem az elemek voltak újak, legfeljebb az, hogy időrendi sorrendbe tettem őket. De ez is kevés volt ahhoz, hogy a politikában bármit kiváltson.
MN: Alig néhány hét, és Magyarország kilenc másik csatlakozóval együtt az Európai Unió tagja lesz. Mik az esélyek a Dunán inneni országrész számára?
KL: Átfogó gazdasági újrarendeződés megy végbe egész Európában, ez pedig arról is szól, hogy a fejlettebb régiók érdekeinek rendelődnek alá a fejletlenebbek. Magyarország a német és az északolasz érdekszféra körébe integrálódik, beszállítók, valamint nyersanyag- és élelmiszer-szállítók vagyunk és leszünk. A kérdés az, mekkora a munkánk által hozzáadott érték nagysága. Ha magasabb, elfogadható, ha alacsony szinten áll be, az fokozódó kizsákmányolást jelent, és a jövedelem még gyorsabban áramlik ki az országból. Az ország nyugati részében esély mutatkozik egy magasabb szintű kooperációra, míg keleten a nyersanyag- és élelmiszer-szállítás maradhat, ami legfeljebb csak szolid fejlődési pályára adhat esélyt.
MN: Ön erre alapozza eddig csak szűk körben ismertetett elméletét, miszerint a makrogazdaság főbb mutatói, valamint a nagy átalakulási folyamatok alapján úgy véli, hogy Pozsony és Győr, valamint Budapest után a nagy modernizációs bázisok - átugorva az egész Alföldet, benne Szegedet, Kecskemétet, Debrecent, Szolnokot, Nyíregyházát és Békéscsabát - a határ túloldalán, Aradon és Temesváron alakulnak ki?
KL: Arad, Temesvár és Brassó, valamint környékük évszázadok óta Európa Ázsia felé vezető útvonalának utolsó állomásai. Már megkezdődött ezekben a térségekben azoknak az óriási logisztikai központoknak a létrehozása, amelyek jelzik: ezek a funkciók újra itt alakulnak ki. Ráadásul az innen elszármazott németek egy része is "visszaszivárog", mert tudják, milyen üzleti lehetőségek vannak itt, másrészt birtokában van azoknak a nyelvi és kulturális ismereteknek, melyek lehetővé teszik, hogy egyedülállóan sikeresek legyenek e térségben. Már átlépett az Alföldön az a hatalmas gazdaságfejlesztési hullám, amelyről azt hittük: ha hosszú ideig itt lesz az EU határa, akkor "meg tudjuk fogni". Ez mára illúzió lett.
MN: Ezt a folyamatot észrevette a magyar vagy szűkebben az alföldi politikai és gazdasági elit?
KL: Nem vette észre, és abban az illúzióban ringatja magát, hogy hosszú évek telnek el, míg Románia EU-tag lesz. Közben Románia nyugati határterületein viharos gazdasági növekedés szemtanúi lehetünk. A román GDP tavaly 6, az idén várhatóan 8 százalékkal nő: ennek jelentős része az említett városok teljesítményéből fakad. Határaink túloldalán sokkal gyorsabb a fejlődés, és a modernizációra sokkal fogékonyabb nagyvárosi környezet található. Ezek lesznek a modernizáció befogadó központjai Romániában. Az utolsó igazi elosztó központ a Balkán és Ázsia felé Brassó lesz, amely - megítélésem szerint - hihetetlen fejlődési pálya előtt áll. Ide az elmúlt években nagyon sok német, francia és olasz pénz áramlott.
MN: Sokan megkérdőjelezik az ön elméletet. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a tárgyalásokon való lemaradások miatt Románia 2007-ben nem lesz az Európai Unió tagja. Másrészt a napi hírekközött olvasni: a jogszabályi visszásságok és a korrupció miatt az sem elképzelhetetlen, hogy megszakadnak az EU és Románia között a tárgyalások. Ráadásul abban a 23 milliós országban olyan elképesztően nagyok a társadalmi, jövedelmi és területi különbségek, hogy eleve gátolják a modernizációs folyamatot.
KL: Politikai döntés kérdése, hogy Románia mikor lesz az EU tagja. A most csatlakozó tíz ország sem tökéletesen felkészült, sok esetben csak papíron felelünk meg az elvárásoknak. Meglátásom szerint az olasz, a francia és a német érdek egybeesik Románia gyors integrációjával, így 2007-2008-ban beléphet az Európai Unióba. A korrupció a most csatlakozó államokban és az uniós országokban sem jelentéktelen: néhány évvel ezelőtt elmosta például az Európai Bizottságot is. Románia öt különböző fejlettségű részből kialakult konglomerátum. Amíg diktatórikus módszerekkel egyben lehetett tartani, addig bizonyos kompenzációk elképzelhetők voltak a fejlesztésben. De egy piacgazdaságban a különbségek újra a sokszorosukra nőnek. Ez Romániára nézve nem veszélytelen helyzet. A romániai tőkebefektetés elsődleges színtere Erdély és az ottani tradicionális nagyvárosok, mert szellemi kapacitásuk révén nyitottak a modernizációs folyamatokra. A határ túloldalán egy kifli alakú területi egység: Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár és Brassó lesz Románia leggyorsabban fejlődő térsége. A most folyó beruházások révén egy évtized múlva valódi modernizációs központok lesznek e városok. A többiek lemaradnak, ami súlyos szociális feszültségekhez vezethet.
MN: Ezekkel az említett városokkal Szeged, Debrecen vagy Nyíregyháza sem veheti fel a versenyt?
KL: Nem, mert nincs nagy ipari és nyersanyaghátterük. Mezőgazdasági háttérrel csak korlátozottan lehet a szellemi erőforrásokat koncentrálni. A határ menti nagy magyar városoknak vannak esélyei, de csak bizonyos részfunkciók betöltésére. Büszkék vagyunk a szegedi egyetemre, ahol a világszínvonalú biológiai kutatóintézet működik. Ám Aradon két egyetem van, tizennyolcezer hallgatóval, Temesváron tizenötezer egyetemista tanul. Az aradi egyetemen francia és olasz támogatással most hozták létre az új oktatási központot, a földszinten ott van a bolognai egyetem mesterséges intelligenciát kutató intézete. Hihetetlen a fejlődés, és magyar mércével mérve elképesztő támogatásokat kapnak az ottani felsőoktatási intézmények. Ezzel nem tudunk versenyezni.
MN: Egy nemrégiben készült tanulmány 23 magyar várost nevez innovatívnak, mert erős humán erőforrással, távlatos gazdasággal és regionális kisugárzással rendelkeznek. Ebben a körben találni Szegedet, Debrecent, Nyíregyházát és Békéscsabát, viszont Tatabányát vagy Hódmezővásárhelyet nem. E városoknak a modernizációs versenyben milyen esélyük van?
KL: A tudományos vizsgálatok legfontosabb kérdése: mi a viszonyítás alapja? A magyarországi helyzetet figyelembe véve ez a 23 város relatíve kedvező pozícióban van. Tágabb, európai vagy kelet-közép-európai horizontban viszont csak töredéknyi az esélyük arra, hogy olyan nagy ívű pályát fussanak be, mint Temesvár vagy Brassó. A közeli, de határon túli modernizációs körzetközpontokhoz kell minél több szállal kapcsolódni. A fejlődés oldalvizén evickélve nyílnak számunkra lehetőségek.
MN: Ön szerint az országon belül mára kialakult, meglehetősen nagy területi egyenlőtlenségek a társadalmat megosztó tényezővé váltak. Ezek enyhítésére csak egy-egy térségre érvényes differenciált, integrált válságkezelési és szerkezetátalakítási program lenne képes. Magyarán: új Alföld-fejlesztési stratégiára van szükség. Melyek lennének ennek legfőbb elemei?
KL: Tudományos szempontból az ország legjobban feltárt területe az Alföld, ahol ezernyi cselekvési program készült már el, sőt a kilencvenes évek elején volt egy kezdeményezés arra, hogy egy Alföld-törvénnyel új fejlődési pályára tereljék a térséget. Ezt utóbb nem sikerült elfogadtatni. Nem alakult ki olyan nemzeti konszenzus, amelynek révén a helyi, az országos és az európai uniós támogatási rendszereketszinkronba lehetett volna hozni. Ez, vagyis a térségi közös célokban való egyetértés hiányzik ma is, hiszen az Alföld-program vagy Alföld-stratégia nem oldható meg egy törvényhozási ciklus alatt: ez egy legalább húszéves fejlesztési periódus, ami alatt a kedvező változások visszafordíthatatlanokká válnak. Budapest fejlesztésével egyenrangúvá kell tenni a vidék fejlesztését, mert ha ez nem történik meg, akkor nem is oly hosszú idő múlva visszahat a fővárosra, akadályozza előrelépését, mert Budapestre omlanak a vidék gondjai.
MN: A politika és a tudomány mekkora hajlandóságot mutat, hogy egy Alföld-fejlesztési program mellé álljon?
KL: A politika csak a propaganda szintjén. És ami ennél is rosszabb: szembeállítják a vidék és a főváros fejlesztését, nem véve tudomást arról, hogy a kettő szorosan összefügg. Elkerülhetetlennek látom az Alföld-program megvalósítását, de legalább ennyire világos, hogy ezt a hatalom megszerzésére vagy megtartására koncentráló pártok nem sietnek megalkotni. A politikában ma Budapest "megszerzése" a fő tét. Ez egyébként azzal járhat, hogy a hagyományos pártokból és ideológiákból kiábrándult emberek a területi politikát megfogalmazó, ma még nem létező, de talán holnap megalakuló régiós tömörülések felé fordulnak, amire számtalan nyugat-európai példa van. Az Alföldön megvan az a szakemberréteg, amely el tudná indítani egy valódi regionális politika kialakítását, bár tény, hogy a térség társadalmi szerkezete nem rugalmas, nagyon is konzervatív. Ami biztos: a változás elkerülhetetlen.
Bod Tamás
