A Tocsik-per: Fogáskeresés

szerző
Kovács Róbert
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lapzártánk után, lapunk megjelenése előtt egy nappal dönt Tocsik Márta és társai perében a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság. Bár a honi igazságszolgáltatás három és fél éve vizsgálódik, több ezer oldalt írt tele, még most sem tudja eldönteni, csaltak-e Tocsik Mártáék, vagy csak ügyesen kihasználtak egy törvénykezési hibát. Lapzártánk idején az a legvalószínűbb, hogy a Legfelsőbb Bíróság pontosvesszőt tesz jelen per végére, vagyis a Tocsik-ügy vizsgálata elölről kezdődik.

Egy éve felmentő ítéletet hozott az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság, kivéve az MSZP pénztárnoka, Boldvai László, valamint Budai György (SZDSZ-hez közel álló) üzletember esetében. Rájuk közvetett bizonyítékok alapján letöltendő fogházbüntetést szabtak ki.

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) a másodfokú tárgyalás kezdetén meglepő értelmezéssel állt elő: szerintük nem az számít, hogy Tocsik Márta végzett-e tényleges munkát vagy sem, ahogy azt korábban a Fővárosi Bíróság vizsgálta. Az LÜ szerint maga az egész eljárás, az önkormányzatok követelése volt egy ponton törvénytelen az állam privatizációs szervezetével szemben (erről bővebben később). Márpedig ha a követelések törvénytelenek voltak, akkor azok lealkudása - vagyis Tocsik ténykedése - szintén az volt. Ezért a Legfőbb Ügyészség visszadobná az ügyet első fokra, és új eljárásra kötelezné a Fővárosi Bíróságot. A Tocsik-per korábbi tárgyalásain sok mindenről szó esett: mennyit utazgatott a Kárpát-medencében Tocsik Márta, kellően megizzadt-e a sikerdíjáért, sok álmatlan éjszakájába került-e a belterületi földértékek lealkudása, milyen mértékben használta fel mások munkáit és így tovább. De hogy az önkormányzatok túl sokat kértek volna, ráadásul törvénytelenül, egyetlenegyszer sem, még csak kósza gondolat szintjén sem merült fel az első fokú eljárás alatt.

Retro

Tocsik Márta sohasem szerezhetett volna 804 millió forintos sikerdíjat, ha a rendszerváltás kezdetén az ÁPV Rt. tulajdonostársaknak tekinti az önkormányzatokat, és tájékoztatja őket a területükön átalakuló állami vállalatok pontos vagyonáról. De nem ezt tette, hanem vagy nem akart fizetni, vagy csak a terhekkel, például adósságokkal csökkentett üzletrészt adta ki számukra. Ezt az önkormányzatok rossz néven vették.

A törvény, amellyel a privatizáció elindulhatott, 1990 szeptemberében lépett hatályba, és azt mondta ki, hogy az önkormányzatokat a területükön működő és átalakuló vállalat vagyonmérlegében szereplő belterületi föld értéke (amelyen a vállalat ingatlanjai állnak) vagy az ennek megfelelő üzletrész illeti meg. Két év múlva született egy másik törvény, amely a vagyonkezelő szemléletét fogadta el: az önkormányzatoknak nem a tiszta földérték, hanem a vállalati vagyonmérleg főösszegéhez viszonyított földértékarány jár. A két értelmezés közötti különbség sok tízmilliárd forintnyi volt.

De hogy ne legyen egyszerű a történet, az önkormányzatok perelni kezdték az állami vagyonkezelőt, és - dacára az 1992-es törvénynek - sorra nyerték a pereket. A precedens ítélet 1992-ben született, és ezt a Legfelsőbb Bíróság a következő évben jóvá is hagyta. Három év múlva már több mint száz per zajlott országszerte, s az önkormányzatok mintegy 80 milliárdot követeltek az államtól. Hiába; a vagyonkezelő még a jogerősen megítélt követeléseket sem fizette ki. Ekkor lépett a színre Tocsik Márta, aki - a védelem álláspontja szerint - az önkormányzatok és az ÁPV Rt. közötti közvetítőként az önkormányzatokat rávette: elégedjenek meg a kevesebbel, amit viszont biztosan megkapnak. Az ÁPV Rt. hivatalnokai is örültek, hogy viszonylag olcsón kimászhatnak a slamasztikából.

Pardon, mondja az ügyész

Hogy miért is volt törvénytelen az önkormányzatok követelése, azt a Legfőbb Ügyészségről Bellovics Ervin ügyész a múlt heti tárgyalási napon egy bonyolult példán keresztül próbálta közérthetővé tenni. A rendszerváltás hajnalán egy önkormányzati követelés tartalmazta az átalakult szocialista vállalat földértékének megfelelő üzletrész vagy részvények forgalmi értékét, valamint ezen üzletrészének vagy részvényeinek évek során felhalmozódott hozadékát plusz kamatot. Az önkormányzat tulajdonában lévő telek forgalmi értékét az ÁPV Rt. - az ügyészség szerint helyesen - úgy számolta, hogy az megegyezzen az időközben (az igény bejelentése óta eltelt időben) elért legmagasabb piaci árfolyammal. Az ügyész szerint ha ez így történt, akkor a követelés után nem jár semmiféle kamat. Az ügyész szerint ez a lényeg: Tocsik Márta kamatostul alkudta le az önkormányzati igényeket, vagyis a kamatok után is felvette a 10 százalékos sikerdíjat. Az ügyész értelmezésében az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság nem tett eleget felderítési kötelezettségének, a tényállást nem tisztázta alaposan és hiánytalanul, és nem a valóságnak megfelelően állapította meg. Bellovics Ervin úgy látja: Tocsik és az ÁPV Rt. öt tisztségviselője elkövette a csalás bűntettét, mert a jogásznő olyan követeléseket engedett el, amelyek nem is illették volna meg az önkormányzatokat. Az ÁPV-nek Tocsik Márta nem hozott tényleges megtakarítást, illetve a megtakarítás az elsőfokú ítéletben megállapított összegnek csak a töredéke volt.

Pardon, mondta Boldvai

Az ügyész először nem látott újszerű értelmezési lehetőséget a "befolyással való üzérkedés" vádjával hat hónap fogházra ítélt Boldvai László és tíz hónap fogházat kapott Budai György esetében, ezért rutinból súlyosbítást kért rájuk a Legfelsőbb Bíróságtól. Ám amikor Boldvai László, az MSZP volt pénztárnoka három és fél évvel az ügy kirobbanása után, a 2000. március 30-i tárgyaláson mindenki meglepetésére alibivel állt elő, akkor Bellovics Ervin a sokadrendűek ügyében is az ítélet hatályon kívül helyezését és új tárgyalás elindítását javasolta. Boldvai László ugyanis megmutatta a bíróknak kék színű útlevelét: annak egyik bejegyzése igazolja, hogy nem volt Magyarországon, amikor Vitos Zoltán üzletember állítólag felhívta őt telefonon, majd átadta a telefont Tocsiknak, létrehozván így a közvetlen kapcsolatot Boldvai és Tocsik Márta között.

Az persze rejtély, hogy ez az apróság miért csak most jutott eszébe Boldvainak; ám ha valóban így történt, akkor aznap Tocsik Márta nem hívhatta őt az MSZP Köztársaság téri székházában, márpedig Tocsik Márta ezt állította. Vagy Tocsik 1996. október 15-i "pizsamás" vallomása a Gyorskocsi utcában, amelyben a jogásznő az ügy politikai szálairól beszélt, majd a nyugtatók szedésére való hivatkozással ezt visszavonta, mégsem lenne mérvadó? Az elsőfokú tárgyaláson az ügyész nem fogadta el a vallomás visszavonását, vádjaihoz felhasználta az elhangzottakat. "Meg kell hogy mondjam, engem meglep, hogy egy jogász ilyen formájú visszavonást terjeszt elő. (...) Ugyanis teljesen összekever két alapvetően különböző fogalmat, a nyilatkozó állapotát és a nyilatkozat valóságtartalmát. Hiszen egy teljesen tiszta tudatú személy is állíthat valótlanságot, ugyanakkor a részeg bódult vagy akár hipnotikus álomban szereplő személy is elmondhatja a színtiszta igazságot", érvelt akkor Somodi János ügyész, majd a visszavont Tocsik-vallomásra alapozva megfogalmazta vádjait Vitos, Boldvai és Budai ellen. Arra, hogy Tocsik Mártát megfenyegették, és ezért 230 milliót, illetve 112 milliót utalt volna át párt közeli cégek számlájára, amint azt a jogásznő stimulált állapotban nyilatkozta, a vád bizonyítékai elég soványak: az ügyész kezében volt néhány telefontársaság híváslistája, amely bizonyíthatta, hogy az üzletemberek hívhatták Tocsikot és egymást, továbbá volt egy lefestett naptári bejegyzés, amelyből igazságügyi írásszakértők azt vélték kisilabizálni, hogy egy Tocsikkal megbeszélt találkozóról szól. Ami tény: a Tocsik "pizsamás" vallomását követő napon a sikerdíjból részesedett Arány Rt. nevű cég szép csendben visszautalt 230 milliót Tocsik bankszámlájára, egy Utilitas Rt. nevű társaság pedig négy részletben befizetett 112 milliót a Fővárosi Bíróság letéti számlájára. Bellovics Ervin ügyész a körülményeket mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy egyelőre nincs felderítve, miként és miért kerültek ezek az összegek a cégek számlájára.

Utolsó szavak

Amikor kiderült, hogy a Legfelsőbb Bíróságon egy egészen más értelmű vádiratot tárgyalnának, Bánáti János ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke hosszan tartó elvi vitába bonyolódott Bellovics Ervinnel. Bánáti a harmadrendű vádlott Szokai Imrének, az ÁPV Rt. egykori igazgatótanácsi elnökének védőjeként felhívta a bíróság figyelmét: a Legfőbb Ügyészség a büntetőeljárás legfontosabb alapelvét sértette meg azzal, hogy új elemeket csempészett be a vádba. A sajtóban aztán azt mondta: nem látja semmi akadályát annak, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogerősen elbírálja az első fokon felmentett hat vádlott, köztük védence ügyét, a befolyással való üzérkedéssel vádoltakkal szemben pedig új eljárást rendeljen el. Ha netán így lenne, akkor Tocsik Márta például tanúként jelenhetne meg a bíróság előtt Boldvai László és Budai György perében, ami Tocsik Márta szabad asszociációit figyelve, könnyedén különös politikai ízű eseménnyé nőhetné ki magát.

A Legfelsőbb Bíróság előtt Tocsik Márta az utolsó szó jogán negyvenöt percen keresztül érvelt amellett, hogy mekkora megtakarítást jelentett munkája az ÁPV Rt.-nek, majd rosszullét fogta el. Szokai Imre magabiztosan szólt arról, hogy szakértői vélemények készültek megtakarító tevékenységükről, és azok mind őket igazolták; igazándiból nem is érti, miben vétkezett ő.

Lascsik Attila, az ÁPV Rt. egykori vezérigazgatója röviden vázolta szakmai pályafutását, majd jelezte: már mindent elmondott, amit lehetett, és ha még négy évig kell bíróságra járnia, akkor sem tudna többet mondani saját szerepéről. A többiek csatlakoztak egykori főnökükhöz, illetve ártatlannak vallották magukat.

Bár a Legfőbb Ügyészség az ügy újratárgyalását indítványozza, a meglepetés egyáltalán nincs kizárva. Éppúgy szóba jöhet Tocsik Márta és öt társa felmentése, valamint Boldvaiék elítélése (vagyis a Fővárosi Bíróság döntésének jogerőre emelése), mint ahogyan az is, hogy Tocsikékat felmentik, Boldvaiék fogházbüntetését pedig szigorítják. Hiába nincs világos bizonyíték a befolyással való üzérkedésre, az ügyészség nyugodt lelkiismerettel a fogházbüntetés szigorítását javasolta volna, ha Boldvai nem lobogtatja meg az útlevelét. Csak ezután gondolta úgy az ügyész, hogy szerinte egyáltalán nincs felderítve a Tocsik-ügynek ez a szála. A váratlan fordulat azért sem kizárható, mert a Legfelsőbb Bíróságon éppen az a bíró hozza meg április 12-én ítéletét, aki egy másik, nagy visszhangot kiváltó ügyben az agrobankos Kunos Péter elsőfokú felmentő ítéletét változtatta letöltendő szabadságvesztésre.

Kovács Róbert

szerző
Kovács Róbert
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra