"A világ elment mellettünk" (Raskó György agrárszakértő, MDNP-alelnök)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
1999/49. (12. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Alighogy lezárult a jövő évi agrárbüdzsé körüli huzavona, máris kezdődik az újabb cirkusz, ezúttal a létrehozandó Nemzeti Földalap birtoklása miatt. Raskó György agrárszakértő, MDNP-alelnök, egykoron a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára, a jelenlegi Miniszterelnöki Hivatal alkalmi bedolgozója arról beszél, hogy a mezőgazdaság bajainak félrekezelése törvényszerűen vezetett eme áldatlan helyzethez. A baj persze a mezőgazdaság világában sem jár egyedül: Raskó szerint a dilettáns módon, koncepciótlanul szétszórt agrártámogatások tovább rontották az ágazat helyzetét.

Alighogy lezárult a jövő évi agrárbüdzsé körüli huzavona, máris kezdődik az újabb cirkusz, ezúttal a létrehozandó Nemzeti Földalap birtoklása miatt. Raskó György agrárszakértő, MDNP-alelnök, egykoron a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára, a jelenlegi Miniszterelnöki Hivatal alkalmi bedolgozója arról beszél, hogy a mezőgazdaság bajainak félrekezelése törvényszerűen vezetett eme áldatlan helyzethez. A baj persze a mezőgazdaság világában sem jár egyedül: Raskó szerint a dilettáns módon, koncepciótlanul szétszórt agrártámogatások tovább rontották az ágazat helyzetét.

Raskó György agrárszakértő, MDNP-alelnök a mezőgazdaságról

MaNcs: A kérdés szak- és szépirodalmát, a most folyó vitákat áttanulmányozva feltűnik, hogy még a legalapvetőbb agrárpolitikai fogalmak sincsenek tisztázva. A diskurzus nyelve olyannyira zavaros, hogy az erről szóló beszéd egy külső szemlélő számára a legtöbbször értelmezhetetlen.

Raskó György: A legnagyobb betlizés épp e téren tapasztalható már évtizedek óta. Elértük azt, hogy egy viszonylag jó helyzetben lévő mezőgazdaság mára teljesen lezüllött, s ez nemcsak a kis gazdaságokra, de a nagyüzemekre is vonatkozik. Közben a világ elment mellettünk. Hadd idézzek csak egy döbbenetes adatot: a francia mezőgazdaság fő termékeinél radikális, 25-30 százalékos teljesítményjavulás, fajlagos költségcsökkentés történt, részben persze az inputárak csökkenése miatt. Mindez azért van, mert az Európai Unión belül verseny van. Hiába beszélünk mi az uniós agrártámogatásokról; ha azokat bárki megkaphatja, az nem csökkenti a belső versenyt. Az uniós rendszer olyan, hogy a támogatások döntő hányadát még mindig a nagytermelők kapják. A honi közhiedelem szerint viszont a támogatások valamiféle szociális kompenzációt szolgálnának, ami persze óriási hazugság. A legújabb kutatások szerint az uniós támogatások nyolcvan százalékát az a húszszázaléknyi termelői kör veszi fel, amely kifejezetten nagyüzemi méretekben termel, zömmel exportra.

MaNcs: Ez alighanem a támogatás logikájából következik, hiszen ha az árat, illetve az exportot támogatják, akkor az veszi fel a nagy lét, aki többet termelt, illetve exportált, nemde?

RGY: Magyarország pontosan ilyen kedvező pozícióban volt. Ám ahelyett, hogy erre ráerősítettünk volna, hogy tudomásul vettük volna, nekünk az unión belül a kedvező adottságokkal bíró nagytermelőkkel, a franciákkal, az angolokkal, a hollandokkal kell felvennünk a versenyt, illetve velük azonos lobbicsoportba kell kerülnünk - nos, mi ehelyett Torgyán úr intelmeinek megfelelően a bajor meg az osztrák mezőgazdaságot tekintjük példaképünknek. Ez tragikus tévedés, ugyanis e két régió mezőgazdasága a hátrányos természeti adottságok miatt (ami egy síelőnek már előny) tényleg életképtelen, s az uniós agrárversenybe képtelen beszállni, így azután rászorul a dotációra. Más kérdés, hogy egy bajor vagy osztrák parasztnak a turizmus jelenti a fő bevételi forrást.

MaNcs: Jönnek és megnézik a Milka-teheneket meg az árvalányhajas mezőket.

RGY: Büszkék ők a díjnyertes jószágaikra is, de azokból megélni nem lehet, és ők is tudják, hogy mindez inkább a parasztromantika műfajába tartozik, ami nem is zavarja őket, elvégre ebből élnek. Viszont ahol összefüggő, nagy területeken lehet rentábilisan gazdálkodni, ott nincs mit néznie egy turistának, és senki nem is foglalkozik a multifunkcionális mezőgazdasággal.

Néhány héttel ezelőtt Glattfelder Béla, a Fidesz - MPP vezető agrárszakértője egy nyilatkozatában szintén arra utalt a földpiac felszabadítása ellen érvelve, hogy a szomszédos Ausztriában is hasonlók a birtokviszonyok, minek kellene ezt nálunk háborítani. Csakhogy hiába szomszédunk Ausztria, ha egyszer semmilyen közös érdeke nincs Magyarországnak és az osztrákoknak. Ott a mezőgazdaság produkciója úgyszólván jelentéktelen, mondjuk a GDP három százaléka, ráadásul nyugati szomszédunk számára bevallottan létszükséglet, hogy mezőgazdasága ne kerüljön az unión belül valódi versenyviszonyok közé, mert akkor tömegével mennének tönkre a parasztok. Ezt nem veszi észre a jelenlegi agrárvezetés, és ezért is jár hamis úton, mivel nem veszi észre, hogy Magyarországnak igenis komparatív előnyei vannak: kitűnő minőségű földek, egy 2-300 hektáros összefüggő táblát már kiválóan meg lehet művelni, ráadásul alacsony költségek mellett. Emellett jól öntözhető területeink vannak, a kontinentális klíma gyümölcs- vagy zöldségtermelésre sokkal inkább megfelel, mint a holland vagy éppen a franciaországi éghajlat. Minőségi gabonatermesztésben pedig abszolút jó pozícióban van az ország, mert a dánok például hiába tudnak a miénkhez hasonló magas termésátlagokat elérni, ha egyszer az a termés kezeletlenül emberi fogyasztásra úgyszólván alkalmatlan. Ha megvan ez az előnyünk, akkor éljünk vele, és ne mondják azt nekem, hogy itt a fél- meg harmadhektáros területekre kell a magyar mezőgazdaságot alapozni. Hiába működik ez Lengyelországban, mert ott sem logikus, hiszen egy versenyorientált nagyüzemi gazdálkodás ott is többet hozna a konyhára, mint amit így hoz.

MaNcs: Ha egyszer nálunk éppen ezek az üzemméretek az ideálisak, akkor mi az akadálya az elterjedésüknek?

RGY: A kérdés csupán az, hogy mit kezdjünk azon szerencsétlen százezrekkel, akik eddig kis parcelláikon próbáltak megélni. ´k azért foglalkoznak mezőgazdasággal, mert másból képtelenek megélni. Rengeteg ipari munkás ment vissza falura kényszerből. Ismerek például egy falut Békés megyében, Dévaványát, ahonnan egykoron, a nyolcvanas években vasárnap délutánonként nyolc-tíz teherautó vitte fel az embereket a Dunakeszi Járműjavítóba és más környékbeli üzemekbe. Ez a több száz ember, legyen bár tanult szakmájuk mondjuk lakatos vagy szerszámkészítő, most kénytelen a mezőgazdaságból megélni. Ez több szempontból is irracionális: nincs nagy hajlandóságuk az efféle munkához, nincs tőkéjük, tapasztalatuk, nem is igazán értenek a mezőgazdasági munkához, de a kárpótlás keretében hozzájutottak néhány hektárhoz, s most ebből próbálnak kihozni valamit, amire kicsi az esélyük. Kétségbeejtő a helyzetük. A mindenkori magyar kormánynak végre tudomásul kell vennie, hogy valamit kezdeni kell a falusi kényszerfoglalkoztatottakkal, s nem annak örülni, hogy hány százezer őstermelőnk van.

MaNcs: Az Európai Unió tudomásunk szerint nem is ismeri ezt a kategóriát.

RGY: Így van. Ezek az emberek, kisgazdaságok már a csatlakozás pillanatában hatalmasat fognak bukni. A közösség csak a regisztrált, a rendszerbe integrált termelőt ismeri; ebből a szempontból mellékes, hogy ezt valaki fő- vagy mellékfoglalkozásként műveli, az ilyen termelőnek nyilvántartási és számviteli kötelezettsége van.

MaNcs: Ez az, ami nem tetszett a magyar őstermelőknek, ezért voltak tavaly és idén az agrárdemonstrációk.

RGY: Márpedig ez elkerülhetetlen. És az is hozzátartozik a dolgokhoz, hogy ha a termelő integrálódik ebbe a termelési rendszerbe, akkor jogokat szerez, hozzáférhet uniós programokhoz, de van számos kötelezettsége is, például az előírásoknak megfelelően a birtok egy bizonyos hányadát parlagon kell hagynia, és ezt az unió azután kifizeti. Ám ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, mi mennyibe került, szükség van arra is, hogy táblánként pontos nyilvántartást vezessenek. Ezt folyamatosan illenék tökéletesíteni, elvégre még mindig milliárdos csalások fordulnak elő az unión belül is, például Olaszországban. Feltételezhető, hogy az utóbbi idők nagy visszaélésein kívül éppen a kelet-európai országok csatlakozása adja a végső lökést ahhoz, hogy bezárják az összes létező kiskaput.

MaNcs: Ez mit jelent Magyarországra nézve?

RGY: Miután a nyugatiak tisztában vannak azzal, milyen alacsony színvonalon áll nálunk a mezőgazdasági nyilvántartás, bármiféle támogatás feltételéül szabják, hogy minden termék esetében szigorúan számon kell tartani a kvótákat, s mindezt az adott országnak kell megszerveznie. Nálunk az Agrárintervenciós és Koordinációs Központ fogja jól felduzzasztott létszámmal a kifizetéseket folyósítani, és ők fogják ellenőrizni a pénzek felhasználását is. Ha nem tudjuk hitelt érdemlően bizonyítani, hogy ez az intézmény képes ellátni a feladatát, akkor nem kapunk egy fillért sem.

MaNcs: És mi történik azokkal az őstermelőkkel, akik vélhetően kimaradnak majd ebből a rendszerből?

RGY: Ez szociális kérdés, és a problémát a szociális kasszából kell megoldani, vélhetően a foglalkoztatási célú támogatási keretekből. Magyarországnak ezenkívül be kell kapcsolódnia a korai nyugdíjazást célzó EU-programba, erre az unió nagyvonalúan meglehetősen sok pénzt fizet. Magyarán szólva több százezer termelőt ki kell vonni a mezőgazdaságból. Az unió egyébként nem akarja feltétlenül csökkenteni a termelést, csupán nem szeretne állandóan túltermelési válságokkal bajlódni. Magyarország jó adottságokkal rendelkezik, ebből a szempontból is fontos, hogy a csatlakozást követően például a gabonaárak minimum száz százalékkal megugranak majd. Csakhogy a gabonatermelés a világ egyik legextenzívebb termelési formája, s mivel a nagy jövedelmezőség miatt aki él és mozog, és kvótát tud szerezni, az gabonát fog termeszteni, az egész magyar mezőgazdaság elmehet egyfajta extenzív fejlődési irányba, mivel más, kézimunka-igényes tevékenységek (sertés-, baromfitartás, tojástermelés stb.) versenyképtelenné válhatnak.

MaNcs: Ennyire drága volna a magyar állattartás?

RGY: Ezen a területen csak minimális termelői árnövelési lehetőségeink vannak, sőt a baromfi- és a sertésfelvásárlási árak az utóbbi években Magyarországon magasabbak voltak, mint az unióban.

MaNcs: Tehát nem igaz, hogy nálunk nyomott árak lennének a húspiacon.

RGY: A mi áraink európai szintű piaci árak, csak az a nagy különbség, hogy az unión belülre kerülvén, pontosan a gabonaárak megugrása miatt, a takarmány is drágább lesz. Márpedig a magyar termelőknek a mostani sertésárak is túl alacsonyak a költségeikhez képest, így elképzelhető, mi lesz a csatlakozás után. Ezzel a rendkívül gyenge színvonalú baromfi- és sertéstartással, s itt főleg a háztáji tenyésztésre gondolok, nem megyünk majd semmire, versenyképtelenek leszünk, és rengetegen tönkre fognak menni.

MaNcs: Csak a nagyüzemek bírják majd a versenyt?

RGY: Csak azok a nagyüzemek, amelyek képesek fajlagos hatékonyságukat az uniós szintre emelni. A legtöbb magyar állattenyésztő nagyüzem rettenetesen elavult, ráadásul komoly gondok lesznek az uniós környezetvédelmi normák betartásával is. Ha ezekhez is igazodnunk kell, az megint csak növeli a költségeket, így azután csak az tud talpon maradni, aki igazán világszínvonalú produktumra képes. Ezt ma Magyarországon legfeljebb néhány tucat nagyüzem tudja a több ezerből. Vagyis a csatlakozáskor ki fog derülni, hogy nem csupán az őstermelői kör versenyképtelen. Az átalakult téeszek, ahová az istennek sem megy a tőke, szintén képtelenek a technológiai váltásra, ami pedig az unión belül nélkülözhetetlen lenne egy fejlesztési támogatás elnyeréséhez.

MaNcs: Mi a helyzet az átalakulás során létrejött részvénytársaságokkal?

RGY: Ezek között vannak nagyon jól működő cégek. Az is tény viszont, hogy ezek jó része már nem magyar tulajdonban van. Az uniós csatlakozás egyébként azt is jelenti, hogy a ma még meglevő, átlagosan 33 százalékos vámok egyszerre eltűnnek, és ezután már hiába vonulnak ki a magyar termelők, agrárérdekvédők vagy pártok demonstrálni az utakra, áradni fog befelé az olcsó nyugati élelmiszer. Ha akarjuk az egységes piacot, ha be akarunk lépni az unióba, akkor el kell fogadni, hogy a csatlakozásnak ezek is következményei. Az első időszakban előfordulhat, hogy a hagyományosan pozitív agrárkereskedelmi szaldó negatív irányba billen, az unió felé biztosan. Ez nyilván sokkolni fogja a hazai közvéleményt.

MaNcs: A hazai termelők pozitív diszkriminációja mellett érvelők nem egyszerűen szociális szempontokra hivatkoznak, hanem egy életforma megőrzéséről beszélnek, amelyet a mezőgazdaság biztosít, s amelynek sajátos értékei eltűnnének, ha magára hagynák az agráriumot. Ez azért is gond, mivel - legalábbis Torgyán József szerint - a magyar lakosság többsége ehhez a létformához kötődik.

RGY: Amit Torgyán kapisgál, az létező probléma, csak éppen azt felejti el, hogy a világon még soha sehol sem sikerült stabilizálni a falusi lakosság számát. A fejlődést ezen a téren sem lehet feltartóztatni, s mindez nem is egyedi dolog a társadalomtörténetben, gondoljunk csak a munkásosztály súlyának csökkenésére az utóbbi száz év alatt. A mezőgazdaságnak a rendszerváltás előtti évtizedekben volt utoljára jelentős politikai súlya: a Kádár-korszak kaiserlich und königlich hangulatához például hozzátartozott, hogy mindig legyen mit enni és inni, olcsón, kerül, amibe kerül, a minőség meg nem számít.

MaNcs: Ezek szerint már tíz évvel ezelőtt sem lehetett folytatni a késő Kádár-kor agrárpolitikáját?

RGY: Ha nincs a rendszerváltás, akkor sem lett volna folytatható. Ám míg az ipar és a szolgáltatások óriásit fejlődtek az utóbbi tíz évben, addig a mezőgazdaság feltűnően elmaradt ezektől. Azelőtt a mezőgazdaságnak fontos szerepet szántak, például a devizaszerzésben, s e cél érdekében minden állami kiadást jogosnak véltek. Jelenleg ehhez képest a mezőgazdaság a hozzá kötődő élelmiszeriparral együtt a devizabevételek 8-9 százalékát termeli ki; tíz évvel ezelőtt ez az arány még 30 százalékos volt. A gazdasági jelentőség elmúltával mára csak a szociális szerep maradt, aminek a kezelése más eszközöket igényel. Ablakon kidobott pénz az, amit az agrárszférából való kiáramlás lassítására vagy meggátolására költenek el. Ez nem sikerült Argentínában, Brazíliában, Dél-Koreában és egyetlen fejlett nyugati országban sem. Az Egyesült Államokban például tavaly két százalék alá esett a mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya. Más kérdés, hogy ez a számában csökkenő farmerréteg nagyobb exportteljesítményt nyújt az összes közép-európai ország teljes kivitelénél. Megdöbbentő tény, de csak Lengyelországban több a mezőgazdasági munkavállaló, mint az USA-ban, ezzel szemben az amerikai export hatvanmilliárd dollár körül van, a lengyel meg kétmilliárd alatt marad.

MaNcs: Egy ilyen kis országnak elég gyérek az esélyei arra, hogy megvédje belső piacát a hatékonyabb külvilágtól.

RGY: Ahogy a világ globalizálódik, úgy válik egyre inkább létkérdéssé az alkalmazkodás. Én mindenféle protekcionizmust, védővámot, kvótarendszert a gyengék fegyverének tartok, s akik ezt alkalmazzák - s részben ezt teszi az EU is -, magukat még gyengébbé teszik. Azok az agrárérdekvédő hordószónokok, akik az importvámok emelését meg a külföldi élelmiszerek behozatalának meggátolását követelik, elfelejtik, hogy egy olyan országban élünk, melynek pontosan az agrárkereskedelem liberalizálásához fűződik érdeke. A magyar agrárvédőknek már régen Brüsszelben kellene irodát nyitniuk, és ott lobbizni, ahonnan az információ és a pénz jön.

MaNcs: Visszatérve a földbirtokszerkezettel kapcsolatos disputához: máig vitatott, hogy a kilencvenes években létrejött birtokstruktúrára milyen hatással volna, ha engednék a föld szabad forgalmát.

RGY: Számomra a föld tulajdoni szerkezete teljesen érdektelen. Nyugat-Európában például meredeken nő a bérelt területen gazdálkodók aránya, de hogy egy régiónkbeli területet nézzünk, a volt NDK területén a gazdák 90 százalékban bérelt földet művelnek. Hollandiában ez az arány 55, Franciaországban 40 százalék fölötti. Ebből a szempontból nem kirívó a magyar példa, ahol a termelők körülbelül 30 százaléka gazdálkodik a saját földjén, a többiek pedig bérelt területen. Az agrárpolitika, a támogatások soha nem a tulajdonhoz, hanem a termeléshez és a termelőhöz kötődnek. Nem biztos tehát, hogy a földtörvényhez kellene elsősorban hozzányúlni. A kormánynak az agrárvállalkozókat kellene segítenie olyan földhaszonbérleti törvény megalkotásával, amely segítené a vállalkozások stabilitását és a befektetések megtérülését. Ebből a szempontból példamutató az ÁPV Rt. gyakorlata, amely szerződésben garantálja minimum tíz évre az állami tulajdonú földek bérlői számára a földhasználatot. Korántsem ilyen biztonságos a dolog, ha egy termelőszövetkezet magánszemélytől bérel földet

MaNcs: Gondolom azért, mert egyszerre sok birtokostól bérel földet, és mindenkivel egyenként kell megegyeznie.

RGY: Pontosan így van, ez körülményes, strapás dolog. Ami pedig a földpiacot illeti, mint tudjuk, van egy tíz évre szóló derogációs kérelmünk a földtulajdonszerzéssel kapcsolatban, aminek nagyon súlyos ára lesz. Nagyon nem kedvelik ezt a kérelmünket az unióban, ugyanis szerzett jogok tekintetében nem nagyon tűrik a derogációt. Ahhoz, hogy ez az ár kisebb legyen, diplomatikusabbnak kell lennünk: meg kell engedni a földtulajdonszerzést minden EU-polgár számára, csak éppen ki kell kötni ötvenféle feltételt: telepedjen le, adózzon itt, foglalkozzon hivatásszerűen a mezőgazdasággal stb. Ezzel meg is oldanánk ezt a kérdést, ezeket a feltételeket gyakorlatilag egyetlen külföldi sem vállalná.

MaNcs: Ráadásul a földforgalom mostani korlátozása nem csupán a külföldiek ellen szól, hanem a hazai jogi személyeket is gátolja a földszerzésben.

RGY: Ha a tiltás megmarad minden gazdasági szervezet számára, akkor ez egy elégséges kompromisszum, az agrárcégeknek ugyanis megfelelő megoldás a földbérlet. Én magam is olyan cégeket irányítok, amelyek bérelt földön gazdálkodnak, és ez egyáltalán nem probléma, tudniillik rendkívül alacsonyak a bérleti díjak, így ez a tétel szinte nem is szerepel a költségtényezők között. Egy gabonaféle vagy ipari növény hektáronkénti termelési költsége minimum százezer forint; ezzel szemben egy hektár bérleti díja mindössze öt-hatezer forint. Ha viszont meg kellene vásárolni ugyanezt a földet, az már nem feltétlenül érné meg, elvégre egy hektár föld ára minimum kétszázezer forint. Én még nem hallottam bérelt földön gazdálkodó társasági vezetőt, aki a földpiac felszabadítását követelte volna. Ez álprobléma.

MaNcs: De ha egyszer ilyen könnyen meg lehet kerülni a tilalmakat, akkor miért kerül elő állandóan a földtörvény körüli vita?

RGY: Azért, mert ez egy jó szaftos téma, kiváló terepe a demagóg beszédeknek, lehet a nemzet lelkiismeretét ébresztgetni, a haza szent földjét emlegetni és ezzel szavazatokat szerezni. Semmiféle gazdasági logika nem lelhető fel ezekben, a városlakók többsége nem is foglalkozik ezzel, a vidékiek egy jelentős részének viszont jólesnek ezek a nemzetieskedő frázisok.

MaNcs: Az ön által mondottakból az következik, hogy hiába van óriási tőkehiány a magyar mezőgazdaságban, ilyen körülmények között egyhamar nem is jön pénz.

RGY: Tisztázatlan viszonyok közé nem jön a tőke. Hogy mást ne mondjak, nincs mezőgazdasági stratégiánk, a szakminisztérium például máig nem tudott kiizzadni egy agrárkoncepciót. Amikor tavaly megírtam a Miniszterelnöki Hivatalnak a mezőgazdasággal foglalkozó tanulmányomat, a kisgazdák megtámadtak, hogy miként merészelek beavatkozni a tárca illetékességi körébe, ám mivel más stratégia nem létezik, így nem hivatalosan ez az egyetlen létező kormányzati agrárprogram. A kisgazdák program helyett ad hoc döntéseket hoznak, a gazdálkodók képtelenek előre látni akár csak néhány hétre is, hogy milyen támogatási politikát alkalmaz a szaktárca. A tárca a támogatásokkal csak összekutyulja a piacot, és az is pórul járhat, aki véletlenül racionális mérlegelés után döntötte el, mit is termel. Pedig nem az adófizetők pénzéből kellene az agrárpiacot rendbe rakni, hanem a magántőke bevonásával, és átlátható, korrekt, több évre szóló piacszabályozással.

MaNcs: Ha több elképzelés is létezik a kormányon belül, akkor melyik határozza meg a kabinet agrárpolitikáját?

RGY: E téren sajnos úgyszólván szabad kezet kaptak a kisgazdák.

MaNcs: De hát amit a kisgazdák tesznek, az jelentősen érinti más tárcák kompetenciáját is. Azok szótlanul tűrik ezt?

RGY: Próbálnak faragni az agrártárca igényeiből, de tudomásul kell venni, hogy Torgyán József rendkívül erős agrárminiszter, aki a maga öntörvényű módján sokszor átlépked az övénél hagyományosan erősebb tárcák érdekein, még ha az maga a Pénzügyminisztérium is.

MaNcs: Utoljára boldogult Fehér Lajosnak volt ekkora hatalma.

RGY: Ha Torgyán József értene a mezőgazdaság ügyeihez, akkor ez a nagy hatalom még áldás is lehetne. A miniszter például azt sem ismeri igazán, mi folyik a sikeresen és eredményesen gazdálkodóknál, Torgyán ugyanis csak a szerencsétlen vesztesekkel találkozik. És velük is csak politikai nagygyűléseken.

Barotányi Zoltán

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
1999/49. (12. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra