A szécsényi gyertyagyár titka: Jó reggelt, állatok!

szerző
Szõke Zsuzsa
publikálva
1999/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az ország legszegényebb megyéje Nógrád, Nógrád legelmaradottabb térsége pedig a Budapesttől 100 km-re fekvő Szécsény és vonzáskörzete. A kisvárosban 26,6 százalékos, a térség apró falvaiban viszont átlagosan 55 százalékos a munkanélküliség. Ezért is örült mindenki annak, hogy 1997 nyarán a dán tulajdonban lévő Euro Candle Kft. 320 főt foglalkoztató gyertyagyárat nyitott Szécsényben. Csakhogy a dán tulajdonos, Peter Nilsen a sajtónak megtiltotta, hogy a gyárról és az abban folyó munkáról akár egyetlen szót is írjanak. Alább kiderül, mi is az oka ennek a fene nagy titkolózásnak.

Az ország legszegényebb megyéje Nógrád, Nógrád legelmaradottabb térsége pedig a Budapesttől 100 km-re fekvő Szécsény és vonzáskörzete. A kisvárosban 26,6 százalékos, a térség apró falvaiban viszont átlagosan 55 százalékos a munkanélküliség. Ezért is örült mindenki annak, hogy 1997 nyarán a dán tulajdonban lévő Euro Candle Kft. 320 főt foglalkoztató gyertyagyárat nyitott Szécsényben. Csakhogy a dán tulajdonos, Peter Nilsen a sajtónak megtiltotta, hogy a gyárról és az abban folyó munkáról akár egyetlen szót is írjanak. Alább kiderül, mi is az oka ennek a fene nagy titkolózásnak.

Peter Nilsen 1995. október 1-jével létrehozta az Euro Candle Kft.-t a minimális egymillióhúszezer forintos alaptőkéből, majd 1996. február 26-án beindította a Budapest IV. kerület, Gárdi Jenő utca 14. szám alatt működő gyertyagyárát. Az alapanyagot (paraffin, színező- és festékanyagok) Dániából hozzák be, a készterméket pedig oda viszik ki, ahol a valóban világszínvonalú díszgyerták egy részét helyben értékesítik, nagyobb részével meg beterítik az uniós piacot.

A dán tulajdonos tevékenységét kiterjesztette az állam által kiemelten támogatott válságövezti régiók munkahelyteremtő beruházásai felé. Így talált rá Szécsényre, melynek volt polgármesterét, Varga Tibort és szaktanácsadóit meghívta a pesti mintagyárba. A szécsényi deputáció hazaérve el is döntötte, hogy a város határában fekvő egykori tsz-pulykatelep raktárépületei éppen jók lesznek gyertyagyárnak. Nilsent a munkahelyteremtő beruházás révén megillette a munkanélküliek foglalkoztatása után járó 13 800 forintos fejkvóta, ami 320 fő esetében első nekifutásra 4 millió 416 ezer forintot hozott az Euro Candle Kft. konyhájára. Mivel ez a fejkvóta három hónapig illeti meg a vállalkozót, a tulajdonos összesen 13 millió 248 ezer forintnyi támogatást vett fel a gyár beindítására. Eddig rendben is lenne minden.

Törvényen kívül

Idézet egy hozzám titokban eljuttatott levélből: "Minket itt úgy dolgoztatnak, mint a rabszolgákat, és úgy bánnak velünk, mint az állatokkal! Szakszervezetet nem merünk csinálni, mert azt a munkatársunkat, aki ebédszünetben ezt a szót csak úgy kiejtette a száján, már azon a napon kirúgták... Kérjük, hogy segítsen rajtunk, mert velünk itt nem foglalkozik senki!" A levelet huszonnyolcan írták alá, a végén szerepelt egy név és egy cím, akivel felvehetem a kapcsolatot. Segítőtársaim kivétel nélkül romák, és többségükben nők. Õket sújtotta ugyanis legdrasztikusabban a tartós munkanélküliség, ezért a munkaügyi központok a romákat közvetítették ki legnagyobb létszámban a szécsényi gyertyagyárba. Megegyeztünk abban, hogy mindenki tetszőleges néven nyilatkozhat, mégpedig úgy, hogy az interjúalany személyét utólag ne lehessen azonosítani. "Amikor 1997 nyarán beindult a gyár - magyarázta Ica -, voltak magyarok is, de amikor meglátták, hogy egyre több cigány jön, meg jobban belekóstoltak a gyertyaöntés rejtelmeibe, akkor mindent kitaláltak, hogy minél hamarabb menekülhessenek onnan. Szó szerint azt mondták, hogy "ez a munka nem fehér embernek való!" Első és legfontosabb probléma a bérezés. "Az első hónap elteltével megdöbbenve láttuk a fizetési papírjainkon, hogy a délutános pótlékot egyáltalán nem számolták el, az éjszakai pótlékot meg csak tizenöt százalékon számfejtették - veszi át a szót Tercsi, majd így folytatja: három hónapig szórakoztak velünk, aztán szeptemberben torkig lettünk azzal, hogy ingyen dolgoztatnak, és megmondtuk B. János üzemvezetőnek, hogy hívja le a dánt. A dán le is jött, szétvetett lábakkal megállt az öntőcsarnok közepén, és szó szerint a következőket mondta: >>Én leszarom a magyar törvényeket! Maguk annyiért fognak dolgozni, amennyit én akarok fizetni! Aki dolgozni akar, az álljon jobbra, aki nem akar dolgozni, az meg álljon balra!<< Hát persze hogy mindenki jobbra állt. Én is oda álltam, mert van két gyerekem, és a férjemmel együtt öt évig csak alkalmi meg közmunkából tengődtünk."

Ezeket az állításokat látszik alátámasztani egy olyan dokumentum, mellyel kapcsolatban informátorom arra kért, hogy rá és az általa vezetett szervezetre a cikkben ne hivatkozzam, valamint a dokumentumban szereplő adatokat kezeljem bizalmasan. Az okirat tartalma a következő: 1998. szeptember 28-án megállapítást nyert, hogy a szécsényi Euro Candle Kft. gyertyagyárában megsértik az 1992. évi XXII. törvény (Munka törvénykönyve) munkabérre vonatkozó jogszabályi előírásait, nem tartják be a délutáni és az éjszakai műszakpótlékokra irányadó törvényi előírásokat, elmulasztják a munkaviszony megszűnésekor a munkanélküli-járadék megállapításához szükséges igazolólapok kitöltését és időben történő kézbesítését. A többrendbeli és mulasztásos hatályú törvénysértés felszámolására 1998. október 30-ig, illetve november 10-ig adtak határidőt a kft.-nek. Az igazolólapok és a műszakpótlékok problémáját meg is oldotta a munkáltató, a kifizetésre kerülő munkabérek nagyságát azonban továbbra is teljesen önkényesen állapítja meg. Maresz elmondásából kiderült, hogy ezt hogyan csinálják: "A gyertyaöntés munkafolyamatából adódóan szüneteket kell tartani. Ezeket a szüneteket, amiről nem mi tehetünk, ahelyett hogy más értelmes munkával töltetnék ki velünk, egyszerűen levonják. Pedig mi öntők nem is órabérben, hanem teljesítménybérben dolgozunk. És ha az ember meg meri kérdezni, hogy miért kevesebb a bére, mikor a teljesítményt meg hozta, akkor B. János üzemvezető, attól függően, hogy aznap éppen milyen lábbal kelt, vagy azonnal kirúgja azt az embert, vagy úgy üvöltözik vele, mint egy utolsó mocskos kurvával." Maresz állítását szintén igazolja az említett dokumentum. Ennek alapján az akkor vizsgált időszakban a munkáltató megsértette a törvény 160. paragrafusát: nem oldotta meg a munkaközi szünet munkaidőn belüli kiadását, amelyre a munkaadónak kötelessége munkabért fizetni; a bérjegyzékek nem tartalmazták a teljesítménybérben, illetve időbérben végzett órákat, melynek következtében a munkavállalók a kifizetésre kerülő munkabérek kiszámításának helyességét, valamint a munkabérből történő levonások jogcímét és összegét ellenőrizni nem tudták.

Állatfarm

Jolán és Ábel története következik.

Jolán: A gyertyagyárban úgy megy a munka, hogy előre dolgozunk. Nyáron öntjük a halottnapi díszgyertyákat, ősszel a karácsonyit, télen meg a húsvétit. Én tavaly nyáron kerültem a gyárba, és három hónapig úgy dolgoztattak, hogy még hivatalos munkaszerződésem se volt. B-nél azzal húztam ki a gyufát, hogy bepanaszoltam őt a munkaügyi központban. Kénytelen volt nekem munkaszerződést írni, ráadásul még ki se rúghatott. Bosszúból úgy döntött, hogy ősztől átrak az öntőből a csomagolókhoz kódolni a készárut, amit egyenesen pakolnak a kamionokba. Nyáron a paraffingőztől fulladoztam, mert elszívóberendezés nincsen a gyárban. Õsztől, a fűtési szezon kezdetétől meg majdnem megfagytam, mert fűtés sincsen. A dán tavaly azt mondta, hogy elszívásra használjuk az orrunkat, fűtés meg azért nem kell, mert a meleg árt a gyertyáknak. Vagyis a gyertya fontosabb, mint az ember! Decemberre úgy átfáztam a csomagolóban, hogy orvoshoz kellett mennem, aki megállapította, hogy gennyes petefészek-gyulladásom és kezdődő vesemedence-gyulladásom van. Egy hónapot voltam betegállományban, és még utána is kétszer el kellett mennem kontrollvizsgálatra. B. visszarakott a csomagolóból az öntőbe, ahol ugyan tovább fulladoztam a paraffingőztől, de legalább nem fagytam meg, mert az olvasztótartályok meg az öntőkádak úgy 12-14 fokra felmelegítik a csarnokot, az ember nem ül egész nap, hanem állva végzi az öntést, és ha jó vastagon felöltözik, akkor nem fázik annyira. Az öntések közötti szünetben B. arra kényszerített, hogy négykézlábra ereszkedve egy spaklival kapargassam a csarnok betonjáról a lecsöpögött viaszt. Ha elfáradtam, akkor rögtön üvöltött: "Kaparjad, a k... anyádat, mert mindjárt levonok két órát!" Hát én meg kapartam, mert tudtam, hogy ha nem csinálom, akkor biztos ki fog rúgni. Két délelőttös és két délutános műszakban játszotta ezt. A negyedik alkalommal, vagyis a második délutános műszakban megint kapartatta velem a betont. Ott állt fölöttem, és üvöltözött, hogy kaparjak erősebben és gyorsabban. Akkor eszembe jutott egy film, amiben a nácik arra kényszerítették a zsidókat, hogy fogkefével sikálják a járdát. Csak úgy magamnak megjegyeztem, hogy náci. Meghallotta, és erre teljes erőből fenékbe rúgott, úgy, hogy fejjel nekiestem a sablontartó állványnak. Felhasadt a szemöldököm. Nem volt veszélyes, csak nagyon vérzett. Nálunk a csarnokban a vöröskeresztes ládában nincsen kötszer, csak a B. irodájában. A csarnoki elsősegély- ládák azért üresek, mert B. szerint "úgyis ellopnák a cigányok, ami benne van". B. nem vitt be az irodájába, hogy beköthessük a sebemet. Az éles spaklival lehasítottam egy csíkot a fehér pólómból, és azzal kötöttem körbe a fejemet. B. nemcsak velem bánt így, hanem nála mindennapos gyakorlat a fizikai bántalmazás. Tenyérrel vagy fejen, vagy tarkón szokta ütni a nőket, vagy jó hátba vág minket, de már többeket is megrúgott úgy, mint engem, de azoknak nem hasadt fel a szemöldöke, csak éppen elterültek, mint a gyalogbéka.

Ábel: A feleségem éjszaka szült, és egyenesen a kórházból mentem be dolgozni. Késtem ugyan, de azonnal, úgy ahogy voltam, az utcai ruhámban elkezdtem pakolni a kamiont. Jött a B., és már messziről üvöltött: "A k... anyádat! Aki késik, az ki van rúgva. Én úgy csináltam, mintha nem is hallanám, hogy mit kiabál felém, de amikor odarohant hozzám, akkor teljes erőből ököllel hátba vágott. Én már elég fáradt voltam ahhoz, hogy ezt tűrjem, meg egyébként is tele volt már a hócipőm B. viselt dolgaival. Megfordultam, és mandínerből benyomtam neki egy balhorgot. De abban a pillanatban, ahogy megütöttem, átfutott az agyamon, hogy még egyet nem szabad ütnöm, mert idegességemben úgy megvágom, hogy mentem ott döglik meg. Õ felpattant a földről, én hátraléptem, feltartottam a kezem, és azt hajtogattam, hogy "bocsánat, bocsánat, főnök!" Õ erre fogta magát, és alaposan elkente a pofámat, úgy, hogy vérzett az orrom meg a szám. Rám üvöltött, hogy "azonnal add oda a belépőkártyádat, és takarodj a k... anyádba!" Másnap reggel visszakullogtam a gyárhoz, de mivel nem volt kártyám, ezért csak a portáig engedtek az őrök. Ott szóltam, hogy hívják le a B.-t, mert beszélni szeretnék vele. Le is jött, én meg ott könyörögtem neki, hogy vegyen vissza, mert három gyerekem van, és nem tudom őket eltartani, ha kirúg. B. erre a következőket mondta: "Mi a f...-nak a cigánynak gyerek, ha nem tudja zabáltatni! De lásd, kivel van dolgod: ha letérdelsz elém, és úgy kéred, hogy vegyelek vissza, akkor megteszem!" És én akkor ott, a portások meg a biztonsági őrök előtt letérdeltem B. előtt, és úgy könyörögtem neki, hogy bocsásson meg, és legyen szíves visszavenni.

Álcacsere

Töbszöri próbálkozás ellenére sem B. üzemvezető, sem Peter Nilsen gyártulajdonos nem volt hajlandó velem szóba állni, sem pedig beengedni a gyárba. Ezért, hogy legyen összehasonlítási alapom, először is raktári kisegítőmunkásnak álcázva szöktem be a pesti gyárba. Magyar viszonylatban normális állapotok uralkodnak a Gárdi utcai öntődében: elszívóberendezések, munkavédelmi felszerelések, munkaruha, védőital szóda formájában. Büfé és ebédlő is működik, de az öltözők és a WC-k higiéniája is megfelelő. A csarnokok falán minden szükséges eszközzel ellátott elsősegélyládák és I. kategóriájú tűzoltó készülékek vannak. A munkabérek 45-60 ezer forint között mozognak. A szécsényi gyertyagyárban viszont mindennek nyoma sincs. A csarnokban vágni lehet a paraffinfüstöt, ami egy idő után valóban fullasztó. Az elsősegélyládákban - már abban a kettőben, ami van a 320 embere - pókok tanyáznak. Az öltözőkben és a zuhanyozókban, ahol az ÁNTSZ-törvény szerint ivóvíz minőségű víznek kellene folyni a csapokból, rozsdás és büdös lötty folyik. Büfé itt is van, de a kicsi és hideg ebédlőt csak dohányzóhelyiségnek használják. Egy ilyen dohányzó csapathoz verődtem én is. Itt nem lehet elszívni egy cigit, csak egy mély slukkra futja, mert jön B. úr, és messziről üvölt: "Mi a k... anyátok van, annyira ráértek, hogy bagóztok?! Takarodjatok vissza, mert mindjárt levonok két órát!" A kis csoportba vegyülve húzok vissza a csarnokba, onnan meg a készáruraktárhoz, ahol éppen kamiont pakolnak. Ica ötlete, hogy "álcázd magad cigánynak, és amikor pakolják a kamiont, nyugodtan jöhetsz, mert a kutya sem vesz észre!", bejött: az otthoni takarítógönceimbe bugyolálva, tökéletesen el tudtam vegyülni. Ez a "munkaruha" azért jó álca, mert Szécsényben munkaruha sem jár a romáknak. Így aztán mindenki az otthonról hozott szakadtabb cuccaiban dolgozik. És ahogyan reggeltől egyre sűrűsödik a paraffingőz, és egyre inkább belehelik a csarnokot, úgy vetnek le egy-egy lyukas pulóvert. Aztán jön B., és köszön: "Jó reggelt, állatok!"

Szőke Zsuzsa

szerző
Szõke Zsuzsa
publikálva
1999/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra