Magyar Narancs: A Tárki tavaszi közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek háromnegyede, több mint ötmillió választópolgár támogatta a női kvóta bevezetését. A jelenlegi Országgyűlés mégsem tárgyalja a témát.
Kátai Gábor: A női kvóta kérdésével Magyarországon évtizedek óta foglalkozik több tudományág. 2007-ben Sándor Klára és Magyar Bálint két törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé. Az egyik szerint a kormányban legyen 30 százalék nő, az országgyűlési és önkormányzati választások pártlistáin pedig fölváltva legyenek férfiak és nők. Ez utóbbi megegyezik a mi kezdeményezésünkkel. Megjegyzem, ez nem eredményezné azt, hogy attól fogva a képviselők fele nő lenne, hiszen vannak egyéni körzetekből bekerülő képviselők is, vagyis a nők részvétele 25-30 százalékos volna. Noha 2007-ben mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc igennel szavazott, az Országgyűlés nagyon nagy tartózkodás mellett leszavazta ezt a törvényjavaslatot. Úgy viselkedtek, hogy ne legyen ciki a társadalom előtt, de semmiképpen ne is menjen át. Olyan ugyanis a politikában nincs, hogy véletlenül tartózkodnak. 2009 februárjában újra benyújtották a javaslatot, de akkor már nem jutott el odáig, hogy tárgyalja a parlament.
MN: Miért pont a nőket diszkriminálják pozitívan?
Rajnai Gitta: Igen, mondják az ellenzők, legyen több nő, de az, hogy épp huszonöt százalék nőnek kell a parlamentben ülni, az nem egy jó eszköz. Az EU huszonhét tagállamából ötben nincs kvóta, a többiben van, ami azt jelenti, hogy mindenütt felismerték: csak kampánnyal nem sikerül helyzetbe hozni a nőket a politikában. Ha nekünk ez a népszavazás nem sikerül, akkor 2014-ben a politikusokat semmi nem fogja ösztönözni arra, hogy több nőt juttassanak a parlamentbe. Azoknak, akik ott ülnek e csúcspozíciókban, nem lesz érdekük. Amennyiben a tervek szerint leviszik kétszázra a képviselői helyeket az Országgyűlésben, akkor száznyolcvanhat embernek eleve fel kell állnia - és ha nem lesz addig női kvóta, akkor elképzelhető, hogy a mostani kilencszázalékos arány tovább csökken. A tét nem kevesebb, mint hogy a 2014-ben elmozdulunk-e az utolsó helyről a női képviselők arányát mutató rangsorban - ahová a tavaszi választások után csúsztunk le az utolsó előtti helyről. Most sokan foglalkoznak a témával a média hatására is, ez mindenféleképpen elindít egy szemléletváltást. Hogy lesz-e ennek eredménye a 2014-es választásokra, abban kicsit pesszimistább vagyok, de biztosan tudom, hogy lesz kvóta Magyarországon. A kérdés az, hogy mikor.
MN: Mi volt az aláírásgyűjtés előzménye?
RG: A Nők a Pályán Egyesület 2009-ben kifejezetten a nők méltó közéleti szereplésvállalásának eléréséért alakult. Ez egy baráti szálakon összeszerveződött, pártoktól független érdekközösség. A női szerep változtatását célzó népszavazási kezdeményezést 27 "civil", de a közéletből jól ismert nő írta alá, köztük Bangó Margit, Bódis Kriszta, Heller Ágnes, Hernádi Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Pataki Ági, Petschnig Mária Zita és Tóth Krisztina.
MN: Till Attilát, a Megasztár műsorvezetőjét is sikerült megnyerni az ügynek, sőt azt is vállalta, hogy Heller Ágnes mellett egy szál könyvben jelenjen meg a kezdeményezést népszerűsítő plakáton.
RG: Mindenféleképpen azt szerettük volna, hogy szélesebb rétegeket elérjen ez az információ, és ne maradjon értelmiségi berkekben a téma. Tilla érzékeny arra, hogy mi zajlik körülötte, felkérésünket társadalmi szerepvállalásnak tekintette. Az ügy mellett van, és ahol tud, beszél róla. Tilla és Heller Ágnes is mindketten azonnal, pénz nélkül igent mondtak. Egyébként folyamatosan kijövünk újabb párosokkal, de hogy kikkel, azt nem áruljuk el. Sőt meghirdetjük, hogy mindenki küldjön képet, aki úgy gondolja, maga is készítene ilyet akár a párjával.
MN: Az idei parlamenti választáson a Fidesz mindössze tíz nőt indított a százhetvenhat egyéni választókerületben, mondván, "a kampány az egy férfias sport". Az MSZP is csak a kirakatba rakott pár nőt. Az Országgyűlésbe került alig háromtucatnyi képviselőnőnek "férfias szabályok" szerint kell játszania.
KG: Ha már a játéknál tartunk: Neumann János játékelmélete, valamint a szociológusok úgynevezett kritikus tömeg elmélete szerint ameddig egy kisebbség nem ér el huszonöt százalékot a többséghez képest, addig a saját szempontjait és stílusát nem tudja érvényesíteni. Mindannyian érezzük, nagyon hiányzik az empátia, a szolidaritás és a kompromisszumkészség a mai közéletből. Azokon a nőkön, akik most bekerülnek a politikába, nagyon nagy a nyomás, hogy ezt a férfias politizáló stílust átvegyék, mert ilyen közegben kell érvényesülniük. Rátermettségüket bizonyítandó gyakran férfiasabbnak kell lenniük a férfi politikusnál is. Most mindenki azt gondolja, hogy politizálni agresszív, harcos dolog. Nincs rá mintánk, hogy lehet másképp is. Ha huszonöt százalék nő be tudna menni a parlamentbe, akkor lenne esély a hangnemváltásra.
MN: Az sem lenne meglepő, ha a nőknek nálunk nem volna kedve politizálni.
RG: Nem erről van szó. Felmérések mutatják, hogy mindkét nemnél ugyanolyan alacsony a politikai ambicionáltság, tehát a politikai pálya nem túl népszerű. Tíz százalék körüli azon nők és férfiak aránya, akik igennel válaszolnak arra, hogy szívesen lennének-e politikusok. Azt látjuk, hogy a politika másodvonalában nagyon sok a nő. Ha megnézzük az önkormányzatokat, csak a kistelepüléseken 25-30 százalék körüli a nők aránya, azonban csak egyetlen megyei jogú várost, Salgótarjánt vezeti nő, míg a budapesti kerületekből egyedül a VI. kerületben van női polgármester. A megyei elnökök közül is csak egy nő. Ahol tehát már van hatalom, és a pénzek elosztásáról kell dönteni, ott nincsenek nők. Pedig a nők aránya a lakosság körében ötvenöt százalék. Ez azt jelenti, hogy bár jogegyenlőség van, esélyegyenlőség nincs.
MN: Mondják, a női természetben kell az okot keresni.
KG: Kik mondják? A férfiak? Miért ne szeretnének a nők osztályvezető főorvosok lenni, az Akadémia elnökségébe kerülni, alkotmánybíróként dolgozni, a parlamenti képviselőnők bizottsági elnökök lenni, a gazdasági életben tevékenykedők nagyobb számban a vezérigazgatóságig eljutni? Miért van az, hogy egy pontnál véget ér a karrierépítésük? Ez a dolog nem a politikáról szól önmagában. Amikor a nők szavazati jogért harcoltak, nagy ellenérv volt, hogy a nők úgysem mennének el szavazni, vagy úgyis úgy szavaznának, ahogy a férjük. Ma az a társadalom üzenete a nőnek, hogy a tápláléklánc legtetejére nem mehetsz. Ez nem a férfiak és a nők szembenállása, hanem egy rossz struktúra.
RG: Úgy fogalmaznék, hogy itthon a mintahiány hátráltatja komolyan a nők csúcsvezetői státuszhoz jutását. Dániát hozhatom fel pozitív példának. Ott hatékony pártkvótákat vezettek be a hetvenes években, és a kilencvenes években elkezdték észrevenni a pártok, hogy kvóta nélkül is működik a dolog. 1995-ben eltörölték az utolsó pártkvótát is, és most, 2010-ben harmincnyolc százalékon áll a parlamentben a nők aránya. Ez oda-vissza működik: a nők nyilván könnyebben lesznek politikusok, ha a minták megteremtődnek, és olyan döntések születnek, amelyek könnyebbé teszik, hogy ők is döntési pozícióba kerüljenek, másrészt ezek a döntések csak akkor fognak megszületni, ha a nők a saját érdekeiket képviselhetik. A nőknek, akik között magasabb arányú a diplomások száma, bízniuk kellene magukban, hogy alkalmasak. És a férfiak is bízzanak a nőkben! Ha tanulni tudnak, ha egy családot rájuk lehet bízni, akkor valószínűleg nem kizárólag azért kerülne be az a huszonöt százalék nő a parlamentbe, mert kvóta van. A parlamenti helyek mostani állása szerint száz-százhúsz nőről beszélünk. Csak van ebben az országban a hárommillióból százhúsz nő, aki erre a feladatra alkalmas!
MN: Milyen új szempontokat hozhatnak be a nők a politikába?
KG: Azokban az országokban, ahol a kvótának köszönhetően a nők aránya nagyobb a döntéshozatalban, ott úgy értékelik az emberek, hogy kisebb a korrupció, és - ami tény - magasabb a GDP. Ha végre több nő lenne a parlamentben, nem lehetne lesöpörni az asztalról a hiányzó bölcsődei és óvodai helyek problémáját. Ha a nők döntenének, akkor elképzelhető, hogy megnéznék, mekkora költséggel járna az óvodák meghosszabbított nyitva tartása, és ezt a pénzt honnan lehet elvenni. De említhetem a családon belüli erőszakot; mindeddig nem sikerült a távolságtartást rendezni, pedig volt aláírásgyűjtés, hogy a parlament foglalkozzon vele újból. Az otthon szülés ügye sem oldódott meg 2006-2010 között az egészségügyi reform keretében, ehelyett Geréb Ágnes most előzetes letartóztatásban ül. És nem lehetne állandóan manipulálni a gyessel és a gyeddel, orvosolni kéne a részmunkaidős foglalkoztatás hiányát. Amennyiben azt gondoljuk, hogy a család működtetése csak a nő dolga, akkor olyan helyzetek teremtődnek a külső környezetben, amelyeket a női munkavállalók nem tudnak megoldani. Összességében a női témák, a nőügy egésze nagyon benne van a levegőben, és komoly probléma, hogy a politikai döntéshozók nem érzékelik ezt.
RG: A tapasztalat azt mutatja, hogy ott születik manapság több gyerek, ahol a nő és a férfi helyzete között csekély a különbség, ahol leginkább egyenrangúak a nemek. A skandináv országokban, Dániában, Franciaországban, ahol nem csökken a születések száma, teljesen más a családfenntartási rendszer: a nők könnyebben vissza tudnak állni a munkába, ezért köny-nyebben vállalnak gyereket. Az állam és a munkaadók komolyan veszik és támogatják a mai nő alapvető igényét: hogy egyszerre akar anya lenni és karriert építeni, vagy egyszerűen csak pénzt keresni.
MN: Az Országgyűlésben nemrég elhangzott államtitkári hivatkozás rávilágított: "Magyarország nem Skandinávia, itt az asszonyok szeretnek otthon lenni."
RG: Biztos sokan vannak, akik szeretnek otthon lenni, mások kevésbé. Egy nő életében 10-15 év az az időszak, amikor nagyon otthon szeretne lenni a gyerekkel, az életünk azonban ennél kicsit hosszabb, van előtte és utána. Egyébként pedig miért nem sajnáljuk az ápolónőt vagy a Tesco pénztárosnőjét, aki 12 órát dolgozik, vagy azokat a nőket, akik három műszakba járnak? 'k például annyira sokat nem lehetnek otthon. Szóval mindenhol dolgozzanak, de annak a száz nőnek, aki a parlamentben dolgozna, legyen mindennél előbbre való a család.
MN: November 13-tól január 25-ig tart az aláírási akció. Elég lesz a bő két hónap?
RG: Mindenféle támogatás híján maroknyi önkéntes foglalkozik napi szinten az aláírásgyűjtéssel. Budapesten a nagyobb közlekedési csomópontokon vannak kint megállítóstandjaink, de a kampánystratégiát alapvetően arra alapoztuk, hogy a honlapunkról minél többen töltsék le az aláírásgyűjtő íveket, és minél többen töltsék ki ezeket saját környezetükben. Most közel kétezer ív letöltésénél tartunk, ami mondhat valamit, de azt hiszem, a legnagyobb kihívás az lesz, hogyan szedjük vissza ezeket az íveket. A postacímünkre borítékban vissza lehet küldeni, vagy egy gyűjtőponthoz megbeszélés szerint elhozni. Ezenkívül él egy állandó telefonszám, amely a NAP honlapján elérhető. Új fordulat a közösségi média térnyerése, ilyenfajta aláírásgyűjtés még nem nagyon volt, ahol ennyire intenzív lett volna mondjuk a Facebook közösségi kezdeményezéses használata. Izgalmas kérdés, hogy például erre a fiatalok hogyan reagálnak.
MN: Mikor érhet meg a helyzet arra, hogy Magyarországon női miniszterelnököt válaszszunk?
KG: Ha Magyarország is olyan fejlett ország lesz, mint Szlovákia. De komolyra fordítva a szót, a miniszterelnöki szerepre alkalmas személy nem a semmiből terem. Ha az Egyesült Királyságot, Franciaországot vagy Németországot nézzük, ott mindenki tizenöt-húsz évet lehúz a politikában, mielőtt miniszterelnök lesz. Ha nem tudja kifutni egy nő magát, akkor nem fog odaérni; és egyszerre nem egynek kell futnia. A férfiak közül sem egy fut, és a különféle rostákon egyszer csak valaki felül marad, akiről azt gondolják adott helyzetben a mindenféle jelölők, hogy ő a legjobb. Ha megfelelő számú embert hagynak futni azért, hogy felérjenek akár a miniszterelnöki székig, akkor lesz itt az ideje, hogy akár egy nő legyen a kormányfő. Ahol nagy karriert csináltak nők, ott több évtizedes munka volt mögöttük.
